• Szeged: „Köszönjük, hogy eljöttetek”

    2017. 05. 31-én a magyar Fálun Dáfá gyakorlók Szegeden tartottak rendezvényt, hogy ismételten bemutassák a Dél-Alföld szívében a Fálun Dáfát. A Szegediek számára már nem ismeretlen a Fálun Dáfá (Fálun Gong) meditációs gyakorlat, hiszen kisebb nagyobb eltéréssel, de időről időre találkozhatnak vele. Mi több 2016. augusztusában a Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) is ellátogatott a városba, és közel két órás zenéléssel kápráztatták el a közönséget. A közönség lelkesen kísérte a menetelő zenekart a belváros különböző pontjaira.
  • Zhen Shan Ren Művészeti Múzeum nyílt Arizonában

    A „Zhen Shan Ren Művészete Nemzetközi Kiállítás” 50 országban és 900 városban került már bemutatásra Európában, Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában. Most megkapja első állandó otthonát 20 festménnyel, melyet az újonnan épített Zhen Shan Ren Múzeumban helyeztek el az arizonai Tempe-ben.
  • A Fálun Gong és Indonézia mesés találkozása

    Az indonéz és a szingapúri gyakorlók közösen tartottak rendezvényeket a térségben, hogy széles körben megismertessék az ősi tanokon alapuló meditációs gyakorlatot. Az alábbi fotókkal igyekeztek szemléltetni az események sokszínűségét, a térség varázslatosságát és a helyik, turisták szívélyes visszajelzéseit. A Fálun Dáfá egyre népszerűbb és közismertebb a világ ezen szegletében is.
  • Kína rejtett kincse

    Kína északnyugati felén elterülő Csangcsun városa jelentéssel bír, még hozzá a neve „örök tavasz”-t takar. 1992 május 13-án itt mutatta be Li Hongzhi Mester a Fálun Dáfá meditációs gyakorlatot a nyilvánosságnak. Az első tanfolyamot a Csilin Egyetemen található Mingfang Palotában tartották. Később 1998-ban a palota köré építették a Mudanyuan kertet, amelybe bazsarózsákat ültettek.
  • Ciprus: A mediterrán sziget lakói lelkesen ismerkedtek a Fálun Gonggal

    2017. május 21-én Limassolban, Ciprus második legnagyobb városában, a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) gyakorlók rendezvényt tartottak, hogy bemutassák a hagyomány alapukon nyugvó spirituális gyakorlatot. A hatalmas Fálun Dáfá zászlójuk és a gyönyörű gyakorlat bemutatójuk felkeltette az emberek figyelmét. A járókelők kaptak szórólapot a gyakorlatról, és megismerték a Fálun Gong Kínában folyó üldözését.
  • Kína: Egy tajvani állampolgár feleségének közel két évtizedes kálváriája

    Egy tajvani állampolgár felesége egyenesen az agymosó központba került, ahogy letöltötte a 11 éves börtönbüntetését, mert nem hajlandó lemondani a Fálun Gongról, azon spirituális tanításról, amelyet a kínai kommunista rezsim üldöz.
  • Finn Fálun Gong gyakorló: „Alapjaiban változtatta meg az életem”

    Nemrégiben a Fálun Dáfá gyakorlók a világ minden táján számos rendezvényt tartottak, hogy megünnepeljék a Fálun Dáfá Világnapot, és közelebbről bemutassák a meditációs gyakorlat esszenciáját. Finnországban május 6-án és 20-án tartottak rendezvényeket.
  • Bepillantás két orosz Fálun Dáfá gyakorló hétköznapjaiba

    A Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) 1992-ben Kínában került bemutatásra, és az elmúlt 25 évben világszerte elterjedt. Ez a hagyományos alapokon nyugvó spirituális gyakorlat mindenki számára elérhető. A Dáfá gyakorlók világszerte élvezik számos előnyét, beleértve az egészségük javulását. Az alábbi cikkben két oroszországi gyakorló megosztja a Fálun Dáfá gyakorlásával kapcsolatos tapasztalatait.
  • Bulgária: „Habár ez távol történik tőlünk, az emberi jogok megsértése elfogadhatatlan.”

    Bulgáriában, Szófiában és Várnában a Fálun Dáfá gyakorlók rendezvényekkel ünnepelték a meditációs gyakorlat nyilvánosságra hozatalának 25. évfordulóját. A szófiai csoport a két legnagyobb helyi parkban, a Déli parkban és a Borisova-kertben mutatta be a Fálun Dáfá gyakorlatokat. Információs táblákat helyeztek el az Ivan Vazov Nemzeti Színházzal szemben, hogy felhívják a figyelmet a gyakorlatra és a Kínában folyó üldözésre.
  • Bátorító szavak és őszinte megnyilvánulások a lett Fálun Dáfá Világnapon

    2017. május 13-án a Fálun Dáfá Világnap megünneplése alkalmából a rigai lakosságnak alkalma nyílt, hogy betekintést nyerjenek a Fálun Dáfá (Fálun Gong) meditációs gyakorlat részleteibe. Az eseménynek a belváros egyik parkja a Lett Egyetem és Lett Nemzeti Opera között került sor.
  • Oroszország: Fálun Dáfá Világnap

    Az Oroszországban élő gyakorlók a 18. Fálun Dáfá Világnap méltó megünneplése alkalmából különféle rendezvényeket szerveztek szerte az országban. Bemutatták a gyakorlatokat, információs anyagokat osztogattak, kézzel készített lótuszvirágokat hajtogattak az érdeklődőkkel. Maga a lótuszvirág a Fálun Dáfá (Fálun Gong) művelési utat szimbolizálja, hiszen a mocsárból nő ki, mégis tiszta és ékes lesz. Ugyanakkor aláírásokat gyűjtöttek, hogy felhívják a lakosság figyelmét a Kínában 18 éve tartó üldözésre.
  • Összefoglaló a New York-i Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferenciáról

    2017. május 14-én, 58 országból, kb. 10.000 gyakorló vett részt a 2017. évi New York-i Tapasztalatcsere Konferencián, Brooklynban a Barclays Centerben. Li Hongzhi Mester, a Fálun Dáfá alapítója délután 14:00 óra körül ment fel a színpadra, és megközelítőleg két órán át tartott előadást, valamint válaszolt a kérdésekre.
  • Még az ítéletidő sem akadályozhatta meg a Fálun Dáfá gyakorlók New York-i rendezvényeit

    2017. május 13-án a Fálun Dáfá Világnapjá a gyakorlók New York számos pontján szerveztek különböző eseményeket. Többek között a Times Square-en, a Central Parkban, Battery Parkban, a Governor's szigeten és a Gangtry Plaza State.
  • Törökország: Két napos ünneplés a Fálun Dáfá nyilvánosságra hozásának 25. évfordulója alkalmából

    2017. május 12-13-a között a török Fálun Dáfá gyakorlók Isztambulban tartottak rendezvényeket, hogy méltón megünnepeljék a meditációs gyakorlat nyilvánosságra hozatalának 25. évfordulóját.
  • A Shen Yun ez évi világturnéja Németország és az Amerikai Egyesült Államokban fejeződött be

    2017. május 10-én a Shen Yun Performing Arts társulata a németországi Berlinben és az USA-beli Pennsylvaniában fejezte be a 2017. évi világturnéját. A közel féléves turné során a Shen Yun öt társulata összesen 498 előadást adott 142 városban Amerikában, Európában, Ázsiában és Óceániában.