Közös olvasás, közös művelés, közös ténytisztázás

Tisztelt Mester!
Kedves Gyakorlótársak!


A művelésem kezdete óta fontosak számomra a tapasztalatcsere megosztások, és nem csak, hogy fontosak, de nagyon hasznosnak is. Már a művelésem elején is gyakran olvastam a magyar nyelven elérhető tapasztalatcsere beszámolókat, mert éreztem, hogy sok mindenben a segítségemre vannak. Sokszor úgy éreztem, mintha a Mester ezáltal segítene, hogy megérthessem, felismerhessem a hiányosságaimat a művelésemben.


Ehhez képest a művelésem elmúlt éveiben egyetlen alkalommal sem írtam tapasztalat beszámolót. Tisztában voltam a fontosságával egy elméleti szinten, de talán most sikerült mélyebben megértenem a jelentőségét. Mielőtt elkezdtem írni a beszámolót, elolvastam a Minghui szerkesztőség cikkét: Irányelvek a tapasztalatcsere beszámolók írásához, és most valahogy a szívem mélyéig hatolt a felismerés, hogy a tapasztalatcsere folyamat magában foglalja a xinxing emelését. Ami nem feltétlenül könnyű vagy fájdalommentes.


A művelési folyamatomban számtalan módon megnyilvánult már a Mester végtelen könyörületessége és a Fá nagyszerűsége, ezekből szeretnék most néhány dolgot kiemelni.


1. A Fá tanulás, közös Fá tanulás
Szeretnék néhány mondatban beszélni a Fá tanulás minőségének fontosságáról. Hosszú ideig nehézséget jelentett számomra a Fá tanulása, ugyanis nagyon hamar elálmosodtam. Már évekkel ezelőtt olvastam a Mester ide vonatkozó tanítását:
„Ez pontosan a gondolati  karma, amelyik nagyon erősen akadályoz téged, nem hagy téged tanulni a Fá-t. Hagy téged fáradtnak lenni és aludni hagy téged, avégett hogy elveszítsd az őszinte gondolatokat és az őszinte megvilágosodást [hitet].”(Fá magyarázat a Fá Konferencián Ausztráliában, kérdések és válaszok részből)


Mégis a helyzet nem vagy csak, hogy nehezen javult, de mindig nagyon szégyelltem magam, amikor visszatarthatatlannak tűnő ásítások hagyták el a számat, a könnyeim patakokban folytak az arcomon, és csak nagyon nehezen tudtam nyitva tartani a szemem. Így minden egyes alkalommal a közös Fá tanulás gondolata eléggé megrémített, és nehéz volt újra és újra rávenni magam, hogy elmenjek, ellenben ha egyedül tanultam, akkor általában jóval könnyebben ment a koncentráció és természetesen szabadon abbahagyhattam, amikor csak akartam. Ennek ellenére tudtam, hogy nagyon jelentőség teljes a közös Fá tanulás, és ezt nem helyettesítheti az egyéni, akkor sem ha szorgalmasan tanulok egyedül. Ezzel a megértéssel és erős elhatározással ki tudtam tartani egyedül majd később a férjemmel is, hogy rendszeresen menjünk a heti Fá tanulásra. És szépen lassan szinte észrevétlenül lépésről lépésre javult a koncentrációm, és az „álmossági rohamok” is sokkal gyengébben vagy alig jelentkeztek. Illetve még ha fel is üti a fejét, akkor sem jár a koncentrációm teljes hanyatlásával. Valamint sokkal éberebb is vagyok vele, abban a tekintetben, hogy ha érzékelem az előjeleit, akkor rögtön felállok és igyekszem sokkal koncentráltabbá válni, és ezáltal nem hagyni, hogy teret nyerjen. Ebből adódott, hogy újabb feszélyezettségem alakult ki abból, hogy ha felállok vagy pozíciót váltottam a közös Fá tanulás alatt, mert mindig úgy érzékeltem, hogy csak nekem vannak ilyen problémáim, és más gyakorlók képesek álmosság nélkül koncentráltan tanulni a Fát, kellemetlen volt, hogy nekem úgy mond ilyen „eszközökre” van szükségem. Majd a Mester Fá tanítás a 2014-es Fálun Dáfá Világnapon kérdések és válaszok részben adott válasza segített, hogy elengedjem ezt a félelmet:
„Mester: Ez így van. Úgy gondolom, hogy feltétlenül lelkiismeretesen kell tanulni a Fát, nem számít, hogy mit teszel érte, hogy állsz vagy más módszereket alkalmazol.”


2. Megértésem a Fá konferencián való részvételről
2010-ben a Rómában megrendezett Európa Fá konferenciára nem tudtam elmenni, mert az akkori munkahelyemen nem kaptam szabadságot. Legalábbis felszínesen ez történt. A későbbiekben felismertem, hogy valójában arról volt szó, hogy nem tulajdonítottam igazán jelentőségteljes dolognak. Úgy voltam vele, hogy elmegyek, ha tudok, ha minden úgy alakul, de ha nem akkor nem. Nem számít. Nem ragaszkodom. A megértésem továbbra is az, hogy fontos, hogy ne ragaszkodjunk, de azért az, hogy hogyan alakulnak a dolgaink, abban nagyban szerepet játszanak a gondolataink. A következő évben már valamivel tudatosabban ügyeltem erre a dologra, mégis elég nehezen vettem rá magam, hogy elmenjek. Elég kilátástalan munkahelyem volt akkoriban, és bár volt némi félretett pénzem, de úgy gondoltam, hogy azt talán jobb lenne esetleges „nehezebb időkre” tartogatni. Kétségek között voltam, hogy vajon menjek-e vagy sem. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek, és ezen a konferencián el is határoztam, hogy amennyiben a jövőben lehetőségem adódik, többé nem vacillálok. Ha van annyi pénzem, hogy tudok menni, akkor megyek. A következő évben a brüsszeli Fá konferenciára úgy indultunk el a férjemmel, hogy éppen annyi pénzünk volt, amennyi futotta az utat. Természetesen, amikor megvettük a repülőjegyeket még nem gondoltuk, hogy ilyen költséges lesz az út az egészében. Már odafelé a reptéren nagyon nyugtalan voltam emiatt, és úgy éreztem, hogy végtelenül felelőtlenek voltunk. Akkor a gyakorló, aki velünk utazott rám nézett, és azt mondta: „Most akkor eldöntheted, hogy az egész út során ezen fogsz aggodalmaskodni vagy megpróbálod inkább művelőként kezelni. Miért is aggódsz ennyire? Nem bízol a Mesterben? Még, ha most rosszul is csináltatok valamit, akkor is biztosan lesz lehetőségetek, hogy kijavítsátok.“ És valahogy akkor mélyebben megértettem, hogy mit jelent bízni a Mesterben, bízni a Fában, és útközben eszembe jutott a Mester verse a Hong Yin I-ből:

Edzeni az ember szívét és akaratát
 
Elérni a beteljesülést, elnyerni Buddha gyümölcsét,
Nyelni a keserűséget, örömként kezelve.
A test megpróbáltatása nem számít keserűségnek,
A szív művelése a leggyötrelmesebb.
Át kell törni minden egyes akadályt,
Itt és ott, démonok mindenhol vannak.
Megpróbáltatások százai hullnak le egyszerre,
Lásd, hogyan él az ember.
Képesnek lenni elviselni a szenvedést a világban,
Meghaladni a világot, az Buddha.

1976. december 17.


És ez a vers járt akkor is a fejemben, amikor ezt a Fá Konferenciát megelőző felvonuláson a semmiből hirtelen a legelső sorban találtuk magunkat, egy hatalmas méretű zászlóval, amely hihetetlenül nehéz volt az erős szélben, esőben. A zord körülmények ellenére melegséget éreztem a szívemben, és egy erős utalást a Mestertől, hogy jól tettük, hogy eljöttünk. Valamint felismertem, hogy a művelés olyan, mint az akkori időjárás, ahogy a Zhuán Fálunban áll:
„Ha egy ember művelni akarja magát, az nem egy egyszerű dolog. Azt mondtam, hogy ez egy komoly dolog és ezen kívül túlmegy a hétköznapi emberek szintjén és nehezebb, mint bármi más a hétköznapi emberek között.”


Ez a megértés és a hozzá kapcsolódó tapasztalat sokszor sok esetben segít azóta is a nehézségek közepette. Hiszen ott, akkor rendíthetetlen hittel tudtam, hogy bármilyen hosszú is legyen a menet végig csinálom, nem számít, hogy beázott a cipőm, és majd lefagy a lábam úgy fázik, az ujjaim és a karom sajog a zászló súlyos terhe alatt. Egyszerűen nem számított a fizikai fájdalom, az arcomon derűs mosoly ült és melegséget éreztem a szívemben. A megértésem szerint ez hasonló ahhoz is, amikor azt mondja a Mester, hogy derűs, nyugodt arckifejezéssel végezzük a gyakorlatokat, holott azért ez mondjuk a meditáció közben nem biztos, hogy mindig megvalósítható. Ugyanakkor a jelenlegi megértésem a korlátozott szintemen az, hogy a legfontosabb, hogy ne adjuk fel, nem tragédia, ha hibázunk. Az a fontos, hogy felismerjük és képesek legyünk újra és újra kijavítani magunkat.


A művelési utamon szert tett megértésekhez nagyban hozzájárult a konferenciákon és a felvonulásokon szerzett tapasztalatok. Maga a folyamat, amelynek a részese lehettem. A felvonulások méltóságteljessége, az emberek szívből jövő öröme, amikor találkoznak a gyakorlókkal. Egyszerűen benne van a levegőben, hogy minden egyes érző lény a Fáért jött, és óriási kockázatot vállaltak ezért, a megmentésük kulcsa a kezünkben.


A Mester szavaival: „A Dáfá-tanítványoknak a kötelessége minden élőlényt megmenteni.”(A Dáfá tanítványoknak kell tanulniuk a Fát)


A fenti idézettel szeretném zárni a soraimat, és megköszönni a figyelmeteket. Kérlek könyörületesen mutassatok rá, ha valami nem megfelelő a beszámolómban, hiszen ezek csak a korlátozott megértéseim a jelenlegi szintemen.