A Shen Yun fenségességét és elpusztíthatatlan örökségét élvezi a közönség Washington DC-ben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2013. február 3-án Washington DC-ben, a Kennedy Központ Operaházában az első számú kínai klasszikus tánctársulat, a Shen Yun Performing Arts hétszer lépett színpadra teltház előtt. A legtöbb showra hetekkel az előadás előtt már elfogytak a jegyek. Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy a Shen Yun fellépett a Központban.

Egy fehérházi alkalmazott: A Shen Yun a „legjobb műsor a világon!”

Emmanuel Gomez a Shen Yun Performing Arts előadása után a Kennedy Központban február 2-án délután (fénykép az NTD Televízió jóvoltából)

Emmanuel Gomezt – egy fehérházi személyzeti munkatársat – a Kennedy Központ Operaházában teljesen felkavarta a Shen Yun előadás.

„Ajánlom, hogy ő [Barack Obama elnök] eljöjjön – ő is és a First Lady is, a család, az egész diplomáciai kíséret” – mondta Gomez úr. „Bármely előadáshoz képest, amiket eddig láttam a világ bármely részén – ez messze a legjobb.”

Az előadás kulturális és oktatási értéke különösen megérintette Gomez-t. Elmondta, hogy a kultúra rendkívül fontos számára, hozzátéve, hogy a Shen Yun felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújtott neki a kínai kultúra világába.

„Kína látásmódját adta nekem, és ez egy nagyszerű perspektíva” – mondta Gomez.

Gomez különösen az utolsó táncdarabot, az „Isteni könyörületesség” címűt értékelte nagyra, amely a jó és a gonosz harcának a betetőzése, a Shen Yun programfüzet szerint. Elmondta, hogy a darab csodaszép volt.

„Az előadás üzenete alapvetően a hit …. megtartva a hitedet, a kultúrádat, a gyökereidet, folyamatosan haladj előre. Ne hagyd ezeket elveszni!” – mondta Gomez.

Érezte, hogy az amerikaiak rengeteget nyernek a Shen Yun megnézésével: „Mindannyian látjuk az éhínséget és a pusztítást a világban, még hazánkban is. Hiszem, hogy az ilyen dolgok ki tudják nyitni az emberek szívét és lelkét.”

A fehérházi tanácsadó nagyra értékelte a Shen Yun zenekarát is, amelyik keleti és nyugati hangszerek ötvözetéből áll. „Imádtam!” – mondta.

A Shen Yunnek van a legkorszerűbb interaktív háttere, a táncok kihangsúlyozására.

„Azt hittem, hogy csak táncolni fognak, de amikor bekapcsolódott a zene, az élő zenekar, és a videó a háttérben, minden olyan jól összeállt.” – mondta Gomez. „Csodálatos!”

„Mindenkinek ajánlom!” – lelkesedett.

Értékeket hozott

Január 29-én III. Grover Joseph Rees korábbi nagykövet a feleségével látta a Shen Yun nyitóelőadását a Kennedy Központban, amely nagyon jó visszhangra talált náluk (fénykép az NTD Televízió jóvoltából)

III. Grover Joseph Rees korábbi jogi professzor és az Egyesült Államok nagykövete Kelet-Timorban – a feleségével vett részt az előadáson. Most látta második alkalommal.

„Nagyszerű, hogy tanúi lehetünk egy olyan civilizáció kultúrájának, amelyet lehetetlen a saját hazájában megtapasztalni.” – mondta. Ezzel utalva arra, hogy a Kínai Kommunista Párt betiltotta Kínában a Shen Yun tradicionális kínai kultúrát bemutató előadásait.

Egy darab különösen magával ragadta Rees-t és családját, amely egy részletet mutatott be a Nyugati utazás c. kínai regényből.

Ez a darab szórakoztató és tanulságos is volt egyben, és a megváltás és kegyelem gondolatára összpontosított, amelyek megtalálhatók a hagyományos kínai kultúrában. „E az elképzelés sok vallásban létezik.” – mondta Rees nagykövet. „De általában nem láthatjuk ezt egy színi előadásban.”

Szépség és kegyelem
Rene McCoy-Collins szájsebésznő a nyitó előadást látta barátnőjével, Ann Jackson nemzetközi tanácsadónővel.

Jackson a jegyeket az előadás egyik standjánál vette a Neiman Marcus üzletben, miután meghallotta, hogy „milyen látványos, és mennyire színes előadásról van szó, és a táncosok is mennyire messzemenőkig tökéletesek.”

McCoy-Collins asszony elmondta, hogy emlékezni fog „a szépségre. A kegyelemre. A Shen Yun művészek fenomenális tehetségére és művészi elkötelezettségére”.

Hozzátette: „Úgy látszott, hogy ez az öröm belülről fakad, amit megpróbáltak megosztani velünk és kifejezni. A valódi mosoly és az a könnyedség, amivel játszottak, mintha szeretetből játszanának. Szeretik azt, amiben hisznek. Szeretik azt, amit csinálnak.”

Finom mozdulatok
Egy koreográfus, Shawn Cosby a feleségével, Sherionnal (aki rendező) vett részt az előadáson.

„Szeretem a klasszikus táncot. Tetszettek a színek, a kifejezések. Tetszett minden darab hangulata. Tetszettek az énekek – az éneklés a rangsor elején volt!” – lelkesedett Cosby úr.

„A pontosság, az ügyesség, ez mind ott van. Látni lehetett a klasszikus képzést, ezt egyszerűen csodálatos volt látni. Igazán jó lecke volt számomra, nagyon élveztem!”

Elmondta, hogy a kedvenc tánca az „Egy váratlan találkozás” című volt, amelyik egy édesapát és lányát ábrázolta, akiket tévedésből letartóztattak. Amíg fényképeket készítettek egy parkban, összetévesztették őket a Fálun Dáfá gyakorlókkal, egy spirituális tanítással, amelyet üldöznek Kínában. Amíg tévedésből a börtönben sínylődtek, megláthatták a kínai kulturális tanítás mélyebb igazságát. „Nagyon tetszett” – mondta Sherion.

„Mivel koreográfus vagyok, figyelem a tánc részleteit is.” – mondta Shawn. „Az ujjakat, és mindegyik táncos kezének és fejének az elhelyezkedését. Mindenki ugyanabban a sorban volt, és mégis mindenki a középpontban volt. Ez a fajta dolog igazán, igazán különleges!”


Hivatalos támogatás
A kormányzati hivatalnokok a régióban, a Columbia Körzet közelében az elmúlt években minden évben elküldték a Shen Yunnek gratulációjukat. Virginia kormányzója, Robert. F. McDonnell ezt írta: „Köszönöm a Shen Yun világturnénak az elkötelezettségét, hogy folytatják a tradíciójukat, hogy tisztelik az ötezer éves kínai civilizációt.”

Timothy M. Kaine Virginiából egy hasonló levelet írt: „Személyesen akarom kifejezni szívélyes üdvözletemet mindenkinek, aki részt vesz a Shen Yun Performing Arts előadásaiban.” Úgy írta le a show-t, mint „csillagokkal teli”, és „egy különleges lehetőség a közép-atlanti régióban, hogy jobban elismerjék a hagyományos kínai zenét, táncot és kultúrát.”

A Shen Yunnek van egy mélyebb jelentése, különösen Washington és lakói számára, mondja Dong Xiang, az NTD Televízió washingtoni irodájának az ügyvezető igazgatója.

Kínai reneszánsz
A kifinomult és erőteli városi embereknek, akik „a Shen Yun előadását megnézik, hihetetlenül sokat segít, hogy megértsék Kínát, és nem csak a kommunista uralom alatt lévő jelenlegi Kínát, hanem azt is, honnan jött az elmúlt ötezer év alatt, és ami még fontosabb, hogy a jövő Kínája hogy fog kinézni 20 vagy 30 év múlva” – mondja Xiang.

Kína, ahogyan a Shen Yun ábrázolja, egy hatalmas, elsöprő, méltóságteljes és elpusztíthatatlan örökség. Ebben a nézetben a kommunista uralom utóbbi 60 éve – ahol a hatalmas mennyiségű hagyományos kínai kultúrát elnyomták, hogy helyet csináljanak a kommunista pártnak – csak egy felvillanás a térképen.”

Kína ötezer éves történelmében, törzsi erők és nemzetiségek sora hódította meg az országot és ragadta magához a hatalmat. A kínaiak „barbárok”-nak tekintik őket. Például a Yuan dinasztia, melyet a mongol harcosok alapítottak, volt a leghatalmasabb és legkönyörtelenebb a kínai történelemben – de kevesebb, mint száz évig maradtak fenn, miután megkísérelték a kínai kultúrát a mongollal helyettesíteni.

Xiang egy hasonló dinamikus kibontakozást lát Kínában, és a világ minden táján.

„Mikor a hagyományos kínai kultúra egy lendülettel és erővel visszajön, semmilyen hatalom vagy politikai párt nem tudja megállítani.” A kulturális reneszánsz rügyei már virágzásnak indultak, mondja Xiang, és „Kína jövőjét fogják kialakítani.”

Hozzátette: „Itt van a kulturális reneszánsz, és a Shen Yun vezeti!”

A nyugalmazott amerikai haditengerészeti miniszter: „Ajánlani fogom mindenkinek az előadást!”

B.J. Penn, Az Egyesült Államok Haditengerészetének korábbi megbízott titkára a február 2-i Shen Yun előadáson (fénykép az NTD Televízió jóvoltából)

Az Egyesült Államok Haditengerészetének korábbi megbízott titkára, B.J. Penn a feleségéve, Lorettával vett részt az előadáson második alkalommal, és azt mondta, hogy mindenkinek szüksége van a Shen Yun megtapasztalására.

Elmondta, hogy „javasolni kellene az előadást mindenkinek”, hozzátéve, hogy azonnal hívni fogja a batátait, hogy vegyenek jegyet a soron következő előadásra. „Van néhány barátom Providence-ben, Rhod Island-en, így fel fogom hívni őket, még ma éjjel, és elmondom nekik, hogy muszáj megnézniük ezt a műsort, ha náluk is fellépnek.”

Penn úr volt a haditengerészet helyettes titkára az Egyesült Államok Haditengerészeténél 2005-től 2009-ig. 2009. márciustól májusig az Egyesült Államok Haditengerészetének meghatalmazott minisztereként is szolgált. Elmondta, hogy a Shen Yun a hagyományos kínai kultúrát és értékeket ábrázolja, és „ez jó a világnak.” „Az üzenet jó volt – a világ változik, és úgy gondolom, hogy ez az előadás ezt ábrázolta” – állapította meg.

Loretta Penn a Spherion Staffing Services elnöke a Shen Yun Performing Arts február 2-i előadásán (fénykép az NTD Televízió jóvoltából)

Penn asszony – aki a Spherion Staffing Services ügyvezető elnöke – egyetértett a férjével, és azt mondta, hogy az a képesség, amellyel ilyen hatékonyan közvetítenek egy ilyen erőteljes üzenetet, rendkívüli.

„Ha belegondolsz, hogy milyen gondolatok állnak e mögött, és, hogy mi kell ahhoz, hogy valami ilyesmit összehozzál, és ezzel egyidejűleg közvetítsd a mögötte rejlő üzenetet is, ehhez rendkívüli tehetségre és elkötelezettségre van szükség mindenkitől, aki részt vesz ebben a társulatban.” - mondta. „Tökéletes volt.”

A Shen Yun történet alapú táncdrámáinak gyűjteménye igazán elvarázsolták Penn asszonyt, aki lenyűgözőnek nevezte az előadást. „Minden egyén egyedi művészete, hogy olyan tökéletesen táncol, és aztán olyan jól mondja el a történetet, és természetesen a szín, a háttér, minden dolog az embereket olyan csodálatossá teszi – együtt igazán látványos volt!” – lelkendezett. „Mérhetetlenül élveztem!”

A kínai emberek boldogok, hogy megtapasztalják a Shen Yunt
Li asszony – aki mostanában érkezett Kínából, Jiangsu tartományból az Egyesült Államokba – elmondta, hogy habár már látta a Shen Yun DVD-t Kínában az előadást személyesen megnézni egy teljesen más élmény. Mivel pszichiátriai gyakornok, Li asszony érzékeli, hogy a Shen Yun művészek a lelkükből játszanak: „Érzem, hogy a hit nagy ereje támogatja őket.”

„A műsor bemutatta a hagyományos kínai kultúrát. Minden egyes részlete tetszett, különösen az erhu előadás. A mai nap előtt sosem gondoltam volna úgy az erhu hangjára, mint valamire, ami egyszerre éles és melankolikus, de ma igazán megláttam benne a kegyelmet és a szépséget. Ha az édesanyám itt lett volna, ő is meg szerette volna nézni a Shen Yun-t” – magyarázta.

„Miért nem lehet a kínai kultúrát bemutatni a szülőhazájában?” – kérdezi a Shen Yun honlapja. „A magyarázat a Kulturális forradalomra nyúlik vissza, és a módszeres kísérletekre, hogy eltöröljék a civilizáció ötezer éves örökségét. A Shen Yun küldetése, hogy felélessze a hagyományos kínai kultúrát” – mondja a weboldal.

Washington DC-ből Zhang úr és egy másik ember a közönség soraiból számos alkalommal vett részt a Shen Yun előadásokon. Elmondta, hogy minden alkalommal a műsor megnézése után más és más élményekkel tér haza. Ez alkalommal különösen lenyűgözte az előadás háttere. „Mikor Homoki Szerzetes kiugrott a folyóból [„Homoki szerzetes áldott”], úgy tűnt, hogy éltre kelt. Azok a kifröccsenő hullámok annyira valóságosak voltak.”

Elmondta: „A Shen Yun klasszikus kínai tánca a hagyományos kínai kultúra jelképe. Az előadók szelídek és természetesek, és magas szintű önművelést mutatnak. Úgy kellene élnünk és cselekednünk, ahogy a Shen Yun előadói teszik.”

A Shen Yun Kína ötezer éves civilizációjának igazi kivonatát hozza el a közönségnek a világ minden tájára.

Zhang végezetül azt mondta, hogy nagyra értékelte az erkölcsi értékeket és az előadók elkötelezettségét, amiket a Shen Yun bemutatott.

Angol verzió

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo