Szombaton, november 7-én került megrendezésre Brnoban a cseh és szlovák Fálun Dáfá Tapasztalat-csere Konferencia. Közel 50 Fálun Gong-gyakorló vett részt a konferencián Csehországból és Szlovákiából azzal a céllal, hogy kicseréljék tapasztalataikat a művelés terén. Főleg azokról a tevékenységekről számoltak be, melyekkel felhívják a figyelmet a gyakorlótársaik elleni emberi jogi sértésekre Kínában.
A konferencia légköre ünnepélyes és tiszteletteljes volt. 15 gyakorló olvasta fel beszámolóját. Egy gyakorló pl. műveléséről számolt be az NTDTV technikai osztályán. Kezdetben nem tudta elképzelni, hogy sikeres lesz-e ebben a feladatban, de Mester vezetésével sikerült neki végül.
Egy másik gyakorló arról számolt be, hogyan osztogatta a szórólapokat kisebb falvakban. Nem hagyta magát eltántorítani a falvak közti nagy távolságoktól, vagy a kertekben várakozó nagy kutyáktól, ahova a szórólapokat akarta elhelyezni.
A Shen Yun Performing Arts csoport támogatásáról is szót ejtett egy gyakorló, aki kiemelte, hogy milyen fontos a Fálun Gong öt gyakorlatát végezni és hogy milyen fontos a művelés.
Egy gyakorló az előrehaladás fontosságáról és szükségéről beszélt és arról, hogy milyen fontos az előrehaladás közben mások véleménye. Egy idősebb gyakorló arról számolt be, hogy a mások iránti növekvő méreg fogfájást okozott neki. Csak úgy múlt el a fogfájása, hogy magába nézett és emelte xinxingjét (a szív minősége).
A konferencia sikeresen lezárult délután. A műveléssel éppen kezdő gyakorlók, akik szintén részt vettek a konferencián azt nyilatkozták a konferencia után, hogy örülnek, hogy meghallgathatták más gyakorlók élményeit, mert ez segít nekik az emelkedésben.
* * *