14.00 órakor megérkezek a belvárosba az információs standunkhoz. A gyakorlók a Kínában folyó szervlopásokról osztogatnak információs anyagokat és egyesek a Fálun Gong-gyakorlatokat mutatják be. Én is veszek pár szórólapot és elkezdem osztogatni a járókelőknek. De valahogy nem tetszik a helyzet. Az emberek ugyan elveszik a szórólapot, de utána gyorsan tovább is mennek és alig lehet velük beszélni. Tulajdonképpen a törvénytelen szerveltávolítást akartuk megmutatni – és azt kérdem magamban, hogy miért nem csináljuk ezt, hiszen elegen vagyunk. Aztán rájövök a válaszra: „Mi csak nyugatiak vagyunk és nem kínaiak.“ Erre ezt felelem: „Ennek nincs jelentősége, emiatt nem mondhatunk le róla.“ Kész vagyok eljátszani az áldozat szerepét és egy másik gyakorló elvállalja az orvos szerepét.
Felfekszek az operációs asztalra és véresnek tűnő, piros színnel átitatott fehér lepedővel borítják be a testem. Csukott szemmel fekszek ott, a társam elkezd szíjakkal az operációs asztalhoz kötözni és elkezdi a szerveltávolítást eljátszani. Akár egy ködfelhő, úgy érzékelem, hogy fölém hajol és elkezdi az operációt. Először az az érzésem, hogy ez velem személyesen is megtörténik, a szikének szinte minden egyes vágását érzem és el tudom képzelni, hogy miként szenvedhetnek a gyakorlók Kínában. A színjátéknak nagyon pozitív a visszhangja. Az emberek megállnak, és arról kérdeznek, hogy mi történik ott éppen. Hirtelen egész egyszerű volt az embereknek elmagyarázni az igazságot a koncentrációs táborokban történt kegyetlenségekről. Ott fekszek az asztalon és hallom a sok kérdést, mintha ez tényleg megtörténne. A gyakorlótársam szinte megállás nélkül magyaráz, hogy az, amit ott látnak, azt végzik az emberekkel Kínában. Ezt mind mohóság és pénzszerzés motiválja. Olyan kérdések is jönnek, mint: „A rendőrség miért nem tesz semmit az ilyen szörnyűségekkel szemben?“ Az egyik gyakorló erre azt mondja, hogy pont a rendőrök és börtönőrök azok, akik együttműködnek, hogy ezáltal gazdaggá tegyék magukat. Az emberek el vannak borzadva. A legtöbben, amikor elmennek, azt mondják, hogy jónak találják, amit csinálunk és sok szerencsét kívánnak. A hoszabb fekvés következtében minden forog a fejemben. A hangokat és zajokat csak úgy hallom, mintha egy vastag ködfelhőn keresztül szűrődnének át és egy kis szünetre van szükségem, hogy mindent feldolgozzak. Az az érzésem, hogy a gyakorlótársamnak is sürgősen szüksége van egy szünetre. Felkelek és boldog vagyok, hogy ez mind csak egy színjáték volt, amit el kellett játszanom. Egy idő után megint lefekszek és megint továbbjátszom az áldozat szerepét. Amint ott fekszek és a gyakorlótársam fölém hajol, érzem micsoda erő rejlik a színjátékunkban és micsoda erő sugárzik ki általunk és hogy egyszerre milyen könnyű az embereket a Kínai Kommunista Párt gonosz tetteiről felvilágosítani.
Annak ellenére, hogy egész idő alatt csukott szemmel feküdtem ott, olyan érzésem volt, hogy többet tettem, mintha az emberekkel beszéltem volna.
Néha kicsit több ideig tart, míg megértjük, hogy nem kell a külsőségeken leragadnunk, de hogyha azután megértetjük és elkezdünk ezek szerint cselekedni, akkor a hatás is jobb lesz.
* * *
tovább ...