A fertőzések 95%-ka elkerülhető lett volna, ha Kína nem titkolózik a vírusról!

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Michael Cooper, kanadai parlamenti képviselő nemrég megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy mindenképpen független vizsgálatot kell lefolytatni a Kínai Kommunista Pártnál (KKP) és a WHO-nál a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kötelezettségeikről.


Irwin Cotler, egykori liberális igazságügyi-miniszter sürgette Kanadát, hogy alkalmazza a Magnitsky-féle szankciókat azokra a kínai tisztviselőkre, akik a kezdeti járvány idején rosszul bántak vagy elhallgattatták a visszaélést bejelentőket, beleértve az egészségügyi dolgozókat és az állampolgárokat.


"A Kínai Kommunista Pártot felelősségre kell vonni, azzal, hogy nyíltan megnevezzük és szégyenbe hozzuk, a “közvélemény bíróságán”, a tényleges bíróságokon nemzetközi kártérítési akciók és Magnitsky-szankciók révén" - idézet Cotler egy 2020. április 14-i cikkéből, A "Globe and Mail" újságból, a következő címmel: "A volt liberális igazságügyi miniszter szankciókat sürget a kínai tisztviselők ellen, akik elfedték a korai COVID-19 járványt."


A kínai kormánnyal való kapcsolat újragondolása

Michael Cooper 2017 májusában beszédet mondott egy rendezvényen a Kínában folyó, Fálun Gong gyakorlókkal szembeni emberi jogok megsértése témában.

Cooper elmondta, hogy a kínai kormány már nagyon korán tudott a járványról, de nem tettek lépéseket. Ehelyett szándékosan alábecsülték a komolyságát, felkészületlenül hagyva a világot ebben a súlyos katasztrófában. Független vizsgálatot követel, hogy a kínai kormány kénytelen legyen felelősségét vállalni.


Ehhez hasonlóan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kizárólag a kínai kormánytól kapott információkra támaszkodott, és nem teljesítette a küldetését, hogy megőrizze a világ biztonságot. Szerepe a nemzetközi katasztrófa alábecsülésében, amelyet a koronavírus járvány okozott, szintén nagyon súlyos.


Ezen hivatkozások alapján Cooper kéri a kanadai kormányt, hogy tegyen lépéseket és szerezzenek információkat a vírus kitörésének pontos körülményeiről. Megismételte, hogy sürgősen felül kell vizsgálni Kanada kapcsolatát Kínával.


Ez egy Csernobil-pillanat

Cotler, aki nagyban támogatja az emberi jogokat, úgy véli, hogy a vírus elterjedését jelentősen csökkenteni lehetett volna, ha Kína hamarabb tesz lépéseket. „Célba kell vennünk azokat, akik felelősek az orvosok eltűnéséért, mint dr. Ai Fen, a wuhani központi kórház sürgősségi osztályának igazgatója” – magyarázta.

Dr. Fen megosztotta a kollégáival a vírussal kapcsolatos korai aggodalmait a közösségi médián keresztül. Azonban ahogy az információ terjedt, nyolc orvost fegyelmezett a rendőrség, közöttük Li Wenliangot, egy másik informátort, aki később elkapta a vírust és meghalt.

Cotler szerint az, hogy Kína eltitkolta az információkat a nyilvánosság elől a kritikus, korai időszakban, megemlítette egy brit tanulmányban a Southampton Egyetemen, „hogy a fertőzések 95%-a elkerülhető lett volna, ha Kína három héttel korábban cselekszik” – olvasható a cikkben.

„Csernobil pillanat”-nak hívja ezt a kitörést, utalva arra, hogy az egykori Szovjetunióban a hatóságok eltitkolták az 1986-os nukleáris baleset teljes kiterjedését Ukrajnában.


Ezenkívül azt írta: „A Magnitsky-törvény megengedi Kanadának, hogy kivesse az eszközök befagyasztását, és utazási tilalmat rendeljen el az emberi jogok megsértőire az egész világon.”


Forrás: Canadian MP: The Chinese Communist Party and WHO Should be Held Accountable for the Pandemic

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo