Támogatások, Az igazság tisztázása, Sajtó
Békés tüntetések | Helyi rendezvények | Kiállítások és kulturális rendezvények | Tapasztalat-csere konferenciák | Sajtónyilatkozatok | Újságcikkek | TV és rádió | Sajtókonferenciák | Emberjogi szervezetek és ENSZ | Kormányok és politikusok | Nyilvánosság és fontos személyek | Gyakorlók szavai | Találkozás fontos személyekkel | Parádék | Fórumok
-
Ukrajna: Békés tüntetés a kínai követség előtt Kijevben a következő mottó alatt: „Állítsuk bíróság elé az üldözés felelőseit, Csiang Cö-Min-t, Luo Gan-t, Liu Jing-et és Zhou Yongkang-ot” (Fotoriport)
2004-03-07 -
Az Európa Parlament egy tagja levelében fejezte ki véleményét a „Falun Gong Barátai” európai egyesületének a Párizsban történt emberjogi sértésekről
2004-03-01Evvel a levéllel azt akartam biztosítani és megerősíteni, hogy miután megkaptuk levelüket, kollégáimmal együtt a francia hatóságok képvielőihez fordultunk. Sajnálom, hogy, ezek a kapcsolatok nem tudtak hozzájárulni, hogy ez az év jobb legyen, és azt is sajnálom, hogy csak röviddel ezelőtt értesültem az akcióról, amit a francia kormány tervezett. Biztosíthatom Önöknek, hogy továbbra is a hatóságokhoz fogunk fordulni, hogy meggyőzzük őket, hogy távolodjanak el ettől a diszkriminációtól.
-
Franciaország: Állítsuk bíróság elé Csiang Cö-Mint! – egy békés tüntetés a kínai követség előtt (Fényképek)
2004-03-01A francia Falun Gong-gyakorlók békés tüntetést tartottak a kínai követség előtt Párizsban a Kínában zajló üldözés rosszabbodása miatt, mivel egyre több gyilkosságról és letartóztatásokról jönnek híreink. Azt követelték, hogy vonják felelősségre az üldözés főiniciátorát, Csiang Cö-Mint, és többi bűntársát, Luo Gant, Liu Jinget és Zhou Yongkang-ot bíróság előtt.
-
Olaszország: A Falun Gong-gyakorlók a milánói kínai követség előtt gyűltek össze, hogy békésen tüntessenek Csiang Cö-Min és bűntársainak bíróság elé állításáért (Fényképek)
2004-03-01Megtudtuk, hogy további 60 gyakorlót kínoztak halálra Kínában. Ezért elhatároztuk, hogy 2004. február 15-én a kínai követség elé megyünk békésen tüntetni Milánóban, hogy Csiang Cö-Min, az üldözés főbűnöse és bűntársai Luo Gan, Liu Jing és Zhou Yongkan bíróság elé kerüljenek gaztetteikért.
-
Svédország: Békés tüntetés a göteborgi kínai konzulátus előtt avval a felkéréssel, hogy a Falun Gong üldözésének fő bűnöseit állítsák bíróság elé (Fényképek)
2004-03-012004. február 17-én gyakorlók gyűltek össze Göteborgban a kínai konzulátus előtt az esős idő ellenére is. A Falun Gong-gyakorlók kegyetlen üldözésének befejezésére hívták fel a követséget és arra, hogy kerüljenek bíróság elé az üldözés fő tettesei Csiang Cö-Min, Luo Gan, Liu Jing és Zhou Yongkang. Azt a tanácsot adták a konzulátusnak dolgozó ügynököknek is, hogy ne kövessék a négy fent említett személy tetteit, ne kínozzanak, ne üldözzenek több ártatlan embert.
-
Ausztria: Gyertyafényes tüntetést rendeztek a gyakorlók Bécsben a következő mottóval: Állítsuk bíróság elé Csiang Cö-Mint, Luo Gant, Liu Jinget és Zhou Yongkangot (Fénykép)
2004-03-01Az elmúlt három hétben újabb 6 gyakorlót kínoztak halálra. És a kínai rendőrség ezen kívül még egy újabb letartóztatási hullámot is indított a Falun Gong-gyakorlók ellen. Ezek miatt a sokkoló hírek miatt tartottak gyertyafényes tüntetést a gyakorlók a bécsi kínai követség előtt, mellyel az üldözés befejezését követelték, valamint a volt kínai diktátor Csiang Cö-Min bíróság elé állítását.
-
Svédország: A francia követség első attaséja elnézést kért a Falun Gong-gyakorlóktól (Fényképek)
2004-02-252004. február 6-án a svéd gyakorlók békés tüntetést tartottak Stockholmban a francia követség előtt. Az ok a Párizsban történt incidens: több Falun Gong-gyakorlót tartóztatott le a francia rendőrség a kínai Újév alkalmából szervezett felvonuláson. Az incidens egyik áldozata egy nyílt levelet nyújtott át a francia követségnek.
-
Németország: Falun Gong információs nap Uelzenben (Fotoriport)
2004-02-25Ezen a szombaton az információs nap mellett leveleket is küldtünk politikusoknak és a városi tanácsnak. A sajtót is informáltuk és egy riporternő el is látogatott standunkhoz. Nagy érdeklődést mutatott és elég sokáig maradt a standunknál, hogy több véleményt is halljon az üldözésről.
-
Franciaország: Párizsban a Sacre Coeur előtt tárták fel a tényeket a gyakorlók a turistáknak, a rendőrségnek és sajtónak (Fényképek)
2004-02-25Január 24-én Párizsban a tavaszi ünnepeken, a francia Falun Dafa Egyesület kapott egy engedélyt, miszerint részt vehet egy békés díszfelvonuláson a Sacre Coeur előtt, ami az egyik legnagyobb turista látvány Párizsban.
-
Az Európa Parlament egyik tagjának levele Párizs polgármesterének – „Párizsnak nem szabadna feladnia Pekinggel szemben!“
2004-02-18Szomorúsággal töltött el az, hogy meghajolt a kínai diktátorok akarata előtt és hogy meggátolta a Falun Gong-gyakorlók részvételét a kínai Újév alkalmából szervezett felvonuláson. Franciaországnak hűnek kell maradnia az európai demokratikus és egyenlőségi elvekhez, helyt kell állnia Kína nyomásában. Kína elnyomja saját lakosságát, Franciaország pedig megengedi, hogy Kína elnyomja a francia polgárokat vallásszabadságukban!
-
Franciaország: A nagy párizsi rendezvény támogatásra talált a Franciaország felé intézett felszólításra, hogy nem hajoljon meg a Csiang-rezsim nyomása előtt (Fényképek)
2004-02-18Vasárnap, 2004. február 8-án kb. 100 gyakorló gyűlt össze a de Chatelet téren Párizsban. A rendezvény célja, hogy a nyilvánosság figyelmét felhívják arra, hogy a francia hatóságok nem rég meghajoltak a kínai Csiang-rezsim nyomása előtt és Falun Gong-gyakorlókat tartóztattak le csak azért, mert a kínai Újévi ünnepségek alatt sárga sálat hordtak.
-
Franciaország: A Falun Gong-gyakorlók közhírré tették, hogy büntető eljárást fognak benyújtani a Párizsban történt „önkényes letartóztatások és törvénytelen erőszakosság” miatt (Fényképek)
2004-02-18Nem rég Kína gazdaságilag nyomást gyakorolt a francia kormány egyes képviselőire, hogy azok arra késztessék a francia rendőrséget, hogy tartóztassák le és erőszakkal kezeljék a békés Falun Dafa-gyakorlókat. Ez igen erősen megsértette a francia törvényeket és a szabadság szellemét, az egyenlőséget és testvériséget, melyet Franciaország olyannyira őriz. Ez a viselkedésmód továbbá megsértette a Falun Gong-gyakorlók jogait is, hozzásegítette a Csiang-rezsimet a Falun Gong Kínában zajló üldözésének kiterjesztéséhez.
-
A francia miniszter, Devedjian úr: "Hasonló helytelen viselkedésmód soha nem fog többet előfordulni”
2004-02-15A találkozó után Tang úr azt nyilatkozta az újságíróknak a múlt héten történt esettel kapcsolatosan, mely során több Falun Gong-gyakorlót tartoztattak le a Champs-Elysée-n, hogy Devedjian úr kijelentette: „A francia kormány és lakosság tudja, hogy a Falun Gong-gyakorók békés emberek és hogy a rendőrség a Falun Gong-gyakorlókkal szemben tanúsított helytelen viselkedésmódja soha többet nem fog megismétlődni.”
-
Svédország: Sikeres kínai festménykiállítás a nemzetközi konferencia „Genocídium az újkorban“ alkalmával (Fényképek)
2004-02-152004. január 26. és 28. között került megrendezésre a „Genocídium az újkorban“ nevű nemzetközi konferencia Stockholmban, Svédországban. Ugyanebben az időben tartotta Zhang Cuiying festménykiállítását is a konferencia helyszínétől nem messze. A kiállítást a konferencia ázsiai, afrikai, latin-amerikai és észak-amerikai résztvevői látogatták meg. Egy svéd televíziós csatorna érdekes tudósítást állított össze a kiállításról.
-
A francia újság Le Monde elítéli a kínai rezsim által gyakorolt nyomást a francia kormányra
2004-02-112004. január 29-én nyilvánosságra hozott a nemzetközileg is elismert francia újság a „Le Monde” egy cikket, melyben a kommunista rezsimet „kultusznak” nevezett, mely mindenkit, aki nem azonos véleményen van vele, hallgatásra bír. Párizsban nagy volt a kontraszt a kínai elnök által tartott beszéd, melyet a nemzeti gyűlés előtt tartott, és melyet az országgyűlési képviselők fele bojkottált tüntetésképp, és a Falun Gong békés tüntetése között, melyet az épület előtt tartottak.