Egy testként emelkedni a csoportos Fá tanuláson keresztül

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Mester mindig emlékeztet minket arra, hogy a szorgalmas Fá tanulás az alapja a művelésünknek és annak, hogy mindent jól csináljunk. Azonban hogyan tudjuk igazán jól tanulni a Fát és irányítani magunkat a valódi lényünkkel? Ez a kérdés már hosszú ideje zavart, amíg egy baleset 2009-ben lehetővé tette számomra, hogy megtapasztaljam a nagyszerű változást.


Akkoriban agymosó központban tartottak fogva, és tehetetlennek éreztem magam az állandó kínzásoktól. Átadtam magam az üldözésnek, és majdnem feladtam a művelést. De a Mester könyörületes védelmével, és a gyakorlók önzetlen segítségével képes voltam visszatérni.


Memorizálni a Fát
Egy gyakorló komolyan azt mondta nekem, „Meg kellene tanulnod kívülről a Fát. Az igazán jól működik.” Hezitáltam, mivel korlátozott időm volt csak a Fá tanulásra és a gyakorlatokra a munkám miatt. Hogyan tudnék egy olyan nagy könyvet memorizálni, mint a Zhuán Fálun? Szükségem van arra is, hogy olvassak más leckéket és a Minghui Weekly-t. Hogyan lenne erre elég időm? Láttam más gyakorlókat, akik két vagy három fejezetet is elolvasnak minden nap, valamint más írásokat is a Mestertől, ezt nyomásnak éreztem. Ezután felismertem a gyakorló jó szándékát. Ezen a világon csak a Mester és a gyakorlótársak felelősek valóban értem. Magamban kerestem, és megtaláltam, hogy mi is valójában a célja az életemnek. Így elkezdtem memorizálni a Fát.


Kezdetben nagyon nehéz volt. Néha képtelen voltam megtanulni egyetlen bekezdést még azután is, hogy számtalanszor elolvastam. Néha 30-40 percig próbáltam és képtelen voltam megtanulni úgy a bekezdést, hogy ne hagyjak ki egyetlen szót sem. Legrosszabb esetben munka után nem voltam képes memorizálni egy bekezdést egy fél nap alatt sem. Később kijavítottam a mentalitásomat azáltal, hogy feladtam a vágyat és a törekvést az előrehaladásra.


Mikor problémás volt a Fá kívülről való megtanulása, megpróbáltam megérteni a Mester tanításának jelentését, mondatról mondatra. Azt mondtam magamnak, hogy mindaddig, amíg a Fá helyreigazítás nem fejeződik be, szeretném tanulni a Mester tanításait mondatról mondatra, amennyire csak lehetséges. A Mester egy ilyen mélyreható Fát adott az emberi világnak, és mindenki, aki képes megérteni és követni, az előnyére válik.


Miután megváltoztattam a hozzáállásomat a Fá tanuláshoz, azt vettem észre, hogy gyorsan tudom memorizálni a Fát. Folyamatosan új megértéseket nyertem a Fá alapján, amely gyakran könnyekre fakasztott. Követtem egy napirendet a memorizáláshoz. Habár csak egy vagy két bekezdést tudtam megtanulni minden nap, állhatatos maradtam. Ugyanabban az időben tanultam a Mester más tanításait is.


Körülbelül hat hét után hirtelen megtaláltam, hogy hogyan tudok magamban keresni és művelni magam. Többé nem voltam indulatos. Mikor megosztottam ezt a tapasztalatot más gyakorlókkal, nagyon örültek nekem, de ők nem tapasztalták ezt. Ezért javasoltam, hogy hozzunk létre egy Fá tanuló csoportot. Csak a Fá jól tanulása tudja garantálni, hogy megfeleljünk a Mester követelményeinek.


A Fá tanuló csoport létrehozása
A Fá tanuló csoportunkat egy napirenddel hoztuk létre. Azonban először ez nem volt könnyű. A gonosz mindenféle zavarása jelen volt, mióta a gyakorlók nem tudtak összegyűlni 1999 óta. Például néhány gyakorló elaludt a Fá tanulása közben, néhányan nem művelték jól magukat, s nem fogadták el a kritikát, mások késve érkeztek, voltak, akik folyamatosan hiányoztak a Fá tanulásról. Sajnos gyakran voltam ingerült másokkal. Néha a Fá tanulás kellemetlen légkörben ért véget. Egyszer senki sem jött.


Azon tűnődtem, hogy csak egyedül kellene tanulnom a Fát. Ezen gondolkodtam, és felismertem, hogy a Mester azt mondta, hogy a csoportos Fá tanulás az, amelyen keresztül a leginkább lehet emelkedni. Ezt mondtam a régi erőknek más dimenziókban, „Folytatni fogom a Fá tanulást egyedül is. Megtagadom a régi erők beavatkozását és elrendezését. Szilárdan hiszem, hogy a Dáfá helyreigazít mindent. A csoportos Fá tanulást nem lehet megállítani!”


Előre haladni a Fá tanuláson keresztül
Ezután elkezdtem változtatni magamon, és nem kritizáltam többé másokat. Megértettem, hogy az én felelősségem, hogy a gyakorlótársakat a Fá tanuláshoz vezessem, és létrehozzak egy zavarás mentes környezetet. Nem számít, hogy mennyit tanultuk a Fát minden nap, odaadással és mélyrehatóan tanultuk a Fát, valamint a beszédünket és a cselekedeteinket a Fához igazítottuk.


Fokozatosan láttam a változást a gyakorlótársaknál. Nem jöttek késve vagy mentek el korán, és nem vádoltak másokat, hanem ehelyett megtanultak magukban keresni. A gyakorlók elkezdték becsülni a Fá tanuló csoportot, és megtartani az ígéreteiket, hogy felelősségteljesen vegyenek részt rajta. Nagyon gyorsan fejlődtünk azáltal, hogy folyamatosan kijavítottuk magunkat. Később az új gyakorlók is fel tudtak zárkózni a csoporthoz.


A Fá tanulócsoport hatékonyan működik néhány éve. A gyakorlók jönnek, nem számít, hogy esik vagy fúj a szél. Megosztjuk a tapasztalatainkat, és megvitatjuk a megoldásokat az aktuális problémára. Nem riadunk meg a negatív hírek hallatán. Minden kihívást jelentő problémát őszinte gondolatokkal kezelünk, és ezáltal nagyon gyorsan emelkedünk csoportként. Ahogyan a Mester mondta,
„A Fá képes áttörni minden ragaszkodást, a Fá képes elpusztítani minden gonoszt, a Fá képes megcáfolni minden hazugságot és megerősíteni az őszin-te gondolatokat.” („A beavatkozás elkerülése” Esszenciák a Továbbhaladásra II.)


A Fá tanuló csoportunk olyan szilárd, mint egy erődítmény. A gyakorlók mindig elkezdik a Fá tanulást időben anélkül, hogy bárkit emlékeztetni kellene. Megosztjuk a tapasztalatainkat a Fá tanulás előtt vagy után, és tartjuk a menetrendet. Ha valaki megszegi a szabályokat, a gyakorlótársak gyorsan rámutatnak erre, amely hatékonyan fenntartja a Fá tanulás ünnepélyes komolyságát.


A gyerekeknek létrehozott Fá tanuló csoport
Mivel igazán az előnyünkre vált a közös Fá tanulás, létrehoztuk a gyerekeknek is egy csoportot. Habár a zavarások azt okozták, hogy néhány gyerek abbahagyta a gyakorlást, azoknak, akik folytatták, igazán az előnyükre vált. Ez egy nagyszerű alapot adott a jövőbeni munkájukhoz, tanulmányaikhoz, és magához az élethez. Mi lehet annál nagyobb öröm az életben, mint megkapni a Fát? A Dáfá a legértékesebb ajándék, amit felkínálhatunk a gyerekeinknek és az érző lényeknek!


Köszönet Mester a könyörületes megváltásért. Szorgalmasan folytatjuk.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2014/1/4/144199.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo