A feleségem 1995 májusában kezdte el a Fálun Dáfát gyakorolni, és javasolta nekem, hogy kezdjem el én is. Éppen akkor indítottam el egy kis vállalkozást, és csak azzal törődtem, hogyan keressek pénzt. Kemény munkával fel akartam jutni a csúcsra és elismerté akartam válni. Miután láttam a feleségemben zajló változásokat a Dáfá gyakorlását követően, ez engem is motivált, hogy a szabadidőmben elkezdjem olvasni a Zhuán Fálunt.
A Mester azt mondja,
„Egyesek azt mondják: „Több pénzt keresek és bebiztosítom a családom, és nem kell majd aggódnom semmiért. Utána elkezdem művelni a Taót.” Azt mondom, ez egy hiú remény. Nem szólhatsz bele mások életébe, és nem irányíthatod mások sorsát – a feleséged, a gyermekeid, a szüleid és a testvéreid sorsát sem irányíthatod. El tudsz dönteni ilyesmit? Ezenkívül, mit műveled még magad, ha nem kell aggódnod és nincsenek problémáid? Kényelmesen művelődni – ki hallott már erről? Csupán egy hétköznapi ember szemszögéből gondolod így.” (Zhuán Fálun, 4. előadás)
Úgy éreztem, hogy ez a bekezdés pontosan azokat a gondolatokat veszi célba, amelyek gátolnak a Dáfá gyakorlásának megkezdésében. Végül rávettem magam, hogy elkezdjem. Ez 1995 augusztusában történt.
Ezután felhagytam minden rossz szokásommal, mint az ivás, a dohányzás és a Mahjong játék (Kínában ez egy pénzben játszott szerencsejáték). Ezután felgyógyultam a betegségeimből. A betegség mentesség öröme leírhatatlan érzés volt. Vettem egy tévét és egy DVD lejátszót, és megnéztem Li Mester előadásait, amit meg is osztottam többekkel a szomszédságomban. Ha valaki meg akarta tanulni, akkor lejátszottuk neki a Mester tanításait DVD-n, és utána megtanítottuk neki a gyakorlatokat. Felállítottunk néhány gyakorlóhelyet a közeli falvakban és sokan csatlakoztak hozzánk.
Az otthonom volt az egyik gyakorlóhely. Korán reggel olvastuk a Fá tanításokat és megcsináltuk a gyakorlatokat. A xinxingünk (a jellemünk) nagyon gyorsan emelkedett.
Az üldözés felfoghatatlansága
A Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999. július 20. óta üldözi a Fálun Dáfá gyakorlókat. Mivel az otthonom gyakorlóhely volt, engem kulcsfigurának tartottak, az ő szavaikkal mondva „vezetőnek”. 1999. július 23. estéjén megjelent nálam a rendőrség, és utasítottak, hogy menjek velük a helyi falusi rendőrőrse. A rendőrfőnök megkérdezte, hogy folytatni akarom-e a Fálun Dáfá gyakorlását. Elmagyaráztam neki, hogy mi az őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) elvek követését gyakoroljuk, ami az egész társadalom számára előnyökkel jár. Megmondtam, hogy nem hagyom abba.
Ezután átvittek a körzeti rendőrség állomására, ahol a falusi káderek egymás után beszéltek velem, próbáltak meggyőzni, hogy adjam fel a gyakorlást. Azt gondolták, hogy a többieket könnyebb lesz rávenni, hogy hagyják abba a Fálun Dáfá gyakorlását, ha én megteszem. Napok múlva sem tudtak rávenni, hogy írjam alá a „beleegyező nyilatkozatot”, így átszállítottak a megyei fogva tartó központba július 27-én, és 15 napig ott tartottak. Három nappal azután, hogy kiengedtek újra letartóztattak, és újabb 15 napig tartottak bezárva.
Egy tucat gyakorló nézte a Mester tanításait DVD-n 1999. szeptember 3-án, este 8 körül, amikor a rendőrség betört hozzánk és a rendőrség épületébe vittek minket. Elkobozták a tévét, a DVD lejátszót és a DVD lemezeket is.
A rendőrségen nem engedtek minket aludni, és minden nap a tűző napon kellett állnunk. Engem 15 napig tartottak fogva. A xinxingünk abban az időben kivételesen jó állapotban volt, így szilárdak maradtunk és nem adtuk meg magunkat az „átnevelés” nyomásának. Októberrel kezdődően három évig illegálisan tartottak fogva egy kényszermunkatáborban.
Mivel visszautasítottam az „átnevelést” és az együttműködést, négy hónappal meghosszabbították a büntetésemet, és átszállítottak egy másik kényszermunkatáborba. Az őrök itt is megvonták tőlünk az alvást, hogy rákényszerítsenek arra, hogy feladjuk a hitünket. Egyesével próbáltak minket „átnevelni”, és én voltam az utolsó.
Három éjszakán és nappalon át nem hagytak aludni. Egy őr megkérdezett, hogy miért nem adom fel még mindig, amikor mások már „át lettek nevelve”. „Az lehetetlen. Még ha én volnék is az utolsó ember a világon, aki gyakorol, akkor sem „nevelhetnének át” válaszoltam. Ezután abbahagyták a további próbálkozást.
2003 elején hirtelen elveszítettem a járóképességemet. Az első nap még tudtam járni két ember segítségével. A következő napon már úgy sem tudtam menni, ha két ember támogatott közben. Azon töprengtem, hogy miért történt ez. Aztán arra jöttem rá, hogy mivel tudtak „átnevelni”, azt akarják, hogy arra hivatkozva tudjanak elengedni, hogy megbetegedtem. Azt gondoltam magamban, hogy soha nem lenne szabad ilyen okból szabadulnom. Tisztességes módon akarok hazatérni. Ezután a lábaim a következő napra teljesen rendbe jöttek.
2003 végén a többi gyakorló kiszabadításomra tett erőfeszítéseinek köszönhetően kiengedtek a kényszermunkatáborból. Miután háromszáz mérföldet utaztam hazáig, az udvarom tele volt emberekkel. A járdán is sorban álltak az emberek. Láttam köztük gyakorlókat, rokonokat, és helyieket, néhány százan lehettek összesen. A gyakorlótársaim tűzijátékot gyújtottak, hogy üdvözöljenek. Nagyon megható volt.
Fá tanuló csoport létrehozása
2006 őszén belefutottam a Minghui oldalon egy tapasztalat cikkbe, amely arról szólt, hogyan kell létrehozni egy anyagok előállítására képes helyszínt otthoni környezetben. Úgy döntöttem, hogy én is létrehozok egyet, így csökkenteni tudom a többi gyakorló leterheltségét. A biztonsági szempontokat figyelembe véve néhány gyakorló nem teljesen értett velem egyet, mondván, hogy az én otthonom megfigyelés alatt áll.
Arra gondoltam, hogy a cselekedeteink folyamata során műveljük és fejlesztjük magunkat. Alapvetően a Mester az, aki elvégzi a munkát értünk. Elmagyaráztam nekik, hogy csak akkor vagyunk biztonságban, ha hiszünk a Mesterben és a Dáfában. Így a többi gyakorló segítségével felállítottam egy otthoni, anyagokat előállító helyet. Ami azóta is zökkenőmentesen működik.
A Mester azt mondja:
„Tegnap még azt mondtam a csangcsuni asszisztensközpontok (tanácsadóhelyek) illetékeseinek: A legeslegfontosabb dolgotok az, hogy egy stabil környezetet teremtsetek a tanulóink számára a műveléshez, amelyik nincs zavarva; az a ti legnagyobb felelősségetek.” (Fá-magyarázat a megbízottak Fá-konferenciáján Csangcsunban)
Ez elgondolkodtatott, hogy hogyan tudnék egy ilyen környezetet teremteni a gyakorlók számára. 2008-ban eltévedtem az autópályán. Azt gondoltam „A Mester adott egy utalást arra, hogy a művelésem irányát elvétettem.” Hazatérve beszéltem a feleségemmel a Fá tanuló csoport létrehozásáról. Amikor megkerestem ezzel a többi közeli gyakorlót, ők is mind beleegyeztek, így felállítottuk a saját Fá tanuló csoportunkat.
A gyakorlóhelyek és a Fá konferenciák azok a művelési környezetek melyeket a Mester megalapozott számunkra. Ezért akartam létrehozni egy Fá tanuló és tapasztalat megosztó csoportot a gyakorlókkal, akik a hetilapokért jöttek. Miután kikértem a véleményüket, azt javasoltam, hogy hívjunk meg mindenkit, aki csak jönni szeretne. Ők mind beleegyeztek és egy olyan gyakorló otthonát választottuk ki, aki egy kicsit messzebb lakott a főúttól. Havonta kétszer találkoztunk ott.
Azt a gyakorlót, akinek a házában a Fá tanulásokat tartottuk, később letartóztatták az igaz tények tisztázása közben. Így a Fá tanulást áthelyeztük az én otthonomba, és egy hónapban csak egyszer jöttünk össze. Egyik nap, amikorra a Fá tanulást terveztünk, a falu biztonsági hivatalának igazgatója esküvőt készült tartani. Az egyik gyakorló megkérdezett, hogy így is jöjjenek-e a Fá tanulásra, mivel az otthonom a főút közelében volt. Azt mondtam, hogy az normális, hogy valakihez látogatók jönnek, és a Fá tanulás az a forma, amit a Mester hátrahagyott számunkra. A Fá tanulást aznap nem zavarta meg semmi.
Egy másik alkalommal, a Fá tanulás után, egy kicsit küzdöttem magammal, hogy vajon folytassuk-e a tanulást vagy ne. Néhány nappal korábban a feleségem két másik gyakorlóval elment az üldözés valós történéseiről beszélni egy közeli faluba és néhány falusi feljelentette őket. A két gyakorlót letartóztatták és a fogva tartó központba vitték őket, 15 napig voltak bezárva. A hatóságok 1.000 jüan megfizetését követelték mindkét családtól.
Az egyikük családtagja eljött hozzám és megkérdezte tőlem, hogy fizessen-e nekik; mert ha nem, akkor őt is letartóztathatják. Az tanácsoltam neki, hogy egy fillért sem kellene fizetnie nekik. Ha ilyen könnyen jutnak pénzhez, akkor még többünket akarnák letartóztatni. Amúgy azt gondoltam, hogy nem mernek minket letartóztatni.
Hallottunk egy olyan szóbeszédet is, hogy három embert jelentettek fel, de csak kettőt tartóztattak le. Arra gondoltam, hogy „Ha törölném a következő Fá tanulásokat, akkor az félelemből lenne.” Tehát tudtam, hogy folytatnunk kell.
A belbiztonsági osztály igazgatója 15 nap múlva a fogvatartási központba ment, hogy a pénzbírságot követelje a fogvatartott gyakorlóktól. Ám ők nem csak a fizetést utasították el, hanem az üldözés valós történéseiről is beszéltek nekik. Végül az egyik gyakorló azt mondta: „Még annyi pénzem sincs, hogy hazajussak.” Az igazgató utasította a beosztottját, hogy adjon a gyakorlónak 50 jüant a hazautazásának költségeire.
2009 óta folyamatosan megtartjuk a csoportos Fá tanulást és tapasztalat megosztást. A Mester támogatásával és védelmével, valamint a gyakorlótársak együttműködésének köszönhetően a Fá tanuló csoportunk problémamentesen működik.
Forrás: Keeping Up with Group Fa-Study
* * *
tovább ...