Fálun Dáfá az ország középpontjában és a déli szegletében

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A magyar Fálun Dáfá gyakorlók az ország két pontján hétről hétre fáradhatatlanul dolgoznak, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertessék az ősi meditációs gyakorlatot, valamint felhívják a nyilvánosság figyelmét a Kínában tizenhét éve tartó üldözésre.


Budapest

A fővárosban már 1990-es évek végétől jelen van a Fálun Dáfá. A gyakorlók közel húsz éve készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére, örömmel megtanítják a gyakorlatokat, válaszolják meg a kérdéseket. 2016-ban tartott rendezvényeikhez főként a belváros azon részét célozták meg, amely a turisták és a helyiek tekintetében hasonlóan népszerű. És ez a helyszín nem más, mint a Duna Korzó, és azon belül a Vigadó tér. A Duna Korzó lenyűgöző kilátást ad a Budai-várra, és a Lánchídra. Emellett hangulatos éttermekkel, élőzenével, színes forgataggal, és kellemes nyári szellővel várja a látogatókat.


A Fálun Dáfá gyakorlók standja a Duna Korzón. Háttérben a festőien szép Budai-várral.


A helyszín kiváló adottságai miatt a rendezvényeken sokan megállnak, hogy meghallgassák a gyakorlókat, megkérdezzék, hogy pontosan miről is van szó. A gyakorlatok könnyedsége, a standot körül ölelő nyugodtság, rendszerint felkelti a külföldi-és helyi járókelők figyelmét.


A gyakorlatok méltóságteljes mozdulatai folytonosan vonzza az érdeklődőket, akik olykor beállnak, kérdeznek, és érdeklődnek a gyakorlatok megtanulásának lehetőségeiről. Ez utóbbi esetben a gyakorlók mosolyogva felajánlják, hogy most rögtön megtanítják a gyakorlatokat, ha szeretnék, hiszen mi lenne jobb alkalom, mint a jelen pillanat. Természetesen, ha a hely vagy idő nem megfelelő, akkor arra is van lehetőség, hogy a közös gyakorlás valamelyikéhez csatlakozzanak. A lehetőséggel többen is élnek. Legutóbb a hatvanhét éves Márta kereste fel a margitszigeti közös gyakorlást. Márta a Vigadó téren várakozott az egyik barátjára, amikor felfigyelt a Fálun Dáfá gyakorlók rendezvényére. Érdekesnek találta, és beszéde elegyedett a gyakorlókkal. És a beszélgetés végére biztos volt benne, bár mint mondotta „soha ezelőtt ilyet nem tettem”, vasárnap kilátogatott a Margitszigetre, hogy megtanulja a gyakorlatokat.


A Fálun Dáfá gyakorlatainak megtanulása a Margitszigeten.

Azonban az önkéntes Fálun Dáfá gyakorlóknak sajnálatos módon nemcsak szívmelengető dolgokról kell beszélniük. Hanem valami olyanról is, ami még sokszor számukra is torokszorító érzést kelt. A gyakorlat elleni üldözésről, amely 1999. óta tart Kínában. Tizenhét éve. Tizenhét hosszú éve a gyakorlók világszerte azon dolgoznak, hogy békésen, az őszinteség, jószívűség, tolerancia elveket szem előtt tartva felhívják a figyelmet az üldözésre.


Pécs

A magyar Fálun Dáfá gyakorlók közül többen Pécsett ill. a vonzáskörzetében élnek. Így számukra magától értetődő, hogy ezen a területen igyekeznek minél többekhez eljuttatni a Fálun Dáfá szépségét, nagyszerűségét, és hogy szót emelnek az üldözés befejezéséért.


Pécsen közel tíz éve alakult az első Fálun Dáfá gyakorlócsoport, akik előszeretettel tartják közös gyakorlásaikat szombat délután a Tettyén. A helyszín tömegközlekedéssel, autóval, de akár még gyalogosan is könnyen elérhető a belvárosból.


Ugyanakkor hétköznap a város különböző pontjain találkozhatunk velünk. Előző cikkünkben erről részletesen írtunk. Jelenleg heti rendszerességgel tartanak információs rendezvényt a Kórház téren. A Rendezvényeik során, csak úgy, mint a fővárosban, lehetőség nyílik a gyakorlatok mozdulatainak elsajátításra, kötetlen beszélgetésre a Fálun Dáfá önművelési út hátteréről, filozófiájáról, és a Kínában tartó üldözés részleteiről, és arról, hogy egyszerű halandóként, hogyan segíthetünk.


A Fálun Dáfá bemutatása Pécsett, a Kórház téren.

A gyakorlók minden alkalommal magukkal viszik a DAFOH – Orvosok az Erőszakos Szerveltávolítások Ellen szervezet petícióját, amely online is elérhető. Ezen petíció aláírásával a Kínában államilag irányított, elsősorban Fálun Dáfá gyakorlókon folytatott erőszakos szerveltávolítások ellen tiltakozhatunk. Ezen „műtéteket” sok esetben még életben lévő áldozatokon, altatás és fájdalomcsillapítás nélkül végzik. Már maga a gondolat is borzasztó, és ahogy az index beszámolt róla: horrorisztikus. Továbbá még egy petíciót visznek magukkal, amely Csiáng Cö-min az egykori kínai diktátor felelősségre vonását követeli. Csiáng volt az a diktátor, aki elrendelte az üldözés megindítását, valamint személyesen felügyelte parancsának betartását, kivitelezését.

A petíció aláírása.


A magyarok és turisták egyaránt hálásak a gyakorlóknak, hogy megismertetik velük az ősi meditációs gyakorlatot, valamint felhívják a figyelmüket a napjainkban zajló emberiség ellenes bűncselekményre.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo