Szeged: „Köszönjük, hogy eljöttetek”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2017. 05. 31-én a magyar Fálun Dáfá gyakorlók Szegeden tartottak rendezvényt, hogy ismételten bemutassák a Dél-Alföld szívében a Fálun Dáfát. A Szegediek számára már nem ismeretlen a Fálun Dáfá (Fálun Gong) meditációs gyakorlat, hiszen kisebb nagyobb eltéréssel, de időről időre találkozhatnak vele. Mi több 2016. augusztusában a Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) is ellátogatott a városba, és közel két órás zenéléssel kápráztatták el a közönséget. A közönség lelkesen kísérte a menetelő zenekart a belváros különböző pontjaira.


null

A rendezvénysátor oldalán olvasható felirat és képek a Fálun Dáfáról a világ különböző helyeiről.


null

Fálun Dáfá gyakorlat bemutató.


A Fálun Dáfá Barátai élőben közvetített a Facebookon.


A szerdai rendezvényre az Árpád téren, a Szegedi Tudományegyetem mellett került sor. A járókelők érdeklődően vették szemügyre a standot, amelyen a Fálun Dáfá Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvei álltak. Többen megjegyezték, hogy annyira hívogatónak találták ezt a három szót, hogy képtelenek voltak továbbmenni. Mindenképpen meg kellett állniuk, hogy részleteket tudhassanak meg.


Két lelkes járókelő annyira érdeklődőnek bizonyult, hogy a gyakorlatok megtanulására is egyeztettek időpontot a városban tartózkodó gyakorlókkal. Jelenleg életvitelszerűen nem laknak Fálun Dáfá gyakorlók Szegeden, de a héten a városban lesznek, így csütörtökön és pénteken is 18:30-tól a Móra Ferenc Múzeum közelében fogják megtanítani a Fálun Dáfá öt könnyed gyakorlatát.


Ugyanakkor sokan szörnyülködtek az üldözés hallatán. Volt, aki kifejezetten a könnyeivel küszködött, amikor megtudta, hogy a Kínában élő Fálun Dáfá gyakorlók kegyetlen üldözéssel néznek szembe, immár 18 éve. És ezt csak tetézi, hogy a kegyetlen kínzások mellett a gyakorlókat kivégzik a szerveik megszerzéséért. Majd értékesítik a szerveiket transzplantációra várakozóknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy egy másik embert kivégeztek a szervekért. Szerettek volna segíteni, így a DAFOH petícióját (orvos szövetség, akik az erőszakos szerveltávolítások ellen lépnek fel) készséggel aláírták.


A rendezvény bár csupán néhány órás volt, de igen sokan megálltak érdeklődni, beszélgetni és bátorító szavakkal illetni az önkéntes gyakorlókat. Ezúton is szeretnénk megköszönni a járókelőknek a biztatást, a szívélyes támogatást.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo