Újságcikkek
-
Svájc: Böjtölni a szabadságért
2006-09-12Kreuzlingenben is éhségsztrájkot tartottak, a világszerte február 5-én kezdődött éhségsztrájk-sorozat keretein belül. Az eddig 82 napja tartó sorozatban az egész világon eddig 3781 böjtnapot tartottak meg. Kreuzlingenben Erich Bachmann volt az, aki a St. Gallen-ban tanuló kínai hallgatóval Wang Xiaoyang-al, 24 órán át éheztek, hogy így hívják fel a figyelmet a Kínában zajló emberi jogi sértésekre. A rendezvény célja és értelme az volt, hogy a Kínában üldözött kínaiaknak bátorságot adjanak. Bachmann úr szerint a kínai médiák elhallgatják, hogy mi történik Kínában valójában. Így szerinte több, ezer „Fálun Gong-gyakorlót ölnek meg a szerveikért”. -
Az európai médiák szerint az EU-nak javítania kell a kommunista Kínával fenntartott kiegyensúlyozatlan viszonyán
2006-08-17A Central News Agency 2006. augusztus 5-i jelentése szerint az Európai Unió a Kínával való szeptemberi csúcstalálkozón egy bilaterális kapcsolat kiépítését tervezi. Az európai médiák úgy hiszik, hogy az EU-nak meg kellene ragadnia az alkalmat és javítania kellene kiegyensúlyozatlan és gyengébb helyzetén Kínával kapcsolatban. A cikkekben olvasható vélemény szerint az emberi jogok helyzete nem javult igazán Kínában és a legújabb eset, a Fálun Gong-gyakorlók szerveinek eltávolítása, nyilvánvaló példája ennek. -
Torniojokilaakso (finn újság): Fálun Gong kiállítás a Pello-i könyvtárban (fénykép)
2006-03-02A 19 fényképből álló kiállítás a hagyományos kínai művelési gyakorlatról szól, a Fálun Gong-ról. A kiállítás 14 könyvtárban került kiállításra Lappországban. A kiállítást december 12-ig lehet megtekinteni Pello-ban. Anja és Veijo Pekkarinen Fálun Gong-gyakorlók egy új életstílust találtak ebben a gyakorlatban, mellyel testüket és szellemüket egyensúlyban tudják tartani. -
Spanyolország legnagyobb újsága El Pais feltárja az emberjogi sértéseket Kínában
2005-12-03A cikkben az állt, hogy több ezer embert tartóztattak le és vetettek börtönbe, csak azért, mert szabad vélemény kinyilvánítási és szabad vallási jogaikkal éltek, melyeket a kínai Alkotmány megvéd. Többek között több tízezer Fálun Gong-gyakorlót tartóztattak le törvénytelenül és vetettek börtönbe vagy kényszer-munkatáborba, miután a spirituális Fálun Gong mozgalmat 1999-ben betiltotta a kommunista rezsim. A cikk annak a ténynek a mély elemzését mutatta, hogy annak ellenére, hogy Kína ökonómiai fejlődése ellenére a lakosság ebből a gazdasági növekedésből csak nagyon keveset profitál és hogy nagyon sok erőszakos cselekedet történt -
Wormser Zeitung (német újság): Egy kínai menedékjogot kapott - túl későn
2005-12-03Az elismerés azonban későn jött a 30 éves Jiang Renzheng számára. Mivel őt már ezév márciusában kiutasították szülőföldjére. A mostani nyilatkozattal teljesen ellentétesen egy pár hónappal ezelőtt még úgy ítélték meg a német hivatalok, hogy a kínait nem fenyegeti semmi veszély sem a Kínai Népköztársaságban, a Fálun Gong-közösséghez való tartozása ellenére sem. Közvetlenül kiutalása után azonban egy munkatáborba vitték Kínában, mert az ottani biztonsági hatóságok hajthatatlanul tovább üldözik a Fálun Gong-tagokat. Jiang Renzheng-gel együtt feleségét és két gyermeküket is kiutasították. -
Olaszország: Az olasz sajtó az "Őszinteség, Jóság, Tolerancia Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításra" szegezte figyelmét
2005-11-17Az olasz gyakorlók Andorno városban tartották az első olasz "Őszinteség, Jóság, Tolerancia Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítást". Maria Theresa Molineris, művész-újságíró az olasz "Il Biellese" című újságban írt egy cikket a kiállításról. Kb. 20 percig állt a "Valóravált kívánság" című mű előtt és csodálta a műalkotás szépségét. A következőkben olvashatják a cikket, melyet az "Il Biellese" újságban meg is jelent "A művészetet használva a brutális üldözést felfedni" címmel -
Egy szlovák magazin kétoldalas cikke a Fálun Gong-ról
2005-10-22Ha érdeklik a meditációs gyakorlatok, akkor gazdagítsa tudását egy ősrégi művelési módszerrel a test, szellem és elme művelésével, a Fálun Gong-gal, melyet Fálun Dáfá-nak is neveznek, mely abban segít, hogy kontrolláljuk negatív érzelmeinket. Ez a módszer olyan gyakorlatokon alapszik, melyeket Kína távoli területein végeznek már évezredek óta. Eljárásukat generációról generációra adták át mestertől tanítványnak, mely során az volt a cél, hogy megtanulják, hogyan kell harmonikusan, önzetlenül és toleránsan élni... -
Dánia: A vádemelésről tartott sajtókonferenciára a nagy dán médiák jöttek el
2005-09-13A dán Fálun Dáfá Egyesület szóvivője, Marco Hsu ezt nyilatkozta a konferencián: " Közbiztonsági iroda és a 610-es iroda, melyekben Jia Chunwang vezetői funkciót töltött be, számtalan emberéletet tettek tönkre és számtalan családot pusztítottak el. Ezeknek az osztályoknak a vezetője volt… A dán Fálun Dáfá Egyesület megkéri a dán hatóságokat, hogy sürgősen tartóztassák le Jia Chunwang-ot, ha megérkezik Dániába. A dán törvények szerint cselekszünk és Jia Chunwang eljárásának ezen törvények szerint kell lezajlania." -
Diario de Ferrol (spanyol újság): Elítélés a Fálun Dáfá gyakorlása miatt
2005-08-24Három szó foglalja össze a Fálun Gong filozófiáját: Őszinteség, Jóság és Tolerancia […] A Fálun Gong egy gyakorlat, melynek eredete Kínában van, 1992-ben tette ismertté Li Hongzhi mester, aki a test és a szellem iskolájaként tette nyilvánosságra, a gyakorlat pár évvel nyilvánosságra hozatala után átjött keletről nyugatra is és a csigong fogalom körében sorolható általánosan. Ezt az egészséges és ártalmatlan dolgot, amit már több, mint 70 országban a világon gyakorolnak, egyik napról a másikra hirtelen betiltották és immár 6 éve üldözi a kínai kormány Csiáng Cö-Min vezetésével. Az üldöztetés okai - azon szervezetek szerint, melyek ezt a nagy csoportot támogatják - a szigorú kontrol, melyet a diktatúrák gyakorolnak azokkal szemben, amik nem egyeznek meg a rezsim elveivel. -
Az ukrán újság "Texnopolis" a kijevi Fálun Gong-konferencia alatti rendezvényekről számolt be
2005-06-262005. május 20-23-án a kijevi Fálun Dáfá-gyakorlók egy konferenciát és rendezvényeket tartottak, hogy ismertté tegyék a Fálun Dáfá-t és hogy felfedjék a gyakorlók elleni emberjogi sértéseket Kínában. Egy helyi újság, a "Texnopolis" nyilvánosságra hozott egy különkiadást az akciókhoz, melyeket a konferencia alatt tartottak, beleértve a felvonulást is, a Fálun Gong gyakorlatok bemutatását, a koncertet és a kínai követség előtti békés tüntetést. A cikk megemlítette, hogy a Fálun Gong üldözése Kínában több, mint 2000 halálos áldozatot követelt. -
A cseh újságok Fálun Gong rendezvényekről számolnak be, melyek a népirtásra hívják fel a figyelmet Kínában
2005-06-08"Őszinteség, Jóság, Tolerancia - ezek a főelvei egy ősi kínai művelési módszernek, a Fálun Gong-nak. Kb. 100 millió gyakorlója van ennek a művelési módszernek világszerte, Kínában azonban a Kínai Kommunista Párt üldözi, lecsukatja és kínozza őket. Azok az aktivisták, akik tevékenységei arra irányul, hogy a bezárt embereket kiszabadítsa és akik az üldözés végéért küzdenek, világszerte információs napokat szerveznek az üldözésről." -
Egy ukrán újság beszámolt az "Irgalmasság útja" című képkiállításról
2005-05-07Kramatorszk város egyik újságában kiadtak egy hosszú és részletes cikket egy képkiállításról, melyet a Fálun Gong-gyakorlók tartottak és tartanak Ukrajna több városában is. A cikk szerint a Fálun Gong-gyakorlók országszerte több rendezvényt tartottak, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell papírlótuszvirágot hajtogatni - a spirituális tisztaság és erkölcs szimbóluma - és hogy felhívják az embereket, hogy segítsenek megmenteni a gyakorlók árván maradt gyermekeit Kínában, akiknek a szüleit az üldözés során ölték meg. -
Ukrajna: A nemzetközi emberjogi-filmfesztiválon egy film a Fálun Gong-gyakorlók elleni üldözést mutatta be
2005-01-21December 15-én sugárzott az ukrán nemzeti televízióadó a "Homokvihar" című filmről egy rövid tudósítást, melyben szó esett a kanadai producentről is Michael Mahonen-ről, aki részt vett ezen a filmfesztiválon. A tudósításban leadtak egy interjút is Michael-lel és egy kijevi Fálun Gong-gyakorlóval. A filmből olyan részleteket vágtak bele a tudósításba, melyekben a Fálun Gong-gyakorlók ellen alkalmazott kínzási módszereket mutatják be. Ezekhez a jelenetekhez objektív kommentárokat fűztek a készítők. -
Amnesty International: Az EU és Kína miniszterelnökeinek megbeszélésein az emberi jogok ügyének kellene főtémaként szerepelnie
2004-12-28Az Amnesty International sajtószóvivője, Oliver Sutton, azt nyilatkozta a Radio Free Asia-nak, hogy az Amnesty abban reménykedik, hogy az Európai Unió szóba hozza az emberjogi problémákat a kínai vezetővel, Wen Jiabao-val szemben. Ezen kívül ezt is nyilatkozta: "az emberjogi ügyeknek kellene a középpontban állniuk az Európai Unió és a kínai miniszterelnök közti megbeszélések során. Az Európai Uniónak arra kéne rávennie Kínát, hogy szüntesse meg az emberjogi aktivisták elleni túlkapásokat és hogy ne tartóztassák le vagy zárják be őket...." -
SWISS TEXT (svájci újság): Fálun Gong-gyakorlók felmentése
2004-11-16A hongkongi bíróság felmentett négy svájci Fálun Gong-hívőt azon vád alól, hogy akadályozták a közforgalmat. A bíróság ezen kívül azt is megállapította, hogy a tüntetőakció legális volt, nyilatkozták a hívők. A négy svájcit 2002. augusztusában büntették meg tizenegy hongkongi-kínaival és egy új-zélandival együtt, mikor a kínai követség előtt tüntettek.