Támogatások, Az igazság tisztázása, Sajtó
Békés tüntetések | Helyi rendezvények | Kiállítások és kulturális rendezvények | Tapasztalat-csere konferenciák | Sajtónyilatkozatok | Újságcikkek | TV és rádió | Sajtókonferenciák | Emberjogi szervezetek és ENSZ | Kormányok és politikusok | Nyilvánosság és fontos személyek | Gyakorlók szavai | Találkozás fontos személyekkel | Parádék | Fórumok
-
A Svéd nézőközönség megtapsolja a Shen Yunt
2010-04-14A közönség reakcióiból ítélve az előadás sikeresen gazdagította különböző élményekkel a várakozó közönséget. A tapsviharok szüneteiben a közönség lélegzetvisszafojtva és csodálattal bámulta a fejlett klasszikus kínai táncmozdulatokat. Voltak hosszú csenddel teli pillanatok is, amikor a közönség elmélyedt egy szomorú történetet ábrázoló táncban, vagy amikor a klasszikus kínai hangszerből az erhu-ból áradó kifinomult dallamokat hallgatták. -
Ukrajna: Nemzetközi „Őszinteség, jóság, tolerancia“ képzőművészeti kiállítás Vinnitsa-ban
2010-04-14A kiállítás vezetője kihangsúlyozta beszédében, hogy minden festmény a jó és rossz közti kapcsolatot mutatja, valamint az „őszinteség, jóság és tolerancia“ elveibe vetett hitet. Néhány látogató közölte benyomását velünk a kiállítás megtekintése után. Egy hölgy arról számolt be, hogy a festmények által mélyebben értette meg az élet értelmét. -
Shen Yun Dániában: Lelkes közönség a „mosoly városában“, Aarhusban
2010-04-08Christian Krüger pásztor, aki tekintély a kereszténységben, ezen az estén a közönség egyik tagja volt. Nagyon megérintette őt a tánc, mely a Fálun Gong-gyakorlók kényszerhelyzetét mutatta be Kínában. „Tetszett az üldözésről szóló rész, mert az üldözött férfi nem ütött vissza. Ehelyett végre jóság uralkodik“ - mondta. Karin Rank Gottlieb asszony, aki Krüger úr kollegája hozzátette: „Nagyon szép volt. Keresztény vagyok, de támogatok minden embert a világon, akit hitéért üldöznek. A Kínában zajló üldözés tényleg nagyon kemény.“ -
Dánia: A dán parlament egykori tagja: A Shen Yun a hagyományos kínai kultúra „üzenete“
2010-04-08„A mai világunk szomorú történéseihez tartozik, hogy ez a nagyszerű, csodálatos ország, Kína, az utóbbi 60 évben az anyagi nivó szintjére süllyedt, hatalomvágytól, bűntettektől és gyilkosságtól befolyásolva. És tisztában vagyunk vele, hogy ezen idő előtt a kitűnő régi kínai kultúra állt, Lao-ce, Konfúciusz és Buddha kultúrájával, melyek oly gazdaggá tették a világot.“ -
Franciaország: Kínai turista jelent meg a bíróságon, mert megtámadta a „Kilépni a KKP-ból Segély Központ” önkéntesét
2010-04-08Február 15-én Cheng úr önkéntesként dolgozott, a Kilépni a KKP-ból Segély Központnál, Párizsban, Franciaországban. A segély központ közel az Eiffel toronyhoz egy járdán volt felállítva, lejátszotta a hangfelvételeket és információs anyagokat osztott szét, hogy bátorítsa az embereket, hogy lépjenek ki a KKP-ból. Az információs anyagok bemutatták, ahogy a KKP üldözi a kínai embereket és a Fálun Gong-gyakorlókat. Egy csoport kínai turista szóban sértegetni kezdte Cheng urat. Az egyikük megtámadta Cheng urat egy nagy kődarabbal, megütötte a fején és otthagyta őt egy öt centiméter hosszú sebbel, ami közel volt a szeméhez. A támadó azután felborította az asztalt az információs anyagokkal és a hangszórókkal, mielőtt megfékezte és letartóztatta a francia rendőrség, akik siettek a helyszínre. -
Magyarország: a Fálun Dáfá bemutatása Kecskeméten
2010-04-082010. március 27-én, szombaton került bemutatásra a Fálun Dáfá a kecskeméti érdeklődők számára egy egész napos foglalkozás keretében. A találkozó több helyszínen zajlott. Közös gyakorlás és közös Fá-tanulás volt a program fő része. Emellett sor került némi tapasztalatcserére is. -
Oroszország: A Fálun Gong-gyakorlók kitüntetést kaptak a sport vásáron gyerekeknek
2010-04-08A sport vásárt a moszkvai kormány és a „Gyermekváros“ nevű közhasznú szervezet rendezte és már több mint 10 éve minden évben kétszer tartják meg, tavasszal és ősszel. A vásáron különböző sportágakat lehet kipróbálni, mindenféle szórakozási programokkal csalogatják a vendégeket a rendezvényre, melyet a gyerekek, a fiatalok és a szülők is szívesen látják. Idén több mint 90 résztvevő volt a vásáron. -
A Dublin-i közönség el volt bűvölve a Shen Yun első írországi előadásán
2010-03-31A show megismertette Waters úrral és családjával Kínát. "Sokat mutatott nekünk Kínából; nagyon sokat tanultunk belőle és jobban megértjük általa az emberek és mindent körülöttük. Sok dolog volt benne. Soha nem láttam még ehhez hasonlót. Bemutatta Kínát, a kínai embereket, az országot ... úgy értem, minden benne volt, egyszerűen minden.“ - mondta végül. -
Wang Weiluo kínai tudós: ’A Shen Yun táncai színtiszta könyörületet mutatnak be’
2010-03-31Jelentették azt, hogy számos kínai közösség kapott értesítést a Kínai Nagykövetségtől, amelyben elmondták nekik, hogy ne nézzék meg az előadást, ezért több ember félt attól, hogy megnézze a Shen Yun-t. Dr. Wang azt tanácsolta, hogy a Kínai embereknek nem kell félniük a követségtől, és nézzék meg a Shen Yun-t, saját magukért. Azt mondta, hogy kizárólag akkor, ha megnézik, lesznek képesek megállapítani, hogy ez jó-e önmaguknak. ”Mások azt mondják, hogy jó, vagy rossz, de ezt csak mások mondják. Bátran menj a színházba, hogy megismerd saját magad. Ezenkívül láthatod ezeket az ifjú előadóművészeket és fiatalabbnak fogod érezni magadat!” -
Lengyelország: A Fálun Gong bemutatása Gdanszkban
2010-03-31Mikor egy hölgy meghallotta, hogy a művelés által egészségessé válhat az ember, meg akarta ő is tanulni a gyakorlatokat. De aggódott, hogy nem bírja olyan jól végezni azokat, mert nemrég operálták meg és még nagyon gyenge. Egy gyakorló erre segített neki mondván, hogy semmi gond evvel, csak lassan és óvatosan végezze a gyakorlatokat. A második gyakorlatot végezte a gyakorlókkal együtt és csak 5 másodpercig bírta fent tartani a karjait. Mikor második alkalommal végezte a gyakorlatot, már 10 másodpercig tartotta a karjait. Ezt mondta vidáman: „Olyan, mintha elektromos áram folyna a karjaimban“. Aztán többször kérdezte, hogy mikor jönnek a gyakorlók újból, mert mindenképpen tovább akarta tanulni. A gyakorlók megmondták neki, hol tanulhatja tovább a gyakorlatokat Gdanszkban. Mikor elment, ezt mondta: „A Fálun Dáfá nagyszerű! A Fálun Dáfá nagyszerű!“ -
Hollandia: A Shen Yun utolsó előadása Amszterdamban nagy sikert aratott
2010-03-23„Ami nagyon nagy hatással volt rám, az az erhu előadása volt. Az a hölgy, Mei Xuan, csodálatos, nagyon kitűnő.” Amikor megtudta, hogy a férjét elrabolták Kínában, útban az Egyesült Államok felé, abban a hitben, hogy megpróbálják megzavarni a Shen Yun Performing Arts társaságot és ezen kívül néhány kulcsfontosságú Shen Yun tagnak nem adtak vízumot, hogy beléphessenek Hong Kong-ba a beütemezett Januári bemutatóra, a Pekingből érkező nyomás hatására, azt mondta: „Remélem, hogy az összes Kínai Követség és Konzulátus békén fogja hagyni a bemutatót, amikor turnéznak. …Nem hiszem, hogy joguk van ezt csinálni. Úgy gondolom, hogy az embereknek szabadon ki kell nyilvánítaniuk a véleményüket, Kínában is.” -
Információs nap Pécsett
2010-03-23Az érdeklődők megdöbbentek, amikor hallottak ezekről a bűncselekményekről és mély együttérzéssel tekintettek a megkínzott, meggyötört áldozatok képeire. A legtöbben örömmel alá is írták az KKP üldözési hadjáratának azonnali megállítást támogató petíciónkat. Egy hölgy így szólt: „A KKP-nek nem szabadna ezt megtennie. Meg fog bűnhődni a KKP a rossz cselekedeteiért, mindannyian megbűnhődnek, akik ebben részt vettek és ezeket a szörnyűségeket elkövették!” -
Színházvezetőnek szárnyakat adott a Shen Yun: „Gyönyörű! Nagyszerű!“
2010-03-23„Szép, ha táncolnak ... főleg, mikor a Mong nép táncát mutatták be. Lebilincselő volt. Pontosan, a Mong nép, a Miao nép. Nagyon érdekes volt, mert érdekelnek Kína kisebbségei. Ezért nagyon örültem neki.“ „Már 14 éve dolgozom a szórakoztatási iparban. Azt kívánom, bárcsak zenével és tánccal foglalkozhatnék, de csak számítógépekkel foglalkozom.“ -
Az Európa Parlament üdvözli a Shen Yun csoportot európai turnéján
2010-03-232010. Február 24-én az Európa Parlament brüsszeli épületében fogadást tartottak a Shen Yun csoport európai turnéja alkalmából. Az Európa Parlament elnökhelyettese, Edward McMillanScott úr vezette a fogadást. Jerzy Buzek elnökúr gratulációját fejezte ki a Shen Yun művészcsoport számára. Az EU és más területek több mint 80 politikusa vett részt a fogadáson. -
Románia: A KKP akadályozni próbálja a Shen Yun Performing Arts csoport előadását
2010-03-09A Shen Yun Performing Arts európai előadásaiért felelős szervezet tudosítása szerint a román oktatási minisztérium nemrég visszavonta azt az engedélyt, miszerint a Shen Yun Performing Arts csoport színházát egy showra kibérelje. A helyi felelős szervezet, vagyis a román Fálun Dáfá Egyesület, már aláírt egy szerződést a színházzal. Rövid kutatás után hamar kiderült, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) befolyásolta a román kormányhivatalnokokat, akik erre azt a döntést hozták, hogy lemondják a tervezett előadást.