Louvain-La-Neuve, Belgium-„ „Én úgy gondolom hogy ez egy Égi show!” kiáltott fel a Belga bíró Christian Kubbens, miután végignézte a Shen Yun Előadó Művészi Körutazó társaság nyitóshowját, az Aula Magna-ban, Louvin-la-Neuve városában, április 30-án.
A feleségével Cécile-lel, aki szintén bírónő, és kínai etnikumú lányukkal, ment el megnézni a showt. „Csodálatos, gyönyörű színek, koreográfia, és nagyon nagyon szép.” - folytatta.
![]() ![]() |
„Én úgy gondolom hogy nagyon szép. Természetesen, Kína most nagy diktatúra alatt áll, és úgy gondolom hogy nagyon szép egy a kínai Kultúrából eredő showt látni amely a hitekre és vallásokra is utal.”
A Shen Yun Előadó Művészet, egy New York-i alapítású társaság melynek célja hogy újraélessze Kína gazdag hagyományait, amely a jelenlegi többtízéves kommunista rezsim elnyomása előtt virágzott.
Mr.Kubbens értékelte ezt és elmondta hogy ő különösen élvezte az első táncot ahol a függöny egy az égi királyságban lezajló jelenetre nyílik.
„Nagyon szép volt, és az a jelenet ahol az anya és lánya szerepelnek, és ahogyan elnyomják őket, a rájuk erőszakolt elnyomás nagyon érdekes” mondta a Semmi Nem Állíthatja Meg az Isteni Utat c. műre gondolván, ahol a jelenlegi Kínában anyát és a lányát is üldözik a Fálun Gong gyakorlása miatt.
„ Űgy gondolom hogy a hit bemutatása és az isteni lények bemutatása... nagyon gyönyörű volt.
Mrs Kubbenst szintén ámulatba ejtette a show és nagyra dicsérte a szépségéért és a gazdag tartalmáért. „ Minden része, egészében véve csodálatos, és érzéki, gyönyörű mondta a bírónő.
„nagyon , nagyon szép.”
A Shen Yun Körutazó Társaságot kísérő zenekar által játszott zene amely a táncokat kísérte szintén egy ámulandó dolog, mondta” A zene és a táncok is különbözőek. Más légköre van mint a nyugati zenének” mondta és hozzátette hogy a kosztümök gyönyörűek.
Mrs. Kubbens elmondta hogy a Shen Yun Kínai különböző hagyományait mutatja be, ugyanakkor az ország különböző területeiről foglal magában előadásokat, amelyek ,mindegyike fontos az emberek számára, mondta meggyőződéssel.
![]() ![]() |
„Ez egy teljes mértékben impresszív munka. Én csodálatra méltónak találom.„ - mondta Ms Tarnagni Dricot.
„Úgy gondolom hogy a táncok lenyűgözőek a mozdulataikban, a kifejezésükben, a meggyőződésükben. Vizuális emberként a színek különösen megérintették, és a zenét is nagyon kellemes volt hallgatni." - mondta.
Ms Tarnagni elmondta, hogy mélyen megérintette őt a Shen Yun és hogy "nagyon megdöbbent a jelenetek gyönyörű megjelenésén, és a táncosok és énekesek kiválóságán."
Azt mondta javasolná a showt másoknak is. "Egy jó show! Biztos hogy mesélek majd róla a barátaimnak. Elhoztam a programfüzetet is amit majd odaadok nekik.
Forrás: http://theepochtimes.com/n2/content/view/34498/
* * *
Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a53065-article.html