(Minghui.org) Valami nincs rendben ebben a társadalomban. Egy esemény ismertetésekor az Egyesült Államokban az irányadó média többsége vagy megdicséri, vagy elítéli az eseményben részt vevő személyeket ahelyett, hogy beszámolna a valós történések különböző aspektusairól. Szinte az összes média ugyanazt az összehangolt szólamot játssza - nagyon gyakran anélkül, hogy az elsődleges forrás igazolásával foglalkozna.
Egy példa erre az USA-ban történt általános elnökválasztási csalás. Miközben a választások szempontjából kritikus államokban zajlanak a meghallgatások, és jelentős mennyiségű megdönthetetlen bizonyíték került elő az eskü alatt tett vallomásokból, az irányadó médiák közül gyakorlatilag egyik sem közli ezt.
Tények és hazugságok ugyanabból a videofelvételből
Amikor a hírmédia és a közösségi média egyesítette az erőit a megtévesztő információk terjesztése miatt, a tények megtalálása nehézkessé vált, de nem lehetetlenné. Bizonyos fokig ez a tisztességünk és rátermettségünk próbája lett.
J. K. Rowling, a Harry Porter-könyvek szerzője 2017 júliusában egy tweetet tett közzé, azzal vádolva Trump amerikai elnököt, hogy figyelmen kívül hagyta Montgomery Veer-t, egy hároméves fogyatékkal élő kisfiút, aki nyújtotta a kezét, hogy kezet rázzon az elnökkel. Tekintettel Rowling hírnevére, a bejegyzés egy rövid videóval együtt vírussá vált, és sokan csatlakoztak hozzá, hogy elítéljék Trumpot.
A fiú édesanyja, Marjorie Kelly Weer egy Facebook bejegyzést írt, miután elolvasta Rowling tweetjét. Elmagyarázta, hogy Rowling félreértelmezte a helyzetet. „Ha valaki tud, kérem, adjon át egy üzenetet JK Rowlingnak: Trump nem utasította vissza a fiamat, és Monty nem is próbálta megrázni a kezét” - írta, hozzátéve, hogy Monty nem nagyon szeret kezet fogni.
„A nyers (vágatlan) videofelvételek azt mutatták, hogy Donald Trump lekuporodott, hogy megrázza a fiú kezét. Úgy tűnt, hogy finoman megérintette a gyermek bal könyökét, amikor a fiú felemelte összeszorított bal kezét.”- számolt be a New York Times 2017. augusztus 1-jén a „J.K. Rowling elnézést kér a Trump-ellenes tweetekért (de Trump-tól nem)” című cikkében.
Ez azt mutatja meg nekünk, hogy bár az információk ismerete segít a tények megismerésében, a részleges információk felerősíthetik a kialakult elfogultságunkat. Ha a média figyelmen kívül hagyja a tényszerű tájékoztatással kapcsolatos küldetését, és ehelyett szelektív jelentéssel manipulálni kezdi a közvéleményt, az súlyos következményekhez vezethet.
A sok hamis vád közül a fenti volt az egyik, ami Donald Trump ellen irányult az elmúlt négy évben. A rágalmazások puszta mennyisége és módszerei is elképzelhetetlen mértéket öltöttek. Például az orosz befolyás miatti nyomozás közel két év elteltével sem talált Trump-nál szabálytalanságokat.
Azonban a lista még folytatódik. 2018 júniusában számos hírmédia azt állította, hogy egy kicsi síró hondurasi lányt szétválasztottak a családjától, és ezt felhasználták a Trump-adminisztráció bevándorlási törvényének megtámadására. A lány apja később tisztázta, hogy ez nem igaz, mivel a lányt soha nem szakították el tőle.
Egy másik példa az a vád volt, hogy a Trump-adminisztráció őrizetbe vett gyermekeket tartott ketrecekben a határ menti létesítményekben. A vám- és határvédelmi (CBP) helyettes megbízott azt vallotta, hogy a ketreceket Obama idején, 2014-ben építették illegális bevándorlók számára.
Bár ezeket a tudósításokat később helyesbítették, a tényként való közlésük már megtörtént. A hírmédia által közzétett álhírek következtében Trumpot sokan diktátornak és rasszistának állították be. „A gyakran hangoztatott hazugság igazsággá válik.” - mondta Vlagyimir Lenin, a Szovjetunió megalapítója. Ennyire közel vagyunk ehhez?
Ezzel szemben, ha valami rossz történt egy demokratával, kettős mércét alkalmaztak. Habár nem találtak bizonyítékot Trump ellen, a hírmédia továbbra is Trump-botránynak nevezte az orosz vádat. Miután azonban a New York Post konkrét tényekkel és az FBI részvételével számolt be Hunter Biden laptopjáról, a hírmédia ezt vagy figyelmen kívül hagyta, vagy visszautasította.
Fontos elgondolkodni ezen, és ráébredni, hova jutottunk és mit jelent ez. Az igazság az, hogy amikor nem védjük meg mások törvényes jogait, és tovább bővítjük a hazugságok és a rágalmazások hálóját, akkor egyszer bárki áldozatává válhat ennek, beleértve önmagunkat is.
A „negyedik rend” (a sajtó) szerepe
Erős befolyása miatt a hírmédiát gyakran „Fourth Estate”-nek [szerk.: a negyedik rend a másik három társadalmi rend mellett: nemesség, papság, köznép] is nevezik. Ennek egy példája a Watergate-botrány, amely Richard Nixon amerikai elnök idején 1972 és 1974 között történt. Két újságíró független vizsgálata tárta fel a történteket, és Nixon lemondásra kényszerült. Ez a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás függetlenségének bizonyságaként jó példát mutatott a modern társadalom számára. De a helyzet az 1990-es években drasztikusan megváltozott.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) gyalázatos emberi jogi visszaélései ellenére az amerikai bankok és vállalkozások nyereség reményében fektettek be Kínában. A JP Morgan Chase, a KKP „régi barátja” volt az első amerikai bank, amely a Bank of China ügynökeként tevékenykedett az Amerikai Egyesült Államokban 1973-ban, hat évvel azelőtt, hogy a hivatalos diplomáciai kapcsolatok létre jöttek volna a két ország között.
„A nagy Wall Street-i bankokat és más, neves amerikai nagyvállalatot jobban érdekelte, hogy minél több pénzt keressenek, mint az, hogy egy kegyetlen ellenséggel kereskednek, vagy, hogy az amerikai törvényeket betartsák vagy az amerikai normáknak és értékeknek megfeleljenek” magyarázta Curtis Ellis, az America First Policies igazgatója. „Biztos vagyok benne, hogy ha keresel és körülnézel, rájössz, hogy nem egyedül a JP Morgan folytatott ilyen gyakorlatot.”
A diplomáciai kapcsolatok létrehozása után egy évvel az Egyesült Államok a legnagyobb kedvezményezett (MFN) státuszt adta Kínának. Az MFN státusz évenkénti megújítása a Kínában lévő emberi jogi helyzet függvényében történt. Ez hatékonynak bizonyult, mivel Kína a megújítás előtt évente mindig szabadon engedett néhány fogvatartott ellenzékit. Ez az emberi jogok és a gazdaság közötti kapcsolat az Egyesült Államokat is segítette abban, hogy megvédje a nyugati értékeket a kommunizmustól.
Mindamellett az Egyesült Államok kormánya általánosságban a KKP-vel szemben egyfajta megértő politikát alkalmazott, azt remélve, hogy egy fejlettebb Kína majd demokratikus állammá alakul át. Ezért nagyrészt figyelmen kívül hagyták az 1989-es Tienanmen téri mészárlást, a tibeti elnyomást és az 1999 óta tartó Fálun Gong gyakorlók elleni üldözését.
A nyugati társadalom figyelmének elterelésére Kína emberi jogi ügyeiről Jiang Zemin, a KKP korábbi vezetője kialakított egy stratégiát, hogy belép a WTO-ba, Kína és a szabad világ kapcsolatának javításaként. Michael Pillsbury, a Hudson Intézet Kínai Stratégiai Központjának igazgatója „A százéves maraton: Kína titkos stratégiája Amerika mint globális nagyhatalom leváltására” című könyvében leírta, hogyan befolyásolta a KKP az amerikai tisztviselőket a tömegesen alkalmazott, különféle módszerek segítségével.
Ms. Lee (álnév), egy disszidens szerint „Kína hamis állításokat közölt 1995 és 2000 között, hogy rábírja a Kongresszust arra, hogy Kínának állandó normális kereskedelmi kapcsolatokat biztosítson, és egyengesse az útját a WTO-ba. Ms. Lee elárulta, hogy Kína vezetőinek stratégiája az volt, hogy semmit sem bíztak a véletlenre, ezért pénzzel támogatták azokat, akik segítették a szavazást, és elnémították a merkantilista gazdasági stratégiájukkal kapcsolatos információkat. ”- írta a könyv -„ Sokkal kifinomultabb propaganda és kém programot indítottak el, mint azt bárki gyanította volna az amerikai hírszerző körökben.”
Végül Bill Clinton akkori elnök törölte a kongresszus által Kína számára a WTO-hoz való csatlakozásra javasolt feltételt, mely szerint 2.000–3.000 bebörtönzött lelkiismereti foglyot kellet volna szabadon bocsátania (a lelkiismereti foglyok többsége akkoriban Fálun Gong gyakorló volt). Végül Clinton 2000 októberében törvénybe iktatta Kínának az állandó normális kereskedelmi kapcsolatok (PNTR) státusz garantálását, így lehetővé téve Kína felvételét 2001 decemberében a WTO-ba.
A tévhitektől a téves információkig
Nostradamus, francia próféta a 16. században azt jósolta, hogy 1999 júliusában egy nagy terrorkirály érkezik, és Mars (Marx) uralja a világot, azt állítva, hogy boldog életet ad az embereknek. Abban az évben kezdte el a KKP a Fálun Gong elnyomását, és az üldözés azóta is tart, így Kína rezsimje a legnagyobb vallási üldözővé vált a világon.
A probléma részét képezte a KKP kezdetektől való téves megítélése. 2000 márciusában Washingtonban az elit közönségnek mondott beszédében Bill Clinton akkori amerikai elnök nagyobb szabadságra számított Kínától, mondván "a szabadság mobiltelefonokon és kábelmodemeken keresztül terjed". "Nem kérdés, hogy Kína megpróbálja visszaszorítani az internetet" - mondta. „Sok szerencsét! Ez olyan, mintha megpróbálnánk a falra szögezni a zselét.” Néhány éven belül azonban a KKP Nagy Tűzfala a világ legfejlettebb rendszerévé vált az internet ellenőrzésére és megfigyelésére.
A hírmédia is döntő szerepet játszott ebben a folyamatban. „Az 1960-as évek óta az Egyesült Államok döntéshozói azt hitték, hogy Kína elmaradott nemzet, katonailag nem aktív, és minden bizonnyal nem az Egyesült Államokra összpontosít, mint katonai fenyegetésre. Ezt az üzenetet juttatták el nagy eredményességgel Peking vezetői a nyugatiakhoz,”- írta Pillsbury a könyvében. 1999-ben Patrick Tyler, a New York Times pekingi irodájának vezetője a következőkről számolt be: „Ma a bizonyítékok arra utalnak, hogy miközben Kína laboratóriumaiban a korszerű technológiák elsajátításán dolgozik, kevés szakértelemmel és kevés erőforrással rendelkezik a modern katonai hatalommá váláshoz szükséges ipari bázis kiépítéséhez."
Ezek a narratívák tiszta propagandának bizonyultak, miután ugyanabban az évben, Kínában megjelent egy könyv „Hadviselés korlátok nélkül” címmel. „A szerzők közvetlen katonai fellépés helyett nem katonai módszereket javasoltak egy erősebb nemzet, például az Amerikai Egyesült Államok legyőzéséhez. A törvényhozás útján (vagyis nemzetközi törvények, testületek és bíróságok segítségével Amerika mozgásszabadságának és politikai döntéseinek korlátozása révén), gazdasági hadviseléssel, biológiai és vegyi hadviseléssel, kibertámadásokkal, sőt terrorizmus bevetésével” folytatta a könyv. A munka még döbbenetesebb, mivel azt a Népi Felszabadító Hadseregben szolgáló két ezredes - Qiao Liang és Wang Xiangsui – írta.... Miután a tanulmány híre elindult Nyugat felé, Peking minden példányt gyorsan eltávolított a könyvesboltjaiból.
Ahogy a kommunista Kína globális hatalma növekedett, a híriparban is dominálni kezdett a befolyása. Ian Johnson, a Wall Street Journal munkatársa 2001-ben elnyerte a Pulitzer-díjat a Fálun Gong üldözésével kapcsolatos nemzetközi beszámolója miatt. „Óriási példája volt ez a bátorságnak és az elszántságnak, hogy elhozza nekünk a sztorit az erős rendőri nyomás ellenére, ilyen szenzitív és erőteljes formában publikálva - írta Paul E. Steiger, a Journal vezetőszerkesztője.
Majdnem 20 év telt el, és a KKP befolyásának köszönhetően kevés hír jelent meg ezzel kapcsolatban a vezető médiában.
A "megfőtt béka" szindróma
„A világ leghatalmasabb országa, az USA célbavételére a KKP egyértelmű terve a beszivárgás,” mondta Lin Yunfei, a New Citizens Movement szerkesztője, „Mind pénzügyi, mind személyi értelemben véve óriási a befektetés, és már hosszú évek óta tart.”
Különösen a KKP rendelkezik hatalmas Egység Front hálózattal. Az olyan nagy médiák esetében, mint a Voice of America, a New York Times vagy a BBC cégek megvásárlása helyett a beszivárgást alkalmazta. „Nehéz értékelni, hogy milyen mély és intenzív ez a fajta beszivárgás. Nagyon gyakran olyan finom módon történt, mint a "megfőtt béka" szindróma jelensége. Emiatt a mainstream társadalom számára nehéz ezt észrevenni.”
Gong Hsziaoxia, a Voice of America kínai részlegének volt igazgatója egy interjúban elmondta, hogy a KKP rengeteg pénzt költött a média ellenőrzésére a nemzetközi közösségben.
Wagreich Samuel, a Harvard Law School-tól 2013-ban megjelentetett egy riportot „Lobbizás a megbízottakon keresztül: Tanulmány a kínai lobbitevékenységekről az Egyesült Államokban 1979-2010 és a FARA következményei” címmel. A KKP általában a nagyvállalatok pénzügyi érdekeit használta fel az amerikai tisztviselőknél történő lobbitevékenységhez és a politikájának Kína javára történő alakítása érdekében. Az Igazságügyi Minisztérium, a folyamat elsődleges ellenőreként, gyakran nem töltötte be a feladatát. Nagyon sokszor a Kínai Nagykövetség és a Konzulátusok játszották a vezető szerepet az ilyen lobbitevékenységekben.
„Ott van a ’quid pro quo’ [a valamit valamiért elve]; a kínaiak a határaikon belül azt sugallják a vállalatoknak, hogy 'ha sikeressé váltok a piacunkon, akkor szerepet fogtok játszani az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak alakulásában'” - mondta az egyik interjúalany a riportban. „A nyomás implicit, de a vállalatok értik a célzást - a kínaiak jegyzik a pontokat. Ha a jövőben azt akarod, hogy tegyenek valamit érted, visszatekintenek és megnézik, te mit tettél értük” - tette hozzá egy másik.
Mivel sok interakció zajlik a KKP tisztviselői és az amerikai vállalatok között, kimondatlan szabály lett, hogy az amerikai multinacionális vállalatok Kína nevében lobbiznak, közvetlen kommunikáció vagy Kína utasítása nélkül.
"Kínában sok a kormányzati szabályozás; városonként ellenőrzik a gyár jóváhagyásait, a beszerzéseket és a beruházásokat, így a vállalatoknak érdekükben áll megmutatni, hogy a kormány szövetségesei. Olyan kereskedelmi kérdésekben, mint a PNTR, a vezérigazgatók nagyon erőteljesen hangoztatták, hogy ők az élvonalban vannak és aktívak - vallotta az egyik interjúalany. „A nagykövetség pedig nyomon követte, hogy ki tanúskodik a kongresszus előtt, ki látogat el a főváros megfelelő épületeibe és ki írta alá a leveleket. Csakúgy, mint a Kínában befektető vállalatok esetében – a vezérigazgatóik folyamatosan kapcsolatban állnak a [Kínai] Nagykövetséggel.”
Az évek során a befektetési bankok kritikus szerepet játszottak a kínai vállalatok pénzügyi támogatásában. Ez magában foglalja az aláíró vezetők, szponzorok és pénzügyi tanácsadók funkcióit a KKP gazdaságának fellendítése érdekében.
Hasonló dolgok történtek a hírmédia esetében is. A magántőke által finanszírozott ilyen hatások könnyen foglyul ejthették őket. A KKP-nak nagy a költségvetése a sok titkos PR-tevékenység lebonyolítására, amit az amerikai mainstream társadalom gyakran figyelmen kívül hagy.
Trump és a hírmédia
Trump története 20 évvel ezelőtt kezdődött. Még 2000 januárjában Trump kiadta ,,The America We Deserve” című könyvét, amely felsorolt egy sor politikai javaslatot, ha valaha is indulna az elnökválasztásért. A könyvben már akkor a kommunista Kínát tartotta az Egyesült Államok legnagyobb, hosszú távú kihívásának.
Pillsbury az mondja, hogy amit Trump most elnökként tesz, az helyrehozza azokat a hibákat, amelyeket az Egyesült Államok kormánya az elmúlt több mint 20 évben elkövetett a KKP-val való kapcsolattartás során. Még a 2000-es könyvében Trump ezt írta: „Nem adták a kezünkbe az álmunkat. Azt mi építjük. Megvan a jövőképünk, aztán kimegyünk és megvalósítjuk.”
A politikusok és a Wall Street-i befektetők hosszú ideje arról beszéltek, hogy a felszínen „óvakodnak Kínától”, miközben az asztal alatt titokban kereskedtek a kommunista rendszerrel. De most Trump, egy üzletember mindezt felborította. Minden kérdést vagy kérést feltett az asztalra, amelyet a KKP vetett fel, lényegében megakasztva azt a titkos kommunikációs folyosót, amelyet a politikusok és a Wall Street-i befektetők a KKP-val korábban használtak.
Trump 2016-ban a kampánya alatt megígérte, hogy „lecsapolja a mocsarat”, és a 2017-es elnökké választása után újra megfogadta. Azóta intenzív csata vette kezdetét a hírmédiával, mint az egyik legfontosabb szereplővel.
Bari Weiss író és véleményformáló júliusban felmondott a New York Times-nál. A felmondó levelében leírta, hogy az újság elnyomta az alternatív véleményeket a progresszív olvasók kedvéért. „Mindig azt tanították nekem, hogy az újságíróknak a feladata a történelem első durva vázlatának megírása. Manapság a történelem maga egy tiszavirág életű dolog, amelyet egy előre meghatározott narratíva igényeinek megfelelően alakítottak ki” - írta. „A véleményformáló cikkek alig két évvel ezelőtt még könnyedén publikálhatóak voltak, most komoly bajba sodorhatják a szerkesztőt vagy az írót, akár el is bocsáthatják.”
„A hagyományos értékek képviselése miatt „állandó zaklatás tárgyává váltam a kollégáim között, akik nem értettek egyet az én nézeteimmel. Nácinak és rasszistának hívtak... Számos kollégámat, akiket barátságosnak véltek velem szemben, őket is folyamatosan bosszantották a munkatársak” – folytatta. „Én természetesen nem kérhetem számon, hogy Ön és a Times vezetői kiálljanak mellettem, miközben a szemembe dicsértek a bátorságomért. Az amerikai újságokban centralistaként való megjelenéshez nem szükséges a bátorság.”
Az egyik fenti példa, az említett hondurasi lány, akit édesanyjával együtt állították meg, amikor 2018-ban megpróbáltak illegálisan belépni az Egyesült Államokba. A hírmédia meghamisította a történetet, azt állítva, hogy a lány sírt, mert erőszakosan elválasztották az anyjától. A Time magazin még egy összeillesztett képet is megjelentetett Trumpról és a lányról, amelynek szövege a szarkasztikus „Üdvözöljük Amerikában” felirat volt. A média az egész világon, beleértve a kínai médiát is, azonnal tovább adta ezt a történetet, amely szerint Trump náci és rasszista lenne.
Bár a lány apja és egy határőr is később tisztázta, hogy a lányt soha nem választották el az anyjától, a kárt és a rágalmazást nehéz orvosolni.
Sharyl Attkisson újságíró és TV műsorvezető 2020 novemberében kiadott egy könyvet: „Hogyan tanított meg minket a hírmédia szeretni a cenzúrát és gyűlölni az újságírást,, címmel. Ebben leírta, hogyan tértek el az újságírók az etikától, és kezdtek el inkább elfogult információkat szolgáltatni.
„Ami a híradásokat illeti, a középpontot annyira balra húzták, hogy a semleges pozíciót most jobboldali álláspontnak tekintik. Liberális vagy Trump-ellenes nézetek - ezeket tekintik jó, igazságmondó újságírásnak” - írta. „Legalábbis így érzik az érintettek. De tegyen csak fel kérdéseket a méltányosságról, vagy vegyen fontolóra alternatív nézőpontokat - ez egyszerűen azt bizonyítja majd, hogy Ön az elfogult.”
A könyvben Attkisson mintegy 100 súlyos támadást sorolt fel ami Trump ellen irányult. „Az újságírók legtöbbször már meg sem próbálnak eljutni az igazsághoz; egy adott narratívát próbálnak előre mozdítani, vagy „elvállalnak” egy sztorit. Ez azt jelenti, hogy önkéntes kiszolgálói lesznek a propagandának és a szóbeszédnek”- mondta egy interjúban.
Miután dolgozott a CBS-nél, a CNN-nél és a PBS-nél, elmondta, hogy manapság kevés újságíró keres bizonyítékot vagy végez oknyomozást. „Trump a nem szokványos, az előrejelzésekkel dacoló és az irányító narratívákon kívül eső módszerein keresztül az előítéleteket, a hibákat és a gyengeségeket tárta fel a hírmédiában, aminek következtében annak tagjai elveszítették társadalmi tudatosságukat, és elveszítették minden látszatát az objektivitásnak. A média általánosságban elkötelezte magát egy olyan politikai menetrend mellett, hogy aláássa, és végül eltávolítsa Trump-ot a hivatalából. Ami mégiscsak igazolta az ő álláspontját az részrehajlásukkal kapcsolatban ”- írta a könyvben.
Attkisson beszélt az amerikai elnökválasztás alatti csalásról is. Azt mondta, hogy kezdetben a média szerint nem történt csalás. A bizonyítékok előkerülése után a média szerint nem volt széleskörű a csalás. Mivel újabb bizonyítékok kerültek elő, és nagyszámú eskü alatt tett tanúvallomás került nyilvánosságra, azt mondták, hogy ez nem jelentene eltérést és nem változtatna semmin.
Ébresztő felhívás
Attkisson kifejtette az újságírás követelményeit az egyik fejezetben, melynek címe: „A narratíva üres fecsegése: hazugságok, bizonyítékok és bombahírek”. „Először is léteznek erkölcsi normák - nemcsak azért, hogy tisztességes bánásmódot biztosítsunk az embereknek, akiket szeretünk. Akkor is biztosítaniuk kell a tisztességet és a pontosságot, amikor azokról van szó, akiket nem szeretünk, akikkel nem értünk egyet, vagy akár azt gondoljuk, hogy ők hazudnak. Valójában ilyenkor számítanak leginkább a helyes magatartási szabályaink.”
„Trump próbára tette a képességünket annak bizonyítására, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek az újságírók küldetésének megőrzésében, és kudarcot vallottunk” – folytatta. „Az egész országban a hírközlési pozíciókat ma állítólag tehetséges újságírók töltik be, akiknek az az egyedüli feladatuk, hogy a ’Trump hazug ember narratívát’ szolgálják fel újra és újra ahelyett, hogy híreket közölnének.”
Az újságírók kérdései Biden és Trump elnök felé olyanok voltak, mint a fekete és fehér. Amíg az újságírók és a műsorvezetők tisztelettel tekintenek a Trump ellen lévő emberekre, az attitűdjük drasztikusan megváltozik, ha Trump-ról vagy a támogatóiról van szó.
Tökéletes példa erre Trump interjúja Leslie Stahl-al a CBS-től a „60 perc” című műsorban.
Trump: „Hazánk történetében a legmagasabb szintre emeltük a gazdaságot, és a másik oldal belépett.”
Stahl félbeszakította, és kijelentette: „Tudod, hogy ez nem igaz.”
Az elnök visszavágott: „Ez teljes mértékben igaz.”
Stahl azt mondja: „Nem” mielőtt újra nekiszegezi a kérdést Trump-nak.
Ha Biden, vagy a támogatói lettek volna ott, a helyzet teljesen másképp alakult volna.
Cong Riyun, a Kínai Politikai és Jogi Egyetem politikatudományi professzora szerint az amerikai média ilyen magatartása általánosságban negatívan befolyásolta a nemzetközi médiát, emiatt Trump-ot rasszistának vagy nácinak tekintik.
A valóságban Trump nem ilyen. Ha nem lettek volna Trump fáradhatatlan erőfeszítései az elmúlt években, Amerika és a világ sokkal távolabb sodródott volna a hagyományos értékektől. Valójában ritkán találunk olyan embert, mint Trump, aki tiszta elmével, határozott elszántsággal és szavai iránti elkötelezettséggel cselekszik.
Tényleg akarjuk ezt a fajta „diverzitást”, amit a progresszívek támogatnak? Kérdezte Cong. Kényelmesen érzed majd magad, hogy a gyerekeid transznemű WC-be járjanak? Tényleg úgy gondolod, hogy a marihuána legalizálása kedvező a gyermekeinkre nézve?
Egy olyan világban, mint amilyenben ma élünk, az igazság feltárása bátorságot igényel. De ez megmutatja, mi mellett állunk és kik vagyunk valójában. Végül is emberiségként lelkiismeretünk és méltóságunk határoz meg minket. „Isten adott nektek egy arcot, erre ti csináltok magatoknak egy másikat” - figyelmeztetett Shakespeare. [Shakespeare: Hamlet, 3. felvonás, Nádasdy Ádám fordítása]
Az Egyesült Államok elnökválasztása a jó és a rossz vizsgája kivétel nélkül mindenki számára. Az a szerep, amelyet játszunk, eldönti, hova tartozunk.
Forrás: The Danger of One Voice from Mainstream Media
* * *
tovább ...