Az érzés felbecsülhetetlen, amikor rájössz, hogy a pénz messze nem minden

A bírósági teremben álltam az ítéletre várva. Bepereltem a kínai kommunista vezetést. De nem Kínában, mert nem vagyok kínai állampolgár. Sőt sokáig nem is hittem volna, hogy olyan súlyos emberi jogi visszaélések és népbutítás létezhet, mint Kínában. Így aztán sosem gondoltam volna, hogy a világ leghatalmasabb emberi jogi sérelmeket elkövetőjével fogok egyszer jogi csatát vívni.

 

Tehetős családban nőttem fel. Az apám nagy hatalommal rendelkező, saját erőből felkapaszkodott ingatlanmágnás volt. A két bátyámmal már fiatal korunkban megismerkedtünk a pénz értékével. Anya minden vasárnap templomba vitt minket, de csak azért, mert a környéken mindenki így tett. Sosem voltunk vallásosak, vagy spirituális beállítottságúak. A középiskolában népszerű voltam, versenyszerűen birkóztam, és mindenkivel jóban voltam.

 

Főiskola után csatlakoztam a család befektetési vállalkozásához. Hamar megértettem, hogy a családdal dolgozni mindig nyomasztó, mert az sosem üzleti, hanem mindig személyes. Nagyon sok feszültség és harc volt apám és köztem. Ő egy olyan típusú ember, aki nem enged a nézeteiből, és egyre nőtt közöttünk a feszültség.

 

Az elkövetkező tíz évben keményen dolgoztam és rengeteg pénzt kerestem. Csillapíthatatlan étvágyam alakult ki a drága ruhákkal és autókkal kapcsolatban. Hugo Boss öltönyök, 500 dolláros Versace pólók… Úgy emlékszem 18 autóm volt az idők során. Emlékszem, hogy legalább ennyi barátnőm is volt, vagy még több!

 

A harmincas éveim elején kezdtem elégedetlen lenni az életemmel és azzal, amim volt. Nem tudtam csillapítani ezt a szomjamat, mintha egy lyukat próbálnék befogni az ujjammal. Pénz, nők, partik semmi sem tudta elnyomni azt az érzést, hogy valami hiányzik.

 

A feszültségek erősödtek a családban az elégedetlenségem miatt. Gyakran keveredtem vitába a bátyáimmal és különösen az apámmal. A családom akarata ellenére úgy döntöttem, hogy kiveszek egy évet utazgatni és „megtalálni magam”.

 

Voltam Egyiptomban, Izraelben és végül Indiában, ahol nyolc hónapig egy motorkerékpárral utaztam délről északra, azt kutatva, hogy mit is jelent igazából a spiritualitás. Különböző spirituális gyakorlatok százaival és azok követőivel ismerkedtem meg. Próbálkoztam egyik guruval a másik után, és templomról templomra jártam. Végül úgy tűnt, hogy mindenkinek megvan a válasza, amíg van pénzem.

 

Nyolc hónap elteltével rájöttem, hogy mint az Óz a Nagy Varázslóban, ha válaszokat keresek, azok a saját udvaromban lesznek, és nem mérföldek ezreire otthonról, így hazamentem.

 

Hazatérve újra megelégedést és hálát éreztem azzal kapcsolatban, amim volt. Szerettem a házam, az autóim, a szabadságom, a megannyi bőséget és luxust, ami megadatott nekem. Ez körülbelül három hónapig tartott. Aztán minden visszatért az eredeti állapotba. Folytattam a munkát és az elégedetlenségem tovább növekedett.

 

Egy évvel vagy kicsit később, anya megismerkedett a Fálun Gonggal. Évekig ugrattam őt azzal, hogy mindig a „hónap spirituális különlegességét” tanulja, egyik gyakorlatot a másik után. A Fálun Gongnál sem éreztem semmi különbséget. Azonban, ahogy teltek a hónapok fantasztikus változásokat kezdtem észrevenni az életében. Boldogabbnak látszott, és elégedettebbnek.

 

Belenéztem. A legelső dolog, ami megfogott, hogy a tanítás ingyenes. Az indiai spirituális útkeresésem után az egyetlen dolog, amit a lelkem mélyén éreztem, hogy bármely tanítás tisztaságához szükséges az, hogy ingyenes legyen. Ez az egy elv önmagában kiváltotta a tiszteletemet és az érdeklődésemet a Fálun Gong iránt. Csatlakoztam anyámhoz a gyakorlatokat végzésében.

 

A gyakorlatok egyszerűek voltak, de nagyon erőteljesek. Észrevettem, hogy teljesen tele vagyok stresszel és feszültséggel. Nem tudtam elcsendesíteni az elmémet. Mindenfelé elbarangolt. Aggasztottak az aznapi és a következő napi teendők is.

 

A gyakorlatok végén fantasztikusan éreztem magam! Végre képes voltam kontrollálni az elmémet, ahelyett hogy a gondolataim és az érzelmeim irányítottak volna. Aznap úgy aludtam, mint egy csecsemő.

 

Az ezt követő hónapokban megtapasztaltam, hogy mi az együttérzés és az empátia valójában. Hogyan lettek már fiatal koromban elültetve belém a nárcizmus magjai, mindig csak én számítottam, és az hogy mit nyerhetek. Az embereket a vágyaim tárgyaként láttam, és el sem tudtam képzelni, hogy mit jelent másokra gondolni először.

 

Azon a napon, amikor már nem is gondoltam rá, észrevettem, hogy többé már nem vagyok stresszes és feszült. Nyugodt voltam és elégedett. Nem akartam semmit. A munkahelyi etikám fejlődött, még apámmal is rendbe tudtam hozni a kapcsolatomat mielőtt meghalt. A feleségemmel is a Fálun Gong gyakorlóhelyen találkoztam.

 

A Fálun Gong segített nekem megérteni, mit is jelent igazából jó embernek lenni. Megválaszolta az összes kérdést is, amik valaha felmerültek bennem az élettel és az univerzummal kapcsolatban. Annyi mindent adott nekem, és soha nem kért semmit viszonzásul.

 

1999-ben, amikor a Kínai kommunista párt elkezdte üldözni a Fálun Gongot össze voltam zavarodva. Hogyan lehet Kínában megtámadni valamit, ami ennyire jó? Aznap délután találkoztam egy lengyel Fálun Gong gyakorlóval. Azt mondta: „Te nem egy kommunista országban nőttél fel. Én igen. Ez az, amit a kommunista diktatúrák csinálnak.”

 

Minél többet tudtam meg, annál jobban megértettem, hogy igaza van. A kommunista rezsim ateista, és Kínában minden spirituális tevékenységnek a rezsim által kontrolláltnak kell lennie, vagy támadásnak lesz kitéve. A Fálun Gong volt a következő célpontjuk.

 

A halálesetek és a szörnyű kínzások továbbra is folytatódtak nap mint nap. Vizsgálati jelentések feljegyzései érkeztek folyamatosan a szerveikért meggyilkoltak tízezreiről, egyik a másik után, és egy több milliárd dolláros propaganda-kampány kezdett bemocskolni minket világszerte.

 

Fehér férfi voltam, aki egy metropolisz külvárosában nőtt fel. Sohasem tudtam mit jelent a diszkrimináció, az üldözés, a propaganda, és mint ilyen, emberi jogi képviselő lettem.

 

Egyik reggel apám felhívott, hogy tudassa, a kínai főkonzul egy helyi újságban rágalmazott engem válaszul egy cikkemre, amit az üldözéssel kapcsolatos figyelem felkeltésért írtam. Egy hónappal később bepereltem őt rágalmazásért. Ez egy bonyolult ügy volt. Senki sem tudta, hogy nyerhetek-e a diplomáciai védettség miatt.

 

A következő évben a tárgyalóteremben ültem az ítéletre várva. A bíró elolvasta a megállapításokat és azután a javamra döntött. Így megnyertem az ügyet. Elkezdtem sírni. Ez volt az egyik legjelentőségteljesebb pillanat az életemben. Ez az eset precedenst állított az egész világ számára.

 

Tizenkilenc évvel később még mindig az utcákon vagyunk szórólapokat osztogatva, és tájékoztatva az embereket a Kínában történő üldözésről. Továbbra is kevesen vagyunk és alulfinanszírozottak, de 19 év elteltével továbbra sem tudja a világ leghatalmasabb emberi jogsértője elnémítani azok millióit.

 

Ahogy 50 felé közeledek ebben az évben, nagyon hálás vagyok, hogy megértettem, hogy az igazi válaszok belül vannak. A Fálun Gong segített nekem elérni a legmélyebb belső békét, amit valaha el tudtam képzelni.

 

Persze, továbbra is élvezem a szép autókat, a szép ruhákat, és a jó üzleteket, de a prioritásaim egyértelműen megváltoztak. Az elmém nyugalmát többé nem a dolgok határozzák meg, hanem az, hogy hogyan bánok másokkal és magammal. Továbbra is dolgozok a fejlődésen, de legalább végre élvezem az utat!

 

Forrás: [Celebrating World Falun Dafa Day] Investment Broker Finds Dafa