Nem feladni azt, ami igazán fontos

A férjem jó ember, de nem bőbeszédű. Szeretett különböző csikung könyveket olvasni. Mindig úgy gondolta, hogy a csikung jó tesz az egészségnek, ezért belekezdett egyfajta csikung gyakorlásába 1993 végén. Akkoriban ez a csikung nagyon népszerű volt.

 

Nem tudtam, hogy mi ez és csodálkoztam, hogy az emberek miért gyakorolják. Kíváncsiságból gyakran kérdezgettem a férjem, hogy miért gyakorol.

 

A Kínai Kommunista Párt ateista kultúrájának hatására nem hittem azokban a dolgokban, amiket a csikungról hallottam, de a munkahelyen sokan kezdték el gyakorolni.

 

A bátyám szintén részt vett egy néhány napos csikung előadáson. Azt mondta csodálatos volt és nagyon sokat tanult belőle.

 

Hitetlenül, de belevágtam

Úgy döntöttem elkezdem én is gyakorolni, és nehezen hihető dolgokat tapasztaltam meg. Ahogy kinyílt az égi szemem sok látszólag megmagyarázhatatlan dolgot éltem át, mint örvénylő égi korongok és szalagok, különböző dimenziók, és más egyéb dolgok. Ezek a dolgok nagyon erőteljesen és könnyedén jöttek.

 

A képességeimnek köszönhetően különböző csikung iskolák gyakorlói kerestek meg, akik a saját dolgaikat akarták nekem megtanítani. Úgy éreztem, egyikük sem az én igazi mesterem, ezért udvariasan elutasítottam őket. Tényleg meg akartam találni a saját mesteremet.

 

Egyszer lótusz ülésben azt gondoltam, „Látni szeretném a mesterem. Kérlek hadd lássam. Nagyon boldog lennék, ha csak egy pillanatra is láthatnám.” Azután csendben várakoztam.

 

Körülbelül öt perc múlva egy messziről közeledő színes fényt láttam. A fény egyre világosabb lett, fokozatosan vált egyre tisztábbá. Aztán egy arany Buddhát láttam göndör kék hajjal. Keresztezett lábakkal ült egy nagy lótuszvirágon, kezeivel a meditációs pozícióban. A Buddha azután lassan eltűnt.

 

Amikor elmeséltem a bátyám barátainak, amit láttam, egyikük azt mondta: „Ő a Fálun Dáfá Mestere. Neked nagyon jó sorskapcsolatodnak kell lennie. Hazamegyek és elhozom neked a könyvet.”

 

A könyvben láttam a Fálun Dáfá Mesterének fényképét. Ugyanaz az ember volt, akit én láttam, csak a haj színe különbözött, mivel a Mesternek a könyvben fekete haja van.

 

Megmutattam a férjemnek a könyvet, a Zhuán Fálunt, és meg aznap kiolvastuk. Úgy éreztem pontosan ez az, amit akartam. A férjem nagyon boldog volt, és azt mondta ő is tanulni szeretné. Mindketten elkezdtük gyakorolni a Fálun Dáfát.

 

Attól tartottam, hogy a mozdulataim talán nem elég pontosak, ezért csak az ülő meditációt csináltam. A férjem azonban nem tudott várni. Követte a képeket a könyvben, és elkezdte a gyakorlatokat végezni teljes egészében. Mindketten boldogok voltunk, és semmi sem zavart minket többé.

 

A művelés öröme

A vállalatunknak nem ment jól mielőtt elkezdtem a Fálun Dáfát gyakorolni. Megvitattuk a férjemmel a helyzetet 1996 elején, és úgy döntöttünk a városon kívül kellene új állást keresnem.

 

Abban is megegyeztünk, hogy kutatni fogok a többi gyakorló után az új helyen, hogy megtanuljuk a gyakorlatokat, és ő csatlakozna hozzám miután letelepedtem.

 

Így elmentem az unokatestvéremhez, és megkértem, hogy segítsen nekem új állást találni. Amikor meditáltam reggel az unokatestvérem anyósa meglátott, és megkérdezte milyen gyakorlat volt az.

 

Elmondtam neki, hogy az Fálun Dáfá volt. Tudatta velem, hogy azt sok ember gyakorolja ott a parkban. Következő reggel a park felé vettem az irányt, és gyönyörű zenét hallottam. Követtem a hangot és a távolban megláttam egy nagy vörös fényű foltot. A Mester a vörös fény tetején ült és egy óriási Fálun forgott a Mester alatt.

 

Nagyon izgatott voltam. Aztán körülbelül tíz művelőt láttam a gyakorlatokat végezni a vörös fényben. Könnyek folytak le az arcomon, ahogy közeledtem a gyakorlóhelyhez. Keresztbe raktam a lábaim és elkezdtem meditálni. A könnyeim nem álltak el, amíg a zene véget nem ért. Nem akartam, hogy vége legyen. Minden gyakorló távozott mire kinyitottam a szemem.

 

Sajnáltam hazafelé menet, hogy elszalasztottam az alkalmat, hogy beszéljek velük, ezért a következő reggel megint odamentem. Ezúttal amikor a zene véget ért észrevettem, hogy a többi gyakorló mind engem néz csendesen.

 

Egyikük megkérdezte: „Ne haragudj, de megkérdezhetjük, hogy milyen gyakorlatot csinálsz te?” A Fálun Dáfá gyakorlatait, válaszoltam. Furcsán néztek rám, és azt mondták, „Miért nem végzed mozdulatokat?” Elmeséltem nekik, hogy csak a férjem és én csináltuk a Fálun Dáfát ott ahonnan én jöttem, és nem tudtuk, hogyan kell végezni a gyakorlatokat.

 

Azonnal megtanították nekem a gyakorlatokat.

 

A férjemmel elkezdtünk elmélyedni a Dáfában. Egyszerű ételeket ettünk, nem pazaroltunk túl sok időt a főzésre. Alkalomszerűen és egyszerűen öltözködtünk. Nem voltak aggodalmaink, csak boldogság.

 

Minden fennmaradó időnket a munkán és az alváson kívül a Fá tanulásával és a gyakorlatok végzésével töltöttük. Úgy éreztük mi vagyunk a legszerencsésebb emberek a világon.

 

Láttam vagy éreztem a Mester Fá testét és megannyi Fálunt körülöttünk minden nap, amikor a gyakorlatokat végeztük. Különböző méretű virágokat is láttam a gyakorlóhelyen.

 

Később visszamentem a szülővárosomba és megtudtam, hogy néhány gyakorló csinálja ott a Dáfá gyakorlatait. A családom odament, hogy tanuljon tőlük. Láttam ott sok Fálunt az emberek egészségügyi problémáit rendbe hozni. A Mester Fá teste mosolyogva állt, ahogy a körülöttünk lévő gyerekek is látták a Fálunt.

 

A Dáfá tanulása során fokozatosan láttam meg néhány ragaszkodásomat. Azonnal meg akartam szabadulni tőlük, ahogy felfedeztem őket.

 

Úgy volt, ahogy a Mester mondja,

„Tanulni a Fát, megkapni a Fát,
Egybevetni a tanulást, egybevetni a művelést,
Mindegyik tettet ahhoz igazítani,
Ezt elérni, az művelés.”

(„Szilárdan művelni” Hong Yin)

 

Időnként láttam a virágokat és a növényeket üdvözölni engem miközben meditáltam. Éreztem azt is, hogy a testem egyre nagyobb és nagyobb. Meséltem a férjemnek ezekről a jelenségekről, és ő nagyon őrült nekem. De mindig figyelmeztetett a túlbuzgó szívhez fűződő ragaszkodásra.

 

Boldogan éltünk 1999-ig.

 

Nem feladni a kegyetlen körülmények közepette

A KKP 1999. július 20-án elkezdte rosszindulatúan rágalmazni a Dáfát. A gyakorlók példa nélküli brutális üldözést szenvedtek el ezután.

 

Ez alatt az idő alatt igyekeztem tisztázni az igaz tényeket, főként a Dáfáról szóló információs anyagok terjesztésével. Egy alkalommal kiszúrt minket egy biztonsági őr az egyik kerületben, és hívták a rendőrséget. Letartóztattak és bebörtönöztek két évre egy kényszermunkatáborba.

 

Nem tanultam eléggé a Fát ebben az időszakban, és nem voltam képes racionálisan megérteni a Fát. Bár igyekeztem tőlem telhetően jó embernek lenni a munkatáborban, és beszéltem az embereknek a Dáfáról, végül elkövettem egy nagy hibát, aláírtam egy nyilatkozatot, amiben megfogadtam, hogy nem gyakorlok többé.

 

Miután elengedtek, tudtam, hogy sok erős ragaszkodásom van még. Meditáltam, és olvastam a Dáfá könyveket időnként, de a Minghui weboldalon soha nem olvastam a cikkeket. Tudtam, hogy a legfontosabb dolog, hogy műveljem magam, de valójában egyre távolabb és távolabb kerültem a Dáfától.

 

A gyakorlótársak nagyon aggódtak értünk a férjemmel. Elkezdték velünk tanulni a Fát, és bátorítottak minket, hogy beszéljünk az embereknek a Dáfáról. Bár kimentem velük, valami állandóan blokkolt engem. Nem igazán láttam a jelentőségét, hogy az embereknek a Dáfáról beszéljünk.

 

Nagyon önfejű voltam, és semmi sem tudott megingatni, ha nem láttam világosan az értelmét, hogy csináljak valamit. Csak azt követően csinálnám, miután alaposan átgondoltam.

 

Így nem nyitottam ki a szám, hogy beszéljek az embereknek a Dáfáról. Csak azoknak mondtam el, akiket ismertem, hogy én egy Dáfá gyakorló vagyok és hogy a Dáfá jó, és a Mester azt várja el tőlünk, hogy kövessük az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveket a mindennapi életünk során. Szinte mindenki, akivel kapcsolatba kerültem azt mondaná, hogy jó ember vagyok.

 

2007-ben elkezdtem dolgozni egy cégnél, köszönhetően az egyik gyakorlónak, akit Lin-nek hívnak. Gyakran láttam Lin és Wen gyakorlókat a munkahelyen. Ők nagyon jól csinálták a három dolgot, amit a gyakorlóknak csinálniuk kell, és ők mindenkit megismertettek a Dáfával a cégnél.

 

Abban az időben nem csináltam aktívan a három dolgot. Csak azokkal beszélgettem a Dáfáról akiket kedveltem. Miután láttam, hogy Lin és Wen mit csinál, láttam a saját hiányosságaimat is. Nagyon nagy segítséget jelentettek nekem.

 

Egyik nap 2011 szeptemberében Lin nővére eljött hozzám, és azt mondta, hogy szeretné, ha elmennék vele beszélni az emberekkel a Dáfáról. Nem nagyon lelkesedtem, de azért vele mentem. Azonban teljesen feltöltött energiával, ahogy láttam az ő jószívűségét az emberek megmentésében.

 

Egész nap nagyon jól együttműködtünk mindenféle emberrel történő beszélgetések során. Tényleg nagyon sokat kaptam az ő segítségével. Tudtam, hogy nem volt igazam, hogy ragaszkodtam a gondolkodásmódomhoz. Tudtam, hogy nem tartottam lépést a Mester Fá-helyreigazításának folyamatával.

 

A Mester csak a szívünkkel törődik, tehát amíg a szívünk embereket akar megmenteni, a Mester segít nekünk.

 

Pont úgy volt, ahogy a Mester mondja, „A művelés tőled függ, a gong átváltozását pedig a mester végzi.” (Zhuán Fálun)

 

Fokozatosan magam is kimentem beszélni az emberekkel a Dáfáról és az üldözésről. Elkezdtem a munkahelyen is több embernek mesélni a Dáfáról.

 

Udumbara virágok nyíltak több helyen is az irodánkban. Meglepődve láttam, hogy néhány még az evőpálcikán is nyílt, amit használok. Tudtam, hogy a Mester arra ösztönöz engem, hogy olyan szorgalmasan művelődjek, mint amikor először elkezdtem.

 

Tudom, hogy keményen kell dolgoznom és jól kell magam művelnem. Ahogy mostanában egy további gondolatot adtam hozzá az őszinte gondolatok küldésekor: „Jól kell csinálnom, hogy kövessem az utat, amit a Mester rendezett el számomra.”

 

Forrás: Returning to My True Self in Sacred Cultivation