Megtapasztaltam a Mester könyörületes megváltását

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Szerencsés voltam, mert találkozhattam a Mesterrel 1992-ben a Fálun Dáfá első tanfolyamán, amit Shandong tartományában, Guang megyében tartottak. A Mester személyesen, kézzel írta a tanfolyam elvégzéséről a tanúsítványokat, amit átadott nekünk. Harminckét éves voltam akkor. Nem tudtam mi a művelés, de szerettem hallgatni a Mester előadásait. Minden szó amit a Mester mondott, megérintette a szivemet. Beszélt az igazságról, amiről senki nem beszélt még sohasem, és nem található meg semmilyen könyvben. A Mester kézzel fogható és könnyen érthető nyelvezetet használt, hogy kifejtse a dolgokat és ez megtisztította az elmémet. Tudtam, hogy ez volt az amire vártam, és hogy ez az amit akartam.

A harmadik napig nem vettem részt az előadássorozaton. Miután másfél napig hallgattam a leckéket, elmentem az édesanyámhoz. Elmondtam a családomnak, hogy a Fálun Gong Mestere itt van, és elmagyaráztam a megértésemet arról, hogy ki a Mester. „Menj, látogasd a tanfolyamot amint lehetséges”. A nővérem nevetett és azt mondta: „Haladj, és gyakorolj most; én azután gyakorlok, miután befejezted a művelésedet.” Az édesanyám nevetett és azt mondta: „Nagy hűhót csaptál!” Az édesapám és a bátyám is egyetértettek vele. Amikor észrevettem, hogy nem tudom meggyőzni őket, elmentem a nagynéném otthonába. Elmondtam nekik, hogy a betegségeiket meg tudják gyógyítani, ha eljárnak a tanfolyamokra, amit a Fálun Gong Mestere tart. A nagynéném nem hitt nekem.

Amikor elmentem az esti előadásra, a Mester rám mosolygott a pódiumról, és azt mondta nekem mielőtt belekezdett a leckébe: „Azoknak akik nem hisznek neked nem kell beszélned erről, mert azt fogják mondani, hogy elmebeteg vagy.” Tény, hogy a Mester tudott mindenről amit tettem.

Amikor a tanításnak vége lett, a Mester személy szerint kiosztotta a tanúsítványokat, hogy befejeztük a kurzust. Volt akkor egy dolog, amit nehezen értettem meg, azt, hogy hogy kaptam két tanfolyam befejező tanúsítványt. A Mester azt mondta: „Néhányotoknak -habár jelen voltatok a tanfolyamon- a sorskapcsolatotok még nem jött el és még nem tudjátok mi az a művelés.” Amikor láttam a Mestert, nem értettem meg amit mond: „A tanfolyam- bizonyítványaitokra gondolok, ami különbözik a többiekétől.”
Amikor tanultam a Fá-t, és megosztottam a tapasztalataimat a gyakorlótársaimmal 1993-ban, beszéltünk erről is. Egy gyakorlótársam azt mondta: „Mivel a sorskapcsolatod nem érkezett meg, a Mester adott egy utalást, hogy ismét el kell menned a tanfolyamra.”

1993-ban a Mester tartott egy szemináriumot Linqingben. Eljött Guang megyébe, hogy meglátogassa a gyakorlókat. Szerencsés voltam, mert újra találkozhattam a Mesterrel Guang megyében egy borászati üzemnek a tárgyalójában. Az volt az első alkalom, hogy az édesanyám találkozott a Mesterrel. Emlékszem ahogy a Mester beszélt hozzánk. Számos gyakorlónak elvette a Buddha és Bodhiszattva szobrát és azt mondta a Mester, hogy fel kell szentelni őket. Az édesanyám nem hozta el, de akart egyet. Azonnal elmentem a boltba és vettem neki. A visszaúton összetalálkoztam a Mesterrel amint távozott. Arra sarkalltam magam, hogy megállítsam a Mestert és megkérjem, hogy szentelje fel a szobrot. A stábtag, aki kísérte a Mestert, megállított engem és azt mondta: „a Mesternek nagyon sürgős elintéznivalói vannak, amiről gondoskodnia kell, ezért azonnal távozik.”A Mester valamiért megállt és felszentelte a szobrot amit vettem. Azután sietve távozott. Ugyanazon a napon az édesanyám szívproblémája- amely kínozta őt éveken át- elmúlt.

Később azt hallottam az édesanyámtól: „Amikor a Mester eltávolítja a gyakorlóknak a betegségeit a tanfolyam alatt, azt mondta mindenkinek, hogy gondoljon a betegségeire.” Az édesanyám arra gondolt, amit a Mester mondott. Akkor érezte, hogy a Mester a kezével megfogja, érzett valamit a szívében, ahogy megszűnt és a betegsége eltűnt.

Elmesélte az édesapámnak akinek a szívbetegsége egyre rosszabb lett. „Gyerünk, menj és vegyél részt a Mester előadásain és a betegséged elmúlhat.” Az édesapám örömmel beleegyezett, miután szemtanúja volt édesanyám csodálatos gyógyulásának. Az idős pár elment a Mester tanfolyamának néhány előadására és valóban megtapasztalták a test, könnyed, betegség nélküli állapotát. Az édesapám számos betegségtől szenvedett a múltban. Meg kellett állnia pihenni séta közben minden száz méter után, és bevennie a pirulákat a szívbetegségére. De amikor elment a Mester tanfolyamára, már az első napon nem kellett bevennie egyetlen egyet sem. A bátyám személyesen megtapasztalta a szüleim csodálatos változásait. Azonnal elment a Mester előadásaira amit Zhengzhou városában tartottak. Átélte a csodát, és elkezdte a művelést.

Szerencsés voltam, hogy részt vehettem a Mester második tanfolyamán, amit 1994-ben ismét Jinan városában tartottak. Azután tényleg elkezdtem a művelést. A Mester megtisztította és szabályozta a testemet és meggyógyította a náthámat és a gyomor problémáimat.

Tizennyolc éve történt, hogy először találkoztam a Mesterrel. Megváltoztam. Egy gyenge személyből -akinek sok betegsége van, aki elfáradt néhány lépés után-, egy energikus és egészséges ember lettem; szűklátókörű voltam és családi viszály szítása helyett, egy harmonikus életet élek az anyósommal. Ezek a Dáfá alapelvei: Igazság-Jóság-Tolerancia, ezek kísérnek engem és segítenek mindvégig, minden nehézségen és megpróbáltatáson keresztül.

Világ emberei, kérlek, ne higgyetek a Kínai Kommunista Párt (KKP) hazugságainak! A Fálun Dáfá jó! Az Igazság-Jóság-Tolerancia jó! Gyertek és próbáljátok ki a művelést a Dáfá-val! Kizárólag, miután szembetalálkoztok a műveléssel, ismeritek meg ezt a szépséget és erőt. Gyönyörű dolgokat kaptam, és meg akarom mutatni minden jó embernek.

A kínai verzió megtalálható: http://minghui.ca/mh/articles/2010/9/5/229108.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo