2000. júliusában Pekingbe mentem, hogy kiálljak a Fálun Gong-ért. Visszatértemkor a munkarészlegem biztonsági osztályának a börtönébe küldtek. Egy hónapig tartottak ott fogva. Később elűztek a Pártból és egy összetákolt munkarészleghez soroltak be. A régihez képest sokkal messzebb volt ez a részleg az otthonomtól. Már az első hónapban megbüntettett az új munkarészlegem, elvette a munkát előlem. Utána gyakran zaklattak otthonomban a munkarészleg biztonsági emberei, valamint a biztonsági iroda nyilvános részlegének és a lakossági bizottság emberei. Különösen politikailag érzékeny napokon jött egyik a másik után.
Négy évvel ezelőtt (2001) egy délután, kb. 17.00 órakor, betört hozzám hét-nyolc rendőr a nyilvános biztonsági irodából. Éppen Dáfá információs anyagokat olvastam és nem tudtam már őket időben elrejteni. A belépésükkor bemutatta nekem a a biztonsági részleg igazgatója a házkutatási parancsot és azt mondta: „Át kell kutassuk a házadat.“ Megkért, hogy írjam alá a parancsot. Vonakodtam és azt mondtam: „Nincs semmim, amit kerestek.“ A politikai és biztonsági iroda parancsnoka ezt mondta: „Ha van Fálun Gong-gal kapcsolatos anyagod, akkor önként kellene őket kiszolgáltatnod nekünk. Különben a helyzet megváltozik, ha mégis ilyet találunk nálad.“
Átkutattak minden polcot és fiókot. Ez idő alatt nyugtalan voltam. Nem voltak erős őszinte gondolataim. Félelemből, hogy esetleg megtalálják a Dáfá könyveket és anyagokat, állandóan az a hely járt az eszemben, ahová letettem őket. A biztonsági részleg igazgatója és mások olyan kérdéseket tettek fel nekem, amik zavartak abban, hogy koncentrálni tudjak az őszinte gondolatok kibocsátásra. Amikor minden rendőr befejezte a házkutatást és az ebédlőben álltak, a biztonsági részleg parancsnoka még mindig nem adta fel. Végül megtalálta a nagy táskámat, amiben Dáfá anyagok és könyvek voltak. A politikai és biztonsági iroda igazgatója mérgesen rám morgott: „Nem azt mondtad, hogy nincsenek Dáfá anyagaid? Akkor ez micsoda? Adjatok rá bilincset és zárjátok be őt! Te mégsem tudsz viselkedni, amíg be nem zárunk egy pár napra.“ A parancsnok azt mondta: „Úgy gondolom a bilincsek szükségtelenek. Vegyél magadhoz pár ruhadarabot és kövess minket.“
Tényleg rosszul éreztem magam. Még egy hónap sem telt el azóta, hogy fogságban voltam, mert 2000. szeptemberében Pekingben voltam. Mialatt átöltöztem, titkon ezt gondoltam: „A férjem még munkában van. Hagynom kell neki egy üzenetet.“ A parancsnok szakadatlanul zaklatott, hogy siessek már. Hátrahagytam egy üzenetet és felvettem a megfelelő ruhát. Magamhoz vettem néhány ruhát és kimentem a házból a parancsnok előtt. Arra utasított, hogy szálljak be az első rendőrautóba. A többiek a másik autóba szálltak.
Megérkeztünk a biztonsági irodánál. A második emeleten volt az iroda. A rendőrök mind felmentek a lépcsőkön; én és a parancsnok voltunk az utolsók. Ez idő tájt meglepően nyugodt voltam. Titkon azt gondoltam: „Művelő vagyok. Nem tettem semmi rosszat. Mitől kellene tartanom? Rosszab esetben meghalok. Nincs mitől félnem.“ Energiával és erővel teltnek éreztem magam. Minden más lényegtelennek tűnt és eltűnt. A parancsnok irodájába való belépéskor az igazgató azt mondta a parancsnoknak, hogy: „Elmehetsz. Majd én beszélek vele.“
Ebben a pillanatban az igazgató egy teljesen más ember látszatát keltette. Érzékeny volt és már végképp nem parancsoló. Ezt mondta: „A beszélgetésünket nem fogom felvenni. Szabadon beszélgethetünk.“ Rákérdezett a családomra, a munkámra és a művelésre. Mivel nem voltak félelmeim és semmilyen ragaszkodásom sem, a beszélgetésünk laza és természetes volt. A Mester szavaira gondoltam: „Bárhol legyenek is problémák, odamegyünk és elmagyarázzuk az igaz tényeket.“ (Li Hongzhi: Fa-magyarázat közép USA-ból, Chicago, 2003.06.22) Így megértettem ezt és elmeséltem neki, hogy milyen módon tűnt el az összes betegségem, miután elkezdtem a Fálun Gong-ot gyakorolni. Azt tanítja az embereknek, hogy jók legyenek. Meséltem neki az igazságtalan bánásmódról is, amiket el kellet viseljek, miután jogos szavakat emeltem a Dáfá érdekében Pekingben. Mialatt ezeket meséltem neki, nem bírtam visszatartani a könnyeimet.
A beszélgetésünk nagyon pozitív és kellemes volt. Azt mondta: „Korban megegyezünk. Beszlégetésünk alapján azonban láthatom, hogy jó karakterű vagy. Fiatalon lettél munkanélküli és a gyermeked még iskolába jár. Ha együttműködsz velünk, megígérem neked, hogy visszakerülsz a munkarészlegedbe, a párttagságod meg lesz újítva és a munkádat is visszakapod.“ Amikor ezt hallotam, már minden világos volt. Habozás nélkül így feleltem: „Ez lehetetlen. Nem létezik kék ég a kommunista törvény alatt. Még ha nincs is igaza, továbbra is megköveteli, hogy mindig igazat adjunk neki. Soha nem fog hibákat beismerni. Köszönöm a jószándékodat.“ Azt mondta: „Igazad van. Ez így van.“
Besötétedett. Azt monda nekem: „Kedves embernek tűnsz. Amit mondasz, annak van értelme. Eredetileg be akartak zárni téged pár napra. Hazaengedlek és beszélek a parancsnokkal.“ Hálás voltam neki. Nyugodt voltam. Tudtam, a Mester volt az, aki vigyázott rám. Akkor bejött a parancsnok és azt mondta: „Sötétedik. Menjünk.“ Az igazgató kivezette a parancsnokot és egy ideig beszélt vele. Tisztán hallottam, amint a parancsnok kitartott amelett, hogy börtönbe küldjenek. Később azonban beadta a derekát.
Lementünk a lépcsőn. Azt mondták, hogy sötét van és hogy meg szeretnék hívni vacsorára az igazgatót. Az igazgató azonban így felelt: „A vacsora nem fontos. Sötét van, miért nem kíséritek őt haza? Nem jó ötlet, hogy egy hölgy sötétben menjen haza.“ A parancsnok, akarata ellenére hazakísért engem. Amint kiszálltam az autóból, megérkezett az igazgató kocsija is. Elkérte a telefonszámomat és azt mondta, hogy nyugodtan keressem fel, amint valamilyen problémáim adódnak. Megadtam neki a telefonszámomat.
Barátok lettünk és volt mit megosztanunk egymással. Továbbra is magyarázom neki az igazságot. Elmesélte nekem, hogy több gyakorlót is szabadon tudott ereszteni hatalma miatt. Azt is mondta nekem, hogy szeretne Fálun Gong-ot gyakorolni, de sajnos nem tudja a dupla lótusz-ülést. Azt mondtam neki, hogy sikerülni fog neki, ha kitartó lesz.
Ezen az eseményen keresztül értettem meg, hogy mit mondott a Mesterünk az őszinte gondolatokról és az őszinte tettekről és felismertem, hogy Mesterünk mindig vigyáz ránk. Szintén felismertem az őszinte gondolatok fontosságát és az őszinte cselekedetek értelmét a Dáfá igazolásánál.
* * *
tovább ...