Bécs: A Nemzeti Tanács tagjai elítélik a Fálun Gong kínai rezsim általi üldözését

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) 2024. augusztus 31-én a gyakorlók a bécsi Szent István téren (Stephansplatz) rendezvényt tartottak, hogy felhívják a figyelmet a Fálun Dáfá-gyakorlóknak a Kínai Kommunista Párt (KKP) általi üldözésére. Dr. Gudrun Kugler asszony (ÖVP) és Faika El-Nagashi asszony (Die Grünen), mindketten az Osztrák Nemzeti Tanács tagjai, részt vettek a rendezvényen, és beszédükben elítélték a KKP bűntetteit.


Petra Bayr, aki több mint 20 éve tagja a Nemzeti Tanácsnak, előző este jelen volt a virrasztáson. Emellett a Nemzeti Tanács emberi jogi bizottságának a tagja, valamint a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) külpolitikai és globális fejlesztési szóvivője. Kezdeményezte, hogy az osztrák kormány módosítsa a hatályos törvényeket és rendeleteket, és ratifikálja az Európa Tanács emberi szervkereskedelem elleni egyezményét.


A Minghui riporterei mindhárom politikussal interjút készítettek.

null

Dr. Gudrun Kugler (balra narancssárga pólóban) és Faika El-Nagashi (jobbra fehér pólóban), az Osztrák Nemzeti Tanács tagjai a Fálun Dáfá KKP általi üldözésének a megszüntetésére szólítanak fel

null

Dr. Gudrun Kugler (jobbra) és Faika El-Nagashi (balra) egy Fálun Dáfá-gyakorlóval (középen)


Dr. Gudrun Kugler és Faika El-Nagashi mindketten a Nemzeti Tanács Emberi Jogi Bizottságának a tagjai, de különböző politikai pártokhoz tartoznak. Mindketten elítélték a KKP általi üldözést és az élő gyakorlóktól való szervrablást.


Előző este: gyertyás virrasztás

Előző nap a Fálun Dáfá-gyakorlók a Szent István téren gyűltek össze egy rendezvényre, amelyet a Tian Guo Marching Band (menetzenekar) kísért. A zenekar zenéje sok járókelőt vonzott, akik videót készítettek. Ahogy leszállt az este, a gyakorlók gyertyafényes virrasztást tartottak, hogy némán emlékezzenek azokra a gyakorlókra, akik életüket vesztették a KKP általi 25 éves üldözés alatt. Petra Bayr nemzeti tanácsos is jelen volt.

null

null

A Tian Guo Marching Band fellépése sok járókelőt vonzott

null

null

null

null

A járókelők aláírják a KKP általi üldözés befejezésére felszólító petíciót

null

null

null

Gyertyás virrasztás az üldözés következtében életüket vesztett gyakorlók emlékére

null

A járókelők egy mobiltelefon fényénél írják alá a petíciót


A Nemzeti Tanács pártjai támogatják az illegális szervkereskedelem megszüntetését célzó jogszabályt

Az interjúk során a Nemzeti Tanács mindhárom tagja megerősítette, hogy eltökélt szándékuk, hogy síkra szálljanak a szervrablás és a Kínában folyó üldözés befejezéséért.

null

Petra Bayr, nemzeti tanácsos


Petra Bayr már benyújtott egy indítványt, amelyben felszólítja az osztrák kormányt, hogy módosítsa a jelenlegi törvényeket és rendeleteket, és ratifikálja az Európa Tanács emberi szervkereskedelem elleni egyezményét. Bayr szerint a KKP általi szervrablás megszüntetése egész politikai pályafutása során a középpontban állt. Az elmúlt 20 évben számos alkalommal kiállt a Fálun Dáfá-gyakorlókért. A KKP általi szervrablás nem korlátozódik a gyakorlókra, hanem általános. Kezdeményezőként örömmel fogadta, hogy minden párt támogatta és elfogadta azt az indítványt, amely arra szólította fel a kormányt, hogy ratifikálja az emberi szervekkel való kereskedelem elleni egyezményt. Ebben az összefüggésben világossá tette: „Hogyan támogathatjuk mások megölését és szerveik begyűjtését? Ez [az élő emberektől való szervrablás] sérti az emberi jogainkat, az oktatásunkat és minden gondolatunkat.”


Az Európa Tanács emberi szervkereskedelem elleni egyezményének ratifikálására irányuló előkészületek mostanra a jogalkotási szakaszba léptek. „Ez tehát azt jelenti, hogy módosítjuk az összes olyan törvényt, amelyet ez az egyezmény érint” – mondta Bayr. Rámutatott, hogy ez a folyamat nagyon összetett.


A KKP parancsára történő szervkivétel bűncselekményével kapcsolatban azt mondta: „Jó lenne, ha nemzetközi szervezetek, mint például a Nemzetközi Büntetőbíróság, amely többek között a népirtási egyezmény végrehajtásáért felelős, támogatná a vizsgálatot.” Fontosnak tartja, hogy a nemzetközi szervezetek komolyan vegyék ezt a kérdést, és napirendjükre tűzzék.


A KKP-val való sokéves együttműködéséből tudja, hogy ez nem könnyű feladat: „Nagyon nehéz, olyan, mintha lyukat fúrnánk egy vastag fadeszkába, de nem szabad feladnunk”. Meggyőződése, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlóknak és a társadalomnak nem ártó embereknek „joguk van ahhoz, hogy megéljék hitüket, meggyőződéseiket és életcéljaikat. Ez emberi jog, és érdemes küzdeni érte”.


Felelősségvállalás az üldözés megállításáért

null

Dr. Gudrun Kugler szerint a KKP általi üldözés sérti az emberi jogokat


Dr. Gudrun Kugler az Osztrák Néppárt (ÖVP) emberi jogi szóvivője. Azt mondta, hogy a Fálun Dáfá KKP általi üldözése számos emberi jogot sért, amire bizonyítékok is vannak. „Többféle emberi jogi jogsértést látok: a kisebbségek jogainak, a vallásszabadságnak, a szervkivétellel kapcsolatos testi épséghez való jognak a megsértését, és önkényes letartóztatásokat, amelyek korlátozzák a szabadsághoz való jogot.” Arra is rámutatott: „Az erőszakos szervkivétel olyan bűncselekmény, amelyet nem lehet szavakba önteni, és amelyet azonnal meg kell állítani. Számomra nagyon világos, hogy hozzá kell járulnom az emberi jogok védelméhez.”


A Nemzeti Tanács az elmúlt években szinte minden évben elfogadott határozatokat és javaslatokat a KKP bűncselekményeinek a megállítására, és ő is többször felszólalt a Fálun Dáfá KKP általi üldözésének befejezése mellett. Bár látta, hogy egyes nyugati országok a Kínával való gazdasági kapcsolataik miatt nem tették meg azt, amit meg kellett volna tenniük, számára világos: „Úgy gondolom, hogy azokat a problémákat, amelyeket látunk, ennek ellenére nyilvánosságra kell hozni. A láthatóság segít az üldözötteknek, még akkor is, ha ez csak az első lépés. Az is fontos, hogy keményen dolgozzunk azon, hogy csökkentsük a Kínától való függőségünket, ami az európai gazdaság számára is fontos.”


Bár az üldözés Kínában zajlik, Dr. Kugler hangsúlyozta: „Globalizált világban élünk. Ha más helyeken az emberek szenvednek, mert igazságtalanul bánnak velük, akkor ez minket is érint.” Az üldözés befejezésével kapcsolatban azt mondta: „Európának felelőssége van. Én egy közepes méretű európai országban élek, és itt is felelősséggel tartozom. Úgy gondolom, hogy ha mindannyian komolyan vesszük a felelősségünket, akkor Kína egy ponton nagy nyomást érezhetne, és kompromisszumokat kell majd kötnie. Ez pedig enyhítheti az üldözés áldozatainak a helyzetét.”


Folyamatos erőfeszítések az üldözés befejezésére

null

Faika El-Nagashi szerint több embernek kellene tudnia a KKP általi üldözésről


Faika El-Nagashi, a Zöldek Nemzeti Tanácsának a tagja az elmúlt évtizedben szintén rendszeres párbeszédet folytatott a gyakorlókkal. Azt mondta: „A Fálun Gong üldözése szisztematikus, és a politikai és társadalmi szintek széles skálájára terjed ki. A KKP a Fálun Gongot fenyegetésnek és veszélynek tekinti, és fél a hatalom elvesztésétől. De hol van a fenyegetés? [A Fálun Gong] csak egy békés gyakorlás, amely a szívre összpontosít nagyon. Itt egy nagy ellentmondás van, de ebből is láthatjuk, hogy [a Fálun Gongnak] nagy ereje és potenciálja van.”


Elmondta, hogy jó benyomást szerzett a gyakorlókról, akikkel találkozott. Az aznapi rendezvényen való részvételéről azt mondta: „Jó, hogy együtt elmondhatjuk a külvilágnak, miért kell kiállnunk érte, és miért olyan fontos. Ez a Bécs belvárosában megrendezett esemény is ezt a hatást célozza meg.”


Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne véget vetni a Fálun Dáfá elleni, 25 éve tartó üldözésnek, így válaszolt: „Az elmúlt években keményen dolgoztunk ezen. Szeretném ezt a kérdést parlamenti szinten is napirendre tűzni.” Kínával való kapcsolataiban is rendszeresen beszél erről, különböző szinteken: „Legyen ez a nyilvánosság és a média számára is téma. Ugyanakkor transznacionális állásfoglalásokkal és más eszközökkel próbáljuk majd megoldani.”


Az üldözés konkrét példája a KKP általi szervrablás. Beszédében azt mondta: „Több emberben kell tudatosítanunk, hogy az életük meghosszabbítására kapott szerveket nem adományozzák, és semmi közük az önkéntes részvételhez. A színfalak mögött szisztematikusan vesznek ki szerveket olyan emberekből, akiket politikai üldözés miatt bebörtönöztek.” Az interjúban így folytatta: „Ausztria politikai nyomást gyakorolhat annak érdekében, hogy ezeket az emberi jogi jogsértéseket Kínában világosabbá, ismertebbé tegyék és megállítsák.”


Csodálat a gyakorlók kitartása iránt

Amióta a KKP elkezdte üldözni a Fálun Dáfát, a gyakorlók világszerte különböző módszereket találtak ki, hogy egyre több embert tájékoztassanak, mi a Fálun Dáfá, és milyen kegyetlen az üldözés, hogy mindannyian együtt dolgozhassanak a befejezésén. Ami a gyakorlók kitartását illeti az elmúlt 25 évben, Dr. Kugler azt mondta, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlók nagyon bátrak. Tudja, hogy Kínán kívül is vannak KKP-ügynökök, és hangsúlyozta: „Csodálom a gyakorlók bátorságát, hogy kiállnak, különösen azt a bátorságot, hogy még akkor is áldozatot hoznak, amikor veszélyben vannak. Több támogatást érdemelnek az emberektől, nem csak a politikusoktól.”


A rendezvény során sok járókelő aláírta a petíciót, abban a reményben, hogy az osztrák kormány tesz valamit az üldözés befejezése érdekében. Armin Ellinger az aláírás közben kifejtette: „Ez a támogatás jele. Az emberek így láthatják, hogy Kína nincs elszigetelve, és hogy az emberek figyelmet szentelnek Kínára. Ez egy segítő kéz. Több embernek kellene támogatnia az erőfeszítéseiket. Ez így nem mehet tovább. Az embereket üldözik.” Amikor elmondták neki, hogy a gyakorlók 25 éve leplezik le az üldözést, így válaszolt: „A legnagyobb tiszteletemet fejezem ki Önöknek. Nem számít, hogy mi lesz az eredmény, Önök mindig kitartanak.”


Parker Zak, aki az amerikai kormánynak dolgozik, „elképesztőnek” találta a Fálun Dáfá-gyakorlók kitartását. „Ez megmutatja a hitük erős erejét. Támogatom őket. Senkit sem szabad üldözni a hite miatt, de a KKP ezt teszi, ami igazán sajnálatos. Ennek minél hamarabb véget kell érnie, mert az üldözésnek nem szabad megtörténnie.”

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Austria: Members of the National Council Condemn the Chinese Communist Party’s Persecution of Falun Gong

Forrás: Wien: Mitglieder des Nationalrats verurteilen die Verfolgung von Falun Gong durch Chinas Regime

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo