Két Fálun Gong-gyakorló lelte halálát az üldözés közepette (Sichuan és Hubei tartomány)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Sun Yongming úr Langzhong városból, Sichuan tartományból
Sun úr 46 éves volt és a Yuanmanma vállalat menedszereként dolgozott Langzhong-ban. Miután 1999 áprilisában elkezdte gyakorolni a Fálun Gong-ot, egészségi állapota javult és hangulatváltozása is eltűnt. Cukorbetegsége is eltűnt visszaesés nélkül. Sun úr felesége is Fálun Gong-gyakorló.

Mikor Csiáng Cö-Min és a Kínai Kommunista Párt (KKP) nyilvánosan megkezdték a Fálun Gong üldöztetését 1999. július 20-án, Sun urat többször zaklatták rendőrök. Sun asszonyt letartóztatták és egy évre kényszermunkára ítélték, mert a Fálun Gong történetének igaz tényeit magyarázta el embereknek. Ehhez jött még, hogy 9.000 jüant (kínai pénzegység; egy átlag havi fizetés kb. 500 jüan Kínában) kellett fizetnie a rendőrségnek.

2000. január 21-én 21:30-kor 5 rendőr tört be Sun úr házába és megpróbálták Sun asszonyt agymosási központba vinni. Mivel Sun úr és Sun asszony sem volt hajlandó a rendőrséggel együttműködni, a rendőrség erősítést hozott, a helyi közbiztonsági iroda vezetőjének személyében. Erőszakkal hurcolták el Sun asszonyt. Sun urat is letartóztatták és a kettes számú börtönbe vitték, miután az egyik rendőr nek ezt a kérdést tette fel: "Tudja egyáltalán, hogy mit jelent a törvény?" A rendőrség csak akkor engedte el Sun urat, miután kizsaroltak 100 jüant fiából. Sun asszonyt négy és fél hónapig tartották fogva.

Az állandó megfigyelés, zaklatás és üldözés pánikba ejtette Sun Yongming urat. A nyomás alatt újra cukorbeteg lett és 2006. augusztus 12-én elhunyt.

Shang Zhongxian Shiyan városból, Huebei tartományból
Shang Zhongxian asszony 49 éves volt és a Dongqinei kellékvállalat egyik ágazatának igazgatója volt Siyan városban.1994-ben kezdte el gyakorolni a Fálun Gong-ot. Shan asszonyt 2000-ben törvénytelenül letartóztatták és több hónapig fogva tartották, mert Pekingben nyilvánosan követelt igazságosságot a Fálun Gong-nak. Őszinte gondolatai miatt azonban szabadon engedték. Munkaadója elbocsátotta. Ezen kívül Shang Zhongxian volt az üldöztetés egyik utolsó célpontja a környékén. Minden ún. "érzékeny napok" előtt felkereste és zalkatta őt a rendőrség.

2005. január végén parancsba adta a "610-es iroda' és egy rendőr, Zhu Bangyi, nagy mennyiségben Fálun Gong-gyakorlók letartóztatását és agymosását. 2005. január 22-én 15 órakor Pei Zhiyong, a közbiztonsági hatóság Dongyue osztályának igazgatója, és még 8 rendőr betörtek Zhang Hongwei és Shang Zhongxian gyakorlókhoz. Minden házkutatási parancs felmutatása nélkül betörtek, fosztogattak és nem hagytak semmit érintetlenül. A két gyakorlót erőszakkal tartóztatták le, csak alsónemű volt rajtuk. A gyakorlókat egy rendőrautóba tuszkolták és az agymosási központba szállították. Az ajtót nyitva hagyták és a két gyakorló 2 éves gyermekét egyedül sírva hagyták a lakásban.

Shang Zhongxian asszony az agymosási központban a kínzások és bántalmazások hatása miatt egy magyarázatot írt, melyben azt írta, feladta a Fálun Gong gyakorlását. A kínzások és bántalmazások miatt azonban nem azt ezt tette, hanem régi betegségei is kiújultak. Ugyan szabadon engedték 2005-én a kínai Újévkor, nem épült fel sérüléseiből és 2005. augusztus 5-én elhunyt.

Személyek, akik Shang Zhongxian asszony üldöztetésében részt vettek:

Lu Jinchang, Shiyan városi "610-es iroda" vezetője: 0086-719-8652916 (privát), 0086-13971921188 (mobiltelefon) 0086-1387281588 (mobiltelefon)
Zhu, Shiyan városi "610-es iroda" vezetőhelyettese: 0086-13872835588 (mobiltelefon)


Az eredeti cikk kínaiul

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a35714-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo