Tapasztalat-csere konferenciák

  • Ausztria: 2012 évi Fálun Dáfá tapasztalatcsere-konferenciát tartottak Bécsben

    Rosi elmondta, hogy egy ideig nem sikerült szorgalmasan előrehaladnia a művelésben. Nem tudta, hogy hogyan térjen vissza a műveléshez. Majd elkezdte a Fá-t intenzívebben tanulni, és felismerte, hogy a régi erők voltak azok, amik megpróbálták őt tönkre tenni, és nem szabad követnie az elrendezésüket. Ezt követően sikerült visszatérnie a helyes útra. Majd arról is mesélt Rosi a beszámolója végén, hogy hogyan segített a helyi „Zhen-Shan-Ren művészeti kiállítás” megszervezésében.
  • Németország: 2012-es Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferenciát tartottak a német nyelvterületű Wewelsburgban

    2012. január 7-én került megrendezésre a 2012-es Művelési Tapasztalatcsere Konferencia a német nyelvterületű Wewelsburgban. Kilenc kínai és nyugati gyakorló osztotta meg a tapasztalatait.
  • Európai Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferenciát tartottak Londonban

    2011. november 6-án megtartották a 2011-es európai Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferenciát a Lagan Hall-ban, a londoni Egyetemen. A Fálun Gong-gyakorlók 20 európai országból voltak jelen, melybe beletartozik Anglia, Franciaország, Németország, Belgium, Olaszország, Svájc, Ausztria, Dánia, Norvégia, Finnország, Hollandia, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Románia, Magyarország és Lettország.
  • Anglia/London: Fálun Dáfá gyakorlók találkoztak a Regent’s parkban, hogy tapasztalatot cseréljenek és együtt gyakoroljanak

    2011. november 5-én reggel különböző országokból érkező gyakorlók utaztak Londonba az Európai Konferenciára és tapasztalatcserére, hogy együtt végezzék az öt gyakorlatot a Regent’s parkban, ezzel bemutatva az embereknek a Fálun Dáfá szépségét és harmóniáját.
  • Románia: Kelet-európai Fálun Dáfá tapasztalatcsere konferenciát tartottak Bukarestben

    2011. szeptember 24-25-én 2011. évi Kelet-európai Fálun Dáfá tapasztalatcsere konferenciát és egy ehhez kapcsolódó igazságtisztázó eseményt tartottak Bukarestben. Romániából, Bulgáriából, Magyarországról, Moldovából, Szerbiából, Ukrajnából, Szlovákiából, Lengyelországból és Oroszországból, ezen kívül Svédországból, Spanyolországból és Észak-Amerikából érkező gyakorlók vettek részt a konferencián és a tevékenységen.
  • Olaszország: Tapasztalatcserével egybekötött Európai Fá-konferencia Rómában

    November 14-én került megrendezésre belga, dán, német, osztrák, angol, francia, holland, olasz, litván, norvég, lengyel, román, orosz, svéd, spanyol, magyar és cseh Fálun Gong-gyakorlók részvételével az európai tapasztalatcsere-konferencia. Tizenhét gyakorló osztotta meg a Fálun Gong művelése közben szerzett tapasztalatait.
  • Lengyelország 2010: Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferenciát tartottak Varsóban

    2010. október 17-én, a hatodik Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferenciát rendezték meg Varsóban sikeresen. Lengyelország egész terültéről jöttek Fálun Dáfá- gyakorlók, hogy részt vegyenek a konferencián. Több mint egy tucat gyakorló osztotta meg a művelési tapasztalatait.
  • Ausztria: Tapasztalatcserével egybekötött Fá-konferencia Bécsben

    A vasárnapi konferencián több osztrák gyakorló osztotta meg a jelenlévőkkel őszinte tapasztalataikat beszámolóikban, melyeket személyes művelésük alatt éltek meg. Ezek különböző reakciókat váltottak ki a nézőkből. Többen voltak, akik meg is könnyezték ezeket a végtelenül nyitott és őszinte vallomásokat, de volt olyan beszámoló is, amit a végén hangosabb és hosszabban tartó tapssal jutalmaztak.
  • Egyesült Királyság: 2010, Egyesült Királyság, Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferenciát tartottak Londonban

    Zhang asszony Londonból, megosztotta a megértését a közös munkáról. Azt mondta: „A Shen Yun Bemutató szervezése alatt az első lecke, amit megtanultam, hogy együttműködjek más gyakorlókkal. A jó együttműködés a többi gyakorlóval, a kulcsa annak, hogy a dolgok jól legyenek elvégezve. Megtanultam, hogy hogyan tudom elcsendesíteni saját magam és összhangba hozni azzal, amit a Mester akar. Ezen kívül rájöttem arra, hogy amikor önző vagyok, nem segítek a Mesternek, saját magamat igazolom.”
  • Csehország: Cseh és szlovák Fálun Dáfá Tapasztalat-csere Konferencia 2009

    Szombaton, november 7-én került megrendezésre Brnoban a cseh és szlovák Fálun Dáfá Tapasztalat-csere Konferencia. Közel 50 Fálun Gong-gyakorló vett részt a konferencián Csehországból és Szlovákiából azzal a céllal, hogy kicseréljék tapasztalataikat a művelés terén. Főleg azokról a tevékenységekről számoltak be, melyekkel felhívják a figyelmet a gyakorlótársaik elleni emberi jogi sértésekre Kínában.
  • Törökország: Az első Közel-Keleti Tapasztalatcsere Konferencia

    2009. október 24-én, Ankarában, Törökország fővárosában tartották meg az első Közel-Keleti Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferenciát. A gyakorlók, Törökországból, Iránból, Izraelből és az Egyesült Arab Emirátusból jöttek, hogy részt vegyenek a konferencián. Tizenkét gyakorló osztotta meg a gyakorlati tapasztalatait.
  • Lengyelország: Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciát tartottak Varsóban

    A résztvevők nagyra becsülték a Fá-konferenciát. Beszámolóikban a különböző szintű Fá-megértéseiket osztották meg. Néhányan elmesélték, hogyan jutottak testi és lelki egészséghez a művelés által. Ezenkívül azt is érezték, mily mély és értékes Mester jósága és mások megmentése. Felismerték, hogy csak akkor tehetik jól a három dolgot, ha megtartják erős helyes gondolataikat és tetteiket, valamint ha szorgalmasan és szolídan művelik magukat. Csak így menthetik meg a sorskapcsolattal rendelkező embereket és válhatnak Dáfá-tanítványokká a Fá-helyreigazításban.
  • Belgium: Fá-konferencia 2009

    Felix egy zenész családban nőtt fel Németalföldön és elég jól játszik szaxofonon. Mielőtt megismerte volna a Fálun Dáfát, a klasszikus zenéről a jazzre váltott és lassan eltűnt, ahogy tapasztalatában fogalmazta. Majd felhagyott a zenéléssel. Amióta a Fálun Dáfát gyakorolja, újra elkezdett szaxofonozni és olyan darabokat játszik, amiket Fálun Dáfá-gyakorlók komponáltak. Ha úton van, akkor mindig beszélgetésbe elegyedik emberekkel, akiknek aztán mesél a Dáfáról és annak üldözéséről. Folyamatosan azon dolgozik, hogy kitisztítsa kedélyét és megpróbál nem dicsekedni. Zenéje emiatt egyre tisztább és egyre több ember tudja meg az igazságot általa.
  • Bulgária: Az első balkáni Fálun Dáfá eszmecsere-konferencia Szófiában került megrendezésre

    15 gyakorló, akik Görögországból, Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Horvátországból, Törökországból, Spanyolországból és más országokból érkeztek, kicserélték a Fálun Dáfá művelésében szerzett tapasztalataikat. Egy bolgár gyakorló a Shen Yun művészcsoport európai turnéjának előkészületeiben nyert tapasztalatairól számolt be. Idén a Shen Yun csoport több, mint 50 országban lépett fel, 4 kontinensen. A show előtt a bolgár gyakorlók szórólapokat osztogattak és informálták a nyilvánosságot és művészköröket a showról. Lehetővé tették egy bolgár csoport számára, hogy Bécsben megnézhesse a showt.
  • Németország: Sikerrel zárult az Európai Fálun Dáfá Konferencia 2008-ban, Berlinben

    Pontosan tíz évvel ezelőtt a Mester személyesen magyarázta el a Fá-t, és válaszolta meg a tanítványok kérdéseit egy Európai Fálun Dáfá konferencia alkalmával Németországban – 1998. május 30 – 31-én, Frankfurtban. Akkoriban a Mester a művelési utat tanította. Attól kezdve a mai napig bezárólag a gyakorlók számtalan mélyreható tapasztalatot szereztek, és felismeréssel gazdagodtak, melyeket jól tükrözött a konferencián előadott 16 tapasztalatokról szóló beszámoló. A beszámolók segítettek a Fá helyreigazítás jelenlegi követelményeinek mélyebb megértésében, és napvilágra hozták a személyes művelés és a gyakorlók közti együttműködés még fennálló hiányosságait.