A jóság magvainak elvetése a gyermekek szívében

(de.minghui.org) Mielőtt a Fálun Dáfát műveltem, viszonylag önző ember voltam. Örülök, hogy abban az időben, amikor az egész emberiség erkölcse lecsúszott, még mindig volt lehetőségem, hogy megkapjam a Fálun Dáfát, ezért teljes szívemből értékelem!

Életem minden területén teljes szívemből követem az Őszinteség, Jószívűség és Türelem Fá-alapelveket. A 17 éves művelésem során a Dáfá egy új ént teremtett, így könnyedén tudom venni a hírnevet és a vagyont ebben az anyagias társadalomban. Régebben nem voltam kedves az apósomhoz és az anyósomhoz, de mára egy kötelességtudó meny lettem. Hogyha még mindig olyan önző lennék, mint korábban, nem lennék képes erre.

Mivel a Fálun Dáfá őszinte, a Fálun Dáfá-művelők ezrei és ezrei, köztük én is, ellenálltak a Kínai Kommunista Párt (KKP) általi törvénytelen üldözésnek. Belsőleg továbbra is ragaszkodunk ehhez az őszinte úthoz, és az Őszinteséghez, Jószívűséghez és Türelemhez igazodunk, hogy jó emberek legyünk. Folyamatosan emeljük erkölcsünket, és ennek megfelelően igazolják szavaink és viselkedésünk a mindennapi életben a Fálun Dáfá szépségét.

Gyermekkorom óta szeretem a (kínai) kalligráfiát és a festészetet. A Fálun Dáfá felnyitotta a bölcsességemet, így a kalligráfiában és a festészetben való tehetségem sokat fejlődött. Különösen a xinxing megemelésével és a nézetek megváltoztatásával adtam fel a hírnévre és a gazdagságra való törekvést. Olyan emberré váltam, aki mindig másokra gondol. Ennek eredményeként minden egyes festményem tele van pozitív energiával.

Minden szombaton és vasárnap hagyományos kalligráfiát és kínai festészetet tanítok a gyerekeknek. De a gyerekekkel foglalkozva észrevettem, hogy sokan közülük, akik egyébként ártatlanok voltak, nagyon önzővé váltak. Ez elszomorított, és tudatára ébredtem a felelősségemnek. Ezért ezekben az években az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elvei szerint neveltem őket, hogy el lehessen vetni a jóság magvait a gyerekek szívében. Így nem úsznak az árral az erkölcsileg romlott társadalomban, hanem megtanulnak irgalmasan bánni másokkal és tekintettel lenni másokra.

Minden szokásos házi feladat mellett egy erkölcsi feladatot is adtam nekik, ahol olyasmit kellett tenniük, amivel másokon segíthetnek. Az órákon is minden alkalmat megragadtam arra, hogy megértessem velük, mennyire fontos az erkölcsi feddhetetlenség megőrzése. Amikor például láttam, hogy a gyerekek apró előnyökön veszekednek, elmeséltem nekik a „hat láb hosszú sikátor” történetét. Amikor láttam, hogy nyugtalanok, és úgy érzik, hogy megbántották őket, elmeséltem nekik Han Xin tábornok történetét, aki egy gazember lábai között kúszott át, hogy a gyerekek megtanuljanak bátornak és türelmesnek lenni. Hogyha egy gyermek nem figyelt az erkölcsi feddhetetlenségére, akkor egy régi időkből származó történetet meséltem neki a becsületességről és a feddhetetlenségről. Mint például a klasszikus történetet Ji Zha-ról, Wu hercegéről, aki Xu királyának ajándékozta a kardját, ahogy megígérte, annak ellenére, hogy az már meghalt.

Ezen a tudatalatti befolyásoláson keresztül a gyerekek megtanulták a hagyományos kultúra lényegét, és megértették, hogyan kell viselkednie egy embernek. Ebben a környezetben nemcsak a művészi készségeket, hanem az általánosan elfogadott értékeket is megtanulták: az Őszinteséget, Jószívűséget és Türelmet!

A heti kalligráfia- és festésórák során néha konfliktusok vagy súrlódások alakulnak ki a gyerekek között. Hogyan kellene ilyenkor tanárnőként irányítanom őket?

Minden héten kiállítottam a gyerekek munkáit, és felakasztottam a képeiket a falra. Egyszer egy Dongdong nevű fiú azt mondta egy másik gyereknek: „Nagyon csúnya a rajzod!” Ezt hallva megkérdeztem: „Ki mondta ezt?” Dongdong azonnal azt válaszolta: „Bocsánat, tanárnő, ez nem volt szép tőlem.” Gyengéden azt mondtam neki: „Képzeld magad egyszer a többiek helyébe. Te jól éreznéd magad, ha mások így beszélnének rólad? Amennyiben kinevetsz másokat, akkor mások is ugyanígy fognak veled bánni, nem igaz?” A mellettem álló két gyereknek is azt mondtam: „Gondoljatok másokra, amikor mondani vagy tenni akartok valamit, megjegyeztétek ezt?” Egyszerre mondták: „Igen, megértettem!” Soha többé nem hallottam, hogy Dongdong bármi rosszat mondott volna, viszont egyre gyakrabban láttam, hogy segít más gyerekeknek.

Egyszer egy Hanghang nevű kisfiú porcelán festőpalettákat mosott, és eltörte az egyiket. Ekkor egy kislány mellette azt mondta: „Hanghang, nézd mit csináltál!” A fiú ideges lett, és nem tudta, hogyan kezelje a dolgot. Ezt hallva azt mondtam neki: „Nem baj, Hanghang, senki sem fog hibáztatni. Véletlenül törted el. Csak légy óvatos legközelebb, amikor lemosod a festőpalettákat.” Hálásan nézett rám, és azt mondta: „Köszönöm, tanárnő!” Reméltem, hogy a gyerekek egy ilyen kis incidens révén toleranciát tanulhatnak.

Egyszer három fiú tanult kalligráfiát, a nevük Yulin, Ruizhong és Xiaopeng volt. Javasoltam, hogy rendezzünk közöttük egy kis kalligráfiai versenyt, és jutalmazzuk három díjjal; egy első díjjal, egy kiválósági díjjal és egy előmeneteli díjjal. A Ruizhong nevű diák nem tudott olyan jól írni, mint a másik két diák. És bár ez a verseny csak egy játék volt, félt, hogy ő lesz a legrosszabb. Ezért lehajtotta a fejét, és oldalra bújt. Tudtam, hogy alacsony önbecsülésű gyerek, akinek több bátorításra van szüksége.

Amikor eljött az idő a verseny eredményhirdetésére, Yulin és Xiaopeng alig várták, hogy megtudják, ki lett az első. Megkérdeztem: „Gyerekek, mi a fontosabb, a jegyek vagy a jellem?” Egyöntetűen azt válaszolták: „A jellem!” „Tehát az első díjat Ruizhong kapja” – mondtam – „A kézírása ugyan még nem elég jó, de keményen fog próbálkozni. Láttam, hogy ma nagyon jól csinálta, még akkor is, amikor már vége volt az órának, még mindig tovább gyakorolt. Nekünk is olyan szorgalmasnak kell lennünk, mint amilyen ő.”

Yulin és Xiaopeng felé folytattam: „Ti ketten is nagyon jók vagytok. Nagyon jó a kézírásotok, mert nagyon igyekeztek. Kiválósági díjat és előmeneteli díjat fogtok kapni.” Mindannyian azt mondták: „Köszönöm, tanárnő!”

A három gyerek fel-alá ugrált örömében. Aztán mindhárman egyszerre tárták ki a karjukat, és azt kiáltották: „Ölelés! Ölelés! Ölelés!” Amikor láttam, hogy mindhárman olyan kedvesen és ártatlanul ölelik egymást, annyira meghatódtam, hogy könnybe lábadt a szemem! A mindennapi életben gyakran figyelmen kívül hagyjuk az apró dolgokat, valójában az ilyen apróságok nagyon is jelentőségteljesek lehetnek, ha szívvel bánunk velük. A fenti történetek csak apró és hétköznapi események, de örömmel láttam, hogyan változtak meg a gyerekek fokozatosan, különösen a mai korban, amikor az erkölcs már elveszett.

Az Őszinteség, Jószívűség és Türelem elveinek irányítása alatt világos irányt szabok az életemnek, ezért el tudom vetni a jóság magvait a gyermekek szívében.

***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.

Forrás: Die Saat der Güte in die Herzen der Kinder säen