Svájc: A Falun Gong-gyakorlók a Falun Gong üldözésének negyedik évfordulójára emlékeztek meg egy rendezvénysorozattal és a kínai követség előtt (Fényképek)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo
(Clear Harmony) – 2003. július 12-én Bernben rendezvényt tartottak a gyakorlók a Bundeshaus téren. A 751 halottra emlékezve felállítottak egy 42 méter hosszú és 2,5 méter magas falat, melyen a halálra kínzott gyakorlók képeit és a róluk szóló beszámolókat lehetett megtekinteni. Ez a kiállítás igen nagy benyomást keltett az újságírókban és az érdeklődökben is.

A rendezvénysorozat keretében bemutatásra kerültek a Falun Gong gyakorlatai is.

A sajtótájékoztató az elmúlt négy évre tekintett vissza és olyan aktuális témákat is megejtett, mint a SARS vagy a hongkongi 23-as cikkely. Az ACAT Svájc egyik képviselője is megjelent a sajtótájékoztatón (Nem kormányszervezet: Keresztények a kínzás beszüntetéséért) és még beszédet is tartott. Egy politikus támogatólevele is felolvasásra került.

“Bring Jiang to Justice“ mottó alatt a Jiang Zemin elleni vádemelésről is beszámoltak. Meg lett kérve a sajtó, a politikusok és az egész nyilvánosság arra, hogy ítéljék el Jiang Zemin-t és az üldözésért felelősöket.

Majd emlékfelvonulást tartottak a kínai követséghez.

A 42 méter hosszú fal rengeteg érdeklődőt vonzott magához. Az egész emlékfal nagy benyomást tett az emberekre és megérintette őket az üldözés kegyetlensége. Sokan ezt mondták: „Tudtam, hogy üldöznek titeket, de azt nem, hogy ez ennyire kegyetlen.” A falon elhelyezett 900 kép felnyitotta az emberek szemét, sokan megértették, hogy mennyire kegyetlen az üldözés és nagyon erősen elítélték azt.

Teljesen más volt így az emberekkel az üldözésről, mint máskor. Egy úr azt mondta: „Megvan Önöknek a kínai követség telefonszáma, címe vagy internetcíme? Közvbe kell lépnünk, tüntetésekkel kell bombáznunk a követséget.” Hajtogatott lótuszvirágokat és újságokat osztogattunk a járókelőknek, melyeket szívesen el is fogadtak. Egyesek meg is akarták tanulni a gyakorlatokat.

Az emlékfal igen erősen hozzájárult ahhoz, hogy sok ember megértését és támogatását megnyerhessük.



Német változat: http://de.clearharmony.net/articles/200307/10489.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo