A “Free China” filmmel tisztázni az igaz tényeket Belgrádban

A Free China projekthez koordinátorként csatlakoztam, és azóta számos csodát tapasztaltam meg általa. Ez a beszámoló személyes történetem az első vetítésről, amelyet Fálun Gong barátoknak, VIP vendégeknek tartottam Szerbia fővárosában, Belgrádban, és tartalmazza a magamba tekintésemet a folyamat során.


Az egész úgy kezdődött, hogy levetítettem a családtagjaimnak a filmet. Habár 2005 óta gyakorlom a Dáfát, mégis úgy érzékeltem, hogy néhányuknak ezidáig nem sikerült helyes hozzáállást kialakítaniuk arról, amit képviselek, így szerettem volna ezt kijavítani. Eljött az ideje.


A lányom még kamaszként olvasta a Zhuán Fálunt. Teljesen magától fogta a könyvet és elolvasta az elejétől a végéig, de negatív volt a véleménye, mert nem tudta megérteni, hogy az embereknek miért kellene feladni az érzéseiket. Ez elszomorított. Évek teltek el azóta és most már a filmművészeti egyetem hallgatója. Mikor megkértem, hogy nézze meg a filmet, majd mondja el a véleményét, beleegyezett.


Valóban segített neki a Free China film, hogy eloszlasson néhány nézetét, és abban is, hogy jobban megérthesse az üldözést és az apja cselekedeteit. Később segített kivitelezni a film feliratozását, helyszínt keresni, sőt meghívta a tanárait és egyetemi társait is egy privát vetítésre. Mi több eldöntötte, hogy készít egy kis filmet a Dáfá gyakorlásán keresztüli változásomról.


Ezután következett az édesapám és az édesanyám – habár ők elismerték, hogy igazán pozitívan változtam a Dáfá gyakorlása óta, azonban nem értették, hogy miért kell ilyen sok időt fordítanom a gyakorlásra és a kínai emberek segítésére. Így egy nap, az egyik rokonunk temetését követően megragadtam a lehetőséget: már nagyon idősek vagytok és lehet, hogy hamarosan elhagyjátok a világot. Hogyan mehetnétek el anélkül, hogy megértenétek az ügyemet? Meg szeretnék mutatni nektek egy filmet.


Az édesanyámat megérintette a film. Az édesapám azonban egész életében a kommunista kultúra mérgezése alatt állt, és őt eléggé irrátálta, és nem hitte el a filmben látottakat. Nem próbáltam meggyőzni. Csak a könyörületes energia képes megváltoztatni az emberek szívét, ezért mindössze annyit tettem, hogy megpróbáltam nyíltan megosztani vele a tapasztalataimat. Fiatalkoromban lázadó voltam mindennel szemben, beleértve az iskolai tanárokat és az édesapámat is. Számos gondot okoztam, amelyekkel fájdalmat okoztam nekik. Nem tudom vissza csinálni ezeket, de most megbékéltem a Dáfában, megbántam azokat. Megkértem őket, hogy bocsássanak meg a múltbeli hibáimért.


Igazából szükségét is éreztem az édesapám feloldozásának. A film hatására elkezdtünk őszinték és nyíltabbak lenni egymással, és úgy gondolom, hogy a nyitottság végül áttörte a nézetei által épített gátat. Megértette, hogy bár az olyan kicsi emberek, mint én képtelenek legyőzni a pártot, de a jó célért harcolni érdemes. Megkönnyebbültem. Olyan volt, mintha feloldodott volna a csí.


Valójában az első zártkörű vetítésre a kulturális központban került sor, amely népszerű a diákok és a művészet kedvelők körében. A helyszínt ingyenesen bocsájtották a rendelkezésünkre az egyik gyakorló lányának a közbenjárásával, aki nem gyakorló és lehet, hogy hiányosan értette meg a Dáfát, úgy ahogyan a lányom is. A központ arra is lehetőséget adott nekünk, hogy fénykép kiállítást rendezzünk az előcsarnokban, amelynek a megnyitójára a vetítés estéjén került sor. Igazán remek!


A vetítés korai előkészületei idején elterveztünk egy családi eseményt méghozzá, hogy megünnepeljük az ötvenedik születésnapomat. Egy könnyed vacsorát terveztem a hozzátartozóknak és a közeli barátoknak. De valami történt és a vacsora végül hatvan személlyel került megrendezésre.


Természetesen bármely esély az érző lények megmentéséért az üdvözítő, de még mindig kiváncsian vártam, hogy miért kell egy ilyen eseményre ennyi hétköznapi embernek eljönnie. Free China! Megragadtam a lehetőséget, hogy bemutassam a filmet, és tájékotassak a vetítésről. Tanulási folyamat volt a további Free China vetítésekhez. Ezzel nem csak, hogy tapasztalatot szereztem a film vetítésekhez, hanem mindannyian felkerültek a Free China vendég listára.


Egy idősebb gyakorló a városunkból azt gondolta, hogy nem tud senkit meghívni a vetítésre. Az egyik nap egy fiatal férfit látott a buszon a mellette lévő ülésen, amint kínai könyvet olvas. Beszélgetést kezdeményezett vele. Kiderült, hogy a srác kínaiul tanul az egyetemen. A gyakorló beszélt neki a Free China filmről, és meghívta a vetítésre. Majd a fiú megkérdezte, hogy meghívhatja-e a tanárait és a csoportársait is a vetítésre. A gyakorló így felelt: természetesen valamennyiüket szívesen látjuk.


Az egyik új gyakorló sok barátját meghívta, beleértve egy tajcsi oktatót is. De az oktató visszautasította a meghívást a kínai konzulátus jövőbeni együttműködése miatt, mivel félt, hogy ezért elvesztheti a pozícióját. Sőt elég negatív is volt, és még azt is megkérdezte, hogy miért kell a kínai emberekkel foglalkoznunk, ahelyett, hogy magunkkal törődnénk. A gyakorló ezeket a szavakat igen a szívére vette. A következő éjjelen álmában a Mestert látta nagyon valósághűen, aki egy felhőből jött ki, és ezt kérdezte: “Jössz tanulni velünk?” Igazán bátorította, és elhatározta, hogy ezután jobb munkát fog végezni.


Volt egy álmom. Egy furgont vezettem tele gyakorlókkal; az ország egy másik városába tartottunk, ahol a Shen Yun előadás előkészületei folytak. Aggódtam, hogy elkésünk, és gyorsan mentem. Miközben beszélgettünk a gyakorlókkal nem vettem észre valamit az úton, és ezt hirtelen ki kellett kerülnöm, így felborultunk. Senki sem sérült meg, de ott ragadtunk az árokban. Ahelyett, hogy egy nyugodt elmével megoldottam volna a helyzetet, pánikba estem: Túl késő van; nem leszünk képesek másik közlekedési eszközt találni; nem fogunk időben odaérni, és ezzel megnehezítjük, hogy elkezdődjön az előadás. Lehet, hogy törölni is kell az előadást miattam? Igazán vétkesnek éreztem magam, és ekkor felébredtem.


Sőt, amikor felébredtem, keserűséget és sajnálatot éreztem a szívemben. Vajon tényleg cserben hagytam a Shen Yun-t egy másik dimenzióban?


A filmvetítés napján is olyan érzésem volt, mintha el lennénk késve. A helyszínen minden készen volt, és úgy tűnt, hogy egy órával a kezdés előtt érkezni elegendő. Végülis csak a kábelt kellett csatlakoztatni a laptophoz és a lejátszás gombra kattintani. De ez csak akkor lett volna így, ha nincs zavarás. De volt.


Kiderült, hogy a helyszínén lévő projektor gyenge minőségű képet vetít, ezért úgy döntöttünk, hogy a tartalékot használjuk (valójában korábban a szomszédom felajánlotta, hogy elhozza a sajátját és segít a technikai résznél). Miután kicseréltük a projektort, a kép ugyan rendben volt, de ezután a laptopom elkezdett zavartan viselkedni, lefagyott az egér, lelassult a rendszer és leblokkolt. Átmentettük a video fájlt a szomszédom laptopjára. Mielőtt befejezte volna, csengett a telefonja, és fel kellett vennie. Miután letette, meglepetten ezt mondta: “Nem hiszem el az üzlettársam volt Mexikóból – Miért hívott éppen most?”


A laptopja nem volt megfelelő, a kép felnagyítva jelent meg, és a beállítások megváltoztatása nem segített. Eközben a vendégek megtöltötték a termet. Eljött a kezdés ideje, és mi még nem álltunk készen. Megpróbáltam még egyszer a saját laptopomat, és most úgy látszott, hogy működik. Miután ellenőriztem a kapcsolatot, elmondtam a nyitóbeszédet, amelyben egyben elnézést is kértem a késésért. A lámpákat lekapcsoltottuk, és kezdetét vette a vetítés.


Csak ekkor vettem észre, hogy mind a száz széken ültek, és néhány vendégnek még állva is kellett maradnia. Miután gondoskodtunk pótszékekről, összeszedtem magam és kértem a Mester segítségét: “Kérem segítsen, hogy működjön a számítógép.”


A Mester valóban segített, és a vetítés gond nélkül lezajlott. A film után a hozzászólások nagyon pozitívak voltak, és a vendégek örültek, hogy részt vehettek egy ilyen eseményen, méghozzá egy ilyen borús-esős napon.


Az egyikük ezt mondta: “Itt veletek olyan érzésem van, mintha otthon lennék.” Egyesek a gyakorlatokat akarták megtanulni vagy Dáfá könyvet venni, míg mások szerettek volna többet beszélgetni a kérdés-felelek résznél a vetítést követően, mivel a záróbeszéd túl rövidre sikeredett, és az invitálásom a kérdez-felelekre csupán formalitás volt a vetítést megelőző zavarásnak köszönhetően.


A fénykép kiállítás további információval szolgált, úgy mint a gyakorlók, akik elvegyültek a vendégek között a film utáni fogadás alatt, de ennél többet vártam. Ez ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy milyen fontos élőben tisztázni az igaz tényeket. Nem kellene azt gondolnunk, hogy a film elvégez minden munkát helyettünk. Végtére is a vendégek a saját területünkhöz tartoznak, és ki másnak kellene célirányosan megmenteni őket, ha nem nekünk?


A gyakorlókkal (négy gyakorló él Belgrádban) egy testként nagyon jól együttműködtünk és lehet, hogy ezzel megtaláltuk a kulcspontot. Valójában az elkövetkező valamennyi Free China vetítésen igazolni fogjuk, hogy ez egy tökéletes lehetőség az együttműködésre és a Xinxing emelésére. Amíg a vetítésekre művelésként tekintünk, ahelyett hogy munkának fognánk fel, és megpróbálunk magunkba nézni, sok embernek adhatunk lehetőséget. Másrészről az olyan felvillanó emberi gondolatok, mint “Jól csináltam” vagy “Ezt nehéz kivitelezni” mindent tönkretehetnek. A megértésem a Fából, hogy a megmentésünkre váró érző lényeknek megvan a saját kritériumuk, és ha nem felelünk meg ennek, akkor nem fogunk esélyt sem kapni, hogy megmentsük őket.


Nem kellene a hétköznapi emberekre hagyatkozni vagy bármit elvárni tőlük. De úgy tűnik a Mester ezúttal vigyázott a közelünkben lévőkre is. A nem gyakorló feleségem sokat segített a vendégek meghívásában. Ugyanez vonatkozik az egyik gyakorló férjére, és a testvéremre, valamint mindenkire, akit már említettem.


Mindannyian hálásan köszönjük a Mesternek, hogy megadta ezt a lehetőséget nekünk. Csak arra utaltam az előbb, hogy azok, akik nem gyakorlók, de segítettek nekünk, nekik nincs tiszta megértésük arró,l hogy mit tettek – és ez az érző lények megmentése.


Végül a beszámolómat egy idézettel szeretném zárni a “Fá tanítás az Észak-Amerikai körúton c. jingwenből: “Ha a mai üldözésben egy egészen hétköznapi ember azt mondja egy másik embernek: ne üldözd a Fálun Gong-ot, hiszen a Fálun Gong jó. Ha most ez az ember erre fel nem üldözi többé a Dáfá-tanítványokat, úgy még az is lehet, hogy a jövőben túlélheti és megkaphatja a Fá-t. Ha eredetileg magas szintekről jött, hogy megkapja a Fá-t, gyorsabban művelheti magát. Most gondoljatok csak utána, akkor a beteljesülésének a kérdésénél élőlények egy óriási mennyiségének a beteljesüléséről, egy királynak, egy uralkodónak a beteljesüléséről van szó. És a beteljesülése onnan ered, hogy egy egészen hétköznapi ember megadta neki a beteljesüléshez való esélyt, ez a normál ember, ez az egészen normál ember szintén egy nagy istenséggé válhat. Mennyivel inkább, ha mi Dáfá-tanítványok ezt a nagyszerű dolgot ilyen nagy keretben csináljuk, nemcsak egy vagy egypár ember lesz megváltva.”


Köszönöm Mester.
Köszönöm gyakorlótársak.