Ausztrália: kanadai emberi jogi ügyvéd részleteket adott az Illegális Szervkereskedelem című fórumon a Fálun Gong gyakorlók szerveinek a KKP általi eltávolításáról

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Clearwisdom.net) David Matas, egy híres kanadai emberi jogi ügyvéd - a Kanada Rendje tagja 2008. óta-, beszédet mondott az „Illegális Szervkereskedelem” fórumon, mely Ausztráliában, Queenslandben került megrendezésre a Taiwan Központban 2010. október 30-án. Feltárta azt a tényt, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő Fálun Gong gyakorlók szerveit távolítja el. Sok helyi lakos és média vett részt a fórumon.

 

Mark Furner (balra) kongresszusi tag Queenslandből és David Matas (jobbra)

 

A fórum

David Matas társszerzője David Kilgourral (az egykori kanadai parlamenti taggal) a „Jelentés a Fálun Gong gyakorlók Kínában folyó szerveltávoltításának vádjáról” című írásnak, mely állítja, hogy 2000 óta a kínai kormány módszeresen kiveszi a szerveket a Fálun Gong gyakorlókból.

A beszédében David Matas elmondta, hogy a nyomozás kezdetén reménykedett, hogy amit hallott a lehetséges szerveltávolításról nem igaz, de a bizonyítékok gyűjtése után ő és David Kilgour levonta a következtetést, hogy igaz volt, hogy Fálun Gong gyakorlók szerveit profitért kivették Kínában.

A jelentés publikálása után, a KKP megpróbálta elrejteni a bizonyítékokat és letagadni a vádakat. A KKP megpróbál közbelépni, hogy Matas és Kilgour urak bármikor beszélni tudjanak a nyilvánosság előtt ezekről. Ez alkalommal, mielőtt Matas úr megérkezett Brisbane-be, az Epoch Times újság irodáját megtámadták ismeretlen kínai egyének. Az Epoch Times szervezte ezt a fórumot. Matas úr elmondta, hogy őt és Kilgour úrat sokszor meggátolták, néha még halálos fenyegetést is kaptak. De elmondta, hogy ezek a zavarások nem fogják őket megfélemlíteni.

Matas úr beszéde megérintette a közönséget. Mark Furner kongresszusi tag Queenslandből elmondta, hogy több figyelmet fog szentelni a Fálun Gong ügyére a jövőben. Elmondta, hogy hallott néhány dolgot Mr. Matas beszédében, amit azelőtt nem tudott. Megköszönte Mr. Matas-nak a kitűnő beszédet.
Chen Tianquan egy helyi kínai katolikus pap, elmondta, hogyan börtönözte be a KKP a bátyját és a nővérét 34 évre. Elmondta, hogy Matas úr beszéde segített neki még tisztábban látni a KKP gonosz természetét.

Mr. Ke Brisbane-ből már ezelőtt is hallotta Mr. Matas-t beszélni. Elmondta, hogy: „Bátorságot követel egy ilyen nyomozás vezetése és erről nyíltan beszélni. Hogy több ember tud az igazságról, az annak az eredménye, amit ez a két ember tett.”

Mr Ke elítélte az Epoch Times irodája elleni támadást. Elmondta: „Ez nem kellene, hogy megtörténjen egy demokratikus társadalomban, ahol minden hangnak hallatszania kellene. Ez egy barbár magatartás. Remélem a rendőrség meg fogja találni,hogy ki tette ezt.”

Madhukar Naiker ügyvéd és bevándorlási szaktanácsadó. Sok Fálun Gong gyakorlónak segített érvényesíteni a menekült státuszát Ausztráliában, tehát ő tud az üldözésről. Elmondta, hogy Matas úr szakmai háttere és tapasztalata adott neki néhány ötletet.

Számos, a közízlést meghatározó média címlapjára tette a történetet. David Matas Sydney-ben és Új Zélandon fog újra beszélni.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo