Kiállítások és kulturális rendezvények

  • Svédország: Kongresszusi képviselő - "Ha még egyszer idejön a Divine Performing Arts csoport, biztos, hogy még egyszer megnézem őket"

    Lindgren asszony Svédország észak-nyugati részéről származik és két egyetemen van professzori állása. Minden előadást jónak és élénknek talált. Azt mondta, hogy minden programot megértett - a művészek testbeszédet használtak, hogy könnyen érthetők legyenek a mondanivalók.
  • Svédország: Telt ház a második Shen Yun shown (képriport)

    Miután Zetterberg asszony a showt látta, dícsérte azt: "Még soha nem láttak kínai táncot. A mozdulatok annyira szépek volt és az, amit a művészek ki akartak fejezni, annyira tiszta volt. Éreztem az őszinteséget a táncokban. Ez nagyon fontos."
  • Svédország: "A művészetet és kultúrát nem nyomhatja el a KKP" (fénykép)

    "A szabad véleménykinyilvánítás tiszteletbentartása ez a show. Mindannyiunk rendelkezik a szabad véleménykinyilvánítás, a sajtószabadság és a petíció jogával; függetlenül attól, hogy mely hittel, nemmel, politikai nézettel és mely életvitellel rendelkezünk. Ezek az alapvető emberi jogok. Azok a kormányok, melyek ignorálják ezeket az emberi jogokat, nem tekinthetők egy nép kormányának."
  • Svédország: Svéd képviselőnő nagyszerűnek találja az előadást (képriport)

    Bargholtz asszony dícsérte a showt: "Bámulatos! A művészek csodálatosak. Minden program kitűnő volt, a táncok és a zene is. Nagy hatást gyakorolt rám." Tisztelettel a kínai kultúra előtt, mely a showt dominálta, ezt mondta: "A show a kínai kultúra szépségét híreszteli. A kínai táncnak megvan a saját stílusa, ami nagyon különbözik a nyugati táncoktól."
  • Németország: "Kínai Látványosság" (Chinese Spectacular) Európában debütált és elnyerte az Európa Parlament elnökének és alelnökének elismerését (képriport)

    "Úgy vélem, hogy eme kulturális gála, mely az európai városokat is elérte a világ többi része után, Kína örök értékeire emlékezteti az embereket Kínán kívül: a kultúra, a dalok, a táncok, az életöröm, melyek a mai valóságban nem minden kínai ember életének része, és valóban már 1949 óta nem részese, amióta a Kínai Kommunista Párt (KKP) megkezdte rezsimjét. Ez a látványosság emígy megmutatja, milyen lehetne Kína - egy Kína, mely szabad; egy Kína, mely élvezi az emberi jogokat ..."
  • Svédország elítéli a kínai követség próbálkozását, mellyel ki akarták utasítani a Divine Performing Arts csoportot az országból

    A Divine Performing Arts (DPA) csoport március 24. és 26. között lép fel Stockholmban, majd március 27-én Linkopingban. A kínai követség Stockholmban azzal fenyegetett, hogy a Linkoping és Kína közt fennálló kapcsolatok rosszabbodni fognak, ha nem állítják le azonnal a show előkészületeit. Linkoping városi közigazgatása azonban visszautasította a kínai követség fenyegetését. Az utóbbi napokban beszámolt a svéd sajtó ezekről az eseményekről.
  • Nagy-Britannia: Az Mennyei Zenekar a lovasfelvonuláson Edinburgh-ben (képriport)

    2007. augusztus 5-én került megrendezésre az éves lovasfelvonulás az Edinburgh-i fesztivál keretében Nagy-Britanniában. A Fálun Gong csoportot, mely a brit gyakorlókból és az európai Mennyei Zenekarból állt, szívesen fogadta a közönség az utca szélén. Ez a hatodik alkalom, hogy a brit gyakorlók részt vettek az Edinburgh-i felvonuláson.
  • Berlin: A kínai Újév gloráblis gálája hatalmas siker volt Berlinben (képriport)

    "Mindegyik program egy üzenetet sugallt és erre az üzenetre szüksége van az egész világnak" - kommentálta a gálát egy hölgy. A gálán nem csak a felületes dolgok tiszta élvezetről van szó, mint pl. a színekről, a zenéről vagy a mozdulatokról. Vina Lee koreográfus hölgy véleménye szerint a lélekről van szó. "Ez egy szellemi élvezet is, nem csak a szemeké és füleké". A nézők a szívükben is élvezik a gálát. Véleménye szerint az emberi természet egyik része a szépség iránti vágy. Az emberek azonban nem csak a felületes szépséget látják, hanem az erény és erkölcs visszatükröződését is. Kínában erre nagy súlyt fektettek az emberek régebben.
  • Franciaország: A kínai Újévi globális gála a kínai nemzet igaz szépségét és fennséges kultúráját emelte ki

    Jean Jacques Jgou, tartományi szenátor azt nyilatkozta, hogy mindig is érdekelte a kínai művészet. Ez a gála olyan volt számára, mint egy álom. Szerinte az kínai nemzeti fennséges kultúrát és szépséget mutatott be. Az Action Dignite Humaine (Emberi Méltóság Akció) elnöknője, Françoise Lamperti asszony említette: „Mivel nem értettük meg Kínát és történelmét, ez a gála segített megérteni ezeket. Kína különböző területeinek kultúráját hozta számunkra közelebb, szokatlan érzések és szokatlan szerencse, mivel a gála olyan spirituális dolgokat mutatott be, melyek eltűntek a mostani Kínában".
  • Kínai Újévi Látványosság jön Európába!

    A keleti égi szépségek látványa pompás élményt nyújt. Élvezze a mitológiai sárkányok, égi tünemények és a fantasztikus dobosok ősi világába vezető lélegzetelállító útját. Nemzetközi énekesek, zenészek és táncosok válogatott csoportja lép fel ezen a rendezvényen, melyet hiba lenne kihagyni. A kínai történelem legendás történetei mellett az égi tüneményeken keresztül a klasszikus dallamokig, a Kínai Újévi Látványosság szépséget és inspirációt nyújt az ősi kínai kultura és a klasszikus világ kultúra egybeolvadását ünnepelve. Ez egy egész életre szóló emlék marad minden kedves néző számára.
  • Svájc: A "Kilenc kommentár" témájú szoborkiállítás magához vonzotta az ENSZ emberjogi konferencia résztvevőit (fényképek)

    Az ENSZ emberi jogi tanácsának második ülése 2006. szeptember 18-án kezdőtött Genfben. A svájci gyakorlók szeptember 18. és 22. között egy szoborkiállítást rendeztek az ENSZ épülete előtt a "Kommunista pártról szóló kilenc kommentárról". Az "elevenen" és képzelőerővel készített szobrokkal mutatták be a művészek a "Kilenc kommentár" tartalmát, lényegét - különös tekintettel a Fálun Gong-gyakorlók üldöztetésének témáját. A kiállítás mély nyomot hagyott a konferencián résztvevőkben és arra járó érdeklődőkben is - többüknél döbbenetet jelentett ez a mély nyom.
  • Oroszország: „A Fálun Dáfá útja“ c. fotókiállítás Vladivosztokban

    Mivel Vladivosztok közel van a Kínai határhoz, sok helyi lakos Kínában volt nyaralni. Mégis csak nagyon kevesen tudnak a Fálun Gong-ról és a Fálun Gong-gyakorlók, Kínai Kommunista Párt (KKP) általi, kegyetlen üldöztetéséről. A kiallítás során a látogatóknak alkalmuk nyílt, hogy tudomást szerezhessenek a Fálun Gong egész világon történő terjesztéséről, megtudhatták, hogy a KKP mennyire embertelenül üldözi és tudomást szerezhettek a Kínában élő Fálun Gong-gyakorlók népirtásáról is.
  • Finnország: Nemzetközi Őszinteség-Jóság-Tolerancia Képzőművészeti Kiállítás Helsinkiben (fényképek)

    Néhány látogató szemébe könnyeket csalt a „Hontalan“ című festmény, mely egy kislányt mutat, aki szüleinek üldöztetése miatt árvává vált. Egy hölgy azt mondta, hogy szívesen adoptálna egy árva gyermeket, akinek a szülei Fálun Gong-gyakorlók voltak.
  • Törökország: Őszinteség, Jóság, Tolerancia-képzőművészeti kiállítás Ankarában (fényképek)

    A kiállítás megnyitóján bemutatásra került a Fálun Gong 5 harmonikus gyakorlata és a gyakorlók felfedték a kegyetlen üldözést is, melyet a kínai kommunista rezsim folytat Kínában. Olyan festmények, mint a „Tragédia Kínában”, „Hontalan” vagy „Gyere vissza, Papa”, a gyakorlók szenvedéseit mutatják be az üldözés alatt és ezek a képek nagy érdeklődésre találtak. Más festmények a Fálun Gong-gyakorlók bátorságát mutatta be.
  • Csehország: Üldözöttek kreatív művei (fénykép)

    Őszinteség, Jóság, Tolerancia. A Kralovopolszka gallériában megtartott kiállítás címe. Fálun Gong-ot gyakorló kínai művészek kiállításáról van szó. A festmények a művészek történeteit és tapasztalatait mutatja be, valamint művelő társaikét, akik kínzásokat, munkatáborban való fogságot és zaklatásokat élnek át nap mint nap. A képeket, melyek február 7-ig Brno-ban megtekinthetők, először New York-ban állították ki, majd Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon és végül elért Európába is. 18 mű érkezett Csehországba, ebből 15-18 képet lehetett kiállítani Brno-ban helyszűke miatt.