• Franciaország, Nantes: „Ez az, amit mindig is kerestem”

    2017. június 24-én és július 1-jén a Fálun Gong gyakorlók Franciaországban, Nantes-ben rendezvényt tartottak, hogy bemutassák az ősi tanokon alapuló meditációs gyakorlatot. Megkérték őket, hogy aláírásukkal segítsenek megállítani a Fálun Gong Kínában tartó üldözését.
  • A Fálun Gong gyakorlók 12. alkalommal kaptak meghívást a Függetlenség napján tartott ünnepségre

    Július 4-én több tízezren gyűltek össze az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, hogy megünnepeljék a nemzet 241. születésnapját. Meghívták a Fálun Gong gyakorlókból álló Tian Guo Marching Bandet (Mennyei zenekar), hogy 12. alkalommal is vegyenek részt a Függetlenség Napi Felvonuláson. Mivel csak a zenekar képviselete a kínai kultúrát, így a teljes Fálun Gong menet nagy figyelmet és lelkes fogadtatást kapott.
  • A Fálun Gong gyakorlók erőfeszítései Svédországban és Németországban

    Az alábbiakban szeretnénk ízelítőt adni a - Fálun Gong gyakorlók szervezésében - a Németországban és Svédországban megvalósult rendezvényekből.
  • A Fálun Gong gyakorlók méltóságteljes menete Kölnben

    2017. június 25-én, vasárnap a Fálun Gong gyakorlók több európai országból érkeztek Kölnbe, hogy felvonulást és rendezvényt tartsanak. Céljuk, hogy megismertessék a helyi lakosokat és a turistákat a Fálun Gong (Fálun Dáfá) meditációs gyakorlatot, amely ősi tanokon alapuló önfejlesztő gyakorlat. Azonban sajnálatos módon Kínában 18 éve tiltják a gyakorlását.
  • Mexikóváros: Megnyitotta kapuit a Zhen Shan Ren Nemzetközi Művészeti kiállítás

    Mexikóvárosban 2017. június 17-én nyitotta meg kapuit a Zhen Shan Ren Nemzetközi Művészeti kiállítás, és egy hónapig lesz látható. Ana Lilia Robledo Rodriguez, a kiállítóközpont igazgatója vágta el a szalagot a megnyitón. Elmondta, hogy sok diák eljött megnézni a festményeket. A festmények bemutatják a Fálun Gong emberségét és a kegyetlen üldözést. Hozzátette: „Megdöbbentem, miután megtekintettem a festményeket, lerántja a leplet a Kínában Kínában fennálló Fálun Gong üldözéséről.
  • Blogolás miatt tartóztatták le

    A rendőrség Sanghajban letartóztatott egy nőt, akit azzal vádolnak, hogy népszerűsítette a hitét az interneten. A nő Fálun Gongot gyakorol, egy meditációs gyakorlatot, amelyet 1999 óta üldöznek Kínában.
  • A litván város lakói érdeklődően fogadták a Fálun Dáfá bemutatót

    2017. június 17-én Fálun Dáfáról gyakorlat bemutató került megrendezésre Litvániában, Palanga városában, a tengerparti sétány mentén. A rendezvényt a Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) gyakorlók szervezték Litvánia szomszédos országaiból, hogy népszerűsítsék a gyakorlatot, és felhívják a figyelmet a Kínában folyó üldözésre.
  • Düsseldorf belvárosa megtelt Fálun Dáfá gyakorlókkal

    2017. június 24-én a Fálun Gong gyakorlók 10 európai országból érkeztek, hogy felvonulást tartsanak Németországban, Düsseldorfban. Míg ezt megelőzően június 23-án egy gyertyafényes megemlékezést a kínai konzulátus előtt, és közös gyakorlást a Hofgarten parkban.
  • A Fálun Gong gyakorlók személyes történeteivel tűzdelt bemutatója

    2017. június 18-án a Fálun Gong gyakorlók Skóciában, Glasgowban ingyenes bemutatót tartottak a helyi könyvtárban. Miután megtanították a gyakorlatokat, két gyakorló megosztotta a résztvevőkkel a Fálun Gong gyakorlásában szerzett tapasztalataikat.
  • New York-i kínai: „Bátrak vagytok!”

    2017. június 25-én a Fálun Gong gyakorlók New York-ban, egészen pontosan Brooklyn kínaiak által közkedvelt részén tartottak rendezvényt. Azzal a céllal, hogy bemutassák a Fálun Gong önművelési módszert, és felhívják a figyelmet a gyakorlat üldözésére, amely 1999 óta folyamatosan tart Kínában.
  • A Fálun Dáfá népszerűsítése Szerbia kisebb városaiban

    A szerb Fálun Dáfá gyakorlók az elmúlt hetekben országuk kisebb városaiban tartottak rendezvényeket, hogy bemutassák a Fálun Dáfát. Az eseményekről szóló információkat a legnagyobb közösségi portálon tették közzé, majd meghívták a helyi lakosokat, hogy csatlakozzanak és ismerjék meg a gyakorlatot.
  • Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia Lengyelországban

    2017. június 15-én, a lengyel tengerparti városban, Władysławowo-ban Fálun Dáfá tapasztalatcsere konferenciára rendeztek. Tizenhárom gyakorló osztotta meg a művelési tapasztalatát a színpadon. A helyi csoport multikulturális jellegét tükrözi a szinkrontolmácsolás, amely lengyel, angol, kínai és vietnami nyelven folyt.
  • A Fálun Dáfá bemutató Bulgária 5 különböző városában

    Bulgáriában a nyolcadik, évente megrendezésre kerülő „Helló Egészség” („Zdravei Zdrave”) vásár ideje alatt több száz ember próbálta ki a Fálun Gong gyakorlatokat és ismerte meg a filozófiáját ennek a Kínából eredő ősi testet és lelket nemesítő rendszernek.
  • „Ez az, amire szükségünk van”

    A Fálun Gong gyakorlók nemrégiben, 2017. június 15-18-ka között részt vettek Dániában, Bornholmban a Folkemødet-en, amit az „Emberek Találkozója” névvel is szokás illetni. Egy évenkénti összejövetel és fesztivál, amely több mint 100.000 látogatót vonz. Köztük számos kormányhivatalnokot és üzletembert, valamint hétköznapi állampolgárokat, akik találkoznak, hogy megbeszéljék és megvitassák a társadalom „lehetőségeit és kihívásait”.
  • Kínai nagykövetség kísérlete a Fálun Gong gyakorlók üldözését leleplező kiállítás szabotálására

    A Zhen, Shan, Ren (Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia) Művészete kiállítást 2017. május 26. és június 9-e között tartották Svédországban, Linköping városban, a Galleri Meleforsban. A rendezvényt megelőzően a kínai nagykövetség telefonált és követelte, hogy a város törölje a kiállítást.