Támogatások, Az igazság tisztázása, Sajtó

Békés tüntetések | Helyi rendezvények | Kiállítások és kulturális rendezvények | Tapasztalat-csere konferenciák | Sajtónyilatkozatok | Újságcikkek | TV és rádió | Sajtókonferenciák | Emberjogi szervezetek és ENSZ | Kormányok és politikusok | Nyilvánosság és fontos személyek | Gyakorlók szavai | Találkozás fontos személyekkel | Parádék | Fórumok

  • Finnország: Az Európai Parlament tagja felhívta a figyelmet a Fálun Gong támogatására

    A 12. Világ Falu Fesztivált 2011. május 28-29-én tartották meg Helsinkiben. A helyi Fálun Gong gyakorlók részt vettek minden évben ezen az eseményen figyelem felhívás céljából. Ebben az évben Ms. Heidi Hautala-t, az Európai Parlament egyik tagját, az Emberi Jogi Albizottság elnökét hívták meg a rendezvényre, hogy tartson egy beszédet, melyben felhívja a figyelmet a Fálun Gong gyakorlók támogatására, akiket üldöznek Kínában.
  • Fálun Dáfá a világ körül: Törökország, Isztanbul – Európa és Ázsia kereszteződése

    Törökország leghíresebb városa Isztanbul, mely a Balkán keleti végén fekszik és egy fő kikötője a Fekete tengernek. A város a történelemből úgy ismert, mint Bizánc és Konstantinápoly. Európa és Ázsia közötti határvonal a Boszporusz tengerszoros, mely két részre hasítja az ősi várost. Isztanbul így lett az egyetlen város a világon, mely részben Európában van és részben Ázsiában. Ma ez Törökország legnagyobb városa, és pénzügyi, kulturális és gazdasági központja is az országnak.
  • Svájc: Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia Művészeti Kiállítás Frauenfeldben

    Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia Művészeti kiállítást tartottak a svájci Frauenfeld-i Glaspalast irodaházban. A kiállítás két hete április 29-e és május 14-e között sok embert vonzott az élet minden területéről. Ezen a művészeti kiállításon 48 műalkotást mutattak be. Megmutatta az emberiség és a mennyország közötti harmónia csodálatos birodalmát, az életnek a szépségét, ami összeolvad az igazságossággal, jószívűséggel és toleranciával. Bemutató a jóról és a gonosz Kínai Kommunista rezsim általi brutális Fálun Gong üldözésről.
  • Oroszország: Megünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot Szentpéterváron

    2011. május 13-án, Fálun Dáfá- gyakorlók Szentpéterváron, Oroszország, megünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot a Gyerekszínház téren. Csoportos gyakorlást tartottak, előadást tartottak derékdobokon és több tevékenységet szerveztek, hogy bemutassák a Fálun Gong-ot a nyilvánosságnak.
  • Szlovákia: A Fálun Dáfá világnap megünneplése, a parlament tagja aláírja a petíciót az üldözés befejezésének felhívására

    A szlovákiai Fálun Gong gyakorlók 2011.május 14-én megemlékeztek a Fálun Dáfá Világnapról az SNP téren tartott rendezvénnyel. A járókelőket különösen a gyakorlatok vonzották, amelyeket bemutattak a gyakorlók. Sokan érdeklődtek az üldözésről Kínában, és néhányan aláírták a petíciót az üldözés végének a kifejezésére. Egy ember ezekkel a szavakkal írta alá a petíciót, „Éppen most lettem szabadon engedve két év börtön után…” Reméljük, hogy ez a pozitív cselekedet jó szerencsét fog hozni neki. A gyerekek boldogan fogadták egy gyakorlótól a hajtogatott lótuszvirágokat.
  • Fálun Dáfá Világnap Magyarországon

    Pécsett a város központjában állítottunk fel egy nagy sátrat, és bemutattuk az arra járóknak a Fálun Dáfá gyakorlatait. Sok érdeklődő akadt, akik lelkesen olvasták az információs anyagokat, melyeket a nagy szél ellenére sikerült újra és újra kitennünk a téren. Többen aláírták az üldözés befejezését célzó petíciót is. Az arra járó gyerekek többször is beálltak gyakorolni és a szüleik csak nehezen tudták rávenni őket, hogy továbbmenjenek. Este gyertyafényes megemlékezést tartottunk, ami a hangulatos szökőkút közelében különösen jól mutatott és sok ember figyelmét hívta fel magára.
  • A romániai gyakorlók ünneplik a Fálun Dáfá Világnapot

    2011. május 13-án a világon mindenütt a Fálun Gong gyakorlók megünnepelték azt a napot, amikor az ősi művelési út először be lett mutatva a nagyközönségnek. Ez 19 évvel ezelőtt történt, azóta Li Hongzhi mester, a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) alapítója elkezdte tanítani a gyakorlatokat egy egyszerű iskolaépületben északkelet Kínában.
  • Bulgária, Ruse: A Fálun Dáfá Világnap megünneplése

    Bulgária ötödik legnagyobb városában, Rose-ban a Fálun Gong gyakorlók megünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot, hogy boldog születésnapot kívánjanak Li Mesternek. Sok ember először hallott a Fálun Gongról és határozottan elítélte a Kínai Kommunista Pártot a Fálun Gong üldözése miatt. A szép időben a gyakorlók reggel, közös gyakorlást tartottak a Duna melletti parkban. A transzparenseken a „Fálun Dáfá jó!” felirat szerepelt. A járókelők vidámak voltak, elfogadták és olvasták a Fálun Gong tájékoztató szórólapokat.
  • Csehország: A gyakorlók megünnepelték a Fálun Dáfá Világnapot, és további erőfeszítéseket tettek, hogy felhívják a figyelmet a tudatosságra

    Május 13-a a Fálun Dáfá Világnapja és Li Hongzhi Mester 60. születésnapja is, aki a Fálun Gong alapítója. A Cseh Köztársaságban a gyakorlók május 14.-én ünnepelték a prágai Vencel téren, egybekötve egy figyelemfelhívással, mely a Fálun Gong üldözésére irányult.
  • Egyesült Királyság: A Fálun Dáfá Világnapjának megünneplése Londonban a Trafalgar téren

    Hogy megünnepeljék a Fálun Dáfá nagyközönségnek való bemutatásának 19. évfordulóját és a 12. Fálun Dáfá Világnapot, a Fálun Gong gyakorlók egy ünnepséget tartottak a Trafalgar téren 2011. május 14-én. A végtelen hálájukat akarták kifejezni a gyakorlatoknak az alapítója, Li Hongzhi Mester iránt, és be is mutatták a nagyközönségnek a Fálun Dáfá szépségét és jóságát. A képen látott Ryan Macbeth egyike volt azoknak az embereknek, akik megálltak, hogy aláírják a petíciót. Elmondta: „Nem tudok egyetérteni azzal, hogy embereket üldöznek egyszerűen csak azért, mert végzik a gyakorlatokat. Ez a gyakorlat olyan békés, és nem tudom megérteni, hogy ez miért szenved ilyen üldözést.”
  • Írország, Dublin: A gyakorlók díszfelvonulást tartottak, hogy megünnepeljék, a Fálun Dáfá Világnapot

    2011. május 13-án volt a 12. Fálun Dáfá Világnap, amit évente megrendeznek és a születésnapja a Fálun Gong megalapítójának, Li Hongzhi Mesternek. Mint a többi gyakorló a világon mindenhol, az Ír gyakorlók is tartottak egy díszfelvonulást Dublinban, hogy megünnepeljék a Fálun Dáfá Világnapot. A felvonulás az északi O’Conell utcáról indult a Parnell utcán keresztül, amely „Kínai negyedként” ismert Dublinban. A felvonulás után a gyakorlók összegyűltek a postahivatal előtti téren, hogy folytassák az ünneplést.
  • Megalakult a magyar Fálun Dáfá Egyesület!

    Hivatalosan megalakult a magyar Fálun Dáfá Egyesület 2011 áprilisában mint non-profit egyesület. Az egyesület a Fálun Gong terjesztésének szenteli mivoltát Magyarországon és fel fogja tárni a Fálun Gong-gyakorlók brutális üldözését Kínában a magyar nép számára.Az immár 11 éve tartó Fálun Gong ellenes üldözés, melyet a Kínai Kommunista Párt kezdett meg 1999-ben, nem tudta eltántorítani a Fálun Gong-gyakorlókat szilárd hitüktől, amit ennek az egyesületnek a megalapításán is látni. A magyar Fálun Dáfá Egyesület lehetővé fogja tenni, hogy még több magyar ember, köztük kormánytagok is, többet megtudjanak a Fálun Dáfá békés gyakorlatáról és a Kínában folyó brutális üldözés igazi történetéről.
  • Európai Fálun Dáfá-gyakorlók kívánnak minden jót Mester születésnapja alkalmából a Fálun Dáfá napot együtt ünnepelve

  • A Fálun Dáfá-Nap ünneplése Oroszországban

    Az Irkutszk városi gyakorlók információs napokat tartottak, hogy így ünnepeljék meg a 12. Fálun Dáfá-Napot, mely május 13-ára esik minden évben. A gyakorlók bemutatták a gyakorlatokat, információs anyagokat osztogattak a Fálun Gongról és annak kegyetlen üldözéséről, valamint művészi előadást is tartottak, zenei és táncos elemekkel, melyeket oroszlánok, sárkányok diszítettek, valamint további programokkal próbálták bemutatni a kínai kultúra színes pompáját.
  • A Fálun Dáfá-Világnap Ünnepén az ukrán gyakorlók jóságos és békés üzenetet küldenek

    2011. május 13-án volt a Fálun Dáfá-Világnap 12. évfordulója. Az ukrán gyakorlók is megünnepelték ezt a világnapot, méghozzá egy konferenciával Kijevben, melyen a művelés során nyert tapasztalataikat cserélték ki. Fehér-oroszországi, orosz és ukrán gyakorlók vettek részt ezen a konferencián, akik közt jócskán akadtak újabb gyakorlók is. A konferencia-terem légköre békés volt.