Egykori katona megismerkedése és megértése a Fálun Dáfá gyakorlásáról

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Dáfát 1997-ben kezdtem el gyakorolni. Abban az időben a katonaságnál szolgáltam, és éppen csak elmúltam húsz éves. Azóta megértettem, mi a Dáfá és miért jöttem erre a világra. Az életem minden értelemben jobb lett.


A KKP arra tanítja az embereket, hogy legyenek gonoszak

Egy ártatlan fiú voltam, de a Kínai Kommunista Párt (KKP) erős befolyása alatt nőttem fel, ahol az emberi természet gonosz oldala féktelenné válik. A társadalmunk megtelt korrupcióval, erőszakkal és pornográfiával.


Erősen hatott rám, amit hallottam és láttam. A középiskolában elkezdtem randizni, és miután befejeztem a sulit egy meglehetősen züllött életet éltem, az anyagi kényelem volt az elsődleges.


Éreztem, hogy egy lefelé vezető úton vagyok. Talán azért vettem észre, mert az eredeti természetem nem semmisült meg teljesen, így kerestem a módját, hogy fejlesszem magam. Tehát csatlakoztam a hadsereghez, egy jobb környezet reményében.


A benyomásom az volt, hogy a hadsereg egy olyan hely, ahol az emberek fegyelmezettek és jól viselkednek, de csalódtam. A csatlakozásomat követően nem sokkal, rájöttem, hogy az emberek viselkedése itt még rosszabb volt, mint a normál társadalomban.


Alkoholt ittam, kártyáztam, és éjszakai klubokba jártam. Néha csak hajnalban értünk vissza a bázisra. A hadsereg készleteit személyes üzletelésre használtuk, és hülyéskedtünk, amikor csak lehetséges volt. Mindannyian tudtuk, hogy ennek a fajta hadseregnek nincs igazi harci készsége vagy képessége, ezért minden munkát félszívvel végeztünk, hogy boldoguljunk, és ne okozzunk gondot.


A hadsereg vezetőinek rá kellett jönniük, hogy a helyzet rossz, ezért „politikai osztályokat” szerveztek az erkölcs előmozdítása érdekében. Bár az oktatók hangosan hirdették az ideológiát és erkölcsi értékeket, a pozíciójukat a vezető munkatársakkal való barátságokat keresve és megvesztegetéssel szerezték. Hazudtak, loptak, csaltak, és még helytelen szexuális kapcsolataik is voltak.


Nagyon aggódtam a jövőm miatt, és nem tudtam, mikor vagy hogyan tudnék megmenekülni a romlott emberi birodalomból. Habár távolságtartó voltam, depressziós és azt hittem nincs jövőm.


A „Zhuán Fálun” megmutatta az életem igazi célját

Éppen, mikor elkezdtem teljesen kétségbeesni, egyik barátom megmutatta nekem a „Zhuán Fálun” című könyvet. Miután első alkalommal elolvastam, rájöttem, hogy ez a könyv, amely megtanít jó embernek lenni. Volt sok mély alapelv, amit nem értettem, és volt sok kérdésem azzal kapcsolatban, amit olvastam. Arra gondoltam, hogy mindent megszereztem az egyszeri olvasásból, és félretettem a könyvet.


A barátom sürgetett, hogy olvassam el újra. Megtettem, és utána jött a megértés, hogy a könyv túlmutat a jó emberré válás tanításán. Megtanít minket kedvesnek lenni és figyelni az erényre. Számos kérdésemre választ kaptam, de még mindig sok olyan fogalom volt, amit nem értettem. Ismét letettem a könyvet.


A barátom sürgetett, hogy olvassam el harmadszor is. Ez alkalommal megkért, hogy osszam meg a megértéseimet vele egyszer, ha befejeztem.


Minden nap vacsora után, amikor senki sem zavart szakítottam időt a „Zhuán Fálun” olvasására. Hét napig tartott, hogy harmadik alkalommal elolvassam. Ez alkalommal teljes szívemből olvastam a könyvet. És miközben olvastam, egy megmagyarázhatatlan izgatottság fogott el. Semmihez sem volt hasonlítható, amit azelőtt éreztem. Megértettem, hogy ez egy rendkívüli könyv!


Habár a „Zhuán Fálunt” a mai nyelven írták, rájöttem, hogy rendkívül mély tartalommal bír. A könyv nemcsak azt tanítja meg, hogyan legyünk jó emberek, hanem megtanítja, hogyan műveljük a jellemünket. Alapelveket tartalmat, amelyeket még mindig nem értettem, de tudtam, hogyha folytatom az olvasást, minden kérdésemre végül választ fogok kapni.


Az életem megújult

Mikor megértettem, mennyire értékes a „Zhuán Fálun”, és eldöntöttem, hogy gyakorlok, az égész életem teljesen megváltozott. A „Zhuán Fálun” olvasásán keresztül megértettem, mi az emberi élet célja, miért jöttünk a világra: hogy visszatérjünk az eredetünkhöz, igaz önmagunkhoz.


Megtanultam, mi az igazán jó és rossz, és hogyan legyünk jó emberek. Megdöbbentem az emberi élet céljának a megértésétől. Ez egy mély tapasztalat volt, amely leírhatatlan! Elkezdtem mohón tanulmányozni a könyvet és a gyakorlatokat végezni minden nap, és kimentem, hogy szabadidőmben beszéljek az embereknek a Dáfáról.


A Mester elkezdte megtisztítani a testemet, a mocskos dolgokat kitakarítva, amit felhalmoztam. Nagyon rövid idő leforgása alatt abbahagytam a dohányzást és az ivást. Az ideggyengeségem és az ízületi gyulladásom, amik már évek óta kínoztak, egy csapásra eltűntek, és az életszemléletem javult. Hirtelen képes voltam először másokra gondolni, és könnyedén venni a hírnevet és a személyes érdekeket. A testem most könnyű, és határtalan energiával rendelkezem.


Több mint tizenöt éve kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát. Minden rossz szokásommal teljesen felhagytam. Abbahagytam az ivást, az éjszakai klubok látogatását, és a fiatal nőkkel folytatott nem megfelelő kapcsolatokat.


Lehetetlen volt számomra, hogy ennyire drasztikusan megváltozzam a Dáfá gyakorlása, és a Fá mindennapos tanulmányozása előtt.


Tudom, hogy a Mester kiemelt a pokolból. Megtisztította a testemet, az elmémet, és adott nekem egy lehetőséget, hogy visszatérjek az eredetemhez, ami az emberi élet igazi célja.


Forrás: Former Soldier Experiences Positive Life Changes after Practicing Falun Dafa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo