Üdvözlet Mesternek, üdvözlet a gyakorló társaknak
Hollandiában a 2013-as Shen Yun közvetlen levezését koordináltam, ahogy az elmúlt néhány évben is. Gazdag területeket kerestem, térképet rajzoltam és elosztottam ezeket a gyakorlók között. Hétvégéken pedig gyakorlókat vittem azokra a területekre autóval szórólapozni. Amikor végeztek azzal a területtel, felhívhattak és másik területre vittem őket.
Egyik reggel, amikor egy gyakorlónak egy új térképet adtam, ő átvette. Hirtelen eszembe jutott, hogy előző alkalommal egy terület térképét ő kapta meg, és kérdeztem, hogy végzett-e az előző térképen lévő területtel. Azt válaszolta, hogy nem. Azt mondtam neki, hogy menjen és fejezze be az előző térképet először, de azt mondta, hogy nem hozta magával. Megfordultam és megkérdeztem egy másik gyakorlót, ő is otthon hagyta az előző térképet, és nem fejezte be. Addigra ő is kapott egy új térképet, amit csak odaadtam neki. Elkezdtem panaszkodni: „Miért nem szóltok nekem, hogy az előző térkép még nincs kész, és mégis új térképet kaptok? Ha senki nem számol be nekem, hogyan lehetne rálátásom arra, mi az, ami készen van és mi nincs, ez nagy keveredést okozhat.”
Amikor FZN idő volt, nem tudtam elengedni ezeket a negatív gondolatokat ezekkel a gyakorlókkal kapcsolatban. Tudtam, hogy ez egy ragaszkodás volt, megpróbáltam elengedni, de nem tudtam ettől teljesen megszabadulni. A FZN után az autóhoz mentünk, hogy elvigyük a szórólapokat. Amikor kifordultam a parkolóhelyről, egy másik autó jött és nem tudtam átmenni, mert az út közepén álltam. Gyorsan visszafordultam az autóval, hirtelen egy nagy BENG-et hallotam, észrevettem, hogy egy tárgy becsapódott mögöttem. Amikor kiszálltam megnézni a sérülést, elég különös – nem volt sérülés, bár a hangja meglehetősen hangos volt. Nekem ez egy jel volt, hogy be kellene fejeznem a panaszkodást. Miután felismertem ezt, minden rossz gondolat teljesen eltűnt.
Ez a tavalyi baleset emlékeztet engem, milyen fontos az, hogy ne panaszkodjunk. A tavalyi Shen Yun-nél egy másik gyakorló, aki koordinálta az üzletközpontok promócióit, megkért arra, hogy küldjem el neki az összes térképet azokról a területekről, ahová szórólapot vittünk, így elrendezhette az üzletközpontok reklámjait ugyanazokon a területeken. Úgy tűnt, hogy ez a koordinátor minden térképet kinyomtatott, és azokat odaadta más gyakorlóknak anélkül, hogy tudatta volna velem. Amikor erről beszéltem vele egyre mérgesebbnek éreztem magam. Elkezdtem veszekedni vele a fejemben, miért nem a saját területedet koordinálod, és hagyod, hogy én koordináljam enyémet. Teljesen elhibáztam – nem néztem magamba, és nem vettem észre a vele szemben fellépő rossz gondolatokat, a régi erőknek most lehetőséget adtam, hogy üldözzenek.
Egyik reggel, amikor felkeltem és a konyhába mentem, hirtelen szédültem, és elájultam. Néhány órával később a hideg padlón ébredtem fel. Amikor megpróbáltam felkelni, sokkolt, ahogy vért láttam mindenhol a földön. Valószínűleg elestem tarkómmal a padlóra. Hirtelen ráeszméltem, hogy én egy gyakorló vagyok és mindennek rendben kell lennie. Csak annyi erőm volt, hogy az ágyban feküdjek egész nap. Hallgattam a Mester tanításait és FZN-t csináltam. Ezekben a napokban sok rossz gondolat jött elő, még sok vágyakozó gondolat is. Olyan volt, mint egy nagy csata egy másik dimenzióban. Az egész közvetlen levelezési projekt késésben volt, mert otthon voltam és nem tudtam új térképeket adni a gyakorlóknak. Az egyik gyakorló még fel is hívott, és tudni akarta, mikor tudnék jönni. Újra elkezdtem panaszkodni, olyan gyenge vagyok, alig tudok járni, és arra kérsz, hogy jöjjek?
Következő nap anyukám váratlanul meglátogatott. Sokkot kapott, amikor meglátott engem. Mi történt veled, úgy nézel ki, mint aki haldoklik. Nem beszéltem neki a balesetről, és csak azt mondtam, hogy beteg vagyok, néhány napon belül fel fogok épülni. Ragaszkodott hozzá, hogy menjek orvoshoz, de én visszautasítottam.
Ha ez nem a Mester könyörületessége miatt lett volna, aki megmentett, ott kellett volna feküdnöm, és nem tudtam volna többet felkelni. Egy hét múlva meggyógyultam. Szigorúan azt mondtam magamnak, hogy semmi esetre sem panaszkodhatok. Ez egy komoly lecke volt nekem.
A legjobb formámat próbáltam hozni a gyakorlóknak a szórólapok szállításánál, ahová ők akarták. Néha a gyakorlók felhívtak, hogy felvegyem őket és vigyem el őket egy közeli állomásra, így hazajuthattak. Egy gondolat villant be és panaszkodni akartam, ha saját magad mennél az állomásra, sokkal gyorsabb lenne. Most a város másik felén vagyok, dupla annyi fáradságba és időbe kerül nekem, hogy felvegyelek. Azonnal helyesbítettem a gondolataimat és emlékeztettem magam arra, hogy elsőként másokra kell gondolnom. Mégis odamentem, és vittem őket, ahová szerettek volna menni. Nagyon boldogok voltak, hogy látnak engem, és megérezhettem a boldogságot mélyen a bensőmből, amikor másokat boldoggá teszek. Olyan összhangban voltunk, mint egy nagycsalád.
Mivel Hollandiában nem sok autó állt rendelkezésre a Shen Yun idején, az üzletközpont koordinátor is megkért, hogy segítsek az anyagok szállításában az üzletközpontokhoz. Néha nehéznek tűnik, amikor időre vissza kellett mennem felvenni az üzletközpontokban lévő anyagokat, amíg a gyakorlók még azzal foglalatoskodnak, hogy a szórólapokat osszák, és bármikor felhívhatnak. Elég különös volt, amikor olyasmi történt, hogy gyakorlók felhívtak és azt mondták, maguk akarnak visszamenni, vagy nem volt rám szükségük többé. Így időben vissza tudtam menni összeszedni az üzletközpontokban lévő anyagokat. Mester igazán mindent tökéletesen elrendezett.
Gyakran 3 vagy 4 üzletközpontunk volt naponta. Az üzletek 5 órakor bezárnak; két különböző üzletközpontban lévő anyagot kellett egy időben összeszednem. Néhány üzletközpont nyitott és nagyon hideg helyen van. Megpróbáltam olyan gyorsan csinálni, ahogy csak tudtam, így a gyakorlóknak nem kellett túl sokáig várniuk rám a kinti hidegben. Amikor az első üzletközpontnál voltam, az egyik gyakorló nagyon lassú volt a pakolásban. Valószínűleg nem vette észre, hogy több üzletközpont is vár rám. Gyorsabban akartam felpakolni a dolgokat, ő lassabb volt. Elkezdtem izgatottá válni, magyaráztam, hogy siessen. Észrevettem, hogy ez is egy ragaszkodás; nem kényszeríthetem bárkire a saját véleményemet és csak a legjobb formámat hozhatom nyugodt elmével. Miután ezt befejeztem, egy óra késéssel mentem a másik üzletközponthoz. Azt gondoltam, panaszkodni fognak, amiért így elkéstem. De legnagyobb meglepetésemre, nagyon boldogan néztek rám és úgy üdvözöltek engem, mint egy régi barátot, akit hosszú ideje nem láttak. Újra ebben a kiegyensúlyozott mezőben vagyok; a Fálun Dáfá valóban egy tiszta terület.
A Shen Yun idején észrevettük, milyen fontos rendszeresen csoportban tanulni a Fá-t. Ezért az FXH szervezett egy nemzeti Fá-tanulást minden vasárnap reggel. Azelőtt próbáltuk szombat esténként, de a legtöbb gyakorlónak nincs autója, és túl későn érnének haza tömegközlekedéssel. 2 csoport volt, melynek különböző véleményük volt erről a vasárnap reggeli Fá-tanulásról. Az első csoport úgy gondolja, hogy ez az idő értékes, ők csak azért jönnek, hogy összeszedjék az anyagokat a kinti dolgok intézéséhez,és nem csatlakoznak a Fá-tanulás csoportjához. Más gyakorlók ugyanebből a csoportból csatlakoznak a Fá-tanuláshoz, a Zhuan Falun egy fejezetét végigolvasva és azután mennek el. Ők nem akartak kicsit sem tovább maradni megbeszélni és megosztani a dolgokat. Ezalatt a második csoport azt gondolja, hogy a csoportos Fá-tanulás igazán fontos, és egész vasárnap bent maradnak tanulni a Fá-t és megosztják tapasztalataikat, és nem akarnak elmenni megtenni a dolgokat. Én a második csoporthoz tartoztam, az gondoltam, ha nem csináljuk jól a csoportos Fá-tanulást, a dolgok, amiket meg fogunk tenni, nem lehetnek jók. Hamarosan észrevettem, hogy ez is helytelen, amióta csak hetente egyszer megyek a Shey Yun-ért dolgokat megtenni. Egész vasárnap bent maradni azt jelenti, hogy a fele hétvége elment, mialatt sok aktuális munkát kell elvégezni.
Az első csoport javasolta, hogy korábban kezdjük tanulni a Fá-t, így marad elég idejük tovább maradni, hogy megosszák tapasztalataikat. A második csoport nem értett egyet, néhányan messziről jöttek, ők elkéstek volna a Fá-tanulásról, míg más gyakorlóknak a családjukról kellett gondoskodniuk, ami alkalmatlanná tette nekik, hogy olyan korán jöjjenek. Mindkét csoport egymásra panaszkodott határozott eredmény nélkül egy ideig.
Én gyakran a szüleimhez mentem enni, gyakran vitáik voltak egymással. Mindig saját ötleteiket akarták ráerőltetni más emberekre, és mindig azt gondolták, hogy nekik igazuk van. Panaszkodtak a másikra, és meg akartak győzni arról, hogy az ő oldalukra álljak, így igazolhajták, hogy nekik van igazuk. A másik fél ugyanezt tette. Amióta gyakorló vagyok, megpróbáltam megértetni velük a Fá alapelveket, melyeket tanultam. Mondtam neki, ha mindketten azt gondoljátok, hogy nektek van igazatok, akkor kinek van igaza? Ha egyikőtök sem lép egyet hátra, soha nem lesztek képesek ezt megoldani.
Következő reggel, amikor az álló gyakorlatokat végeztem, hirtelen eszembe jutott ez a vita a szüleimmel, és a mi Fá-tanuló csoportunk kérdése. Elkezdtem összehasonlítani ezeket. Ez nem ugyanaz a jelenség? Hogy van az, hogy gyakorlókként hasonlóképpen teszünk, mint a szüleim, akik hétköznapi emberek, harcolni kinek van igaza vagy kinek nincs? Könnyek futottak végig az arcomon már majdnem egy órája, és igazán fájt a szívem, hogy mi gyakorlók nem tudtunk ilyen apróságon túljutni. Eldöntöttem, hogy e-mail-t küldök bizonyos gyakorlóknak, és megosztom velük a megértésemet. Később a Fá-tanulás egy korábbi időpontra változott.
A Mester beszél az „Esszenciák a továbbhaladáshoz” írásában egy „A buddha-természetben nem hagyunk ki semmit részben”:
„Azt is el akarom mondani neked, hogy a múltbéli természeted valójában az egoizmuson és az önzőségen alapult. Mától fogva, ha bármit teszel is, először másokra gondolj és műveld magad az önzetlenségig és emberbarátságig.”
Én és néhány gyakorló Hollandiában a „Marching Band” (zenekar)-ban is vagyunk. Amikor egy parádé jön, regisztrálnunk kell az interneten, így a zenekar (Marching Band) koordinátora tudja, hogy hány ember fog jönni szállást, ételt intézni stb. Mivel néhány gyakorló kicsit idősebb, és nem tudja, hogyan kell az interneten regisztrálni, ők gyakran kérnek meg engem, hogy tegyem ezt meg nekik. Nekik nehéz elérniük telefonon, és néha vissza kell hívnom őket és további adatokat kell kérnem tőlük. Legtöbbször nem vagyok boldog, amikor ők arra kérnek engem, hogy tegyem ezt meg nekik, könnyű megtenni és azt gondolom, hogy a gyermekeik is segíthetnének nekik, miért mindig engem kérnek? Nem kellene más gyakorlóktól függeniük.
Mester azt mondta a a Dáfá tanítványoknak tanulniuk kell a Fá-t – Fá Tanulás 2011-ben Washington DC-ben tartott Fá Konferencián: „Némelyek azt gondolják, ha egy kellemetlenséggel kellene találkoznom, úgy én boldogtalan vagyok, tehát nem vagy te mégis egy ember? Hol van a különbség? Ha te valami kellemetlen dologba ütközöl, az nem pontosan az az idő, amelyikben te saját magadat és a szívedet műveled?”
Tudtam, hogy boldogtalan voltam és másokkal szemben figyelmesnek kellett volna lennem, és próbáltam nekik segíteni akárhogy is. Egyszer a Marching Band koordinátora bejelentette, hogy mindannyiunknak meg kellene rendelni az új kalapokat. Először vonakodtam megkérdezni ezeket az idősebb gyakorlókat, mert tudom, hogy ők is megkapják a bejelentő e-mailt, nekik kellene maguknak elintézni. De a korábban valahogy nem olvasták az e-mail-t vagy nem értették, és gyakran más gyakorlókra támaszkodtak, hogy nekik megtegyék. Gondoltam, nem kellene önzőnek lennem és hagynom őket, különben elrontják a rendelést, és még mindig a régi kalapot fogják hordani, és ez a Dáfá-nak veszteséget hoz. Miután megkérdeztem őket, és elmagyaráztam a kalapméreteket, megkértek, hogy rendeljem meg nekik. Este azonnal elkészítettem a rendeléseiket.
Következő nap felhívtak, mondták nekem, ők meg akarják változtatni a kalapméretüket, mert csak most olvasták az e-mail-t és a kalapméretekről különböző megértéseik vannak. Mérges lettem, megpróbáltam ezt elnyomni, és azt mondtam nekik: újra küldenék e-mail-t a rendelésük változásaival. Mindenféle panaszkodó gondolatok jelentek meg: miért okoztok mindig bajt másoknak. Ha elolvastátok volna korábban az e-mail-t, megrendelhettétek volna magatoknak. Most nekem kell megváltoztatnom a rendelést, amely egy csomó problémát okoz a koordinátornak, aki intézi ezt. Észrevettem, hogy van egy problémám, és elkezdtem szembenézni vele. Elengedtem minden negatív gondolatot velük kapcsolatban, és csak az ő szemszögükből gondoltam bele. Könnyek futottak végig az arcomon, és egyszerre minden rossz gondolat eltűnt. Nagyon boldog lettem, és igazán segíteni akartam nekik a szívem legmélyéből.
Mester azt mondta a Fá magyarázatok Fálun Dáfá asszisztenseknek Changchun-ban: „Te olyan valakivé kellene váljál, aki egészen le tud mondani az emberi előnyökről, és aki csak mások számára van ott. Kiért van hát ott egy nagy megvilágosult? Ő csak másokért van ott.”
Gyakran a felszínen úgy tűnik, hogy minden rendben van. Ám ha mélyebbre nézünk, az is csak magunkért ahelyett, hogy más személyekért tennénk. Remélem, hogy mi mindannyian meg tudjuk oldani a konfliktusainkat a gyakorlótársainkkal, mivel értékes gyakorlókkal vagyunk körülvéve. Mi mindannyian a Mester tanítványai vagyunk.
Köszönöm mindannyiótoknak.
(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)
* * *
tovább ...