A világ hírei

  • Dél-Korea: sürgős segítségkérő felhívás a G20-as csúcstalálkozó résztvevői felé a KKP általi Fálun Gong üldöztetésének megállításáról Kínában

    2010. november 11-12-én került sor a G20-as csúcstalálkozó megrendezésére Dél-Koreában. A Dél-koreai Fálun Dáfá Egyesület 2010. november 9-én délután egy sajtótájékoztatót tartott Szöul médiaközpontjában, hogy felhívja a G20-as csúcstalálkozó résztvevőit, hogy működjenek közre a Fálun Gong kegyetlen üldözésének megállításában, melyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytat.
  • Vancouver: Helyi polgárok gratulálnak a Fálun Gongnak, mert megnyerték a pert

    010. október 19-én a Brit-Kolumbiai Fellebbviteli Bíróság megdöntötte azt a városi szabályzatot, amely megtiltja a Fálun Gong- gyakorlóknak, hogy kitegyék a tiltakozó tábláikat és felállítsák az információs bódéjukat a Kínai Konzulátus elé Vancouverben, és szabályozta az alkotmányellenességét, és a gyakorlóknak biztosította a szólásszabadságot, amit a Kanadai Alkotmány tartalmaz.
  • Egyesült Államok: Szerveltávolítás leleplezése a Dél-Karolinai Egyetemi fórumon

    November 1-jén egy fórumot tartottak a Dél-Karolinai Egyetemen (DKE), Aikenben, melynek „A kínai emberi jogok és politikai ügyek” volt a címe. Arra a tényre világítottak rá a fórumon, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő Fálun Gong gyakorlók szerveit távolítja el. Az Amnesty International szerint minden várakozást felülmúlva több résztvevője volt a fórumnak, és nagyobb volt, mint bármely megelőző esemény, melyet az Amnesty a DKE-n tartott. A szervezőknek át kellett költöztetniük a fórumot egy nagyobb terembe, mivel az eredeti helyszínre nem fért volna be mindenki.
  • Ausztrália: kanadai emberi jogi ügyvéd részleteket adott az Illegális Szervkereskedelem című fórumon a Fálun Gong gyakorlók szerveinek a KKP általi eltávolításáról

    (Clearwisdom.net) David Matas, egy híres kanadai emberi jogi ügyvéd - a Kanada Rendje tagja 2008. óta-, beszédet mondott az „Illegális Szervkereskedelem” fórumon, mely Ausztráliában, Queenslandben került megrendezésre a Taiwan Központban 2010. október 30-án. Feltárta azt a tényt, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő Fálun Gong gyakorlók szerveit távolítja el. Sok helyi lakos és média vett részt a fórumon.
  • Kanada, Torontó: Művészeti bemutató az éves Nuit Blanche eseményen mely megvilágítja a Fálun Gong üldözését (Fotók)

    (Clearwisdom.net) Az ötödik éve megrendezésre kerülő Nuit Blanche, azaz Fehér Éjszaka, egy teljes éjszakás kortárs művészeti bemutató egész Torontóban. Ebben az évben a Nuit Blanche október 2-án, délután 6:57-kor kezdődött és október 03-án napfelkeltekor ért véget. A Kanadai Központ a Nemzetközi Igazságszolgáltatásért és számos kiállító művész között a Fálun Gong gyakorlók egy nagy kiállításon bemutattak egy projektet „Szilánkok és meglátások” címmel. A kiállítás, mely a Lamport Stadionban volt, felhívta a figyelmet az emberi jogok elleni atrocitásokra a világ minden táján, olyan emberek által bemutatva, akik ezt megismerhették első kézből, és most Torontóban élnek. A kiállításon tárgyi és írott bizonyítékokat mutatottak be a kegyetlenkedés túlélői, belefoglalva a kínai rezsim Fálun Gong gyakorlókkal szembeni üldözésének több mint 70 darabból álló bizonyítékát. A bemutatóban voltak még tibeti, mianmari és ruandai emberek történetei is.
  • Tajvan: A kínai Shaanxi tartomány kormányzóját beperelték a Fálun Gong üldözéséért.

    Tajvani látogatását követően szeptember 13-án Zhao Zhengyong a kínai Shaanxi tartomány kormányzóját a tajvani Fálun Gong Egyesület beperelte a Fálun Gong művelők brutális üldözésében betöltött szerepéért Kínában. A gyakorlók Tajvanon több pert kezdeményeztek Zhao ellen. Szeptember 16-án mikor Zhao Zhengyong megérkezett Chiayiba, egy másik pert is indítottak. A gyakorlók egy csoportja tiltakozást tartott azelőtt a szálloda előtt, ahol megszállt. A tiltakozók egy 600 láb hosszúságú sort alakítva transzparenseket tartottak a kezükben, amiken felfedik az üldözést és ismertetik az elkövetők elleni pereket.
  • Izrael: Tiltakoznak a KKP által folytatott üldözés ellen a Kínai Nagykövetség előtt

    Az esemény alatt számos gyakorló tartott beszédet és osztotta meg a személyes tapasztalatait, vagy azokat, amelyeket a családtagjaik szenvedtek el az üldözés következtében Kínában. Felolvastak egy összefoglalót a globális perből, amelyet az egykori KKP vezető, Jiang Zemin és más KKP tisztviselők ellen indítottak. Ezen kívül, javasolták a nagykövetség tagjainak, hogy ne vegyenek részt a Fálun Gong üldözésében.
  • Ausztrália: A Divine Land Marching Band részt vett egy multikulturális fesztiválon Sydneyben

    Negyvennyolc különböző kultúrából jövő csoport vett részt a parádén, ahol több mint 20.000 néző volt. A Divine Land Marching Band előadása szívélyes fogadtatásban részesült. Amikor a csapat elhaladt az tribün előtt, a házigazda bemutatta őket: „A Divine Land Marching Band Sydney-ből, elismert Ausztráliában! Sok díjat nyertek különböző fesztiválokon evvel sokat adva a közönségnek. A Falun Dafa jó!”
  • Tajvan: Nagygyűlést és felvonulást tartottak Kaohsiungban, hogy támogassák nyolcvanmillió ember kilépését a Kínai Kommunista pártból

    A gyűlés után tartottak egy felvonulást melyen a helyi gyakorlókból álló Mennyei Zenekar játszott. Gyakorlók százai mutatták be a Fálun Gong gyakorlatait és tartottak rekonstruált előadásokat, hogy nyilvánosságra hozzák a kínzási módszereket amiket a KKP használ Kínában. Ezen kívül a gyakorlók tájékoztatták az embereket a számos eljárásról a gyilkosok ellen akik érintettek az üldözésben.
  • Egy volt táncosnőt mélyen megérintett a Shen Yun

    „Én tulajdonképpen háromszor elsírtam magam az első énekesnő dalán, a zenén és a táncon. Mélyen a szívemből éreztem, mintha a táncosok egy igaz történetet mesélnének el nekem, és ez mélyen megérintett.”- folytatta Ms. Polaszcyk. Ezzel arra a két táncos összeállításra utalt, amelyek a kínai kommunisták általi Fálun Gong ellen irányuló üldözést mutatja be, azt mondta:”amikor látod, hogy az emberek hisznek valamiben, és a kormány ezt nem szereti, akkor az emberek biztos szenvedni fognak. Ez megindított engem. Emberi lényként az embereknek engedélyezni kell a hitet.”
  • Amerikai Egyesült Államok: Fálun Gong gyakorlatok bemutatása a Világ legvirágzóbb utcájában (képekkel)

    New Yorkot gyakran nevezik „a világ fővárosának”, Manhattan szívesen ad otthont a világ minden sarkából jövő embernek. A Times Square - ami Manhattan szíve - sok híres üzlet, világhírű színházak, pénzügyi vállalatok, sajtó - és média főhadiszállás helye. Számtalan nagy és kicsi neon felirat és lapos képernyőjű TV reklám jellemző a Times Square-re. A több ezer New York-i lakos mellett, több ezer turista is összegyűlik itt, így ez az egyik leginkább virágzó hely a nyugati világban.
  • Amerikai Egyesült Államok/Washington: a CCN nemzetközi televízió csatorna tudósítása a Shen Yun Performing Arts-ról

    Michelle Ren, vezető táncosnő: „A Shen Yun Performing Arts egyedülállósága abban áll, hogy a tradicionális Kínai művészet tökéletességét éleszti újra. Az előadásmód e fajtáját egyáltalán nem lehet látni a mai Kínában. Műsorunk fő témája ugyanis Kína istenségek által ihlette kultúrája.”
  • USA: A Falun Gong gyakorlók közös gyakorlást tartottak a Kínai Konzulátus előtt New Yorkban

    Habár egy kicsit zajos volt a környék, a gyakorlók a gyakorlatokra és az őszinte gondolatok küldésére koncentráltak. Sok járókelő megállt, hogy nézze őket, fotózzon és elfogadja a szórólapokat. Egy szolgálatban lévő rendőr is elvett egyet olvasni. Chunmei Ma nevű gyakorló mondta: „A szívem lecsendesedett, hogy összpontosítson az őszinte gondolatok küldésére. Ilyen sok gyakorlótársat látva a világ minden tájáról, nagyon elégedett vagyok.”
  • San Francisco: Az Emberi Jogok szószólója csodálja a Shen Yun-t (Fotókkal)

    Ami a táncnak a díszletét illeti, „Tibeti tánc dicséretében, ” Mr. Vassallo mondta: „Nagyon tetszett. Tetszettek a hegyi jeleneteket. Tibet egy csodálatos ország a hóborította hegyeivel, és igazán élveztem az előadást és látni a tibetiek boldog kapcsolatát a kínai emberekkel. „És igazán élvezettel láttam a különböző etnikai csoportokat, melyeket bemutattak ma itt az előadásban, mert leírja azt az álmot milyen, lenne látni a tibeti régióban azt, hogy a kínaiak és a tibetiek együtt dolgoznak, mint egy szép boldog család.”
  • Tajvan: A Shen Yun megihleti a közönséget Kaohsiung-ban

    Lin Jianzhi-t, lenyűgözte a Fálun Dáfá gyakorlókról bemutatott jelenet, akik ragaszkodnak a hitükhöz, akkor is, amikor alanyai egy kegyetlen üldözésnek, amit a Kínai Kommunista Párt folytat. Csodálta a gyakorlókat a megingathatatlan eltökéltségük miatt, azt mondta: „Az összes Fálun Gong-gyakorló, akivel kapcsolatba kerülök, nagyon barátságos. Épp olvastam néhány beszámolót a Fálun Gong-ról. De a mai program, arra ösztönöz, hogy még többet tudjak meg a Fálun Gong-ról.”