Kiemelt híreink
-
Fórum az Egyesült Királyság parlamentjében: még mindig tart az államilag irányított szervrablás Kínában
2014-12-21„A szervátültetéssel való visszaélés elkövetői bíróság elé lesznek állítva. Az igazságszolgáltatás várathat magára, de egyszer Kínában is eljön az igazság napja.“ -
Olaszország, Róma: Az Ázsiából érkező turisták alig várják, hogy kiléphessenek a kommunista pártból
2014-12-16Miután meghallgatta az igazságtisztázó felvételt, egy másik idegenvezető azt kiáltotta a csoportjában lévő turistáknak: „Figyeljen mindenki! Siessenek oda, és regisztráljanak (lépjenek ki a KKP-ből), hamarosan továbbmegyünk. Siessenek!” -
Több európai állampolgárt jogtalanul letartóztattak Belgrádban, mert fel akartak szólalni a Kínában zajló szervrablás ellen
2014-12-16Hét bolgár és két orosz állampolgárt tartóztattak le a Big Hostel nevű szállodában, Belgrádban, vasárnap este 22 óra körül. A következő 17 órában a belgrádi rendőrség letagadta fogva tartásukat, viszont a Bolgár Nagykövetségtől kapott információk szerint Belgrádon kívül tartják őket fogva. -
Az első Görögországi Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia Athénban
2014-12-10A Fálun Dáfá gyakorlók Görögországban megrendezték az első művelési tapasztalatcsere konferenciát a Hitirio Színházban Athén belvárosában 2014. november 16-án. -
A Magyar Fálun Dáfá Egyesület közleménye – Az emberi jogok világnapja alkalmából
2014-12-101948. december 10-én az ENSZ közgyűlésén elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére az ENSZ 1950. december 4-i közgyűlésén december 10-ét az emberi jogok világnapjává nyilvánította. -
Pécs: Közös gyakorlás a Tettyén
2014-12-03A magyar gyakorlók 2014. november 22-én Pécsett találkoztak, hogy közösen tanulják a Fát, megosszák egymással tapasztalataikat, valamint a délután folyamán közösen bemutassák a Fálun Dáfá öt gyakorlatát. -
London: A Zhen, Shan, Ren Művészeti Kiállítás 8500 látogatót vonzott
2014-11-29„Ahogy nézed ezeket a képeket, könnyekre fakadsz, és látod a csendes, néma tüntetést, ami árad belőlük, és a békét.” -
Írország, Dublin: A Fálun Gong gyakorlók részt vettek az Elme, a Test, a Lélek & Jóga Kiállításon
2014-11-23A gyakorlók bemutatták az ősi kínai művelési módszert, és felhívták a nemzetközi közösség figyelmét a Fálun Gong ellen irányuló kegyetlen üldözésre. -
Németország, Hannover: Az egészségügyi szakemberek erkölcsi kötelessége, hogy felszólaljanak szervkereskedelem ellen
2014-11-23„Tisztában vagyunk a Kínában államilag irányított szervkereskedelemmel” – hangzott el a fenti mondat egy immunológus szájából a Fálun Gong gyakorlók petíciós kampányán a németországi Hannoverben 2014. október 18-án. -
A British Múzeum látogatói közelebb kerülhettek a hagyományos kínai eszméhez
2014-11-23A kínai látogatóknak lehetőségük volt, hogy elhatárolják magukat a kommunizmustól, ami ideológiailag idegen a hagyományos kínai értékektől. -
Tiltakozás a Fálun Gong üldözése ellen a kínai nagykövetségnél Varsóban
2014-11-18November 2-án a Fálun Gong gyakorlók Varsóban két órás gyertyafényes demonstrációt tartottak a kínai nagykövetség előtt, békésen tiltakozva a Fálun Gong üldözése ellen. -
Ausztria, Graz: Aláírásgyűjtés a Kínában folyó szervkereskedelem megállításáért
2014-11-17A Fálun Gong gyakorlók aláírásgyűjtést tartottak Grazban, amellyel felhívták a figyelmet a kínai rezsim élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott erőszakos szervrablására. -
Találkozó a Képviselői Irodaházban – beszélgetés Schiffer Andrással
2014-11-13„Több európai ország már tiltja, hogy polgárai Kínában essenek át szervátültetésen. A kínai diktatúra gyakorlata természetesen mindennel ellentétes, ami a keresztény, illetve liberális demokráciák számára fontos.” -
Közlemény
2014-11-10A Fálun Dáfá művelés a xinxing emelésére és az igaz tények tisztázására szilárd erőfeszítéssel fektet hangsúlyt. Azonban néhányan újra és újra belső zavarásokat szítanak. -
Az európai gyakorlók megmutatták a Fálun Gong szépségét a felvonuláson Madridban
2014-11-09„A gyakorlókat Kínában kegyetlenül üldözik a gyakorlás miatt, amely azt tanítja, hogy az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elvek szerint élj. A Kínai Kommunista Rezsim még arra is vetemedett, hogy élő Fálun Gong gyakorlók testéből elrabolja a szerveiket. Egy ilyen bűncselekmény nem folytatódhat.”