Sajtónyilatkozatok
-
FDIK New York: A kínai rezsim megtévesztette New York város médiáját?
2014-01-21Egy bizarr sajtótájékoztató nyomán sok olyan cikk látott napvilágot, amely a Kínai Kommnista Párt káros propagandáját közvetíti a Fálun Gong ellen -
A „Tiananmen téri önégetés” a kínai rezsim egy rosszul szervezett megtévesztő akciója a Fálun Gong befeketítésére és az üldözés legitimálására
2014-01-12A 2001. január 23-i ún. „Tiananmen téri önégetés“ Peking központjában egy megtévesztő akció volt, amelynek a megszervezéséért és kivitelezéséért Kína kommunista rezsimje felelős. A koholt incidens célja a Fálun Gong hagyományos spirituális gyakorlatának befeketítése. -
Az Európai Parlament felelősségre vonja a kínai rezsimet a szerveltávolításokkal kapcsolatos atrocitásokért
2013-12-13Az Európai Parlament a tegnapi napon elfogadott egy állásfoglalást, amelyben elítéli azt, “miszerint a Kínai Népköztársaságban rendszeresen és az állam jóváhagyásával eltávolítják a meggyőződésük miatt bebörtönzöttek, többek között számos, vallási meggyőződése miatt bebörtönzött Falun Kung-követő [Fálun Gong] és más vallási vagy etnikai kisebbséghez tartozók szerveit, akik erre nem adtak engedélyt”. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: „Bezárjuk a munkatáborokat“, mondja a Kínai KP – ezzel egy időben újabb agymosási és bántalmazási hullámot indít
2013-12-06SAJTÓNYILATKOZAT – A nyugati sajtó nagyrészben az emberi jogok terén fejlődésként mutatta be a Kínai Kommunista Párt (KKP) azon döntését, miszerint bezárja a világ minden táján hírhedt átnevelési rendszerét, a munkatáborokat. Ezzel egy időben azonban egy új kampányt indított, melynek célja a Fálun Gong gyakorlók millióinak agymosása, méghozzá fizikai és mentális kínzás alkalmazásával – Peking elnyomási gépezete teljesen ép, és továbbra is alkalmzásra kerül, mint eddig is. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Felhívás a nemzetközi emberi jogi napra – december 10.
2013-12-06SAJTÓNYILATKOZAT – A nemzetközi emberi jogi nap alkalmából (december 10.) megkérjük Önöket, hogy szálljanak síkra azokért a lelkiismereti foglyokért, akik segítség nélkül néznek szembe saját meggyilkolásukkal. Kínában egy állam által szervezett és irányított szervrablás folyik, és az esetek többségében Fálun Gong gyakorlók az áldozatok, akiknek a testéből kioperálják a szerveket, amiket ezután nagy nyereség ellenében eladnak. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Egy Fálun Gong gyakorló négy nappal a letartóztatása után halt meg – A véraláfutásos testet gyorsan elhamvasztották
2013-10-20Családja egy ügyvéd segítségével kivizsgálást követel. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Bírósági Tárgyalás a 2011-ben jogtalanul betiltott budapesti Fálun Dáfá demonstráció ügyében
2013-07-12A tegnapi tárgyaláson (2013. július 11-én) többen megjelentek a média képviseletében, akikkel a gyakorlóknak lehetőségük nyílt beszélgetni, és megismertetni velük a Fálun Dáfá szépségét, az üldözés szomorú tényét, és részletesen szemléltetni az üldözés kegyetlenségét. Az élő embereken végzett szervrablás egyaránt megrendítő volt a számukra. Valamint az alperes kirendelt képviselője is figyelmesen meghallgatta a felperest, aki igyekezett mélyrehatóan elmagyarázni az üldözés tényét és az élő embereken végzett szervrablást, amely az alperes képviselőjét is megrázta, és kifejezte, hogy számára is elfogadhatatlan, és embertelen tett ez, amely nem szabadna, hogy létezzen. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: A Fálun Gongot támogató aláírások gyűjtése az életveszély ellenére is kitart Kínában
2013-06-11A lakosok az erőszakkal, és a megtorlás veszélyével nem törődve, egy további idősebb Fálun Gong-gyakorló nevét is hozzáfűzték a petícióhoz. A gyakorlót letartóztatták, és megkínozták, mert állítólag segített elindítani a petíciót. Az aláírás-gyűjtés tovább folyt, és mikor március közepére már közel 11.000 ember írta alá a petíciót, ez egy egyértelmű növekedést jelzett az első petícióval szemben, amit 700 ember írt alá. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Kína – nyomtalanul eltűnt Du Bin emberi jogi aktivista és Liu Xia, aki felfedte a Masanjia-kényszermunkatábor szörnyűségeit
2013-06-11Budapest (FDI) – 2013. június 4. előtt, amely a Mennyei Béke téren történt tömegmészárlás évfordulója, nyomtalanul eltűnt a New York Times fényképésze, Du Bin. Du Bin dokumentumfilmje, az „Above the Ghosts' Heads: The Women of Masanjia Labour Camp“ (magyarul: „A szellemek feje fölött: Nők a Masanjia-munkatáborban“), a világ minden részén iszonyatot váltott ki, és a film szerzőjét egyben a kínai állambiztonsági apparátus célpontjává tette. 2013. május 31. óta nem látta senki Du-t. -
A magyar rendőrség ellenállt a Kínai Kommunista Párt törvénysértésre ösztönző nyomásának
2013-05-07A mai napon békés demonstrációt tartottak a Fálun Dáfá magyar gyakorlói a Kínai Nagykövetség előtt a délutáni órákban. Miközben kirakták a bannereiket, arra lettek figyelmesek, hogy jól öltözött emberek várakoznak a nagykövetség előtt, és érdeklődően beszélgetnek az éppen kihelyezett információs anyagokról. Az egyik gyakorló odament hozzájuk, hogy beszéljen nekik a Kínában folyó kegyetlen üldözésről és a Fálun Dáfá szépségéről és pozitív hatásairól. A beszélgetés során kiderült hogy a várakozók a nagykövetségre jöttek egy rendezvényre, folyamatosan érkeztek és érdeklődően elfogadták a gyakorló által kínált információs anyagot. -
Fálun Dáfá Információs Központ: Kína – Merész közlemény a Masanjia-munkatáborban történt szörnyűségekről
2013-05-07Budapest / New York (FDI) – Sajtónyilatkozat 2013. május 7. – A Liaoning tartományi Masanjia-táborban történt kínzásról, kényszermunkáról és politikai üldözésről szóló igen merész 14 oldalas riport publikálása után (2013. április eleje) a kínai cenzúra sietteti a tartalom bármilyen megemlítésének azonnali kitörlését. A Fálun Dáfá Információs Központ ellenben felszólít minden külföldi sajtószervet, hogy gyorsan nézzenek utána mélyebben a dolognak és továbbra is tudósítsanak róla. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Tárgyalás a 2011-ben jogtalanul betiltott budapesti demonstráció ügyében
2013-04-19Előzmények: A volt kínai miniszterelnök, Wen Jiabao 2011-es magyarországi látogatása alkalmával bejelentettünk egy békés demonstrációt, amelynek a megtartását megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A tiltó határozat arra hivatkozott, hogy 10-15 fős demonstrációnk miatt ellehetetlenülne a közlekedés. Ez az állítás téves és ezt a bíróság is kijelentette, amikor hatályon kívül helyezte a tiltó végzést. Ebben az időpontban a kínai delegáció azonban már elhagyta az országunkat. -
Meghívó sajtótájékoztatóra
2013-04-16 -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Szervrablás elleni törvény
2013-04-02New York / Budapest (FDI) – Sajtónyilatkozat, 2013. március 30. – Ausztrália törvényhozó testületének egyik tagja egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, ami a globális szervkereskedelem témáját célozta meg. A szakemberek szívesen fogadták ezt a javaslatot, ami egy fontos és hatásos lépés a szervrablás sötét gyakorlatának megfékezésére. A megműtött személyek beleegyezése nélküli szerveltávolításról van szó, és ezeknek a szerveknek a fekete piacon való árusításáról. Számos bizonyíték utal arra, hogy a kínai kormány a Fálun Gong-gyakorlókon nagyszabású szervrablást hajt végre. -
Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: A KKP meg akarja állítani a frankfurti show-t
2013-03-12Frankfurt, 2013. március 7. – (FDIK) Sajtónyilatkozat – Március 4-én két frankfurti vállalat igencsak csodálkozott, amikor a kínai konzulátus beosztottjai felszólították a vállalati vezetőséget, hogy adják fel több éves támogatói pozíciójukat és együttműködésüket a Shen Yun Performing Arts művészcsoporttal (a csoport 2013. március 29. és 31. között lép fel a Jahrhunderthalle-ban).