A szerkesztő megjegyzése: A cikkben szereplő beszámolók némelyike a kínzás és a megalázó bánásmód más formáinak grafikus és felkavaró részleteit tartalmazza.
Az 1921 júliusában alapított Kínai Kommunista Párt (KKP) egy évszázadon át halált és pusztítást hozott a kínai lakosságnak.
A KKP a „harc” marxista ideológiájával, mint vezérelvvel felfegyverkezve számos mozgalmat indított, amelyek az ellenséges csoportok hosszú listáját vették célba: kémek, földesurak, értelmiségiek, hűtlen hivatalnokok, demokráciapárti diákok, vallásos hívők és etnikai kisebbségek.
A párt állítólagos célja minden egyes kampányban a „kommunista mennyország megteremtése volt a földön”. De az eredmények újra és újra ugyanazok voltak: tömeges szenvedés és halál. Eközben néhány elit KKP-tisztviselő és családja hihetetlen hatalmat és vagyont halmozott fel.
A több mint 70 éves párturalom több tízmillió kínai ember megölését és egy 5000 éves civilizáció lerombolását eredményezte.
Miközben Kína az elmúlt évtizedekben gazdaságilag fejlődött, a KKP megőrizte marxista-leninista rezsim jellegét, amely arra törekszik, hogy megszilárdítsa a hatalmát Kína és a világ felett. Vallásos hívők, etnikai kisebbségek és másként gondolkodók millióit még ma is erőszakosan elnyomják.
Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a főbb atrocitásokat, amelyeket a KKP követett el a 100 éves történelme során.
Az Antibolsevik Liga incidens
Kevesebb, mint egy évtizeddel a párt megalapítása után Mao Ce-tung, aki akkoriban a délkelet-kínai Csianghszi tartomány kommunista ellenőrzés alatt álló területének vezetője volt, politikai tisztogatást indított riválisai ellen, amely az Antibolsevik Liga incidens néven ismert. Mao azzal vádolta meg riválisait, hogy az Antibolsevik Ligának, Kína akkori kormánypártja (a Kuomintang) hírszerző ügynökségének dolgoznak.
A tisztogatás eredményeként több ezer Vörös Hadsereg- és párttagot öltek meg.
Az egy évig tartó, 1930 nyarán kezdődött hadjárat volt az első a paranoid vezető által irányított mozgalmak sorozatában, amelyek idővel csak egyre véresebbek és szélesebb körűek lettek. A tömeges vérengzés Mao 1976-ban bekövetkezett haláláig tartott.
Bár nincsenek feljegyzések arról, hogy pontosan hány KKP-tagot öltek meg a hadjárat során, Guo Hua kínai történész egy 1999-es cikkében azt írta, hogy egy hónapon belül a Vörös Hadsereg 40.000 tagjából 4400-at öltek meg, köztük több tucat katonai vezetőt. Néhány hónapon belül a délnyugati Csianghsziban működő KKP-bizottság több mint 1000 nem katonai tagot ölt meg.
A mozgalom végén a Csianghszi KKP-bizottság arról számolt be, hogy a régióban a KKP tisztviselőinek 80-90 százalékát kémkedéssel vádolták meg és kivégezték.
A magas rangú tisztviselők családtagjait is üldözték és megölték, áll a jelentésben. Guo szerint a KKP-tagok kínzási módszerei közé tartozott a bőrük megégetése, a nők mellének levágása, és bambuszpálcikák nyomása a körmük alá.
Mao részt vesz egy művészetekkel és irodalommal kapcsolatos konferencián Yan’anban 1942-ben. (Public domain)
Yan’an Rektifikációs Mozgalom
Miután Mao pártvezető lett, 1942-ben elindította a yan’ani Rektifikációs Mozgalmat – a KKP első ideológiai tömegmozgalmát. Az északnyugati Shaanxi tartomány Yan’an elzárt hegyvidéki régiójában lévő KKP-bázisnál Mao és lojálisai a már jól ismert taktikát alkalmazták, hogy riválisait kémekként vádolják meg, azért hogy megtisztítsák a vezető tisztviselőket és más párttagokat.
Összesen mintegy 10.000 KKP-tagot öltek meg.
A mozgalom során az embereket megkínozták és arra kényszerítették őket, hogy bevallják, hogy kémek voltak – írta Wei Junyi egy 1998-as könyvében.
„Yan’anban mindenki kém lett, a középiskolásoktól az általános iskolásokig” – írta Wei, aki akkoriban a Hszinhua állami hírügynökség szerkesztője volt. „12 évesek, 11 évesek, 10 évesek, sőt még egy 6 éves kém is lebukott!”
Wei a könyvében elmesélte Shi Bofu, egy helyi festő családjának tragikus sorsát. 1942-ben a KKP tisztviselői hirtelen azzal vádolták meg Shit, hogy kém, és őrizetbe vették. Azon az éjszakán Shi felesége, aki nem tudott megbirkózni férje valószínű halálos ítéletével, öngyilkos lett, és két kisgyermekének is elvette az életét. Órákkal később a tisztviselők megtalálták a nő és a gyerekek holttestét, és nyilvánosan kijelentették, hogy Shi felesége „mély gyűlöletet” táplált a Párt és a nép iránt, és ezért megérdemelte a halált.
Egy kínai földbirtokost kivégez egy kommunista katona a kínai Fukangban. (Public Domain)
Földreform
1949 októberében a KKP átvette az irányítást Kína felett, és Mao lett a rendszer első vezetője. Hónapokkal később, a rezsim első, földreformnak nevezett mozgalmában Mao mozgósította az ország legszegényebb parasztjait, hogy erőszakkal foglalják el azoknak a földjeit és egyéb vagyontárgyaikat, akiket földesuraknak tartottak – akik közül sokan csak jómódúbb parasztok voltak. Milliók haltak meg.
Maót 1949-ben azzal vádolták, hogy diktátor, és ezt be is ismerte.
„Kedves uraim, igazuk van, pontosan azok vagyunk” – írta az Asia Society amerikai-kínai kapcsolatokkal foglalkozó központja által kiadott China File című magazin szerint. Mao szerint a hatalmon lévő kommunistáknak diktatórikusan kell fellépniük az „imperializmus kutyái”, „a földbirtokos osztály és a bürokrata burzsoázia”, valamint „a reakciósok és cinkosaik” ellen, akik az ellenzéki Kuomintanggal álltak kapcsolatban.
Természetesen a kommunisták döntötték el, hogy ki minősül „kutyának”, „reakciósnak” vagy akár „földesúrnak”.
„Sok áldozatot agyonvertek, néhányat pedig agyonlőttek, de sok esetben előbb megkínozták őket, hogy rávegyék őket, fedjék fel valós vagy képzelt vagyonukat” – írja Frank Dikötter történész, aki aprólékosan feljegyezte Mao brutalitását.
A 2019-ben megjelent „A véres vörös föld” című könyv Li Man, a délnyugat-kínai Csungking egyik túlélő földesurának a történetét mutatja be. Miután a KKP hatalomra került, a tisztviselők azt állították, hogy Li családja 1,5 tonna aranyat rejtett el. Ez azonban nem volt igaz, mivel a család már évekkel korábban csődbe ment Li apjának drogfüggősége miatt.
Mivel nem volt aranya, amit a KKP-nek adhatott volna, Lit a halál széléig kínozták.
„Levették rólam a ruhát, a kezemet és a lábamat egy rúdhoz kötözték. Aztán kötelet kötöttek a nemi szervem köré, és egy követ kötöttek a lábamhoz” – mesélte Li. Azt mondta, hogy ezután a kötelet egy fára akasztották. Azonnal „vér ömlött a köldökömből” – mondta Li.
Lit végül egy KKP-tisztviselő mentette meg, aki egy kínai orvos házába küldte. Li még a belső szerveit és nemi szerveit ért súlyos sérülések után is szerencsésnek tartotta magát. További 10 ember, akit Livel egy időben kínoztak meg, mind meghalt. A következő hónapokban Li közeli rokonait és kiterjedt családját egymás után kínozták halálra. A kínzások következtében Li – aki akkor 22 éves volt – elvesztette férfiasságát. A KKP későbbi mozgalmai során Lit még többször megkínozták, ami a látásába került.
Éhező család, dátum ismeretlen (Public domain)
Nagy ugrás előre
Mao 1958-ban indította el a Nagy Ugrás Előre elnevezésű négyéves kampányt, amelynek célja az volt, hogy az ország exponenciálisan növelje acéltermelését, miközben kollektivizálja a mezőgazdasági gazdálkodást. A cél az volt, hogy Mao szlogenje szerint „felülmúlja Nagy-Britanniát és utolérje Amerikát”.
A parasztokat arra utasították, hogy építsenek háztáji kemencéket az acélgyártáshoz, a mezőgazdasági földeket pedig súlyos elhanyagolásban hagyták. Ráadásul a túlbuzgó helyi tisztviselők, akik attól féltek, hogy „lemaradóknak” bélyegzik meg őket, irreálisan magas betakarítási kvótákat határoztak meg. Ennek eredményeként a parasztoknak nem maradt mit enniük, miután a termésük nagy részét adóként adták le.
Ezután következett a történelem legsúlyosabb ember okozta katasztrófája: a Nagy Éhínség, amelynek során 1959 és 1961 között több tízmillióan haltak éhen.
Az éhező parasztok vadállatokhoz, fűhöz, fakéreghez, sőt még kaolinithoz, egy agyagásványhoz is folyamodtak, hogy élelmük legyen. A rendkívüli éhség sokakat kannibalizmusba is kergetett.
Feljegyeztek olyan eseteket, amikor az emberek idegenek, barátok és családtagok holttestét ették meg, és a szülők megölték gyermekeiket, hogy élelmük legyen – és fordítva.
Jasper Becker, aki megírta a Nagy Ugrás előre beszámolóját „Éhes szellemek” címmel, azt mondta, hogy a kínaiak puszta kétségbeesésből kénytelenek voltak részt venni az emberhús piaci árusításában és a gyermekek elcserélésében, hogy ne egyék meg a sajátjukat.
Tizenhárom tartományban összesen 3000-5000 kannibalizmus-esetet jegyeztek fel.
Becker megjegyzi, hogy az 1950-es évek végén és a ’60-as évek elején Kínában a kannibalizmus valószínűleg „a 20. század történetében példátlan mértékű volt”.
Yu Xiguang kínai történész az 1980-as években talált egy archív fotót szülővárosából, Hunan tartományból. Állítólag egy Liu Jiayuan nevű férfit ábrázolt egyéves fia feje és csontjai mellett. Liut végül kivégezték gyilkosságért.
Yu később a 2000-es években interjút készített Liu túlélő családtagjaival, hogy ellenőrizze a történetet. Egy jelentésében azt írta: „Liu Jiayuan rendkívül éhezett. Megölte a fiát, és [a húsból] egy nagy ételt főzött. Mielőtt befejezte volna az ételt, a családtagjai rájöttek a bűntettére, és feljelentették a rendőrségen. Ezután letartóztatták és kivégezték.”
Frank Dikötter történész, a „Mao nagy éhínsége” című könyv szerzője szerint a Nagy Ugrás során akár 45 millió ember is meghalhatott.
Kommunista pártkáderek plakátot akasztanak egy kínai férfi nyakába a kulturális forradalom idején, 1966-ban. A plakáton lévő szavak a férfi nevét jelzik, és azzal vádolják, hogy a „fekete osztály” tagja. (Public Domain)
Kulturális forradalom
A Nagy Ugrás Előre katasztrofális kudarca után Mao, aki úgy érezte, hogy elveszíti hatalmát, 1966-ban elindította a kulturális forradalmat, hogy a kínai lakosságot felhasználva próbálja visszaszerezni az irányítást a KKP és az ország felett. Személyi kultuszt teremtve Mao célja az volt, hogy egy korai utasítás szerint „szétzúzza azokat a hatalmon lévő személyeket, akik a kapitalista utat választják”, és megerősítse saját ideológiáját.
Az elrendelt káosz 10 éve alatt milliókat öltek meg vagy kergettek öngyilkosságba az államilag szentesített erőszakban, miközben lelkes fiatal ideológusok, a hírhedt vörös gárdisták, az országot járva rombolták és becsmérelték Kína hagyományait és örökségét.
Ez az egész társadalomra kiterjedő törekvés volt, a Párt arra bátorította az embereket az élet minden területén, hogy besúgják a munkatársakat, szomszédokat, barátokat, sőt még a családtagokat is, akik „ellenforradalmárok” voltak – bárkit, aki politikailag helytelen gondolatokat vagy viselkedést tanúsított.
Az áldozatokat, akik között voltak értelmiségiek, művészek, KKP-tisztviselők és mások, akiket „osztályellenségeknek” tartottak, rituális megaláztatásnak vetették alá „harci üléseken” – nyilvános gyűléseken, ahol az áldozatokat arra kényszerítették, hogy beismerjék feltételezett bűneiket, és elviseljék a tömeg fizikai és verbális bántalmazását, mielőtt letartóztatták, megkínozták és vidékre küldték őket kényszermunkára.
A hagyományos kínai kultúra és hagyományok közvetlen célpontjai voltak Mao kampányának, amelynek célja a „négy régi” – a régi szokások, a régi kultúra, a régi életmódok és a régi eszmék – kiirtása volt. Ennek eredményeként számtalan kulturális emléket, templomot, történelmi épületet, szobrot és könyvet pusztítottak el.
Zhang Zhixin, a KKP elit tagja, aki a Liaoning tartományi kormányban dolgozott, a kampány áldozatai között volt. A kínai média által a kulturális forradalom után közölt beszámoló szerint 1968-ban egy kollégája feljelentette Zhangot, miután az megjegyezte a munkatársának, hogy nem érti a KKP egyes intézkedéseit. A 38 éves nőt ezután őrizetbe vették egy helyi pártkáderképző központban, ahol a tartományi kormány több mint 30.000 munkatársát tartották fogva.
A fogva tartás alatt nem volt hajlandó elismerni, hogy bármi rosszat tett volna, és kiállt politikai nézetei mellett. Határozottan lojális volt a párthoz, de nem értett egyet Mao néhány politikájával. Börtönbe került.
Ott Zhang szörnyen szenvedett, mivel a tisztviselők megpróbálták arra kényszeríteni, hogy feladja nézeteit. A börtönőrök vasdrótot használtak, hogy nyitva tartsák a száját, majd egy piszkos felmosórongyot nyomtak bele. A kezeit a háta mögé bilincselték, és egy 40 kilós vasdarabot akasztottak a láncokra. A tartományi KKP tisztviselői még a haját is kitépték, és az őrök gyakran intézkedtek, hogy a férfi rabok csoportosan megerőszakolják.
Zhang megpróbált öngyilkosságot elkövetni, de nem sikerült, ami arra késztette a börtön tisztviselőit, hogy fokozzák az ellenőrzést. A férjét is arra kényszerítették, hogy váljon tőle el. 1975 elejére Zhang az őrületbe zuhant. Ugyanezen év áprilisában kivégzőosztaggal végezték ki. Mielőtt lelőtték volna, a börtönőrök elvágták a légcsövét, hogy elhallgattassák. 45 éves korában halt meg.
Zhang fogva tartása alatt férje és két kisgyermeke kénytelen volt lemondani a vele való kapcsolatáról. Amikor megtudták, hogy meghalt, még sírni sem mertek, mert attól féltek, hogy meghallják őket a szomszédok, akik esetleg feljelentik őket, mert neheztelnek a pártra.
A katasztrofális mozgalom 1976 októberében ért véget, kevesebb, mint egy hónappal Mao halála után.
Dikötter szerint a kulturális forradalom öröksége messze túlmutat az elpusztított életeken.
„A kulturális forradalmat nem annyira a halál, mint inkább a trauma jellemezte” – mondta 2016-ban az NPR-nek.
„Olyan módszer volt, amelyben az embereket egymás ellen uszították, kötelezték őket, hogy feljelentsék a családtagjaikat, kollégáikat, barátaikat. A veszteségről szólt, a bizalom elvesztéséről, a barátság elvesztéséről, a többi emberbe vetett hit elvesztéséről, a társadalmi kapcsolatok kiszámíthatóságának elvesztéséről. És valójában ez az a benyomás, amit a kulturális forradalom hagyott maga után.”
Az évtizedeken át meghatározó egy-gyermek politika szerint Kínában illegálisnak számított, hogy valakinek egy bátyja vagy egy kishúga legyen (China’s One Child Policy | China Uncensored NTD TV)
Egy-gyermek politika
1979-ben a rezsim bevezette az „egy-gyermek politikát”, amely a házaspároknak azt engedte meg, hogy csak egy gyermekük legyen, egy olyan kampány keretében, amelynek célja látszólag az életszínvonal növelése volt a népességnövekedés megfékezésével. A politika széles körben elterjedt kényszer-abortuszokat, kényszer-sterilizációt és gyermekgyilkosságot okozott. A kínai állami média által idézett Kínai Egészségügyi Minisztérium adatai szerint 1971 és 2013 között 336 millió magzatot vetettek el.
Xia Runying, egy Csianghszi tartománybeli falusi lakos, aki átélte a kényszersterilizációt, 2013-ban nyilvános levélben írta meg, hogy családja rossz egészségi állapota miatt kérte a műtét elhalasztását. A helyi tisztviselő azonban azt mondta, hogy akkor is elvégeznék a műtétet, ha kötelekkel kellene megkötözni.
A műtét után vért kezdett vizelni, valamint fej- és hasfájása volt. Később kénytelen volt abbahagyni a munkát. A rezsim 2013-ban megszüntette az egygyermekes politikát, és két gyermeket engedélyezett. 2021. május 31-én bejelentették, hogy a családok három gyermeket vállalhatnak.
A Tienanmen téri mészárlás másnapján készült kép (Zuola, tajvani blogger fotói)
Tienanmen téri mészárlás
Ami 1989 áprilisában egy diákgyűlésnek indult, hogy meggyászolják a reformpárti Hu Yaobang korábbi kínai vezető halálát, az a rendszer eddigi legnagyobb tüntetésévé nőtte ki magát. A pekingi Tienanmen téren összegyűlt egyetemi hallgatók azt kérték a KKP-tól, hogy fékezze meg a súlyos inflációt, fékezze meg a tisztviselők korrupcióját, vállalja a felelősséget a múlt hibáiért, és támogassa a szabad sajtót és a demokratikus eszméket.
Májusra az egész Kínából érkező diákok és a pekingi lakosok az élet minden területéről csatlakoztak a tiltakozáshoz. Hasonló tüntetések jelentek meg az egész országban.
A KKP vezetői nem fogadták el a diákok kéréseit.
Ehelyett a rezsim utasította a hadsereget a tüntetés leverésére. Június 3-án este tankok gördültek be a városba, és körülzárták a teret. Több fegyvertelen tüntető meghalt vagy megcsonkult, miután a tankok szétzúzták őket, vagy a tömegbe válogatás nélkül lövöldöző katonák lelőtték őket. Becslések szerint ezrek haltak meg.
Lily Zhang, aki főnővér volt egy pekingi kórházban, 15 perc járásra a tértől, elmesélte a The Epoch Times-nak a vérontást azon az éjszakán. A lövések hangjára ébredt, és június 4-én reggel a kórházba sietett, miután értesült a mészárlásról.
Elborzadt, amikor a kórházba érkezett, ahol egy „háborús övezethez hasonló” helyszínt talált. Egy másik nővér zokogva mondta neki, hogy a sérült tüntetők vértócsája „folyót alkot a kórházban”.
Zhang kórházában legalább 18-an meghaltak, mire az intézménybe vitték őket.
A katonák „dum-dum” golyókat használtak, amelyek kitágultak az áldozat testében, és további sérüléseket okoztak, mondta Zhang. Sokan súlyos sérüléseket szenvedtek, és olyan erősen véreztek, hogy „lehetetlen volt újraéleszteni őket”.
A kórház kapujában az állami tulajdonú China Sports Daily egyik súlyosan sérült riportere azt mondta az őt szállító két egészségügyi dolgozónak, hogy „nem gondolta volna, hogy a Kínai Kommunista Párt tényleg tüzet nyit”.
„Fegyvertelen diákokat és egyszerű embereket lelőni – miféle uralkodó párt ez?” – voltak az utolsó szavai, emlékezett vissza Zhang.
Az akkori kínai vezetőt, Teng Hsziao-pinget, aki elrendelte a véres leszámolást, egy brit kormányzati távirat idézte, amikor egy hónappal a mészárlás előtt, 1989 májusában azt mondta, hogy „kétszáz halott 20 év békét hozhat Kínának”.
A rezsim a mai napig nem hajlandó nyilvánosságra hozni a mészárlásban megöltek számát vagy a nevüket, és erősen elhallgatja az incidenssel kapcsolatos információkat.
Két civil ruhás rendőr letartóztat egy Fálun Gong-gyakorlót a pekingi Tienanmen téren 2000. december 31-én. (Minghui.org)
A Fálun Gong üldözése
Egy évtizeddel később a rezsim úgy döntött, hogy újabb véres elnyomást hajt végre.
1999. július 20-án a hatóságok széleskörű kampányt indítottak a Fálun Gong becslések szerint 70-100 millió gyakorlója ellen, egy olyan spirituális gyakorlat ellen, amely meditációs gyakorlatokat és erkölcsi tanításokat tartalmaz, amelyek középpontjában az igazságosság, az együttérzés és a tolerancia értékei állnak.
A Fálun Dáfá Információs Központ, a Fálun Gonggal kapcsolatos információkkal foglalkozó weboldal szerint gyakorlók millióit tették ki a munkahelyükről, zárták ki az iskolából, börtönöztek be, kínoztak meg vagy öltek meg, egyszerűen azért, mert nem voltak hajlandók feladni a hitüket.
2019-ben egy független népbíróság Londonban megerősítette, hogy a rezsim „jelentős mértékben” hajtott végre erőszakkal kivitelezett szervrablást, és hogy ennél minden valószínűség szerint a bebörtönzött Fálun Gong-gyakorlók voltak „a fő forrás”. He Lifang, egy 45 éves Fálun Gong-gyakorló Qingdao városából, Shandong tartományból, két hónapos fogva tartás után halt meg. A rokonai azt mondták, hogy a mellkasán és a hátán bemetszések voltak. Az arca úgy nézett ki, mintha fájdalmai lennének, és az egész testén sebek voltak – írja a Minghui.org, egy olyan weboldal, amely a Fálun Gong üldöztetéséről szóló beszámolók gyűjtőhelyeként szolgál.
A The Uighur Tribunal sajtótájékoztatóján felszólaltak az áldozatok (screenshot- uyghurtribunal.com)
A vallási és etnikai kisebbségek elnyomása
Uralkodásának fenntartása érdekében a KKP-rezsim nagyszámú han etnikumú embert telepített át Tibetbe, Hszincsiangba és Belső-Mongóliába, ahol az etnikai csoportok a saját kultúrájukkal és nyelvükkel élnek. A rezsim rákényszerítette a helyi iskolákat, hogy a mandarin kínai nyelvet használják hivatalos nyelvként.
2008-ban a tibetiek tüntetéssel fejezték ki dühüket a rezsim ellenőrzése miatt. A rezsim válaszul bevetette a rendőrséget. Több száz tibetit öltek meg.
2009 óta több mint 150 tibeti gyújtotta fel magát, abban a reményben, hogy a halálukkal megállíthatják a rezsim szigorú ellenőrzését Tibetben.
Hszincsiangban a rezsim hatóságait azzal vádolják, hogy népirtást követnek el az ujgurok és más etnikai kisebbségek ellen, többek között egymillió embert tartanak fogva titkos „politikai átnevelő” táborokban.
Tavaly a pekingi rezsim új politikát vezetett be, amely előírta, hogy egyes belső-mongóliai iskolákban kizárólag mandarin kínai nyelven kell tanítani. Amikor a szülők és a diákok tiltakoztak, letartóztatással, fogva tartással és munkahelyük elvesztésével fenyegették őket.
A rezsim megfigyelési rendszert is alkalmaz az etnikai csoportok megfigyelésére. A tibeti kolostorokban megfigyelő kamerákat állítottak fel, Hszincsiangban pedig biometrikus adatokat gyűjtenek.
Eva Fu, Jack Phillips, Leo Timm és Cathy He hozzájárult a jelentéshez.
Forrás: Kína Fókusz
* * *
tovább ...