Kezd összeomlani az üldözési rendszer? Bírák és ügyészek változtatják meg az eljárásukat a „Fálun Gong-ügyek” esetében

(de.minghui.org) Egy születésnapi parti során, amelyet Pan Jing 89 éves édesanyjának rendezett a Liaoning tartománybeli Dandong városában 2021. szeptember 3-án, a rendőrök betörtek az otthonába, és letartóztatták őt és a négy vendégét.


A rendőrség később elmondta a családtagjainak, hogy valaki egy hónappal korábban feljelentette Pant, mert másokkal a Fálun Dáfáról beszélt.


A rendőrök azzal vádolták meg Pant, hogy egy cenzúrázatlan weblink QR-kódját helyezte el a rendőrkapitányság egyik igazgatójának az autóján, és az ügyét a Zhen’an kerületi ügyészségnek adták át. Amikor az ügyész szeptember 16-án meglátogatta őt a helyi fogvatartási központban, Pan kijelentette, hogy nem sértett meg semmilyen törvényt a Fálun Dáfá gyakorlásával. Hangsúlyozta, hogy Kínában nincs olyan törvény, amely a Fálun Dáfá gyakorlását bűncselekménynek minősítené.


„Remélem, hogy a törvényeknek megfelelően tudja kezelni az ügyemet” – mondta Pan az ügyésznek, majd hozzátette: „Az új közszolgálati törvény szerint mindenki az élete végéig felelős a tetteiért.”


„Tudom” – hangzott a válasza.


Másnap az ügyész visszaadta az ügyet a rendőrségnek, mondván, hogy a bizonyítékok nem elegendőek. Pant még aznap este óvadék ellenében szabadon engedték.


Az elmúlt 22 évben a Fálun Dáfá gyakorlók szakadatlan erőfeszítéseket tettek, hogy felhívják a figyelmet az üldöztetésre. Egyre több ügyész és bíró határolódik el az úgynevezett Fálun Gong-ügyektől. Előfordul, hogy az ügyészség visszaadja az ügyeket a rendőrségnek, a bírák továbbítják az ügyeket az ügyészségnek, vagy a felsőbb bíróságok továbbítják az ügyeket az alsóbb bíróságoknak. A bírák és ügyészek egy része hivatalosan elismeri, hogy a gyakorlók jó emberek, és hogy nincs jogi alapja az üldözésnek.


A Minghui.org weboldalon elérhető információk szerint több mint 420 Fálun Dáfá-gyakorló ügyét adták vissza a büntetőeljárás különböző szakaszaiban; több tucat ügyet vontak vissza, ami a gyakorlók szabadon bocsátását eredményezte. 2017-ben 76 gyakorlót engedtek szabadon, vagy vonták vissza az ügyüket; 2018-ban 156 ügyet adtak vissza, és tíz gyakorlót engedtek szabadon; 2019-ben 186 ügyet adtak vissza, és 16 gyakorlót találtak ártatlannak, és engedtek szabadon, vagy vonták vissza az ügyüket; 2020-ban nyolc gyakorló térhetett haza, miután az ügyészek visszavonták az ügyeket.


Az egyik esetben a Shandong tartománybeli Jimo városának rendőrsége továbbította Qiu Qinghua ügyét az ügyészségnek, miután 2016-ban letartóztatták. Az ügyészség azonban többször is visszaadta a rendőrségnek, nem elegendő bizonyítékra hivatkozva. Bár a rendőrök sikeresen nyomást gyakoroltak az ügyészre, hogy vádat emeljen Qiu ellen, a jimói városi bíróság összes bírája visszalépett az ügytől, így a rendőrségnek egy másik bíróságnak kellett átadnia az ügyet.


Az üldözési rendszer összeomlik

Az 1999-es üldözés kezdetén Jiang Zemin, a KKP akkori elnöke arra utasította az egész jogi apparátust, hogy hozzon szélsőséges intézkedéseket a Fálun Gong-gyakorlókkal szemben.


Sok bíró és ügyész a meghallgatásokon gyakran leplezetlenül kijelenti: „Ne beszéljen nekem a törvényről!” Vagy: „Nincs szükség a jogi eljárások betartására a Fálun Gong-ügyekben” és: „A Fálun Gong-ügyekben a Politikai és Jogi Bizottság dönt, nem a törvény.” Eközben semmilyen módon nem veszik figyelembe, hogy Kínában nincs olyan törvény, amely a Fálun Gongot bűncselekménynek vagy szektának minősítené.


Az üldözés kezdetén sok igazságügyi alkalmazott aktívan vett részt a Fálun Dáfá-gyakorlók elítélésében, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőle és előmozdítsa a karrierjét. Idővel azonban megdöbbenve tapasztalták, hogy rákban vagy más gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Néhányuk ellen még korrupció miatt is nyomozás indult, még évekkel azután is, hogy magasabb pozícióba kerültek.


Bár a testi betegségek vagy a hivatalból való eltávolítások véletlennek tűnnek, sokan, akik ismerik a Fálun Dáfá elnyomásában részt vevő üldözőket, úgy vélik, hogy ez mennyei megtorlás a jó emberek üldözésében való részvételükért.


2015-ben a Legfelsőbb Népi Bíróság bejelentette, hogy a kínai törvények lehetővé teszik, hogy a polgárok büntetőügyekben felperesként lépjenek fel. Ennek eredményeképpen számos gyakorló kihasználta ezt a rendeletet, hogy érvényesítse jogait. Néhány hónapon belül több százezer gyakorló tett feljelentést Jiang Zemin ellen, amiért elrendelte az üldözést. Bár Jiangot nem állították bíróság elé, a vádemelések hulláma ritka lehetőséget adott az igazságszolgáltatásnak, hogy felismerje a Fálun Gong alapvető tényeit.


2016. március 1-jén a KKP kiadta a „Rendőrségi és közbiztonsági felelősségről szóló rendeletet a bűnüldözési hibákért”. Ez kimondta, hogy „egy személy a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő rendészeti hibákért élete végéig felelős, függetlenül a munkaegység, a beosztás, a rang vagy a nyugdíjazás változásától”.


2020-ban a KKP a „Menjünk vissza 20 évet” kampányt folytatta a Politikai és Jogi Bizottság rendszerében a korrupciós ügyek kivizsgálására. 2021 júniusáig több mint 70.000 rendőr ellen folytattak vizsgálatot.


Shandong tartomány Linyi városában 2021-től legalább 17 igazságügyi tisztviselőt távolítottak el. Ez egy másik, „A penge befelé fordítása” elnevezésű kampány részeként történt. A kampány célja a Politikai és Jogi Bizottság rendszerének a megtisztítása. A hivatalukból eltávolítottak között volt a városi Politikai és Jogi Bizottság párttitkára, a rendőrfőnök, a bíróság elnöke, az ügyészség elnöke és a rendőrőrsök vezetői.


Kínán kívül a KKP emberi jogi visszaélései egyre nagyobb figyelmet kapnak a nyugati országok részéről. 2021-ben az Egyesült Államok szankciókat rendelt el Xiamen (Fujian tartomány) rendőrfőnöke és a Szecsuan tartománybeli Chengduban levő 610-es iroda vezetője ellen. Ez annak a jele volt, hogy a nemzetközi közösség nem tűri tovább az üldözést.


2021. október 7-én Josef S., egy 100 éves náci koncentrációs tábor őre bíróság elé állt, mert majdnem 80 évvel ezelőtt részt vett 3518 fogoly meggyilkolásában. Ez összhangban van a KKP új törvényével, amely szerint az üldözésben részt vevő személyeket még életükben felelősségre kell vonni. Mielőtt az igazságszolgáltatás ingája teljesen visszalendülne, a bíráknak és ügyészeknek még mindig lehetőségük van arra, hogy lelkiismeretük szerint döntsenek.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Judges and Prosecutors Changing Their Positions in Handling Falun Gong Cases

Forrás: Beginnt das Verfolgungssystem zu bröckeln? Richter und Staatsanwälte ändern ihren Umgang mit „Falun-Gong-Fällen“