A régi időkben egy bölcs, aki egy színtársulat vezetője volt, tehetséges tanítványaival, vándorolni ment a világba, hogy a zene és a tánc segitségével sorskapcsolattal rendelkező embereket találjon. Egy nap, egy a kína központi síkságainál fekvő városhoz értek, és úgy döntöttek ott maradnak egy ideig.
Egyik nap a tanárnak a felesége aki a színtársulat vezetője volt, elment a piacra hogy vegyen néhány olcsó vékony fémkeretet a zöldségárusnál. Több fémkeretet vett mint amennyit el tudott volna vinni mindkét kezével. Ezért a bolt tulajdonos és a segédje megjátszották hogy segítenek az asszonynak a kezeihez és a mellkasához erősiteni a fémkereteket, ám mindezalatt ellopták a pénztárcáját. Volt egy fiú a társulatban, Lian volt a neve. Húsz éves volt és nagyon tehetséges. Valami miatt későn jött a városba és épp látta a tanára feleségét. Az asszony segitségére sietett.
Amikor a boltvezető észrevette a fiút, egy újabb lehetőséget látott a lopásra. Miközben a drótokat Lian kezére tekerte, az egyik kezével Lian táskájába nyúlt. Azonban Lian gyorsan lefogta az asszisztens kezét, és nyugodt hangon megkérdezte vajon a hölgy tárcáját is így lopta e el. A segéd megrémült. Nem tudta mit tegyen és azt mondta a tulajnak, �ő tudja, mit csináljunk?�.
Lian ezt mondta: �mint üzletembernek rendesen kellene keresned a pénzt. Ennek az asszonynak vannak szülei és gyerekei is akikről gondoskodnia kell, és szüksége van arra a pénzre. A te pénzkeresési módszered nagyon piszkos. Ha pénzt akarsz én adhatok az enyémből, de vissza kell adnod a hölgy tárcáját. �
A tulaj alattomosan felnevetett. Kinyitotta Lian táskáját és 1000 wen-t (ősi kínai pénznem) talált benne. Majd ezt mondta, �te voltál aki ellopta a hölgy pénzét, és neked kellene visszaadnod� aztán hangosan kiáltott, �fogjátok el ezt a tolvajt! Fogjátok el ezt a tolvajt!�
Egy ilyen kapzsi és aljas boltossal szemben Lian nem tudta mit mondjon. Emberek gyűltek köré és nagyon megverték. A boltos megkért egy pár jelenlévőt hogy szorosan kötözzék meg Liant. Kényszerítették hogy megigyon 3 kupa szeszt. Aztán elvitték a színtársulat fejéhez térdre kényszerítették és arra kérték az embereket hogy megnézzék. Az emberek kigúnyolták, nevetségessé tették és átkozták Liant.
A tanonc társai sem tudták az igazat és a tanár feleségével együtt Liant vádolták. Lian csendben és térden állva maradt több napig. Ezalatt az idő alatt a tanára többször is elhaladt mellette de rá sem nézett, és nem szólt egy szót sem.
Nem tudva hány nap telt el, Lian térden maradt, odakinn tűrte a szelet, esőt, az égető napsütést és a pletykát. Lian azonban nem panaszkodott és nem érzett gyűlöletet, csendben maradt bármit is hallott.
Egy nap késő este a tanára odament hozzá eloldotta a köteleit, elmosolyodott és azt mondta:� mindent tudok, kiálltad a próbát� Ebben a pillanatban Lian könnyekben tört ki és megköszönte a tanár gyámságát.
Amikor láttam hogy én is Lian voltam, nem tudtam magamon segiteni és sirtam. Annyi sok évig szenvedtünk csak azért hogy megkapjuk a Fát. Mire vár a mester? Arra vár hogy a rosszat helyre tegye Lian számára, vagy őrá vár hogy ő egy nemes és Isteni Lénnyé váljon? Mennyi kemény munkát végzett a mester hogy Liant felnevelje? Hogyan érthetjük meg egy magasszintű Isteni Lény gondolkodását anélkül hogy mi eltávolitanánk a mi saját gondolkodásunkat az azon a szinten lévő életekétől. Ma ebben az univerzális Fában műveljük magunkat. Mit nem tudunk feladni? Mit kapunk ha minden ragaszkodásunkat feladtuk? Az egy örök ragyogás és nagyszerű.
* * *
tovább ...