A KKP mély romboló hatása a demokratikus társadalomra

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Minghui.org) A Kínai Kommunista Párt által elkövetett emberi jogi jogsértések közül a Fálun Gong üldözése valószínűleg a legsúlyosabb. Ennek számos oka van.


Először is az üldözés mintegy 100 millió Fálun Gong gyakorlót érint az élet minden területén, valamint a családtagjaikat. Másodszor, a Fálun Gong Őszinteség, Jószívűség és Türelem elvei összhangban vannak a hagyományos kínai kultúrával, és alapvetően ellentmondanak a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapvető elméleteinek, nevezetesen a csalásnak, az erőszaknak és a gyűlöletnek. Harmadszor, a Fálun Gong gyakorlók békés természete és elszántsága megmutatkozott az elmúlt 21 évben, ahogy ellenálltak a kemény üldözésnek. Ez reményt adott más vallási csoportoknak, valamint a hétköznapi polgároknak is ebben a példátlan, totalitárius országban.


Ennek ellenére egyesek nyugaton azt gondolhatják, hogy a kommunizmus veszélye túl távoli, és nem veszik azt komolyan. Valójában a koronavírus-járvány során és az Egyesült Államok általános választásain láthattuk, hogy a kommunista ideológia az elmúlt évtizedekben beszivárgott a szabad világba, és számos területen valós és közvetlen fenyegetéseket okozott.


Az alábbiakban részletes elemzés következik.

Loudon: A kommunizmus különféle formákban szivárog be Amerikába

Trevor Loudon, az ACT New Zealand Párt volt alelnöke több könyvet is írt a nemzetközi politikáról. Közülük az „Enemies Within: kommunisták, szocialisták és progresszivisták az Egyesült Államok Kongresszusában” című könyv keltett széles körű figyelmet.


Néhány olvasó számára a „progresszív” kifejezés vonzóbb lehet, mint a „liberális”, bár sokan a hírhedtsége miatt a liberálisok egy újabb kalapjának tartják. Hasonlóságuk ellenére, egyesek úgy gondolják, hogy a liberálisok arra összpontosítanak, hogy az adózók pénzével megváltoztassák a társadalmat, miközben a progresszívek nagyobb hatalmat szorgalmaznak a kormány számára a társadalmi struktúra és jogrendszer megváltoztatásához.


Az Enemies Within könyv célja, hogy megmutassa az amerikai választópolgároknak, hogy pontosan hogyan működik a modern kommunizmus, és hogyan hat az életedre minden egyes nap. Hogyan nyerhetnek nagyot a kommunisták olyan dolgokban, mint az „Obamacare” és a bevándorlási törvény „reformja”, amelyek teljesen ellentétesek az amerikai emberek kívánságaival?” - teszi fel a kérdést Loudon a könyvében.


Kutatásait számos cikk, blogbejegyzés és könyv idézte már. Loudon számtalan rádióinterjút adott és több mint 30 államban szólt a közönségéhez a négy Egyesült Államokbeli turnéja során.


A 2016-os amerikai elnökválasztás különleges volt a közelmúlt amerikai történelmében. Amikor Donald Trump már nyerésre állt, a mainstream média hatalmas támadásokba kezdett ellene. Sok városban voltak, akik tiltakoztak is ellene, és alaptalanul rasszistának és nácinak bélyegezték Trumpot. Ezen gyűlölködő állítások mellett a szavazatok újraszámlálását is követelték, és azzal fenyegetőztek, hogy vádeljárást indítanak ellene [impeachment].


Bár ezeket a tiltakozásokat „spontánnak” állították be, az oknyomozók megállapították, hogy tervezett tevékenységekről van szó. Szervezőik szoros kapcsolatban álltak Észak-Koreával, Iránnal, Venezuelával, Kubával és más autoriter rezsimekkel - állítja Loudon az „Amerika ostroma: Polgárháború 2017” című dokumentumfilmben. Különösen e szervezetek közül kettő, a Workers World Party (WWP) és a Freedom Road Socialist Organization (ma Liberation Road) kommunista csoportok.


Kutatása során Loudon megállapította, hogy a kommunisták Amerikát tekintik a beszivárgás és a felforgatás elsődleges célpontjának. Az országokat különböző formákban megközelítve a kommunisták irányították az amerikai oktatást és a médiát, és beszivárogtak a politikájába és az üzleti életbe. Ennek eredményeként az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok ideológiája az elmúlt évtizedekben fokozatosan elmozdult a kommunista totalitárius rendszer felé.


Más szóval, amikor a hidegháború véget ért, az emberek azt feltételezték, hogy a szabad világ legyőzte a kommunista blokkot, a demokrácia, a stabilitás és a jólét felé haladva. A valóságban azonban a kommunisták titokban leigázták a Nyugatot a politika, a gazdaság, a kultúra, az oktatás és a média területén, készen állva egy végső, halálos csapásra.


Schweizer: A KKP „lefejezi a politikai vezetőségünket”

A 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatos szabálytalanságok és csalások rávilágítottak az amerikai társadalom eróziójának mély repedéseire. Az elmúlt hetekben több száz nyilatkozat erősítette meg az egyoldalú igazságtalanságok sorát november 3-án éjjel; a postai küldeményeket, a szavazást megfigyelők blokkolását és a Dominion szavazási rendszerrel kapcsolatos problémákat.


Bizonyos mértékben ez hasonlít a Fálun Gong Kínában zajló KKP általi üldözéséhez. Kínában a KKP nem tolerálja az eltérő véleményeket, és a múltban a politikai kampányok során rövid idő alatt sikeresen elnyomott bármilyen csoportot. Azzal, hogy célba vette a Fálun Gongot, egy olyan meditációs csoportot, amely Kína ötezer éves kultúráját képviseli politikai szándék nélkül, a KKP felfedte igazi arcát: brutalitás, gyűlöletkeltés és megtévesztés. Ahogy egyre többen felébrednek a párt hatalmas gyűlöletpropagandájából, a KKP a saját pusztulásával fog szembesülni.


Hasonlóképpen, miután a kommunizmus évtizedeken keresztül itatta át az amerikai társadalmat, megjelent Trump, aki megfogadta, hogy „lecsapolja a mocsarat” és helyreállítja a bizalmat. Tudva, hogy az ilyen erőfeszítések hatékonyan állítanák meg a szocialista és kommunista programtervet, az amerikai média, a kormánytisztviselők és a nagyvállalatok összefogtak, hogy rágalmazások segítségével eltávolíthassák őt a hivatalából. Ennek kibontakozása közben a szabad világban sok ember felismerte ezt a komoly kihívást.


Közéjük tartozik Peter Schweizer, a „Titkos Birodalmak: Hogyan rejti el az amerikai politikai osztály a korrupciót és gazdagítja a családot és a barátokat” című könyv szerzője. A Fox News műsorvezetőjének, Maria Bartiromo-nak adott interjújában, a december 20-i “Sunday Morning Futures” című műsorban elmondta, hogy Joe Biden demokrata jelölt és fia, Hunter egyaránt profitáltak a Kínával folytatott üzletelésből.


A bizonyítékok azt mutatták, hogy a kínai vállalatok ragaszkodtak ahhoz, hogy „nem Hunter Biden-nel kötöttek üzleteket, hanem a Biden-családdal üzleteltek”. Ez Joe Biden volt alelnök és jelenlegi elnökjelölt szerepére figyelmeztet. Ezenkívül Hunter azt kifogásolta, hogy ki kell fizetnie a Biden család számlájának felét, vagyis Joe Biden „a külföldi ügylet közvetlen kedvezményezettje”. Ezen kívül Hunter üzleti partnerei között vannak olyan kínai vállalatok is, amelyek szoros kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel.


A Biden család mellett sok más tisztviselő is szoros kapcsolatban áll Kínával. „Nagyon sok hatalmas ember van DC-ben, akik azt akarják, hogy a Hunter Biden-történet elhalványuljon, mert az potenciálisan közvetlen következményekkel jár önmagukra nézve is” - mondta Schweizer Mitch McConnellre, Nancy Pelosi és Dianne Feinstein kínai üzleti ügyeire hivatkozva. „Csak annyit kell tenned, hogy megnézed az Egyesült Államok törvényhozó testületének legfelső részét.”


Például ott van a szenátus vezetője, Mitch McConnell és felesége, Elaine Chao közlekedési miniszter. „Elaine Chao családjának hajózási vállalkozása van. Bidenékkel ellentétben valóban törvényes vállalkozás. De a helyzet az, hogy a hajóvásárlásait a kínai kormány finanszírozza, a hajóit a kínai kormány építi fel, legénységét a kínai kormány állítja ki, és szerződéseik többségében kínai állami vállalatok áruit szállítják. - folytatta Schweizer. - Tehát, ha Mitch McConnell olyasmit tesz, amit a kínaiak nem szeretnek, tönkretehetik ezt a családi vállalkozást.


A lista folytatódik. Nancy Pelosi házelnök férje, Paul Pelosi például „számos üzletet kötött Kínában ... és ez hozzá tartozik, hogy a kínaiak megpróbálnak az Amerikai Egyesült Államok magas rangú politikusainak szívességeket tenni”.


Dianne Feinstein férje „25 éve köt üzleteket Kínában” - tette hozzá Schweizer. - És részesült a Feinstein szenátor által rendezett legmagasabb szintű privát találkozók előnyeiből.


Összefoglalva: Schweizer elmondta, hogy a kínai kormány arra törekszik, hogy „lefejezze a politikai vezetésünket azáltal, hogy kedvező üzletekhez juttatja a politikai osztályunk családtagjait ... A kérdés az, hogy teszünk-e valamit ez ellen, vagy hagyjuk, hogy ez történjen?”


„Itt és most megígérem a hallgatóságnak, hogy nem engedjük elterelni a figyelmet erről a viselkedésről” - válaszolta Bartiromo. „És nem hagyjuk, hogy a Kínai Kommunista Párt elfoglalja Amerikát.”


Esettanulmány: Üzlet és politika

Amikor Trump 2016-ban elindult az elnökválasztásért, megígérte, hogy „lecsapolja a mocsarat”. Ez nem csak kampányszlogen volt, mert még 2000 januárjában megjelentette az Amerika, amit megérdemelünk című könyvet, amelyben a kommunista Kínát helyezte a lista élére Amerika legnagyobb hosszú távú kihívásaként.


A 2017. januári hivatalba lépése óta Trump számos intézkedést tett ezzel kapcsolatban. „Amerikában nem a kormányt imádjuk, hanem Istent imádjuk” - jelentette ki. „Amerika soha nem lesz szocialista ország.”


Ezért rémült meg a kommunista Kína, amikor Trump megnyerte a választásokat 2016-ban, mivel ő tisztában volt a KKP által jelentett fokozott veszéllyel. Ennek eredményeként nevezték ki a kínai hivatalnokok az első amerikait, Elaine Chao testvérét, Angelát a Bank of China vezető pozíciójába – mondja Schweizer. Kína négy legnagyobb állami tulajdonban lévő kereskedelmi bankjának egyikeként ez a bank kritikus szerepet játszik a KKP külpolitikájában és gazdasági kapcsolataiban. Tíz nappal Trump megválasztása után Angela Chao a Bank of China igazgatósági tagja lett. Egy ilyen összeférhetetlenség ritkaság az amerikai történelemben.


A teljes kép ezen is túltesz. Schweizer 2018-as, „Titkos Birodalmak: Hogyan rejti el az amerikai politikai osztály a korrupciót és gazdagítja a családot és a barátokat” című könyve szerint a Chao család szoros kapcsolatban áll a KKP-val. Angela a családi vállalkozás Foremost Group elnöke és vezérigazgatója. A Chao nővérek édesapja, a cég alapítója szoros kapcsolatban állt Jiang Zemin korábbi KKP-vezetővel, aki egyben iskolatársa is volt. Jiang a Tienanmen téri mészárlásban 1989-ben betöltött keményvonalas szerepe miatt jutott fel a legfelsőbb vezetői pozícióba, és később 1999-ben elrendelte a Fálun Gong üldözését.


„Amint az iskolatársak útja az 1980-as években ismét keresztezte egymást, a Chao-k osztalékot kaszáltak egy Jiang úrhoz kötődő radar társaságtól, amely a kínai hadsereg számára végzett értékesítést, amint a kínai kormánynak kiállított dokumentumok mutatják” - számolt be a New York Times 2019 júniusában „A híd Kínába és a családja vállalkozásai a Trump kabinetben” című cikkben.


Nagy volumenű üzlet folyt a Foremost és a China State Shipbuilding Corp. (CSSC) között. Schweizer szerint a CSSC „állami tulajdonú védelmi konglomerátum... a kínai kormány katonai-ipari komplexumának középpontjában”, amelynek fő célja a kínai hadsereg megerősítése. Angela Chao és apja, James egyaránt helyet kaptak a CSSC-hez kötődő bizottságokban.


McConnell finomított a Kínával kapcsolatos nézetein, amint ez a kapcsolat létrejött - jelentette a Wall Street Journal 2018. márciusi cikke: „A szerző azt állítja, hogy Kína üzleti megállapodásokat alkalmazott Mitch McConnell, Joe Biden családjainak befolyásolására.”


McConnell szenátor korábban keményen kiállt Kínával szemben, mielőtt Elaine-nal 1993-ban házasságot kötött. A CSSC nevében James Chao által szervezett személyes találkozó által McConnell 1994-ben magas rangú kínai tisztviselőkkel találkozott, köztük Jiang Zemin legfelsőbb vezetővel és Li Lanqing alelnökkel. E találkozó után McConnell „egyre inkább kerülte Kína nyilvános kritizálását”.


2001-ben George W. Bush kinevezte Elaine-t az Egyesült Államok munkaügyi miniszterévé, ő lett az első kínai amerikai, aki kabinet miniszterként szolgált. 2007-ben a kínai kormány utasította a Baosteel-t, a kínai honvédelmi hadiipar számára csúcskategóriás anyagokat szállító vállalkozást, hogy kössön az ausztrál ércszállításhoz Chao vállalatával 7 éves megállapodást. Mivel a Foremost nem rendelkezett nagy hajókkal, ezért kínai állami bankoktól kapott hitelt, és így világszínvonalú hajózási társasággá vált.


Elaine Chao volt az egyetlen kabinet-tag a Bush-kormányban, aki a nyolc év egészét kitöltötte, és az 1940-es évek óta a leghosszabb ideig volt munkaügyi miniszter. 2008 augusztusában Kínába tett útja során, hogy képviselje az Egyesült Államokat az olimpiai játékok lezárásakor, apját több hivatalos megbeszélésre vitte el a kínai vezetőkkel, köztük az ország miniszterelnökével. Ezt követően 2010-ben és 2013-ban is édesapjával utazott Kínába két hajó szállítására, majd 2013-ban és 2015-ben 75 millió dolláros hitelt kapott a China EximBank-tól a családi vállalat számára.


„Elaine Chao és Mr. McConnell egy pénzügyi jelentésben beszámoltak az édesapjától, James-től, a Foremost alapítójától 2008-ban kapott ajándékról, amelynek értéke 5 és 25 millió dollár között van. Schweizer úr egy híradásra hivatkozva azt írta, hogy az ajándék több mint kétszeresére növelte McConnell úr személyes vagyonát ”- jelentette a Wall Street Journal cikke.


CUSEF: az üzenetek becsomagolása az USA akadémikusainak és értelmiségének ízletes „wrap-jába” [palacsintaszerű burkolat]

A KKP sok szempontból befolyásolja az amerikai társadalmat. Jiang Zemin utasítására, Hongkong korábbi vezetője, Tung Chee Hwa 2008-ban megalapította a China-United States Exchange Foundation (CUSEF) szervezetet, hogy így befolyásolja az Egyesült Államokban a közvéleményt Kína érdekében. Az évek során számos amerikai újságírót, tudóst, valamint politikai és katonai vezetőt vitt el Kínába.


Az egyik példa a Johns Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Iskolája (SAIS), amelynek diplomázói gyakran olyan kormányzati szerveknél dolgoznak, mint a Külügyminisztérium. 2017 augusztusában az SAIS bejelentett egy új professzor tanári állást a Kínai Tanulmányok tanszékén, valamint egy új kutatási projektet a Pacific Community Initiative néven, amelynek célja annak megvizsgálása, hogy „mit jelent Kína széleskörű szerepe Ázsiában és a világban a szomszédai és a partnerei számára”.


De a SAIS nem említette meg, hogy az új kezdeményezés finanszírozása részben a CUSEF-től származott - jelentette a Foreign Policy egy 2017 novemberi cikkében: „Ez a pekingi kötődésű milliárdos finanszírozza a legbefolyásosabb, washingtoni intézmények politikai kutatását”.


A hosszú távú hatás óriási lehet. „Ez lehetőséget ad arra, hogy bizonyos nézeteket kiváltságossá tehessen másokkal szemben, hogy platformot teremtsen valaki számára a beszédhez” - mondta Peter Mattis, a Jamestown Alapítvány munkatársa. „Amikor szerepet játszol a platform kiválasztásában és generálásában, feltételezésem szerint, remélve, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról néhány jelentősebb riport készül az elkövetkező években, ez nagyon fontos.”


Webhelyek, partner kapcsolatok és adományok révén a KKP megtanulta az üzenetet az amerikai akadémikusok és értelmiségiek ízletes wrap-jába csomagolni, magyarázta: „Kinek lehetne jobb hatása az amerikaiakra, mint más amerikaiaknak?”


Az oktatás és a tudósok befolyásolása mellett ez a szervezet a törvényhozókat és más tisztviselőket is közvetlenül megkereste. „Regisztrált külföldi ügynökként 2016-ban valamivel kevesebb, mint 668.000 dollárt költött lobbizásra, a Podesta Group és más cégek bevonásával, hogy lobbizhassanak a kongresszusban a Kína – USA kapcsolat témában. Az alapítvány 2017-ig 510.000 dollárt költött lobbizásra ”- számolt be a cikk.


„A nyolcvanas években senki sem képviselte volna az orosz kormányt. És most olyan sok lobbistát talál a kínai kormány érdekeinek képviseletében”- jegyezte meg Frank Wolf, virginiai amerikai nyugdíjas képviselő. 34 évig szolgáltam a kongresszusban. Ezt sokkolónak találom.


A helyzetet tovább rontja, hogy nem sokan tudják, hogy a CUSEF-hez hasonló szervezetek működnek a KKP Egyesült Front Minisztériuma alatt, ami az egyik „varázsfegyver”, amely Mao Ce-tung korában jött létre és a mai napig működik. Elnyomja a nem kívánatos üzeneteket, és felerősíti azokat, amelyeket kedvezőnek tart.


„Tung jelenleg az Egyesült Front egyik legfontosabb entitásának - az úgynevezett Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferenciának, amely Kína két gumibélyegző [névleges hatalommal bíró] közgyűlésének az egyike - alelnökeként szolgál”- írta a Foreign Policy.


Az elnyomó hatás hihetetlen, a különféle kínai emberi jogi kérdésektől kezdve a Fálun Gong üldözéséig, amelyet Jiang indított el 1999-ben. 2006 márciusában tanúk tettek vallomást a Kínában élő Fálun Gong gyakorlókból történő erőszakos szerveltávolításokról, amit azután számos bizonyítékkal támasztottak alá. A KKP óriási propagandája és hatalmas befolyása miatt azonban az amerikai törvényhozóknak még nem kellett konkrét lépéseket tenniük egy ilyen példátlan bűncselekmény ellen.


Növekvő fenyegetés: az üzleti élettől és a politikától a választásig

Kevesebb, mint 10 évvel azután, hogy Kína csatlakozott a WTO-hoz, az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb gazdaságává vált. Addigra a KKP stratégiája a „képességeinek elrejtése és várakozás a megfelelő alkalomra” helyett a globális terjeszkedés felé tolódott el, hogy előretolja a kommunista ideológiáját. Ide tartozik a Belt Road Initiative (BRI) [Egy út egy övezet kezdeményezés], a Konfuciusz Intézetek, a hatalmas propaganda és egyéb megközelítések.


A Hudson Intézet által 2018 júniusában közzétett jelentés szerint „Oroszország ellentevékenysége és a választásba történő beavatkozása uralja a címlapokat és ez köti le Washington figyelmét. De a radar alatt egy másik ország beavatkozása terjeszkedik, amely mellett eltörpül az Oroszország okozta rövid távú zavarkeltés. A Kínai Kommunista Párt (KKP), Hszi Csin-ping főtitkár irányítása alatt, hatalmas forrásokat pakolt bele a külföld befolyásolásába, becslések szerint évi 10 milliárd dollárt.


Michael Pillsbury, az intézet Kínai Stratégiai Központjának igazgatója részt vett egy 2018-as pekingi megbeszélésen, ahol a KKP Egyesült Frontjának két volt tisztviselője 80 tanácsadó szakértőjét kérdezte meg arról, hogyan lehet megcáfolni a Fehér Ház jelentését, amely azonosította a kínai fenyegetést. A Global Times-ban említett farkas harcos kultúrájától eltérően az e szakértők által létrehozott taktikák jól meg voltak tervezve. Beleértve azokat az állításokat is, amelyek szerint Kína gyenge és szegénységgel súlytott.


Ennek ellenére a Trump-adminisztráció valóban komolyan vette ezt. Az amerikai szellemi tulajdon lopásával foglalkozó bizottság 2017-ben jelentést tett közzé „Az amerikai szellemi tulajdon lopása: A kihívás és az Egyesült Államok politikájának újraértékelése” címmel, amely veszteség a becslések szerint az „Egyesült Államok gazdaságának éves szinten továbbra is meghaladja a 225 milliárd dollárt hamisított áruk, kalózszoftverek és üzleti titkok lopása, és ez a veszteség akár 600 milliárd dollár is lehet. ”


Még 2018-ban a KKP nyílt és rejtett befolyásolási műveleteket hajtott végre a félidős választások megingatása érdekében. „A választási beavatkozás magában foglalta az amerikai mezőgazdasági termelők felé célzott propagandát és a Trump-ellenes politikai tevékenységeket azokban az államokban, amelyeket Trump a 2016-os választásokon megnyert” - írta a Washington Free Beacon egy 2018. szeptemberi cikkétben „Kína részt vett a választási befolyásolási műveletekben Trump aláásására” címmel.


David Stilwell, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Kelet-ázsiai és Csendes-óceáni Ügyek Irodájának helyettes államtitkára októberben felszólalt, hogy a KKP általi befolyást „jéghegyként” jellemezze. „Az elmúlt években Hszi Csin-ping 40.000 káderrel bővítette az Egyesült Front Munkaügyi Minisztériumát, ami négyszer akkora, mint a Külügyminisztérium Külügyi Szolgálatának alakulata. És ez nem számolja bele a pekingi pártállam többi részét, amelyek segítenek a külföldi vélemény alakításában és befolyásolják a külföldi tisztviselőket. Ide tartozik a Külügyminisztérium, a Központi Propaganda Osztály, az Állambiztonsági Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Nemzetközi Kapcsolattartó Osztály és a Felszabadító Néphadsereg Politikai Munka Főosztálya ”- mondta.


Számos kapcsolódó szervezet létezik, például a Konfuciusz Intézetek, diplomaták, hírmédia és állami tulajdonú vállalkozások - gondolj egy jéghegyre. A vízvonal felett vannak például a KNK hivatalos diplomáciai képviselői, akik törvényes diplomáciai tevékenységet folytatnak. A vízvonal alatt sokkal nagyobb, zavarosabb keverék található azokból a szereplőkből és entitásokból, akiknek a kommunista pártállammal való kapcsolatait régóta figyelmen kívül hagyták, elnézték vagy nem vizsgálták.”- magyarázta.


Matthew Pottinger, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese beszédeket tartott a demokratikus országokat figyelmeztetve, hogy az Egyesült Front erőfeszítésein keresztüli beszivárgást, ezeket a tengerentúli tevékenységeket a KKP fegyverzi fel rejtett programjának végrehajtása érdekében.


* * *

A neves amerikai író, Mark Twain „Hadleyburgot megrontó ember” címmel írt egy történetet egy idegenről, aki becsületes városiakat kapzsi és álnok karikatúrává változtatott egy zsák hamis arannyal.


Az amerikai alapító atyák tudták, hogy ez egyszer válságot okozhat. „Nincs olyan kormányunk, amely olyan hatalommal lenne felszerelve, amely képes megküzdeni az emberi szenvedélyekkel melyeket az erkölcs és a vallás nem tudott megfékezni. A kapzsiság, a becsvágy, a bosszú vagy a szerelmi ügyek megtörhetik alkotmányunk legerősebb zsinórját, mint amikor a bálna átmegy a hálón. ”- írta John Adams. „Alkotmányunk csak erkölcsös és vallásos emberek számára lett elkészítve.”


Kínában a Fálun Gong gyakorlókat 21 éve üldözi a legtotalitáriusabb rezsim. És mégis, békések és elkötelezettek maradnak az Őszinteség-Együttérzés-Türelem elvekhez, mert tudják, hogy valamikor az igaz emberek fognak majd érvényesülni, és az embereket megjutalmazzák az erény iránti hűségükért.


Ez adhat néhány célzást arra a helyzetre, amellyel most állunk szemben. Miközben a KKP rombolja Amerikát és a szabad világot a rövid távú anyagi nyereség és hatalom ösztönzésével, a lelkiismeretüket követő embereknek egyértelmű lesz, hogy melyik oldalon álljanak, és őket egy jobb jövővel áldják meg.


Forrás: Deep Erosion of Democratic Society by the CCP

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo