Új élet 76 évesen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Hetvenhat éves vagyok és nem olyan régen kezdtem el ismerkedni a Fálun Dáfával.

Mielőtt elkezdtem számos egészségügyi problémával küzdöttem, mint asztma, krónikus köhögő roham és alvászavarom kínzott. Egy köhögési roham után 2017 márciusában a gyerekeim kórházba vittek. De még egy hét kezelés után sem éreztem magam jobban.

A kórházban a további vizsgálatok után rosszindulatú daganatot találtak a májamban. Az orvosok nekem semmit sem mondtak a diagnózisról, csak a gyerekeimnek: „Vigyék haza az apjukat és hagyják, hogy egyen igyon, amit csak szeretne.” (Ez azt jelenti, hogy nem élek már sokáig). A gyerekeim ehhez tartották magukat. Amikor a köhögés enyhült, elbocsátottak a kórházból.

A művelés elkezdése

A feleségem 72 éves és Fálun Dáfát gyakorol, éppen úgy, mint a három lányunk. Azt mondták nekem: „Apa kérlek, csináld anyával a gyakorlatokat.”

Úgy döntöttem, fél négykor felkelek, hogy a feleségemmel végezzem a gyakorlatokat. Napközben elkezdtem lemásolni egy ecsettel a Zhuán Fálunt, a Dáfát összefoglaló könyvet. Este pedig másolatot készítettem Li mester más írásairól. Több mint két hónapig tartott, amíg a Zhuán Fálunt egyszer lemásoltam.

2017 októberében ismét köhögni kezdtem. Az idősebb vejem aggódott és elvitt a kórházba. Oxigént kaptam. A testemen mindenhol csövek és ragasztószalagok voltak. A vejem készített rólam egy fotót és elküldte a gyerekeimnek. Azonnal jöttek a kórházba; a légkör feszült volt.

Az orvosok röntgenfelvételt készítettek. Az eredmény mindenkit meglepett. Megkérdeztek: „Vett be valamilyen gyógyszert?” Mondtam, hogy nem. Majd azt mondták: „De a májában már nincs daganat.” Csak ekkor értesültem arról, hogy hónapokkal ezelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam, és hogy a gyerekeim a közeli halálommal számoltak.

Ekkor tudtam, hogy a Mester megtisztította a testemet és eltávolította a daganatot. A Mester meghosszabbította az életemet!

Azóta jól vagyok

Valójában az egészségemnek javulnia kellett volna, de az nem javult. Most már tudom, hogy ez az életmódomon múlt. A Dáfában való művelésem kezdete után még mindig a szokásaimat és a nézeteimet követtem és minden nap miután részt vettem a csoportos Fá-tanuláson, otthon néztem a tévét. Nem műveltem magam szorgalmasan.

A fiammal és az unokámmal a 2019-es kínai újévkor visszatértem a szülővárosomba, hogy megemlékezzünk a hozzátartozóinkról. Amikor észrevettem egy üres helyet a rokonaink sírjainak közelében, azt gondoltam: „A halálom után ide tudnának temetni.” Ez a gondolat teljesen hibás volt és súlyos következményei lettek.

Február 28-án este rosszul éreztem magam, ezért nem keltem fel reggel, hogy a gyakorlatokat végezzem. A feleségemnek feltűnt, hogy nehezen kapok levegőt. Nem esett pánikba, és kérte a Mestert, hogy segítsen nekem. Hangosan a nevemen szólított, amíg felébredtem. A vejem hívott egy mentőautót. Megfigyelésre az intenzív osztályra kerültem.

Miután 24 órán át aludtam, homályosan emlékeztem rá, hogy a gyerekeim a hangzhoui klinikára vittek. Amikor azon tűnődtem, hogy mi is történt, minden világossá vált. Habár néhány napja semmit sem ettem, mégis tele voltam energiával. Azt mondtam az orvosoknak: „Nem vagyok beteg. Miért tartanak itt? Haza akarok menni! Nem akarok többé itt maradni!”

Mert határozottan léptem fel, nem tudták, hogy mit kellene tenniük. A vejem odahívta Wang doktort, aki az én esetemért volt felelős. Látta, hogy jól voltam és áthelyezett egy általános osztályra további megfigyelésre.

Újból alaposan kivizsgáltak, és megállapították, hogy jó állapotban voltam. Sőt a magas vérnyomásom is eltűnt. Három nappal később kiengedtek a kórházból.

Forrás: Power of Dafa: Master Extended My Life Twice

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo