A nevem Dejan Markovic, és Szerbiából jöttem. A Fá-t 2003-ban kaptam meg, de a gyakorlást 2005-ben kezdtem el. Mindig sajnálom azt az elveszített két évet, így próbálok szorgalmas lenni, és úgy kezelni minden napot, mintha az lenne az utolsó nap, egyetlen esélyt sem kihagyva. Azóta részt veszek különböző Dáfá projektekben, de egy kívánságom beteljesületlen maradt.
Néhány évvel ezelőtt olvastam a Minghui honlapon egy cikket, melyet egy ausztráliai gyakorló írt. Ez a cikk arról szólt, hogy bemutatták a Dáfá-t az indiai iskolákban. Mellékeltek fényképeket, melyeken a gyakorlók több száz gyermeknek tanítanak India vidékein. Igazán mély benyomást tett rám. Azóta sokszor eszembe jut az a kívánság, hogy ugyanezt a dolgot tegyük mi is Szerbiában.
Az év elején, mikor egy kínai gyakorló jött Szerbiába, segíteni a helyi rendezvényeken, éreztem, hogy a Mester vezet minket, hogy végre megtegyük. Létrehoztunk egy nem-kormányzati szervezetet, melynek a neve “Szerb-kínai baráti társaság – Fálun Dáfá Hao” lett. Készítettem egy speciális levelet, hogy elküldjük az általános iskoláknak. Mielőtt folytattuk volna, megmutattam a tervet egy iskolaigazgató barátomnak (aki nem gyakorló).
Hallott már az üldözésről, és szemtanúja volt a gonosz párt arroganciájának a Kínában történt látogatása alatt. Azonban úgy érezte, hogy a Kínai Nagykövetség megakadályozná, és azt javasolta nekem, hogy először lépjek kapcsolatba az Oktatási Minisztériummal. A Minisztériummal való együttműködésre törekedve nem gondoltam rá, hogy ők lassúak és bürokratikusak. De a barátom érezte, hogy még károkat is okozhatunk az igazgatóknak, ha nem kapjuk meg az engedélyt. Ez egy zavarás volt – magamba néztem.
Gyors választ kaptam: Amit csinálunk, az a lehető legeslegjobb dolog. Amit csinálunk, az az emberek megmentése, és azok, akik segíteni fognak, nekik csak áldásban lesz részük. Ezek csak a mi ragaszkodásaink, úgyhogy szabaduljunk meg tőlük.
Őszinte gondolatokkal írtuk meg a leveleket, és néhány nappal később több iskola felvette velünk a kapcsolatot. Az első az ország déli részén fekvő egyik városban volt, ahol egy nagy kínai piac van, így csináltunk egy Tuidang-ot (kilépés a pártból), és meglátogattuk az iskolát is ugyanabban az időben.
A levél tartalmazta a Dáfá-ról és az egészségmegőrzésről az alapvető információkat, és egy meghívást mind a diákok, mind a tanárok részére, hogy megtanulják a Dáfá-t. A legelső iskolában azonban csak a tanárok jöttek az osztályba az iskolaigazgató vezetésével, így végül 12 tanárt tanítottunk. A gyakorlás végeztével megosztottuk a Dáfá-ról szerzett tapasztalatainkat, és aztán tisztáztuk az igazságot. Számomra mindig nehéz egyszerre egy embernél többnek tisztázni az igazságot, de itt 12 hölgy hallgatott teljes figyelemmel. Az igazgató megkönnyebbültnek tűnt – már hallott az üldözésről, de azelőtt nem tudott állást foglalni. Örültem, hogy segítettünk neki.
Egy héttel később meghívtak minket egy előadásra két iskolába is az ország északi részére. Mivel nem tudtuk, ki vesz majd részt, nagyon meglepődtünk, hogy egy egész 10 éves gyerekekből álló osztály volt ott. Nagyon figyelmesek, türelmesek voltak, és örültek a találkozásnak - főleg a kínai gyakorlóval. Az előadás után mindannyian hozták a tankönyvüket, hogy emlékül ráírjuk a nevüket kínaiul.
Ezután ez egy rendszeres dologgá vált az egyes iskoláknál, valamint megtanítottunk néhány kínai szót a gyerekeknek: „Fálun Dáfá Hao” és „Zhen-Shan-Ren”. Sok gyerek kórusban kiáltotta egy hangon, hogy „Fálun Dáfá Hao”, melyet csodálatos dolog volt hallani, és ez volt a legnagyobb jutalom az erőfeszítéseinkért.
Az egyik iskola az ország egyik eléggé elszigetelt részében, egy faluban volt. Minden diákot az iskolában a tornaterembe hívtak, több mint százan voltak. Az igazgató is csatlakozott hozzájuk. Mikor a gyakorlás után megosztottuk a tapasztalatainkat az igazgatónővel, úgy találtuk, hogy ő egy lenyűgöző hölgy. Habár Darwin evolúciós elméletét kell tanítania, kicsit sem hisz benne. Habár nem vallásos, hitt a magasabb lényekben és a magasabb elrendezésben. Elmondott nekünk egy történetet a lánya lebegéséről egy templomban és a tapasztalatáról, hogy hogyan kell önzetlennek lenni.
Kaptunk egy lehetőséget, hogy elmagyarázzuk a Dáfá-ról való megértésünket, hogy a világegyetem természeténél fogva jó, és az emberek is így lettek eredetileg megalkotva. Elmagyaráztuk, mi a Zhen-Shan-Ren, és láttuk, hogy ragyog a szeme. Izgatottan azt mondta: „Ó, azt hiszem, ez eleve el volt rendelve! Nem magatokért csináljátok – értünk jöttetek. Nagyon hálás vagyok!”
Ahogy a résztvevők száma nőtt, észrevettünk egy problémát, mégpedig azt, hogy a gyakorlatok zenéi nem elég hangosak. Az otthoni meditációm alatt azonban pontosan ezek a szavak jelentek meg előttem: „Akkumulátor erősítő”. A gyakorlás után rákerestem a Google segítségével ezekre a szavakra, és megszereztem egy zenei kellékekkel foglalkozó bolt címét. Tehát elmentünk oda és vettünk egyet. Az erősítővel a szabadban is tudnánk tanítani.
Egy erősítő beszerzése nem az egyetlen elrendezés, amit felismertünk a folyamat során. Két közel azonos eset történt két különböző középiskolában. A programunk az általános iskolásokat és a vidéki területeket célozta meg, ahol az embereknek soha nem volt alkalmuk hallani a Dáfá-ról. Attól az előítélettől, hogy az idősebb diákok türelmetlenebbek és fegyelmezetlenek, én szándékosan kerültem a középiskolák meghívását. De aztán találkoztam egy középiskolai tanárral a munkahelyemen. Miután említettem a programunkat, megígérte, hogy megkérdezi róla az igazgatót. Következő nap meghívtak minket, hogy tartsunk két előadást egy középiskolában helyi TV hálózati közvetítéssel, és egy rövid interjúval. Az elvárásaimmal ellentétben, a gyerekek nagyon fegyelmezettek voltak és nem rendetlenkedtek. Az első előadáson valamivel több, mint 30 diák vett részt, de amikor elterjedt, hogy a Dáfá ott van, a következő előadáson - melyet egy órával később tartottunk - rekord mennyiségű, közel 150 diák vett részt. Nehéznek tűnhet fenntartani a rendet ennyi tinédzser között, de amint a Dáfá zenét lejátszottuk, mindannyian úgy viselkedtek, mint az igazi Dáfá tanítványok.
Később a kínai gyakorlónak el kellett hagynia az országot. Mivel nagyon népszerű volt a gyerekek között, egy pillanatra aggódtam, hogy ez megszakítja a projektünket. De aztán emlékeztem: “A művelés a tanítványtól függ, a Gong pedig a Mestertől.” Nem mi tesszük ezt, akkor minek aggódni?
Egy négy hónapos periódusban 12 iskolában mutattuk be a Dáfát-t – több mint 800 diáknak és tanárnak kisebb falvakban és városokban az ország egész területén.
Fálun Gong könyveket adományoztunk az iskolai könyvtáraknak. Annak érdekében, hogy rendszeres gyakorlási csoportok legyenek egy iskolában, egy tanárnak szívéből vezetnie kellene ezt. Remélem, a jövőben ez is megvalósul majd. Folytatni fogjuk ezt a projektet, és néhány iskolában megpróbálunk rendszeres Dáfá gyakorló csoportokat kialakítani.
Most, ahogy visszatekintek az egészre, csodálkozom, miért nem csináltuk ezt már azelőtt is, és miért nem oktatják a gyerekeknek minden országban rendszeresen. A Mesterünk elmondta a Fá magyarázat a 20. évfordulóra című leckéjében New Yorkban, 2012-ben:
„Ha ez így megy tovább – ti is láttátok, hogy a gonoszok ereje nem elegendő többé. Az a rosszindulatú környezet, amellyel a régi erők vizsgáztatják le a Dafa-tanítványokat, valamint az a környezet, amelyben a Dafa-tanítványok a gonoszok nyomása alatt mentik meg az összes élőlényt, fokozatosan megszűnik, mivel a gonoszok többé nincsenek elegen.”
Valószínűleg a közeljövőben a Fálun Dáfá-t gyakorolni fogják az iskolákban, és a Fá az emberi szinten része lesz minden tudományágnak. Addigra meg kell ragadni az időt, hogy megmentsünk bárkit, aki hagyja, hogy megmentsék, és egyengetni kell a Dáfá jövőbeli terjesztésének az útját.
Tiszteletreméltó Mester! Köszönöm, hogy teljesítetted a kívánságomat!
* * *
tovább ...