(en.minghui.org) Az unokatestvérem ajánlásával elmentem dolgozni takarítóként egy idősek otthonába. Mielőtt elkezdtem volna a munkát, az unokatestvérem már közölte az ottani vezetőséggel, hogy csak a negyedik emeletre jelentkezem, ahol a vezetőség irodái és a tárgyalóterem található. Úgy gondolta, hogy soha nem egyeznék bele, hogy más emeleten dolgozzak.
Amikor elmentem az interjúra, az idősotthon igazgatója próbaidőre a harmadik emeletre osztott be. Az egész második és harmadik emelet keleti oldalán csak ágyban fekvő betegek voltak, a legnehezebben kezelhetőek, ezért az álláskeresőknek ott kellett dolgozniuk próbaidőben, hogy lássák, megbirkóznak-e a munkával.
Láttam, hogy az idősek otthonában az emberek idősek, gyengék, betegek és mozgássérültek. Leírhatatlanul lehangoltnak és keserűnek éreztem magam. Az élet mulandósága és szomorúsága, a szerencsétlenség és a sivárság olyan fájdalomként gyűlt bennem össze, ami a szívembe hasított. Minden eddiginél jobban értékeltem, és örültem az értékes és egyedülálló lehetőségnek, hogy a Fálun Dáfát gyakorolhatom!
Az interjú után az igazgató azt mondta, hogy majd értesítenek.
Kezdetben beleegyezett, hogy a negyedik emeleten dolgozzak. Amikor a vezetők látták, hogy viszonylag fiatalnak nézek ki, és korábban irodában dolgoztam, attól féltek, hogy nem leszek alkalmas a feladat ellátására. A harmadik emeleten töltött próbaidő alatt azonban egy alkalmazott megkért, hogy segítsek neki kitakarítani egy szobát, mert ellenőrzés volt várható. Amikor más emberek dolgoztak a próbaidőszakban, csak körül néztek, és eldöntötték, hogy elfogadják-e a munkát vagy sem. Én viszont fél napig dolgoztam ott, mindent kitakarítottam, még az ágyak alatt is. Délben segítettem neki megetetni az ágyban fekvő betegeket.
Az igazgató mindent látott a térfigyelő kamerákon, amit csináltam, ezért amikor hivatalosan is alkalmazásba kerültem, a második emelet keleti oldalán, az ágyban fekvő betegekhez osztott be dolgozni. Emiatt az unokatestvérem rögtön panaszt tett, mondván, hogy sokszor hangsúlyozta az igazgatónak, hogy csak a negyedik emeleten dolgozhatok, és az igazgató beleegyezett. De mint gyakorló, hogyan is válogathatnék? Ráadásul úgy éreztem, hogy az időseknek szükségük van a segítségemre.
Kedvesen bánni a lakókkal
A második emeleten nagyon rosszak voltak a higiéniai körülmények. Az ellenőrök soha nem adtak rá megfelelő minősítést, és a lakók családtagjai is panaszkodtak emiatt. A lakók szinte mindegyike ágyhoz kötött és idős volt. A munka fárasztó volt, és a vezetők nem voltak elégedettek az elvégzett munkával.
Elkezdtem először forró vízzel megtisztítani a gumimatrac huzatokat és az ágyhoz kötött lakók pelenkázó alátéteit. Mivel a matrachuzatokat alig tisztították, felfedeztem, hogy az egyik ágyhoz kötött, több mint 100 éves lakó matracán vastag vizeletréteg halmozódott fel. A kapaszkodók meglehetősen magasak voltak, hogy a beteg fel tudjon velük ülni. A nyál azonban gyakran ráfolyt a kapaszkodóra, és végül vastag váladékréteg keletkezett. Kesztyűt húztam, és acélgyapottal erősen dörzsölve megtisztítottam. Minden szobát alaposan kitakarítottam, a padlót is többször felmostam forró vízzel. Így az eredeti, fojtogató szag eltűnt, a levegő friss és tiszta lett.
Az első munkanapomon rendbe tettem a 3-as szoba súlyos agyvérzésen átesett lakójának ágyát. Még csak 60 éves volt, és már nem tudott beszélni. Segítségre volt szüksége a megfordulásban. Ha egy lelkiismeretes gondozó volt beosztva, ő gyakran ellenőrizte. Műszakváltás után a lelkiismeretes nővér hazament. Sajnos a legtöbb dolgozóban nem volt meg ez a felelősségtudat. Ha a feletteseik nem ellenőrizték őket, ritkán kezdeményezték, hogy visszatérjenek a szobákba. Néha, amikor a lakóknak pelenkát kellett cserélni, nagyon sokáig kellett várniuk, és a bőrük végül kipirosodott vagy kifekélyesedett. A szag elviselhetetlen volt, főleg a forró nyári napokon.
A 3-as szobában lévő beteget lefürdettem, kicseréltem a pelenkáját, hintőport szórtam rá, betakartam egy vékony lepedővel, és beállítottam az elektromos ventilátor sebességét. Amikor éppen ebédelni készültem, összepisilte a pelenkáját. Így újra át kellett cserélnem, ami miatt kevés időm maradt az evésre. A munkatársaim megkérdezték, hogy miért nem fejeztem be az ebédemet, mielőtt megtisztítottam. Azt mondtam, hogy az nagyon kellemetlen lett volna neki. Ő és a hozzá hasonlók már így is olyan szerencsétlenek voltak, hogy így kellett leélniük az életük hátralévő részét.
A 3-as szoba lakójának nem voltak mentális problémái, és az étvágya is jó volt. Amikor először kezdtem ott dolgozni, nagyon sovány volt. Hogy ne piszkolja be a pelenkáját, néhány gondozó igyekezett a lehető legkevesebb ételt és vizet adni neki. Engem is arra biztattak, hogy cselekedjek így, de én nem tettem ezt, mert ez ellenkezett volna a lelkiismeretemmel. Ráadásul Fálun Dáfát gyakoroltam; hogyan tehettem volna ilyet? Amikor hal volt az étlapon, kiszedtem az összes szálkát, és megetettem a hússal. Igyekeztem mindent megtenni, hogy annyit egyen, amennyit csak tud, és hogy jóllakjon. Amikor csak időm engedte beszélgettem is vele. Két héten belül a bőre világos lett, és meghízott.
A lánya nagyon boldog volt, amikor legközelebb meglátogatta. Dicsért engem az idősek otthona vezetőségénél. Ajándékokat is felajánlott nekem, amit én visszautasítottam. Őszintén remélte, hogy ott maradok, hogy segíthessek az édesanyjának.
Ha nem gyakorolnám a Fálun Dáfát, akár olyan lehetnék, mint az egyik itteni beteg, vagy akár már nem is lehetnék itt, ezért gyakran képzeltem magam a helyükbe, és mindannyiukkal együttérzéssel bántam.
Két hónappal később az idősek otthonának negyedéves értekezletén kiváló alkalmazottként ismertek el, ami szokatlan volt. Mivel különlegesnek mutattak be, azt mondtam a felettesemnek, hogy egyszerűen csak betartom a szabályokat, és azt teszem, amit tennem kell. A felettesem azonban azt mondta, hogy holisztikus változásokat hajtottam végre a második emeleten. Hogyhogy nem adtak nekem ezért kitüntetést? Később, amikor tisztáztam az igazságot a Fálun Dáfáról a felettesemnek, beleegyezett, hogy kilép a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és annak ifjúsági szervezeteiből.
Kedvesen bánni a munkatársakkal
Az idősek otthonában a társadalom legalacsonyabb szintjéről származó ápoló személyzet dolgozik. Az ilyen jellegű munka végzése nem számít tiszteletreméltónak. Eleinte megpróbáltam eltitkolni a családom elől, és nem mondtam el nekik, hogy mit csinálok. Miután megtudták, teljesen ellenezték, hogy ott dolgozzak. Az idősek otthonában az ápolók apróságokon vitatkoznak, és senki sem enged. A következő műszakváltáskor még egy apró munkát sem végeznek el, amit az előző műszak nem fejezett be. És ha akár csak fél órával is tovább kell maradniuk, megbeszélik a felettesükkel, hogy a másik fél fizesse a túlórát, mert ez közel sem volt könnyű munka.
Egyszer az éjfélkor kezdődő műszakban voltam. Miután befejeztem a műszakomat, és készen álltam a távozásra, a csoportvezető megkért, hogy segítsek pelenkát cserélni egy ágyhoz kötött betegnek, mert nem volt kesztyűje. Megtettem, amit kért, és már indultam is haza.
Amikor elhaladtam a műszakomban az általam felügyelt szobák mellett, az egyikben egy idősebb betegnek hirtelen hasmenése volt. Még azelőtt jött rá, hogy fel tudta volna venni a cipőjét. Széklet volt a szobájától a mosdóig, és még a cipőjébe is belekerült. A gondozó, aki utánam vállalta a műszakot, felmosta a padlót. Megkért, hogy segítsek feltakarítani, mivel nem viselt kesztyűt. Nem mondtam semmit, hanem mentem és segítettem neki. Aztán megkért, hogy tisztítsam meg a nő cipőjét is.
Később az összes munkatársam azt mondta, hogy ostobaság volt tőlem, hogy maradtam és segítettem neki. Azt mondták, hogy a műszakváltás után el kellett volna mennem, mivel nem kapok ezért külön pénzt. Azt mondták, rajtam kívül senki más nem tette volna ezt meg, különösen azért nem, mert annak a gondozónak rossz híre volt, és ugyanezt tette más gondozókkal is. Akárhogyan is viselkedett valaki, én mindenkivel egy gyakorló hozzáállásával bántam, így jó hírem volt az idősek otthonában.
Amikor később benyújtottam a felmondásomat, mert úgy döntöttem, hogy Pekingbe megyek, a főnököm nem hagyta jóvá. Amikor a 3-as szoba agyvérzéses lakója meghallotta, hogy elmegyek, hangosan sírt. A lánya azt mondta, hogy az édesanyja nagyon szerencsés volt, hogy egy ilyen jó ember gondoskodott róla. A lánya is megkönnyebbült, hogy én gondozom az édesanyját, ezért ő is folyamatosan kérte, hogy maradjak.
Az alatt a hét hónap alatt, amíg Pekingben voltam, az igazgató és a menedzser sokszor hívott, ezért úgy éreztem, hogy vissza kell térnem. Ezúttal a harmadik emeletre osztottak be, ahol volt egy férfi, akinek agyvérzése volt. A hetvenes éveiben járt. A teste merev volt és görnyedt, de jól beszélt. A betegsége előtt egy lakásfelújító céget vezetett. A gyerekei gyakran meglátogatták. Minden alkalommal hoztak nekem ajándékot, de én mindig visszautasítottam. Nem értették, miért nem fogadom el az ajándékaikat, és ez aggasztotta őket, hogy nem bánok jól az apjukkal. Azt mondtam a gyerekeinek, hogy ez a hitem miatt van, hogy soha nem fogadom el az ajándékaikat vagy a készpénzt. Kértem őket, hogy legyenek biztosak abban, hogy jól fogok bánni az apjukkal.
A nővér, akit a beosztás szerint helyettesítettem, már régóta ott dolgozott. Megalkotta a saját szabályait: Soha nem adott fekvő betegnek vizet éjszaka, hogy ne vizeljen be az ágyba. Nem csak ez, hanem amikor az idősebb, szellemi fogyatékos lakókkal dolgozott, néha a mosdóba lökte őket, ahol megütötte és szidalmazta őket.
A munkám kezdete óta beszélgettem az idősekkel. Éjszaka, amikor ügyeletben voltam, meleg vizet adtam nekik. Télen az arcukat is meleg vízzel mostam meg. Mivel megszegtem a munkatársam „szabályait”, az előző műszak megsértődött. De az idősek tudták, hogy jól bánok velük. Amikor beszélgettünk, tisztáztam az idősebbeknek a Dáfáról szóló igazságot, és azt mondtam nekik, hogy recitálják: „A Fálun Dáfá jó, az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia jó”.
Mivel az idősek otthonában az emberek többsége tudta, hogy gyakorlom a Dáfát, megragadtam az alkalmat, hogy tisztázzam számukra az igazságot.
A Mester azt mondta:
„Lehetsz jó ember, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi rétegben élsz, és kevés szükségleted és ragaszkodásod van.” (Zhuán Fálun - 4. fejezet)
Ily módon a Mester a Fá nagyszerű alapelveit használta arra, hogy folyamatosan lemossa a megszerzett nézeteimet, lehetővé téve számomra, hogy újra és újra megemelkedjek a Dáfában.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Cultivating Myself in My Work in a Nursing Home
* * *
tovább ...