Jiang Zemin öröksége Kínának: Felbecsülhetetlen pusztítás

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) Miután Jiang Zemin, a Kínai Kommunista Párt (KKP) egykori diktátora meghalt, az általa elsikkasztott pénzt a gyermekeire és az unokáira kellett hagynia. De Kínára, mint országra, amit ránk hagyott, az az erkölcs példátlan elfajulása és az emberi jogok pusztító megsértése volt.


Miután 1989-ben a tiltakozó diákok elnyomásának az elrendelésével megvetette a lábát a KKP központi hatalmi köreiben, Jiang folytatta a pályafutását, és 1993-ban a KKP legfőbb vezetője lett. A következő évtizedben folyamatosan növelte a hatalmát, gazdagította a családját, és erkölcsi szakadékba taszította a kínai nemzetet.


Jiang a több évtizedes uralkodása alatt korrupcióval, csalással és erőszakkal irányította az országot. A saját promiszkuitása is rossz példát mutatott számtalan kormánytisztviselőnek és másoknak.


Mivel a hagyományos kultúra és értékek elavultnak minősültek, a kínai emberek már nem voltak udvariasak és civilizáltak. Az idősebbektől kezdve a fiatalabb nemzedékig, beleértve a jól nevelt fiatal nőket is, a káromkodások mindenkinél a mindennapi nyelvezet részévé váltak, és senki sem érzi, hogy ez nem helyénvaló.


Jiang 2001-ben fenntartotta az egygyermekes politikát, még azután is, hogy a termékenységi ráta az 1990-es 2,3 gyermek/nő értékről 2000-re 1,22-re csökkent. A nyilvános helyeken olyan megdöbbentő kijelentések jelentek meg, mint például: „Inkább vért öntsünk a folyókba, minthogy egyetlen plusz baba szülessen”, ami az országot gyilkológéppé változtatta, és a népesség csökkenéséhez, valamint a nemek közötti jelentős egyensúlyhiányhoz vezetett (a férfiak aránya sokkal nagyobb, mint a nőké).


A „stabilitás ellenőrzésének” a részeként és a rezsim bűneinek az eltussolása érdekében Jiang elrendelte az Aranypajzs projekt létrehozását, amely szigorúan cenzúrázza az internetet, és több milliárd kínai netező online tevékenységét figyeli.


Eközben bizonyos foglyokat és főiskolát végzetteket mozgósítottak, hogy az „50 centes hadsereggé” váljanak, és propagandát posztoljanak az interneten a nagyközönség agymosása és a KKP bűneinek a tisztára mosása érdekében.

Az ilyen agymosási erőfeszítések vezettek a „kis rózsaszínek” megjelenéséhez, akik az 1990-es évek után született fiatalabb nemzedék. Ők normálisnak vették a korrupció és az anyagi élvezet bűneit, és imádták a KKP-t, amiért „mindent megadott nekik”.


Jiang legvéresebb öröksége a Fálun Gong és három irányelvének az üldözése: „Tegyétek tönkre a hírnevüket, juttassátok anyagilag csődbe őket, semmisítsétek meg fizikailag őket!” Jiang támogatásával a rendőrség, a hadsereg és a kórházak egy csővezetékként dolgoztak az élő Fálun Gong-gyakorlók szerveinek az elrablásán, és a rezsim csillagászati profitot termelt az atrocitásból.


Még Jiang lemondása után is folytatódik az erőszakos szervrablás, amely egyre inkább az ujgurokra, sőt a nagyközönségre, különösen a középiskolás és főiskolás diákokra is kiterjed. Hasonlóképpen, a „Zero-COVID” politika a Fálun Gong-gyakorlók elleni kiirtási politika kiterjesztése a nagyközönségre.


Minden alkalommal, amikor a KKP politikai kampányt indít, egy kiválasztott csoportot vesz célba, és az ország többi részét arra ösztönzi, hogy támadja meg a célpontot. A nap végére egyetlen kínai sem ússza meg a célpontok közé kerülést. A KKP katasztrofális politikája által okozott árvizek és aszályok áldozataitól kezdve a melaminnal szennyezett tej fogyasztása miatt meghalt csecsemőkig – mindezek a tragédiák Jiang könyörtelenségének, kegyetlenségének és gátlástalanságának örökségén nyugszanak.


Jiang halálával itt az ideje, hogy mi, kínaiak felemeljük a szavunkat magunkért, és visszaszerezzük az 5000 éves kínai, isteni ihletésű civilizációnk valódi örökségét – és felébredjünk a kommunizmus rémálmából.

**


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Jiang Zemin's Legacy to China: Incalculable Destruction

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo