Az első Görögországi Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia Athénban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Dáfá gyakorlók Görögországban megrendezték az első művelési tapasztalatcsere konferenciát a Hitirio Színházban Athén belvárosában 2014. november 16-án.


A konferencián tizenhét gyakorló osztotta meg a művelési tapasztalatát.


Az egyik athéni gyakorló arról osztotta meg a tapasztalatát, hogy nem az mérvadó, hogy valaki tehetséges vagy híres-e. Valójában az a lényeg, hogy amikor meg akar oldani egy problémát a projekten belül, akkor megpróbálja-e kiüríteni az elméjét, hogy megszabadítsa magát a hírnévre való törekvéstől vagy a magamutogatástól, és akkor a xinxingje emelkedni fog. Ezután meg fogja látni, hogy a Mester már mindent elrendezett. Ezt követően azzal is tisztában lesz, hogy valójában csak az szükséges, hogy előre menjen, és mindent jól fog tenni.


A konferencián tapasztalatát megosztó új gyakorló felismerte, hogy minden ragaszkodása az önzőségéből fakad. Ez az önző egó nem képezi a igaz természetünk részét, azonban magával ragad minket, mint valami nehéz tárgyat, méghozzá azért, hogy megakadályozza az emelkedésünket. Megértette, hogy az egoizmusából számos más ragaszkodása fakadt, úgy mint a kényelemre való törekvése és az érzelmek által vezéreltsége.


Számos más gyakorló beszámolójában is elhangzott az új gyakorló felismerése, vagyis hogy minden egyes ragaszkodás az önzőségben gyökeredzik. A megértéseikben beszámoltak arról is, hogy hogyan sikerült eltávolítaniuk az önzőséget és emelni a xinxingjüket.

 

 
A gyakorlók megosztják tapasztlataikat

A fiatal férfi, aki 2004-ben kezdte a gyakorlást a beszámolójában elmondta, hogy megfigyelte, milyen formában változott meg a gyakorlók művelése az elmúlt tíz évben, és azt is, hogy hogyan fejlődött a művelési környezet.


Elmondta, hogy amikor először kezdett beszélni az emberekkel a Fálun Gongról és az üldözésről, az nehéz volt számára. Sokakat nem érdekelt, sőt néhányan kigúnyolták a gyakorlókat. Akkoriban a gyakorlók csak ritkán cseréltek tapasztalatot a magukba nézésükről és a megértéseikről. A konfliktusokra többnyire külső szemlélőként tekintettek, és ragaszkodtak a saját gondolataikhoz, véleményeikhez. A gyakorlók ennek eredményeként képtelenek voltak kialakítani az „egy testet“.


„Most minden megváltozott” – tette hozzá. Azonban még mindig dolgoznia kell az egója elengedésén, amennyiben szeretné jobban csinálni az emberek felébresztését.


Az életében bekövetkezett hatalmas változásról beszélt az egyik veterán gyakorló azt követően, hogy hozzáigazította a gondolatait a Fá-helyreigazítás periódusához. Talált egy jobb állást kevesebb munkaidővel, és ezáltal több ideje szabadult fel, hogy beszéljen az emberekkel a Fálun Gongról.


Míg egy másik gyakorló elmondta, hogy a munkája miatt sokat utazik, amely számos lehetőséget kínál a számára, hogy emberekkel találkozzon és beszéljen nekik a Fálun Gongról és a kegyetlen üldözésről Kínában.


Megosztotta a tapasztalatát a marokkói, indiai, és a közel-keleten tett utazásairól.


A gyakorló elmondta, hogy megértette, hogy minden okkal történik. Amíg rendíthetetlen a hite a Mesterben, a Mester mindent el fog rendezni a számára, hogy még több emberrel kerülhessen kapcsolatba, és beszélhessen velük a Fálun Gongról.


A konferencia délután négy órakor ért véget. Több résztvevő elmondta, hogy úgy érezték, hogy a negatív gondolataik megsemmisülnek miközben hallgatták a gyakorlók tapasztalat megosztását, és néhány gyakorló azt mondta, úgy érzékelik, hogy közelebb vannak az egy testhez, mint valaha. Míg mások azt mondták, hogy megtalálták a lemaradásaikat, és ösztönzik egymást, hogy szorgalmasan haladjanak előre, és egy testként emelkedjenek.


A Fálun Dáfá bemutatása Athén belvárosában
A gyakorlók rendezvények sorával igyekeztek bemutatni a Fálun Dáfá szépségét és felhívni a figyelmet a Kínában zajló kegyetlen üldözésre a konferenciát megelőző két nap folyamán.


A gyakorlók békés demonstrációt tartottak a Kínai Konzulátus előtt Athénban november 14-én reggel. További rendezvényeket tartottak aznap és az elkövetkező napon a Szintagma téren, és a turisták közkedvelt helyén az Akropolisz lábánál, valamint az Akropolisz múzeum között.

 
A járókelők az információs táblákat olvasgatják az Alkotmány téren Athén belvárosában

 
A gyakorlók békésen demonstrálnak az üldözés ellen a Kínai Konzulátus előtt Athénban

A járókelők az információs táblákon olvashattak a egész világon népszerű Fálun Gongról, és az üldözésről. A gyakorlat bemutatót a járókelők érdeklődve figyelték, és elolvasták a Fálun Gong szórólapokat. Sokan alá is írták a petíciót, hogy felszólaljanak az üldözés ellen.


A bemutató alatt egy csoport Korfuról érkezett diák igyekezett utánozni a gyakorlók mozdulatait. Amikor befejeződött a bemutató a diákok kórusban kiáltották, hogy a gyakorlatok nagyszerűek. Mikor megtudták, hogy a Fálun Gongot már több, mint egy évtizede üldözik Kínában, szerettek volna még többet megtudni róla, és lelkesen elvették az információs anyagokat.


A gyakorlók Athénból, Thessalonikiből, Korfu szigetéről, és további görög városokból csatlakoztak a konferenciára és a rendezvényekre.


Angol változat: First Greece Falun Dafa Experience Sharing Conference Held in Athens

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo