Kiállítások és kulturális rendezvények
-
Törökország: A KKP által folytatott szervkereskedelem felháborította a „Békés Ellenállás” c. fotó kiállítás látogatóit Ankarában
2013-01-18A „Fálun Gong békés ellenállása” c. fotó kiállítás márciusban, az Isztanbulban történő sikeres bemutatása után, szeptember 20-án Ankarában is megnyílt és 8 napon keresztül volt látható. A kiállítás bemutatta a Fálun Gongot a helyi lakosoknak, valamint felfedte a Kínai Kommunista Párt által vezetett Fálun Gong gyakorlók elleni üldözést. -
Spanyolország: Őszinteség – Jóság – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítást tartottak Barcelonában
2013-01-11Több, mint száz látogató hagyott üzenetet a vendégkönyvben, kifejezték mennyire megérintették őket a művészeti munkák. „ A műalkotások biztatóak, optimizmust és hitet hoznak a világnak” – mondta William. „Érzem a művészek lelkét. Remélem, hogy egy nap az emberek megértik, hogy a jóság erősebb, mint az erőszak. Ha az emberek legyőzik félelmeiket, csak akkor láthatják meg az igazságot. Ehhez szükség van mindenkinek az erőfeszítésére; harcolni a gonosszal és megkapni a szabadságot”– mondta Susana. -
Az Őszinteség – Jóság – Tolerancia Művészeti Kiállítás mély benyomást keltett Angliában, Kelet-Grinstead-ben
2012-12-07Az „Őszinteség – Jóság – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítás” kelet-Grinstead-be egy délkelet angliai kis városba érkezett 2012. július 19 –én, a sikeres észak - angliai két hetes Leeds –i kiállítás után. A kiállítás megérkezése a hosszú történelemmel rendelkező közösségre mély hatást gyakorolt. A látogatók meghatódtak és felbátorodtak a kiállítás üzenetétől és többen határoztak arról, hogy szeretnének többet tudni a Fálun Gongról. Sokan kifejezték támogatásukat a Fálun Gongért, és a folyamatban lévő erőfeszítésekért, hogy vessenek véget az üdözésnek. -
Izrael: Bemutatták az Őszinteség – Jóság – Tolerancia Művészete c. Nemzetközi Kiállítást Tel Aviv-ban, az Opera House Performing Arts Központjában
2012-11-16Az Őszinteség – Jóság – Tolerancia Művészete c. Nemzetközi Kiállítás 2012 júniusának elején nyílt Izrael egyik legelőkelőbb szinházában az Opera House Performing Arts Center-ben Tel Avivban. A Performing Arts Center egy kulcsfontosságú kulturális komplexum, mely magába foglal egy operaházat, egy színházat, egy művészeti múzeumot és egy nagy könyvtárat. A hely rendkívül népszerű a művészet szerelmesei között és naponta rengeteg látogatót vonz. -
Nyugat-Ausztrália: A művészeti kiállítás reményt és kitartást ábrázol
2012-10-05A megnyitó ünnepségen Danny fényképész megjegyezte, hogy a festmények nagyon mély jelentést tartalmaznak, melyet nehéz leírni. „Összehasonlítva a történetet és minden egyes festmény mögötti jelentést, a technika, a megvilágítás, a színek és az anyagok mind másodlagossá válnak” – mondta. „Engem, mint fényképészt mélyen meghatott minden egyes festmény és a mögötte lévő történet.” -
Németország: A Kínai Kommunista Párt élő szervkereskedelemmel kapcsolatos atrocitásának felfedése a Bayreuth Fesztivál ideje alatt
2012-08-31Németországban a nemzetközileg elismert Bayreuth Fesztivál (ahol a Wagner operákat minden évben bemutatják) ideje alatt a helyi Fálun Gong gyakorlók megragadták az alkalmat, és tartottak egy eseményt, hogy felfedjék a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözését. Minden vasárnap az egy hónapos fesztivál ideje alatt Bayreuth belvárosában a gyakorlók felfedik a KKP Fálun Gong elleni üldözését, az élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelem atrocitását kiemelve. -
Egyesült Királyság: Igazságosság - Jószívűség – Tolerancia Művészeti Kiállítás Leeds-ben
2012-08-102012. július 5 -én, Igazságosság – Jószívűség – Tolerancia Művészeti Kiállítás nyílt Leeds –ben. A kiállítást a városközpontban tartották, melynek egy népszerű bevásárló központ, a történelmi Leeds Corn Exchange adott otthont, egy gyönyörűen helyreállított Viktória korabeli épületben. John Parker főtisztelendőt, Ripon és Leeds püspökét érte a megtiszteltetés a kiállítás megnyitóján, hogy a szalagot átvágja. -
Meghívó 2012-07-20Sok szeretettel meghívjuk egy nemzetközi művészcsoport által New York-ban alkotott festmények különleges technikával készült reprodukciónak kiállítására, melyek a Mecsekszabolcsi Közösségi Házban 2012. július 17-31-ig ingyenesem megtekinthetők. -
Őszinteség – Jószívűség – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítás Magyarországon
2012-07-132012. július 6 - 13 között volt látható az Őszinteség – Jószívűség – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítás a Mánfai Kultúrházban. A kiállítás egyúttal bevezető eseménye volt a Mánfai Önkormányzat által rendezett "II. Kultúrák Találkozása Fesztivál" elnevezésű (07.07.) rendezvénynek, melyre nagyon sok meghívott érkezett meghívásukra. -
Ausztria / Linz: A Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás "Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia" címmel 10 nap után sikerrel zárult
2012-07-06Az "Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia" című nemzetközi kiállítás festményeit olyan művészek alkották, akik a Fálun Dáfá-t gyakorolják. A képek egyrészt a Fálun Dáfá meditációs gyakorlat belső békéjét és a szépséget ábrázolják, másrészt a művelési út Kínában történő mai napig tartó üldöztetésének egyes mozzanatait. -
Egyesült Királyság: Nemzetközi Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia Művészeti Kiállítást tartottak Rye-ben
2012-06-292012. június 2-án reggel a Nemzetközi Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia Művészeti Kiállítás turné az Egyesült Királyságban elérte Rye városát Angliában, East Sussex-ben. Bernardine Fiddimore alpolgármester asszony vágta át a szalagot a megnyitón. Hastings és Rye parlamenti képviselője, Ms. Amber Rudd, szintén részt vett az eseményen. -
Olaszország / Lucca: Fotókiállítás "A Falun Gong békés ellenállása"
2012-06-292012. április 27. és május 1. között került megrendezésre az olaszországi Seravezza megyében fekvő Lucca városban Európa legnagyobb vegetáriánus fesztiválja, a "Veganfest". Ezen a fesztiválon Falun Gong-gyakorlók is részt vettek, egy fotókiállítást mutattak be, melynek témája "A Falun Gong békés ellenállása" volt. A gyakorlók ezzel a kiállítással szerették volna felhívni az emberek figyelmét a Kínai Kommunista Párt (KKP) altal vezetett Fálun Gong üldöztetésére. -
Törökország: „Békés Ellenállás” címmel képkiállítást tartottak Isztambulban
2012-06-15Törökországban március 20-tól 24-ig , Isztambulban egy képkiállítást tartottak, amely a „Békés Ellenállás” címet kapta, és bemutatta a Fálun Gong -gyakorlók szellemi beállítottságát, melyet a Kínában 12 éve zajló üldözésük ideje alatt tanúsítanak. A kiállítást Törökországban az elmúlt évben Adanában és Urfában rendezték meg. -
Izrael: Az „Őszinteség-Jóság-Tolerancia kézőművészi kiállítás“ ellátogat Jeruzsáelmbe
2012-05-25„Azt véljük, hogy a Holokauszt sötét napjai és éjszakái elmúltak felettünk, de mégis nagyon sok embert gyilkolnak le a hitükért a világ minden táján. Ebben az esetben [a gyakorlókra utalva] a hitük még ennyire jóságos is, ezért ez még fájdalmasabb, tényleg fájdalmas.“ -
„A Fálun Gong az üldözés befejezéséért dolgozik” fotókiállítást tartottak Horvátországban
2012-04-24A kiállítás több tucat színes fotóból áll, melyeket három részre osztottak: lenyűgöző jelenetek a Fálun Gong népszerűségéről Kínában 1999 előtt és a Fálun Gong gyakorlók békés ellenállásáról 1999 után; a Fálun Gong gyakorlók Kínai Kommunista Párt (KKP) általi üldözésének és az atrocitásoknak – hogy élő Fálun Gong gyakorlókból távolítják el a szerveiket – felfedéséről; és a Fálun Gong tényleges gyakorlásáról szerte a világon, a tengerentúli Fálun Gong gyakorlók békés és racionális erőfeszítéseiről arra, hogy véget vessenek az üldözésnek.