Halálesetek részletesen

  • Haláleset! Li Peiyi úr a munkatáborban és a ideggyógyintézetben elszenvedett kínzás miatt halt meg

    Li Peiyi úr 68 éves volt és Linquan kerületben élt, Yangqiao városban. 1998-ban kezdte el gyakorolni a Fálun Gong-ot, mely során számtalan betegsége lassan-lassan elmúlt. 1999. július 20-a után, amikor elkezdődött az üldözés, elutazott Pekingbe, hogy ott egy petíciót nyújtson át a kormánynak és hogy kiálljon a Fálun Gong mellett. Miután újra Linquan kerületben volt, a Fuyang-i 610-es iroda emberei munkatáborba küldték. Háromszor kellett részt vennie egy "agymosási tanfolyamon" és később minden akarata ellenére egy ideggyógyintézetbe zárták, ahol idegeket károsító gyógyszereket injekcióztak be neki. Éppen, mikor hazaért, a 610-es iroda emberei a kerületi fogdába zárák, ahol egy évig tartották fogva. 2003. augusztusában Li urat, aki már halálán volt, a Yangqiao rendőrőrs ambulanciájára szálították.
  • Utólagos haláleset! Wang Maoye úr az üldözés következtében halt meg (Longkou város, Shandong tartomány)

    2000. február 8-án több, mint 20 Fálun Gong-gyakorló együtt végezte a Fálun Gong gyakorlatokat Beima közösségben. Ezért bezáratta őket a közösségi főhivatal. Két nappal később még több gyakorlót bezártak, mert elutaztak Pekingbe, hogy ott benyújthassanak egy petíciót a Fálun Gong javára. Lü Quanjian rendőr embertelenül megverte a gyakorlókat. Egy női gyakorlónak tele volt vérrel az arca az ütésektől. A rendőrség hagyta, hogy a hölgy lemossa vízzel az arcáról a vért, majd újra elkezdték verni. Amikor a tettesek elfáradtak, arra kényszerítették a gyakorlót, hogy álljon kint mezítláb a hóban. Több fogoly-gyakorlót aláztak meg a nyilvánosság előtt.
  • Haláleset! Gan Yulan asszony 2003-ban halt meg a kínzások következtében

    Gan Yulan asszony 35 éves volt és Guangxi tartományban élt, Leli város Tianlin kerületében. 1996-ban kezdte el gyakorolni a Fálun Gong-ot. 2001. szeptember 21-én letartóztatta a rendőrség, mikor információs anyagokat akasztott ki a Fálun Gong-ról. A rendőrség kifosztotta a lakását és elkobozta a Fálun Gong könyveit és más anyagokat. A Nanning női munkatáborba zárták, ahol számtalan kínzásnak vetették ki, melyek testileg és szellemileg is megviselték. A fogsága alatt tüdőbetegséget kapott el és 2002. júniusában hazaküldték. A 610-es iroda* emberei otthonában zaklatták és fenyegették. Végül egy hónappal később, 2002. júliusában visszavitték a női munkatáborba.
  • Haláleset! Egy nyugdíjazott tanár az üldözés következtében halt meg (Belső-Mongólia)

    Zhao Yong úr Fálun Gong-gyakorló volt és Belső-Mongóliában élt, Baotou városban. Nyugdíjazott tanár volt. 1996-ban kezdte el gyakorolni az akkor 54 éves férfi a Fálun Gong-ot. A Fálun Gong jó hatása hamar megmutatkozott nála - minden betegsége meggyógyult. Az üldözés kezdete után - 1999. júliusában - átkutatták Zhao úr házát, őt pedig Donghe kerület vizsgálati fogdájába zárták 30 napra. 2000. december 13-án újra elfogták és egy év "munka általi átnevelésre" ítélték. 2003. május 17-én harmadszorra is letartóztatták egy házkutatás során.
  • Gao Xizhen Fálun Gong-gyakorló 2005. januárjában halt meg az üldözésben

    Gao Xizhen Fálun Gong-gyakorló 65 éves volt és a Dongfanghong erdészetben élt Hulinban, Heilongjiang tartományban. 1998-ban kezdte el gyakorolni a Fálun Gong-ot. A Fálun Gong elveit követve próbált meg a mindennapjaiban jó emberré válni, először másokra gondolni. A szomszédjai tisztelték segítőkészségéért. Amikor Csiáng Cö-Min (egykori kínai államfő) elkezdte üldöztetni a Fálun Gong-ot, Gao asszony többször próbálta magyarázni az embereknek az üldözés igazi hátterét. Nem tudta megérteni, hogy miért tiltják meg ezt a jó gyakorlatot.
  • Haláleset! Xiao Yongzhen, Li Tianzhen és Yi Shuangmei Fálun Gong-gyakorlók az üldözés következményei miatt haltak meg

    Xiao Yongzhen asszony 63 éves volt, a Nanyang központi kórház pénzügyi osztályának alkalmazottja volt Henan tartományban. Röviddel, miután 1997-ben elkezdte gyakorolni a Fálun Gong-ot, eltűnt a szívbetegsége. Xiao asszonyt többször is fogságban tartotta a pekingi rendőrség és a Nanyang Wangcheng kerület biztonsági osztály, munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték (egészségügyi állapota miatt azonban egyik munkatábor sem vette fel), pénzt zsaroltak ki tőle, betörtek a házába és tulajdonát elkobozták. Xiao asszony zaklatásának az oka az, hogy kiállt a Fálun Gong szabadságáért és hogy el akarta magyarázni az embereknek az üldözés igazságát. A munkahelyén sem fizettek neki már fizetést. A rendőrség nem akarta szabadon engedni, csak akkor, mikor magas lázzal kómába esett.
  • Haláleset! Jiang Jieyu asszony a munkatáborban elszenvedett kínzások miatt halt meg (Pi körzet, Sichuan tartomány)

    Jiang Jieyu asszony 50 éves volt, a Xinmin kommunában élt, Pi körzetben, Sichuan tartományban. Mielőtt elkezdte volna gyakorolni a Fálun Gong-ot 1998-ban, több betegségben szenvedett, pl. vérszegénységben. A gyakorlás által újra egészségessé vált. 2004. február 24-én Pekingbe utazott, hogy ott a kormánynál a Fálun Gong mellett apelláljon. Emiatt egy agymosási tanfolyamra küldték Pi körzetbe. Az agymosás ellen éhségsztrájkkal tüntetett és végül szabadon is engedték. 2001. februárjában azonban újra letartóztatták. 5000 jüan (kínai pénznem, egy kínai átlag havi keresete 500 jüan) pénzbüntetést kellett fizetnie és újra egy agymosási tanfolyamra küldték. Mielőtt onnan szabadon engedték volna, újabb 2000 jüant kellett fizetnie.
  • Haláleset! Egy angoltanárt halálra kínoztak Liaoning tartományban (Telefonszám)

    Wang Wenju úr angoltanár volt Youyan körzet Tanggou középiskolájában, Liaoning tartományban. Feleségénél 2003-ban cukorbetegséget állapítottak meg, és a betegséget nem is tudták kezelni a kórházban. Egy orvos azt ajánlotta, hogy gyakorolja a Fálun Gong-ot. Wang úr maga is elkezdte gyakorolni a Fálun Gong-ot 2004-ben, hogy így könnyebben tudja motiválni feleségét. testi és szellemi változásai nagyon szembetűnőek voltak. 2004. októberében egy napon elmesélte diákjainak, hogy milyen csodálatos módon gyógyította meg a feleségének a betegségét a Fálun Gong és hogy mi is a Fálun Gong üldözésének igazsága. Az egyik diák ezt elmesélte otthon a szüleinek, akik erre feljelentették Wang urat a rendőrségen. 2004. október 26-án bezárta őt a rendőrség a Youyan vizsgálati fogdába.
  • Haláleset! Újra egy haláleset Suining városból, Sichuan tartományból (Telefonszámok)

    Li Xianming asszony 51 éves volt, Shehong körzetből jött, Sichuan tartományból. 2005. február 1-én részt vett a rokonai által szervezett banketten a körzetigazgatási vendégházában. Ott civil rendőrök tartóztatták le őt és a vizsgálati fogdába zárták. Április 7-én belehalt a kínzások során szerzett sérülésekbe. Miután letartóztatták, édesapja is meghalt nagy félelmében. Li Xianming asszony kisfia pedig az ijedségtől szellemileg megzavarodott, mikor 2000-ben először tartóztatták le édesanyját.
  • A 18 éves Zhang Yichao családjának üldözése miatt halt meg

    2002. szeptemberében munkatáborba zárták Yichao szüleit. Fu Guiying-et, édesanyját 3 év kényszermunkára ítélték. Az üldözés miatt Fu asszony 75 kg-ról 30-35 kg-ra fogyott le. Végül elengedték a munkatáborból orvosi kezelésre. Zhang Yichao még jobban félt családja üldözésétől. Kényszerítve érezte magát, hogy otthonát elhagyja és hogy ide-oda költözzön, hogy ne zaklassák a hivatalok állandóan. Akkoriban mindössze 15 éves volt. A túléléshez szükséges pénzt különböző munkákból kapta Shenyang-ban, Dalian-ban és más helyeken. Nem volt mindig tető a feje felett és ennivalója sem volt mindig. Nem mert hazamenni, mert a szüleit olyan sokszor üldözték. Zhang Yichao tuberkulózist kapott a munkája miatt. Nem volt pénze az orvosi kezelésre és nem akart hazamenni. Többször is elájult. Végül haza kellett mennie. 2005. április 6-án egy kórházban halt meg 18 évesen....
  • Halálesetek 5 tartományból! (Fénykép, Telefonszámok)

    1. eset: Luo Zhencai úr 40 éves, Xinjia faluból jött, ami Yingchengzi közösséghez tartozik, Yitong körzethez Jilin tartományban. Mielőtt Fálun Gong-gyakorló lett volna, súlyos májbetegségben szenvedett és nem tudta magát ellátni. 1997. szeptemberében kezdte el gyakorolni a Fálun Gong-ot és meg is gyógyult tőle. 2000. januárjában letartóztatták őt a Yuanxinjia rendőrség emberei és 15 napig fogva tartották. Szabadon bocsátása után állandó jelleggel zaklatták és a nagy nyomás miatt újra beteggé vált. A kínai Újév napján, 2005. február 9-én halt meg.
  • Haláleset! Sun Qian Fálun Gong-gyakorlót halálra kínozták (Fushun város, Liaoning tartomány)

    Sun Qian úr 33 éves volt, Fálun Gong-gyakorló. Fushun városban élt Liaoning tartományban. 2000-ben kétszer is elutazott Pekingbe, hogy benyújtson petíciókat a Fálun Gong javára. 2002. október 10-én letartóztatta őt Fushun város rendőrsége, mert transzparenseket akasztott fel az utcákon a Fálun Gong üldözésének igaz tényeiről és szórólapokat készített a témáról. Kegyetlen kínzásnak tették ki, hogy így zsarolják ki belőle a vallomását, majd 9 év börtönbüntetésre ítélték jogtalanul. Fushun város 2. számú vizsgálati fogdájába zárták, ahol testileg és szellemileg is súlyos sérüléseket szenvedett el.
  • Haláleset! Shi urat halálra ütötte a 610-es iroda az agymosásnál (Zhejiang tartomány)

    Jinyun közösség üldözői szellemileg és testileg is kegyetlenül megkínozták a Fálun Gong-gyakorlókat. A rendőrök különböző kínzási módszereket vetettek be. Néhány gyakorlót összevertek, az arcuk emiatt teljesen fel volt duzzadva, nem is láttak. Napokig nem ehettek semmit, nem alhattak és nem is mehettek a mellékhelységre. Az egyik gyakorlót arra kényszerítették, hogy térdeljen le egy fabotra. A térdei erősen véreztek, húsa és vére a fára tapadt. Végül megőrült. Néhány gyakorlót tíznél is több ember vert össze.
  • Haláleset! Egy idősebb házaspár életét vesztette az üldöztetésben (Weifang, Shandong tartomány)

    A Fálun Gong-ot 1999. júliusa óta üldözteti a kormány törvénytelenül - ezért Chen asszony elutazott Pekingbe, hogy apelláljon a Fálun Gong javára. Ezért többször is letartóztatták és rövidebb ideig fogva tartották. Ezen kívül többször is zaklatta és figyeltette az idős házaspárt a rendőrség. Átkutatták házukat és a rendőrség kizsarolt belőlük 8500 jüant, ún. pénzbüntetésként. A nagy nyomás miatt rosszabbodott Hao úr egészségi állapota. 2002. júliusa óta csak bénultan feküdt ágyában. Felesége ugyanígy szenvedett az üldöztetés alatt és 2002. december 22-én meghalt.
  • Haláleset! Yin Huafeng asszony az évekig tartó üldözés következtében halt meg (Sichuan tartomány)

    2002. augusztusában hajléktalansága alatt információs anyagokat osztogatott az üldözés igaz körülményeiről és ezért letartóztatta őt a rendőrség és a tartományi fővárosba, Chengdu-ba szállították egy vizsgálati fogdába. Ott 15 hónapig agymosásnak és kínzásnak vetették alá. 2003. novemberében szabadon bocsátották, miután egy orvos olyan súlyos betegségeket állapított meg nála, mint magas vérnyomás, szívelégtelenség és májbetegség.