Kiút a depresszióból

Becslések szerint Kínában 90 millió ember szenved depressziótól, és én is egy voltam közülük. Ennek a levertségnek az oka nem teljesen világos. Néhány esetben nincs hatékony kezelés, és ez az állapot évekig elhúzódhat. Azoknál, akiknél súlyos a depresszió, az öngyilkosság kockázata igen magas.

 

Ha a papír formát nézzük semmi okom nem volt rá. Mások szerint kellemes külsővel rendelkezem, remek állásom van az egyetemen, és esténként a gyönyörű családomhoz térhetek haza.

 

2006 tavaszán kezdtem magam rosszkedvűnek érezni. Ez hamarosan felerősödött és krónikus depresszióba estem, úgy éreztem az életem értelmetlen. Semmit sem volt kedvem csinálni.

 

Gyakran zaklatott voltam, levegő után kapkodtam, gondterhelt és ingerlékeny lettem. Nem tudtam aludni és gyakran felriadtam az éjszaka közepén. El akartam menni járni egyet, és azon gondolkodtam, hogy nem akarok így élni.

 

Az állapotom nagyon megnehezítette a szülők és a feleségem életét. Nem tudták, hogy mihez kezdjenek velem.

 

Egyik reggel menet közben elájultam a kampuszon. Egy másik alkalommal vezetés közben omlottam össze, és be kellett vinni a sürgősségi osztályra.

 

Szívrohammal kezeltek, de nem történt javulás. Aztán súlyos depressziót állapítottak meg nálam, és azt mondták, hogy nincs rá hatásos gyógymód.

 

Nem tudtam aludni éjszakákon át, és már csak meg akartam halni. Gyakran gondoltam arra, hogy kiugrok egy magas épületből. Nem tudtam kontrollálni a hangulatomat és a viselkedésemet, gyakran kerestem mindenféle módját az izgalmaknak és a szórakozásnak kivéve a drogokat és a bűncselekményeket.

 

Dühösen viselkedtem a kollégákkal és a szülőkkel. A feleségemmel még rosszabbul bántam. Veszekedtem vele, szidalmaztam, és még meg is ütöttem. Összetörtem a feleségem szívét, aki elvált tőlem. Ezután még jobban elcsüggedtem és még önpusztítóbbá váltam.

 

Megismerkedni a Fálun Dáfával

A szüleim és egy jó barátom édesanyja Fálun Dáfá gyakorlók voltak. Ők próbáltak megközelíteni, és azt javasolták, hogy ismerkedjek meg a gyakorlattal. Harminc éves voltam és nem akartam tovább így élni. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát; ez volt az egyetlen reményem.

 

Az első néhány napon nem tudtam ülve maradni, és képtelen voltam a Zhuán Fálunt, a Dáfá alap művét olvasni, ezért felolvasták nekem és a gyakorlatokat megmutatták. Őszinte gondolatokat küldtek mindannyian, hogy eltávolítsanak mindent, ami visszatart és árt nekem.

 

Egyik nap az őszinte gondolatok küldése közben egy légörvény tört ki a szobából, kilökött egy bezárt ablakot és távozott rajta keresztül. Elképesztő volt! A depresszióm eltűnt! Új embernek éreztem magam, azóta sem estem vissza a depresszióba és semmilyen gyógyszert sem kellett bevennem.

 

A gyakorlat megismerése után megértettem az élet értelmét és az „őszinteség, jószívűség, tolerancia” alapelveket kezdtem el követni a mindennapi életem során. Abbahagytam a dohányzást, az alkohol fogyasztást és egyéb rossz szokásokat.

 

Visszakaptam a feleségem és újra összeházasodtunk. Nem sokkal ezután várandós lett.

 

Hálás vagyok Li Mesternek (a Fálun Dáfá alapítójának) és a Dáfának a megváltásért. Hallgatni fogok a Mesterre és azon igyekszem, hogy minél többen hallhassanak róla.

 

Veszélytől védve

Egyik éjjel 2017-ben anyámmal kimentünk Fálun Dáfá naptárakat osztogatni az embereknek. Észrevettem egy férfit, aki elkezdte anyámat követni. Megállítottam és szembeszálltam vele, miközben anyámat megkértem, hogy hagyja el a környéket.

 

Anyám elfutott. Leráztam a férfit és csatlakoztam hozzá egy kis udvarban, de a férfi továbbra is üldözött minket.

 

Elrejtőztünk egy kis szállító kocsi mögé, és kértük a Mestert, hogy védjen meg minket. A férfi egy méterre volt tőlünk, de nem látott meg minket. A Dáfá védelme alatt sikerült elmenekülnünk.

 

A Mester láthatta, a szándékom, hogy az emberek megismerjék a Fálun Dáfát és az üldözést, ezért folyamatosan bátorított. 2018 tavaszán udumbara virágok nyíltak az autómon kívül-belül.

 

Nagyon sok csodálatos dolog történt körülöttem, ami még elkötelezettebb hitet adott a Mesterben és a Dáfában. Igyekezni fogok és még több embert meg akarok ismertetni a gyakorlattal.

 

Azért írtam ezt a cikket, hogy megosszam a tapasztalataimat a depressziótól való megszabadulásról, és hogy tudassam a barátaimmal milyen jó a Dáfá. Hálás vagyok, és nagyon megbecsülöm a lehetőséget, hogy Fálun Dáfá gyakorló lehetek.

 

Forrás: Eliminating Depression with Falun Dafa