Mérföldkő: 100 millió kínai ember lépett ki a Kínai Kommunista Pártból és a hozzá kapcsolódó szervezeteiből

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2011. augusztus 7-én azoknak a kínai embereknek a száma, akik kiléptek a Kínai Kommunista Pártból és a hozzá kapcsolódó szervezeteiből az Epoch Times-on keresztül, meghaladta a 100 millió főt. Ez egy történelmi jelentőségű nap és egy mérföldkő, ami azt jelenti, hogy a kínai emberek felébredtek a KKP elnyomásából. Ez annak a jelképe, hogy a KKP a vége felé halad.

A Szolgáltató Központnál New Yorkban ünneplik, hogy 100 millió ember kilépett a KKP-ból.

Augusztus 7-én délután 4 órakor a Globális Szolgáltató Központnál, ahol kilépnek a KKP-ból, a központban, Flushingban egy ünnepet tartottak. 100 önkéntes a szolgáltató központból lámpásokat, léggömböket és transzparenseket tartott, amelyeken ez a felirat állt „Ünnepeljük, hogy 100 millió ember kilépett a KKP-ból.” Derékdobosok sárga ruhában táncoltak és énekeltek. Számos járókelőt odacsalogatott az ünneplésük. Az egyik személy csodálta és készített egy képet a történelmi jelenettel.

2004. november 19-én, az Epoch Times, egy független média kínán kívül, nyilvánosságra hozta a „Kilenc Kommnetár a Kínai Kommunista Pártról“ című kiadványt, amely bemutatja a KKP erőszakos, megtévesztő természetét és az ellentétes álláspontját a természet és az emberiség irányába. A könyv gyorsan elterjedt Kína minden területén és az egész világon és elindította azt a mozgalmat, hogy a Kínai emberek kilépnek a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezeteiből.

Li asszony egy önkéntes a Szolgáltató Központban, Flushingban. Azt mondta: „egy éve vagyok önkéntes és 3328 embernek segítettem kilépni a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezetiből.“

Az Egyesült Államok Szenátusának a 232-es határozata támogatja a „Kilépni a KKP-ból“ mozgalmat és felkéri, hogy legyen vége az üldözésnek.

2011. július 14-én, az Egyesült Államok Szenátusa bemutatta a kétpárti 232-es határozatát, amely elismeri a „Kilépni a KKP-ból“ mozgalmat, ami által a kínai polgárok lemondhatnak a kapcsolatukról a Kínai Kommunista Párttal és a hozzá kapcsolódó szervezeteivel és követelhetik, hogy azonnal legyen vége a Fálun Gong-gyakorlók ellen folytatott üldözésnek.

CIPFG: A KKP a világ embereinek az ítéletével néz szembe

Whang Zhiyuan úr, a Coalition to Investigate the Persecution of Falun Gong elnöke (CIPFG), azt mondta, hogy az volt a legsötétebb nap az emberiség történelmében, amikor 12 évvel ezelőtt, július 20-án, a KKP elkezdte a Fálun Gong üldözését Kínában. „A KKP népirtó üldözése a Fálun Gong-gal szemben az emberiség lelkiismeretének az elpusztítása. A KKP az üldözés miatt a szétesés irányába halad. A világ emberei végre felébredtek a KKP csalásaiból.”

Wang úr ezen kívül figyelmeztette a tisztviselőket, akik aktívan részt vesznek az üldözésben, hogy azonnal hagyják abba és vallják meg bűneiket.

Szolgáltató Központ Los Angelesben: Történelem és az emberek döntése, hogy végezzenek a KKP-vel

Az önkéntesek a „Kilépni a KKP-ból Szolgáltató Központnál“ Los Angelesben augusztus 7-én, szintén egy ünnepet tartottak. A szóvivő, Li Hailun asszony azt mondta egy gyűlésen, hogy a múltban sokat töprengett és aggódott, hogy vajon az irányzat a kilépni a KKP-ból és a hozzá kapcsolódó szervezeteiből naggyá tud-e válni és fenntartja-e a növekedést. Li asszony ezen kívül elmondta, hogy a KKP megfenyegette, megfélemlítette, elcsábította és fizikailag megtámadta az önkénteseket a szolgáltató központoknál. Megpróbálta feltörni azt a weboldalt, ami segít az embereknek, hogy kilépjenek a pártból.

Mindazonáltal a KKP alábecsüli a Kilenc Kommentár és az emberi természet erejét. „Hat év telt el és az áramlat nagyon erőssé vált és jelenleg 100 millió emberből áll. Kristálytiszta, amit a történelem és az emberek választottak, hogy megszüntessék a KKP-t.“ - mondta Li asszony.

Zhang, aki Fálun Gong-gyakorló Kínából és csak most érkezett Los Angelesbe, azt mondta, hogy mostanában az emberek Kínában nehéz életet élnek, ahol vagy van pénzük, vagy nincs: „A KKP megsemmisítette a hagyományos kínai kultúrát és az emberek erkölcsét. Átnevelték az embereket, hogy kapzsik legyenek, harcoljanak és küzdjenek egymás ellen.” Zhang hisz abban, hogy az a 100 millió ember, aki kilépett a KKP-ból és a szervezetiből, tisztán felismerte a KKP gonosz természetét.

Wu Fan úr, az ismert kommentátor, kiadott egy gratuláló nyilatkozatot, amint megtudta, hogy 100 millió a száma azoknak, akik kiléptek. A nyilatkozatban Wu úr megköszönte a kemény munkát az önkénteseknek a Szolgáltató Központnál, a Fálun Gong-gyakorlóknak és a több tízmillió kínai embernek, akik csendben dolgoztak, hogy segítsenek feloszlatni a KKP-t. „ A közeljövőben tiszteletet és csodálatot fogtok nyerni a kínai emberektől és az emberektől a világból.”

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo