A magyar Fálun Dáfá gyakorlók rendhagyó rendezvénye

18 év nagyon hosszú idő. Az 1999. 07. 20-án született csecsemők a mai nappal hivatalosan felnőtt állampolgárrá válnak a világ megannyi országában. Közben Kínában pontosan 18 évvel ezelőtt ezen a napon vette kezdetét a Fálun Gong (Fálun Dáfá) gyakorlók elleni kegyetlen üldözés.


Hogy mit követtek el?


Gyakoroltak egy meditációs gyakorlatot, amely az Őszinteségen, a Jószívűségen és a Tolerancián alapszik, emellett minden nap megcsinálták a Fálun Dáfá öt könnyed csikung gyakorlatát. Valamint, ha idejük engedte, akkor közösen olvasták a Zhuán Fálun című könyvet. A mindennapjaikat pedig igyekeztek az alapelvek szerint megélni, jobb emberré válni.


A kínai kormány eleinte lelkesen népszerűsítette a gyakorlatot, tv, rádió zengett „dicshimnuszokat” a Fálun Dáfáról, és a gyakorlatot 1992-ben nyilvánosságra hozó, Li Hongzhi Mesterről. Számos díjjal jutalmazták munkásságát.


Aztán egyszeriben semmivé lettek a dicsérő szavak, a kitüntetések, mert a párt irányt váltott. Többé már nem találta jónak a gyakorlatot. Rövid ideig próbálkoztak befeketíteni az akkorra már közel 100 millió embert vonzó békés meditációs gyakorlatot, de ezen törekvésük teljességgel eredménytelennek bizonyult. Így az akkori államfő – Csiáng Cö-min – parancsba adta a gyakorlók elleni embertelen üldözést. Az üldözés a lehető legkegyetlenebb formákban zajlik. A gyakorlók borzalmas testi és lelki kínok közepette élik az életüket.


Ugyanakkor még sem sikerült a párt terve, mert azóta is nagyon sokan gyakorolják Kínában ezt a testet és lelket nemesítő meditációs gyakorlatot, önművelési utat.


A világ számos pontján élő Fálun Dáfá gyakorlók pedig minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy lerántsák a leplet a Kínában raboskodó gyakorlótársaik viszontagságairól.


Pontosan így tettek az elmúlt hétvégén a magyar Fálun Dáfá gyakorlók is. Az egyik nap békésen demonstráltak a kínai nagykövetség előtt, míg másnap a főváros szívében, a Vigadó téren tartottak információs napot.


A járókelők kíváncsian vették szemügyre a gyakorlók standját, a gyakorlat bemutatót. Többen jelezték, hogy szívesen kipróbálnák a mozdulatokat, mert a nagy nyüzsgés, és a belvárosi forgatag kellős közepén is érezhetően nyugalmat áraszt.


null

null


A külföldről érkezett turisták közül voltak, akik már találkoztak a Fálun Dáfával és hallottak a Kínában fennálló üldözésről. Mégis sokaknak nem állt össze a kép: „Hogyan üldözheti a kínai kormány ezt a békés gyakorlatot?” Felfoghatatlannak tartották az üldözés kegyetlen mivoltát. Az embertelen fogva tartást, a kínzási módszereket, amelyek során az áldozatok túlnyomó többsége életét veszti. Mégis legtöbben a még életben lévő lelkiismereti foglyokon – főként Fálun Gong – végzett szerveltávolítások hallatán szörnyülködtek. Majd tollat ragadtak és aláírták a Dafoh petíciót, hogy ezzel is támogassák az erőszakos szerveltávolítások felszámolását.


null

null


A Duna Korzó közkedvelt a kínai turisták körében is, akik sajnálatos módon sok esetben párt propaganda áldozatai, és nem akarják meghallgatni a gyakorlókat. Azonban mindig akadnak kivételek, akik a beléjük oltott félelem és ellenszenv ellenére is megállnak. Mi több volt, aki aláírta a Csiáng Cö-min felelősségre vonását indítványozó petíciót.


A járókelők lelkesedtek a magyar Fálun Dáfá gyakorlók legfiatalabb, de talán leglelkesebb segítőjéért. A hatodik évében járó Sanci órákon keresztül fáradhatatlanul nyújtotta a szórólapokat a korzón sétálóknak. Akik ezt széles mosollyal és „Ó de drága vagy!” felkiáltásokkal hálálták meg.


null

Na, jó itt egy kicsit megpihent. :-)


null

Fálun Dáfá gyakorlat bemutató.


A legtöbben erőt és kitartást kívántak a gyakorlóknak. Hasonlóan Riához, aki nemcsak aláírta a petíciót, de fotóval kifejezte segítő szándékát, amit így indokolt: „Keresztény ember vagyok. Mélyen elítélem, ha sárba tiporják a vallásszabadságot, a szabad hithez való jogot. És szeretnék segíteni, hogy minél előbb Kínában is újra szabadon elérhető legyen ez a gyakorlat.”


null

A keresztény értékrendet magáénak valló Ria aláírásával és ezzel a fényképpel támogatja a Fálun Dáfá gyakorlók erőfeszítéseit.