Az igazság tisztázása

Békés tüntetések | Helyi rendezvények | Kiállítások és kulturális rendezvények | Tapasztalat-csere konferenciák | Sajtókonferenciák | Gyakorlók szavai | Találkozás fontos személyekkel | Parádék

  • Magyarország: Ténytisztázás a döntő pillanatban

    Augusztus közepén a Szent István ünnepek alatt magyar és kínai gyakorlók az utolsó percben hallottak egy kínai táncról, amit a székesfehérvári táncfesztiválon, valamint a debreceni virág-karneválon adtak elő. Habár nem volt idejük feliratkozni a rendezvényekre és résztvenni, mint közösségi csoport, mégis eldöntötték, hogy elutaznak a vidéki városokra, és tisztázzák a tényeket a Dáfá-ról és az üldözésről.
  • Oroszország: Sok kínai lép ki a KKP-ről (Kínai Kommunista Párt)

    Majdhogynem minden kínai származású személy megkapta a "Kilenc kommentárt", legyen az a külvárosokban, a földművesek földjein vagy a turista helyeken. A gyakorlók egyértelműen megállapították, hogy a kínai lakosság ezeken a helyeken nem fél beszélgetni a gyakorlókkal. Néhányan még ki is nyitották ablakaikat, hogy megkérdezzék, van-e még "Kilenc kommentár" a gyakorlóknál. Néhány kínai turista még ki is szállt a buszból, nehogy ne kapják meg a könyvet.
  • Nagy-Britannia: Sikeres Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferencia 2007 (képriport)

    A konferencián, mely ünnepélyesen, de egyszerűen volt díszítve, kínai és nyugati gyakorlók cserélték ki tapasztalataikat. A gyakorlók életkora és gyakorlásuk időszaka teljesen különböző volt. Néhányan a különböző projektekről számoltak be, melyek során emelték karakterük minőségét, vagy hogyan oldották meg az emelkedés közben konfliktusokat munkahelyükön, vagy otthon. Arról is beszámoltak, hogyan magyarázzák el az igaz tényeket, hogy megakadályozzák a Kínai Kommunista Pártot abban, hogy tovább folytassa a Fálun Gong-gyakorlók kegyetlen üldöztetését.
  • Ausztria: Salzburg lakosai többet tudtak meg a Fálun Gong-ról és az üldöztetés hátteréről (képriport)

    2007. augusztus 12-én, vasárnap, a salzburgi gyakorlók egy információs napot tartottak a Fálun Gong üldöztetéséről. A Salzburg-ban tartott ünnepségek miatt elég sok híresség volt a városban. Sokan megálltak a standunknál és érdeklődve nézegették az öt Fálun Gong gyakorlat bemutatóját.
  • Svédország: Az immár 8 éve tartó üldöztetésre emlékeztek meg a kínai generál konzulátus előtt Göteborgban (képriport)

    A göteborgi Fálun Gong-gyakorlók rendszeresen találkoznak a kínai konzulátus előtt, hogy együtt követeljék a brutális üldöztetés azonnali megállítását, mellyel a Fálun Gong-gyakorlóknak kell szembe nézni Kínában. Július 20-án egy nagyobb rendezvényt tartottak a gyakorlók, mert akkor volt az üldöztetés megkezdésének 8. évfordulója. Az üldöztetést a kínai kommunista párt (KKP) kezdte meg. Az évfordulóra emlékezve tartottak transzparenseket a gyakorlók a konzulátus előtt a következő felirattal: " meg kell állítani 8 éve tartó brutális üldöztetést Kínában". Ez az üldöztetés sok szenvedést és veszteséget hozott a kínai lakossában.
  • Szlovákia: Fálun Gong információs napok Velky Krtis-ben és Rimavska Sobota-bann (Rimaszombaton) (képriport)

    Augusztus 11-én, szombaton, a gyakorlók többsége Rimavska Sobota-ba (Rima Szombat) mentek, ahol gyerekek köszöntötték a gyakrolókat. Ők is előre hallottak már az információs napról és azt akarták, hogy az ő alakjukat rajzolják a földre a tüntetés jelképeként, a kommunista rezsim által vezetett üldöztetés ellen. Sok magyar turista maradt, hogy megnézze a transzparenseket és a Fálun Gong gyakorlatok bemutatóját. Itt is többen aláírták a petíciót.
  • Nagy-Britannia: Az Mennyei Zenekar a lovasfelvonuláson Edinburgh-ben (képriport)

    2007. augusztus 5-én került megrendezésre az éves lovasfelvonulás az Edinburgh-i fesztivál keretében Nagy-Britanniában. A Fálun Gong csoportot, mely a brit gyakorlókból és az európai Mennyei Zenekarból állt, szívesen fogadta a közönség az utca szélén. Ez a hatodik alkalom, hogy a brit gyakorlók részt vettek az Edinburgh-i felvonuláson.
  • Görögország: A globális fáklyafutás az emberi jogokért startja Athénban

    A globális fáklyafutást az emberi jogokért a Fálun Gong üldöztetésének kivizsgálására kialakított kialíció (Coalition to Investigate the Persecution of Falun Gong in China/CIPFG) indította el, 2007. augusztus 9-én, Athénban. Előtte egy szemináriumot tartott a CIPFG "Az olimpiai szellem és a Kínai Kommunista Párt bűntettei az emberiség ellen" címmel.
  • Szlovákia: Információs nap a Fálun Gong elleni üldöztetés 8. évfordulója alkalmából (képriport)

    Szombaton, 2007. július 21-én tartottak információs napot a szlovák gyakorlók Pozsonyban (Bratislava), avval a céllal, hogy értesítsék a lakosságot a Fálun Gong üldöztetéséről. Az üldöztetés pontosan 8 évvel ezelőtt kezdődött Kínában. A gyakorlók transzparenseket és plakátokat mutattak, melyek részletesen bemutatták az üldöztetést és bemutatták az öt Fálun Gong gyakorlatot.
  • Belgium: Békés tüntetés a Fálun Gong 8 éve tartó üldöztetése ellen (képriport)

    2007. július 20-án a kínai követség előtt gyűltek össze a gyakorlók Brüsszelben, hogy a Fálun Gong üldöztetése ellen tüntessenek, melyet immár 8 éve vezet a Kínai Kommunista Párt (KKP). A gyakorlók a füvön ültek meditálva, így kifejezve tiltakozásukat. Transzparenseket akasztottak ki kínai, francia és angol nyelven, melyeken "Fálun Gong" és "Tüntetés az élő Fálun Gong-gyakorlók testéből elrabolt szervek ellen" feliratokat olvashattak az arratartók.
  • Oroszország: A Fálun Gong-gyakorlók leleplezik a KKP gonoszságát (képriport)

    2007. július 20-án több városba szerveztek akciókat az orosz Fálun Gong-gyakorlók. Az akciók alkalmával a Fálun Gong üldöztetése ellen tüntettek, melyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytat immár 8 éve. Felszólították az embereket, hogy segítsenek megállítani az üldöztetést.
  • Ukrajna: A Krím félszigeten informálják a gyakorlók a lakosokat a Fálun Gong üldöztetéséről (képriport)

    Július 7-én és 8-án jöttek össze a Kramatorskból, Kijevből és Dnepropertrovskból származó Fálun Gong-gyakorlók a Krím félszigeten. Együtt tanulmányozták a Fálun Gong könyveket, kicserélték tapasztalataikat, majd a gyakorlatokat is együtt végezték. Simferopol, Sevastpol és Alushta városokban informálták a lakosságot a Fálun Gong üldöztetéséről, melyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytat.
  • Dánia: Békés tüntetés a kínai nagykövetség előtt a Fálun Gong üldöztetése ellen (képriport)

    1999. július 20-án kezdte meg a Kínai Kommunista Párt akkori pártvezetője, Jiang Zemin az ártatlan Fálun Gong-gyakorlók elleni népirtás szerű üldöztető kampányát, melynek kiindulópontja a Fálun Gong népszerűsége és Jiang Zemin irigysége volt. A nyolc év alatt minden elképzelhető kínzási módszert bevetettek a gyakorlók ellen fizikai és pszichikai szinten egyaránt. Jelenleg több, mint 10 országban emeltek vádat Jiang Zemin ellen kínzás, népirtás és az emberiesség ellen elkövetett bűntettek vádjával.
  • Ausztria: A gyakorlók leleplezik a kínai kommunista rezsim bűntetteit (képriport)

    A szerv-rablás jelenete sok járókelő figyelmét vonta magára. Az emberek fel voltak háborodva és mérgesek voltak, hogy a Fálun Gong-gyakorlókkal ilyesmi történik és hogy a világ hagyja, hogy ez megtörténjen. Néhányuk alá is írta a petíciót, mellyel elítélték a kínai kommunista rezsim ezen gaztettét és az üldöztetés azonnali befejezését követelték.
  • Dánia: Hagyjuk felgyulladni az olimpiai fáklya lángját az emberi jogok javulása reményében

    Hansen úr: „Minden alkalommal, ha megemlítjük a Kínában zajló emberi jogi problémákat a nyilvánosság előtt, muszáj szóba ejtenünk azokat a munkatáborokat és koncentrációs táborokat is, melyekben Fálun Gong-gyakorlókat tartanak fogva, akiknek szerveit eltávolítják, miközben még életben vannak. A múlt században sikerült legyőznünk ezeket. Egy másik helyen azonban újra előbukkantak ezek a szörnyűségek. Ugyanaz, mint a zsidók üldöztetése a náci-koncentrációs táborokban vagy a disszidenseknek fenntartott koncentrációs táborok Sztálin ideje alatt".