Radio France Internationale (RFI) beszámolója: Wang Wenyi, az élő Fálun Gong-gyakorlóktól való szerveltávolítás ellen szólalt fel

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Április 24-én a Radio France Internationale egy beszámolót sugárzott Kínába és a szomszédos országokba, ami Hun Jintao észak-amerikai látogatásakor történt esetről szólt. Wang Wenyi asszony rákiáltott a Fehér Ház déli oldalán, éppen a kertben beszédeiket tartó, két vezetőre és azt követelte, hogy a Kína Kommunista rezsimje fejezze be a Fálun Gong-gyakorlók üldöztetését.

A beszámolóban az állt, hogy a Fálun Gong-gyakorló Wang Wenyi, aki egyben a The Epoch Times újságírónője is, a Kommunista Párt vezetője - Hun Jintao - és Bush elnök találkozója során, feléjük kiáltott és azt követelte, hogy a kínai tekintélyek fejezzék be a Fálun Gong-gyakorlók üldöztetését.
A mai RFI hírek az Epoch Times-t idézték. Wang Wenyi egy jelentésben tisztázta, hogy a tette teljesen spontán és nem tervezett volt.

A jelentésben Wang Wenyi nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő minden megkínzott és üldözött ember nevében szólt. Azt mondta, hogy Kínában sok, még életben lévő, Fálun Gong-gyakorlótól vesznek el szerveket.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo